Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-08 / 185. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 8. MEGYEI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG Szoros eredmények a nyitányon VÍZILABDA Szolnok nyerte az Agria és a Damjanich Kupát A szolnoki ifik és serdülők csatája. Tóth első gólja a hálóban A Szolnoki Vízügy SE felnőtt vizilabdacsapata az őszi for­dulóra való felkészülés jegyében a hét végén nemzetközi tor­nán vett részt Egerben. Az együttes biztatóan játszott. Kezdet­ben a két csehszlovák csapatot legyőzte, majd a döntő mér­kőzésen a házigazdák ellen is diadalmaskodott, és pontvesz­teség nélkül nyerte a tornát, valamint az ezzel járó 'serleget. Jászberényi Vasas—Jász- árokszállás 2:1 (2:0). Jászbe­rény. 600 n.. v.: Tombor. Jb. Vasas: Balázs— Varga, Árvái, Földi, Hegyesi, Bu­da, Török (Szilasi), Benke, Czakó (Kiss L.), Vígh, Do- rók. A hazai csapat a 6. percben Dorók révén veze­tést szerzett, majd 5 perc­cel később tovább növelte előnyét Szünet után a Va­sas változatlanul fölényben játszott csatárai azonban a legbiztosabb helyzetekben is hibáztak, vagy pedig a jó formában védő Muntyán L. hárított. GL: Dorók (2). ill. Rédei T. Jó: Árvái. Földi, Varga, Dorók, ill. Muntyán L. (a mezőny legjobbja), Muntyán T., Gsikós, Ré­dei T. Ifi: J ászá rok s záiiás—Jb. Vasas 1:0. Törökszentmiklós—Kunhe­gyes 2:1 (1:1). Törökszent­miklós, 500 n., v.: Kiss (Haj­dú m.). TSE: Mayer — Bot- da, Nagy, Hoppal. Drávucz, Vasas (Molnár), kállai. Ko­zák, Stummer, Rácz, Vitéz. A végig nagy lelkesedéssel játszó Kunhegyes ellen ne­hezen nyert a hazai gárda. G.: Kállai (2), ill. Herbály. Jó: Boda, Drávucz, Kállai (a mezőny legjobbja), Vitéz, ill. Herbály. Végért* Cso­rna, Nánási. Ifi: TSE—Kunhegyes 7:0. Túrkeve—Karcag 4:2 (2:0). Túrkeve, 400 n., v.: Bogár (Békés m.). Túrkeve: Tari — Kormos III., Retter, Vad, Kormos II., Iglódi, Jakab, Kontra. Vajda. I. (Vajda II.), Kormos I., Csete (Bognár). Kitűnő játékvezetés mellett a lelkesen küzdő hazaiak nagyobb arányban is nyer­hettek volna a mezőnyben jól játszó vendégek ellen. G.: Kontra (2) Kormos III., Vad, ill. Pataki, ZeJenákJó: Retter, Kormos III., Iglódi, Kontra, ill. Donkó, Varga, Antal. Ifi: Túrkeve—Karcag 2:1. Sz. Vegyiművek—Űjszász 2:1 (1:1). Szolnok, Vegyimű- vek-pálya. 100 n., v.: Tajthy. Sz. Vegyiművek: Csécsey — Farkas, Tánczos Sipos. Ré- csányi, Fedor, Vágó, Hajdú (Kovács), Knerczer, Dobos, Tóvizi. Űjszász szervezetten védekezett, mégis a 18. perc­ben nagy védelmi hibából vezetést szerzett. A Vegyi­művek csapata továbbra is támadásban maradt, de csak a 42. percben sikerült egyen­líteni. A mérkőzést eldöntő gól az 52. percben született. A jobb teljesítményt nyújtó hazaiak helyzeteik alapján nagyobb arányban is győz­hettek volna. G.: Dobos (2), ill. Rátóti. Jó: Fedor. Do­bos, Csécsey. Vágó, iÍL. Ko­vács I., Varga L., Czakó. Ifi: Sz. Vegyiművek—Üj- szász 5:0. Középtiszai MEDOSZ— Jászkisér 2:1 (0:0). Kenderes, 250 n., v.: Abonyi. — K. MEDOSZ: Szerencsi — Szi­lágyi, Demeter I., Demeter II., Pádár, Molnár, Korpás, Agócs, Süveges I.. Patkó (Koncz), Süveges II. Jó já­tékvezetés mellett, közepes iramú, küzdelmes mérkőzés sen 0:1-ről fordított a több gólhelyzetet kidolgozó hazai csapat. G.: Süveges I.,' Konczl, ill. Köntés F. Jó: Szerencsi, Szilágyi, Süve­ges I. Ifi: Jászkisér—K. ME­DOSZ 4:1. Abádszalék—Szolnoki Cu­korgyár 1:1 (1:0). Abádsza­lók. 400 n., v.: Vinczepap (Heves megye). Abádszalók: Szabó J. — Oláh, Csóka II., Szabó S. Takács, Csóka I. (Cs. Nagy). Csóka III., Káli, Somogyi, Kovács, Cseh (Bar­csik). Kifogástalan játékve­zetés mellett a vendégek kezdtek ugyan jobban, de a hazai gárda már a 15. perc­ben vezetést szerzett. A cu­korgyáriak a hajrában a 86. percben egyenlítettek. G.: Káli, ill. Gönczöl. Jó: Sza­bó J., Csóka II.. Szabó S., Kovács, ill. Mihályi. Márkus Sólyom Ifi: Abádszalók—Sz. Cu­korgyár, 0:0. Tószeg—Rákóczifalva 0:01 Tószeg, 350 n., v.: Boros. Tó­szeg: Fügedi — Király, Gyt- gor K., Kormos, Túrái, Sza­bó J., Homyik, Léner. Dal- los, Szabó D. Zsidai. Nagy iramban kezdődött a játék, a hazaiak a 15. percben ka­pufát lőttek. A7, első félidő­ben az ellenfelét játékban felülmúló Tószeg több biz­tos helyzetet kihagyott. Szü­net után is folytatódott az erős iram, rövid időszakra .Rákóczifalva is fölénybe ke­rült, de a hazai védelem jól állta az ostromot. A hajrá­ban Tószeg rohamozott. Jó: Az egész hazai csapat, kö­zöttük! Fügedi a mezőny leg­jobbja, ill. Horváth B., No- vothni. Ifi: Rákóczifalva—Tószeg 5:0. Tiszaföldvár—Kunszent- márton 2:0 (0:0). Tiszaföld­vár. 300 n., v.: Bathó. Tisza­földvár: Burján — Bódi, He­gedűs. Farkas I., Bóczér (Ja­kab), Szűcs, Farkas II., Vin- cze, Bakó, Németh, Balázs (Lendvai). Az első félidő mérlege: kiegyenlített küz­delem, két kimaradt hazai helyzettel. Szünet után rá­kapcsolt a Tiszaföldvár, a 47. percben Bakó látványos, tíz perccel később Vincze nagy gólt lőtt. A 62. perc­ben Bakó gólját les címén a játékvezető nem adta meg. A második félidőben nyúj­tott jobb játékkal a hazaiak nagyobb arányban is nyer­hettek volna. Jó: Hegedűs, Szűcs, Vincze, Farkas II., ill. Tóth I. Ifi: KUTE—Tiszaföldvár 6:1. Tisza Cipő SE—Jászjákó- halma 5:2 (2:2). Jászjákó- halma, 300 n., v.: Kapolcsi. Jászjákóhalma: Rostás I. — Banya S., Kovács. Nagy György, Sándor, Rostás II. (Csömör), Izmailovszki, Pal- csó, Banya J.. Nagy Gyula, Nagy L. Az első félidőben egyenrangú félként küzdöt­tek a csapatok. Szünet után a 8. percben egy távoli sza­badrúgásból, nagy kapushi­ba miatt vezetést szereztek a vendégek, s ezt még két védelmi és két újabb gól követte. G.: Kesjár (2), Ró­kái, Borza, Nyitrai, ill. Nagy Gyula (2). Jó: Kesjár, Szől- lősi, Borza, a hazaiak közül csak Banya S. dicsérhető. a bajnokság Állasa: 1. Tisza C. SE 1 1 — — 5-2 2 2. Túrkeve 1 1 — — 4-2 2 3. T.-földvár 1 1 — — 2-0 2 4. Jb. Vasas 1 1 — 2-1 2 K. MEDOSZ 1 1 — — 2-1 2 Sz. Vegyi. 1 1 — — 2-1 2 Töröksz. 1 1 — — 2-1 2 8. Abádsz. 1 — 1 — 1-1 1 Sz. C.-gyár 1 —­— 1-1 1 10. R.-falva 1 — 1 — 0-0 1 Tószeg 1 — 1 — 0-0 1 12. J.-árosz. 1 — — 1 1-2 ­Jászkisér 1 — — 1 1-2 ­Kunhegyes 1 — — 11 1-2 ­Űjszász 1 — — 1 1-2 ­16. Karcag 1 — — 1 2-4 ­17. Kunsz. 1 — — 1 0-2 ­18. Jászjákóh. 1 — — 1 2-5 ­Eredmények. Szolnoki Víz­ügy SE—CH Kosice 9:8 (2:2, 2:1, 4:2, 1:3). V.: Brandi, Bíró. Gd.: Dr. Boros (3), Varga (2), Cseh (2), Hasznos, Bogdán. Eger—Topolcsány 8:5. Szolnoki Vízügy SE—To­polcsány 8:6 (2:1. 3:2, 2:1, 1:2). V.: Brandi, dr. Székely. Gd.: Varga (3), Bogdán (2), Cseh, Hasznos, dr. Vezsenyi. Eger— CH Kosice 10:9. CH Kosice—Topolcsány 9:3. Szolnoki Vízügy SE—Eger SE 8:3 (3:1, 2:1, 1:0, 2:1). V.: Bíró, Brandi. SZVSE: Pintér F. — Bogdán, Földi, Varga, dr. Vezsenyi, Cseh, Hasznos. Csere: Pintér I., Berkes, Or­bán. Edző: Bartalis István. Gd.: Bogdán (2), Hasznos (2), Cseh, Pinitér I. dr. Ve­zsenyi, Földi. Játszott még a tornán Bors és dr. Boros, aki az első mérkőzésen megsé­rült. A külön tiszteletdijak közül a legjobb kaipusnak kiírt jutalmat Pintér Ferenc kapta, teljesen megérdemel­ten. AZ AGRIA KUPA végeredménye 1. Szolnoki VSE 3 3 ------- 25-17 6 2. Eger SE 3 2 — 1 21-22 4 3. CH Kosice 3 1 — 2 26-22 2 4. Topolcsány 3-------3 14-25 — A Szolnok megyei Üsző Szakszövetség negyedik alka­lommal rendezte meg a Damjanich Kupa ifjúsági ví­zilabda-tornát. A benevezett öt csapat végül négyre csök­kent, mivel a szolnoki öreg- fiúk csak egy mérkőzést ját­szattak. A torna mérsékelt színvonalú találkozót hozott, s a kupát a szolnoki csapat most már negyedszer nyerte meg. Eredmények. Szolnoki Vízügy SE ifi— CH Kosice ifi 7:5 (0:1, 1:1, 3:1, 3:2). V.: Hasznos, Li- hóczki. A tartalékos szolno­kiak ellen a találkozó első felében egyenrangú partner volt a kassai csapat, aztán kidomborodott a Tisza-par- tiak nagyobb tudása. Gd.: Tóth (4), Horváth, Hegmann, Szabó, ill. Szalonna (2). Cu- borka, Cipcala, Rudacko. SZEOL AK ifi—Szolnoki Vízügy SE serdülő 8:4 (0:0, 4:2, 0:0, 4:2). V.: Horváth, Urbán. Az első és a harma­dik negyedben jól tartották magukat a serdülők. Gd.: Nagy J. (3), Nagy A. (2), Szélpál (2), Szilágyi. ill. Hegmann, Várkonyi, Sóskúti, Deák SZVSE ifi—SZEOL AK 6:3 (1:1, 0:1, 2:0, 3:1). V Hasznos, Szedlák. Techniká sabb és lendületesebb játék­kal nyertek a szolnokiak. Gd.: Horváth (2), Hegmann, Hudacsek. Tóth, Szalai, ill. Márkus (2), Szélpál. CH Kosice—SZVSE serdülő 7:3 (1:1, 3:1, 1:1, 2:0). V.: Horváth, Lihóczki. A kassai fiatalok nagyobb rutinja döntött. SZVSE ifi—SZVSE serdülő 6:5' (0:2. 3:0, 0:0, 3:3). V.r Szedlák, Lihóczki. A két szol­noki utánpótláscsapat talál­kozója izgalmas és színvona­las küzdelmet hozott. Gd.: Hudacsek (2), Szalai (2), Tóth, Győri, ill. Baranyi (2), Hegmann (2), Deák. CH Kosice—SZEOL AK 8:4 (3:3, 1:0, 3:1, 1:0). Barátságos mérkőzés. Szol­noki öregfiúk—SZVSE ifi 8:8 (2:1, 0:2, 1:2, 5:3). V.: Hasznos. Gd.: Urbán (3), Pintér (2). Agócs (2), Vörös­vári, ill.' Totn"T8), Hegmann (2), Szalai (2), Andrási. A IV. Damjanich Kupa nemzetközi ifjúsági vízilab- datoma végeredménye: L Szolnoki Vízügy SE ifi 6, 2. CH Kosice 4, 3. SZEOL AK 2, 4. SZVSE serdülő 0 pont­tal. Ország — világ MOZI Szolnok Vörös Csillag: Abba (50%-os felemelt hely áron, Kert: Bankrablás. Tisza: Házasságból elégséges, Tallinn: Tecumseh, Vegyiművek: Különben dühbe jövünk (50%-os felemelt hely­áron), Reptér: Szünnap. Szan- daszőlös Terv: pillangó I—II. 18, 50%-os felemelt dupla helyáron). Abádszalók Petőfi: Holttest a Temzóből (20“/rrOs fel­emelt helyáron (14). Jászapáti Táncsics: Fogat fogért (14. 20%- 06 felemelt helyáron). Jászbe­rény Lehel Police Python (50%- os felemelt hely áron). Kert: Mr. Majestyk (14. 50%-os felemelt helyáron), Mopresszó: Szünnap, Karcag Déryné: A keselyű há­rom napja. Kisújszállás Ady: Ahová lépek, ott fű nem terem (14, 50%-os felemelt helyáron). Kunhegyes Szabadság: Száll a kakukk fészkére (16, 50%-os fel­emelt helyáron). Kunszentmár- ton, Körös: Gyilkosság az Ori­ent expresszen (14, 50%-os fel­emelt helyáron). Mezőtúr Béke: A hosszú búcsú (14, 20%-os fel­emelt helyáron). Dózsa: Egy romantikus angol nő (14), Sza­badság: Nápolyt látni és meg­halni (14). Tiszafüred Tisza: Cséplő Gyuri (14). Törökszent­miklós Dózsa: Piedóne Hong- Kongfban (50%-os felemelt hely­áron), Hunyadi: Úri muri. Túr­keve Vörös Csillag: Fotó Há- ber. RÁDIÓ SZOLNOKI STCDIO: 17.00: Hírek. — Polkák. — 17.10: Mikrofonnal az Állami Pénzverő tápiószeiei jelvény­üzemében. Riporter: Zentai Zoltán. — Katonaélet. — Kato­nadalok. A jászszentandrásl népdalkor énekel. — 17.30: Nők negyedórája. Szerk.: Kardos Ernő. — (A tartalomból: Nyaralás a munkahelyen. Főzőcske korsze­ren. — Iskolai előkészítés szü­lőknek. — Alkalom szüli ....) — Sanzonok. — 18.00—18.30: Al­földi krónika. — Külföldi együttesek felvételeiből. — Hír­összefoglaló. lap- és müsorelő- zetes. KOSSUTH: 8.25: Életed a kezemben van... (ism.). — 8.55: Zenekari muzsi­ka. — 10.05: Ballagó idő. Feke­te István regénye folytatások­ban. — 10.25: Baritonáriák. — 11.00: Szvjatoszlav Richter zon­gorázik. — 11.41: Egy jenki Ar­tur király udvarában. Mark Twain regénye folytatásokban U. rész. — 12.85: Melódiakoktél. — 13.10: Törvénykönyv. — 13.55: Sándor Mátyás. Verne regénye rádióra alkalmazva. — 14.48: Éneklő Ifjúság. — 15.10: Zene­kari muzsika. — 15.44: Magya­rán szólva ... — 16.05: Harsait a kürtszó! — 16.35: Verbunkosok, katonadalok. — 17.07: Mi a tit­kuk? Vendéglők dicsérete. — 17.32: Híres énekesek dalfelvéte- leiből. — 17.57: Mai könyvaján­latunk. — 18.00: A Szabó család. — 19.15: Beethoven: Zongora­ötös. Op. 16. — 19.41: Asszíriá­ból jelentem n. rész. — 20.11: Csajkovszkij: TV. szimfónia. — 20.57: Az apostol Petőfi Sándor elbeszélő költeményének rádió­változata I. rész. — 22.20: Nóta­csokor. — 22.50: Meditáció — az apolitikus azonosulásról. —23.28: Magyar előadóművészek felvéte­lei századunk kamarazenéjéből. — 0.10: Az operabál. Részletek Heuberger operettjéből. PETŐFI: 8.05: Tűzön-vízen. Részletek Cowl operettjéből. — 8.20: Tíz perc külpolitika. — 8.33: Mun- kásdal-feldolgozások. — 8.40: Slágermúzeum. — 9.30: Tóbiás. Folytatásos rádiókomédia I. rész. — 10.00: Zenés műsor üdülők­nek. — 12.00: Arcképek a szlo­vák irodálomböl. — 12.50: Zene­kari muzsika. — 13.28: Állatbará­toknak. — 13.33: Kossuth-nóták. — 14.00: Kettőtől hatig... — — 14.00: Opreraslágerek. —14.30: Hírek, körzeti időjárás. —14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Könyvről könyvért. Irodalmi rejtvénymüsor tíz percben a Müveit Nép Könyvterjesztő Vál­lalat ceglédi Dózsa könyves­boltiból. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsorismertetés. — 15.36: Talál­kozás a stúdióban. — 16.30: Hí­rek. — 16.33: Csúcsforgalom. — Balatonfüreden. — Talál­kozóhely a hajóállomáson, a móló bejáratánál.. Telefon: 343-732. — 18.00: Farkas Ferenc népzenei feldolgozásaiból. — 18.33: Könnyűzenei Olimpia — Döntő n. rész. — 19.20: A természetjárás ABC-Je. — 19.30: Csak fiataloknak! — 20.33: Sza­bó Csaba: Sárpataki táncok. — 20.42: A hegyen túl, Kína. — 21.12: Puccini: Kanon Lescut. 22.33: Tíz perc külpolitika. — 23.28: Dzsesszfelvételekből. 3. MŰSOR: 14.05: Magyar zeneszerzők. A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekara játszik. — 15.06: Emlékiratok a szabadságharc és az abszolutizmus koráról ín. rész. — 15.26: Dzsesszfelvételek­ből. — 16.03: Perényi Eszter he­gedűestje. — 17.00: Világhírű operaénekesek Budapesten. — 18.85: Szimfonikus zene. — 19.33: Don Carlos. Részletek Verdi operájából. — 20.35: Helmuth Rilling Bach-müveket vezényel. — 22.05: Jelenetek Dosztojevsz­kij : Bűn és bűnhődés című re­gényéből. Tál dicséri Tál, sakk-exvilágbajnok kommentálja a Pravdában a Baguioban folyó Karpov— Korcsnoj sakkvilágbajnoki döntő mérkőzést. Legutóbbi írásában megál­lapította: Karpov játszmáról játszmára javítja formáját, egyre ütőképesebbé válik. Mindehhez megjegyzi: jó közérzetéhez hozzájárul a vendéglátó fülöp-szigetiek szívélyessége is. akik a ba­rátság minden jelével el­halmozzák őt, valamint a küldöttség minden tagját. A győztes 8. játszmát rö­viden így értékélte Tál: — Miután a világbajnok feláldozta gyalogját, viharog támadásokkal szétzúzta el­lenfele állásait, és a játszi mát kitűnő stílusban fejez­te be. Tál megállapítása szerint az előző hét. parti teli volt feszültséggel, éppen ezért mindkét versenyző eléggé visszafogottan, óvatosan ját­szott. Elképzelhető, hogy a feszültség és a túlterhelt­ség a következő játszmák­ban is hibákra vezethet mindkét oldalon. Tál azt is megemlíti, Kar­pov „kihívója” mindent meg­Karpovot tesz annak érdekében, hogy ellenfelét kizökkentse nyu­galmából. Erre italán a leg­jobb példa a manilai sajtó- konferencia volt, amelyen Korcsnoj sértő kifejezéseket használt a világbajnokkal és általában a szovjet sakko­zókkal szemben is. Provoká­cióinak fő segítője Pjotr L&- jeverik.. valamint egyik angol szekundánsa. * * * Hasonlóan a korábbi esz­tendőkhöz. idén is a bajnok­ság volt a főpróbája az amerikai úszóknak a sport­ág - legnagyobb évi esemé­nyére, ezúttal a világbajnok­ságra. A Woodlandsban megrendezett ötnapos viadal — a hírügynökségek jelenté­se szerint — kielégítette az amerikai szakembereket. — Versenyzőik négy világre­kordot állítottak fel, s tíz számban a világ idei leg­jobb eredményét érték eL Ezek után történt meg az augusztus 18-án Nyugat-Ber_ linben kezdődő VB-re a csa­pat kijelölése, amely 40 úszóból — 24l férfi és 16 női — áll. TELEVÍZIÓ 16.18: Hírek. — 16.25: Amé és Adisza házassága. Francia film (színes). — 16.45: Tavaszi ritmusok. Szovjet könnyűzenei film (szí­nes). — 17.15: Tudományos rajzfilmek (színes). 1. A dinoszauroszok kora. 2. Az emlősök fejlődése. — 17.40: A nyelv világa. — 18.15: Pár­beszéd a filmszalaggal. „Minek, ha már más megoldotta?” Bán Já­nos műsora (színes). — 18.30: Reklámműsor. — 18.35: Ahol otthon vagyunk. A Horizont Szerkesztőség műsora. NDK riportfilm (szí­nes). — 19.00: Reklámműsor: — 19.10: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (sz(nes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Gaz­dag ember, szegény ember. Magyarul beszélő, amerikai tévettlm- sorozat XII6. rész (színes). — 20.45: Közgazdasági kislexikon: Fo­gyasztói árindex (színes). — 20.55: Filmszem. — 21.45: Magyar tüdő­sök. Csapő Árpád portré. — 22.25: Tv-híradó 3. 2. MŰSOR 20.00: Autó-motor-sport. A Telesport technikai magazinja. — 20.20: Szikrázó csillagok. Zenés olasz film. — 21.00: Tv-hlradó 2. — 21.20: Napfigyelő-szolgálat. Szovjet rövidfilm (színes). — 21.35: Reklámműsor. — 21.45; Baleset. Magyarul beszélő angol film. BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.35: A déli tengereken. — 16.00: Könnyű­zene. — 16.15: A volánnál. — 16.35: Balladák és dalok. — 17.20: Népi énekesek. — 17.50: Mezőgazdasági dolgozóknak. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.20: Petrescu-dráma. — 20.30: Múzeumok és kiállítások. — 20.55: A román zene estje. — 21.20: Tv-hlradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom