Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-06 / 184. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 6. SZOLNOK MEGYEI Volán-szombat kéthetenként Nnnü-i Fél év alatt 96 ezer utas különjárattal Az idegenforgalom kisegítői 1978. AUGUSZTUS 6., VASÁRNAP BERTA NAPJA A Nap kél: 4.27 — nyugszik: 19.12 órakor. A Hold kél: 6.5Ó — nyugszik: 20.08 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: időnként megnövekvő felhőzet, szórványosan kialakuló záporral. zivatarral, egykét helyen esővel. Mérsékelt, időnként megélénkülő, változó irányú szél. Zivatar idején átmeneti szélerősödés. Fülledt, meleg idő. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 25—30 fok között. les lipit Száztíz évvel ezelőtt. 1868- augusztus 6-án született az észak- magyarországi Vizsolyban és 1S45 Júliusában halt meg Budapesten Acs Lipót keramikus és festő, ismert Iparművész, kiváló rajztanár, a magyaros díszítmények ízléses és tehetséges alkalmazója. Pesten az Országos Mlntarajz- iskolában végezte a rajztanár- képzőt (18*9—93), majd Lotz Károly tanítványa volt. A szekszárdi gimnáziumban tanított több mint másfél évtizedig; itt színvonalas kerámlamfihelyt is létesített. A Sárközben 1901-ben háziipari műhelyt állított gél. s ezzel nagyban hozzájárult a sárközi népművészet felfedezéséhez, népszerűsítéséhez. 1910-ben a Néprajzi Múzeum munkatársa lett. Számos művészeti és művészetpedagógiai cikket irt hazai, valamint külföldi folyóiratokba. Iparművészeti munkált többször kitüntették; Így a milánói, a pécsi, a miskolci és a helsinki kiállításon. Itt az alkoholmentes sir A Borsodi Sörgyárban szombaton megkezdték az alkoholmentes sör palackozását. Az országban egyedül itt gyártott alkoholmentes ital ízre, zamatra, sőt még illatra Is szinte teljesen megegyezik a „hagyományos” árpalével és annak még kesernyés zamatét is megőrizte. A kellemes üdítő hatású italt a gépkocsivezetők is ártalom nélkül fogyaszthatják. A világos, valamint barna változatban néhány napon belül forgalomba kerülő alkoholmentes sörből a tervek szerint az idén csaknem százezer (100 000) hektolitert készítenek. Néhány kábel beázott Nincs nagy fennakadás A posta tájékoztatója szerint a péntek esti esőzés, felhőszakadás következtében a vidéki és a nemzetközi telefonösszeköttetésben általában nincs fennakadás, bár Dorog környékén néhány kábel beázott. Ezért Piliscsa- ba, Pilisszántó és Pilisszent- kereszt telefonon egyelőre nem érhető el. A keleti Mecsekben nemzetközi erdőgazdasági gépbemutatót rendeztek szombaton : a szakemberek a „holnap erdejével” ismerkedhettek meg, ahol minden nehéz munka a gépekre hárul majd. A Zengővárkony közelében levő bükkös-völgyes erdőben tizenkét európai és tengerentúli ország gyárai vonultatták fel legújabb konstrukcióikat: hazánkban — mint ismeretes — nem gyártanak erdőgazdasági gépeket és járműveket. A rendezők azt szemléltették, miként lehet gépesíteni a különböző munkafolyamatokat a fa ültetésétől a kitermelésig, tekintettel arra, hogy rohamosan csökken az erdőben dolgozók száma. Volán utazási, szállítmányozási és kereskedelmi iroda. A hosszú nevű intézmény dolgozóit „összkomfortos” embereknek nevezik a Volánnál, a percenként csengő telefon, a gyakran betérő ügyfelek megannyi kérdésére pontos felvilágosítást kell adniuk. Mi a funkciója a nagy szállítási tröszt megyei irodájának? Gyakorlatilag ösz- szekötő kapocsba lakosság és a Volán között. Szolgáltatása két részből áll: autóbuszokat biztosítanak csoportos utazáshoz és teherszállítási megrendeléseknek tesznek eleget. Az 1972-ben Szolnokon megnyitott kereskedelmi iroda jelentősen segíti az idegenforgalmat : a megyében nyolc Volán-autóbusz áll az utazási irodák igényeinek kielégítésére. Ugyancsak ezekkel a korszerű panoráma autóbuszokkal a Volán saját szervezésű utakat is bonyolít, vállalkozik szállás, étkezés, program lekötésére, igény szerint idegenvezetőt, színházjegyet biztosít. A kibővített szolgáltatással kiegészítik az IBUSZ, az Idegenforgalmi Hivatal, az Expressz, a COOPTOURIST, a Volántourist, vagyis a „főfoglalkozású” utazási irodák munkáját. A megyében Szolnokon kívül Jászberényben, Karcagon és Mezőtúron van Volán utazási iroda, öt autóbusz- szal a megyeszékhely, egy- egy járművel a vidéki városok kirendeltségei rendelkeznek. Az idei év első hat hónapjának a mérlege: a 2ezer 123 különjárat 553 ezer 870 kilométert tett meg csaknem 96 ezer utassal. A vendégnapok számát figyelembe véve, az utazások túlnyomó többsége két vagy három napos volt. A vállalat bevétele az említett különjárati személyszállításból megközelíti a 8 millió forintot. Ugyancsak népszerű szolgáltatásúk a teherszállítás. Az első félévben 4 ezer lakossági megrendelésnek tettek eleget. Jól bevált a tavaly bevezetett Volán-szombat áruszállítási akció, amelynek lényege: minden második hétvégén az időközben összegyűjtött lakossági szállítási igényeket maradéktalanul kielégítik. Főként a hétvégi házat építőknek; a kisebb szállításokat megrendelőknek kedvező ez az akció; egyrészt olcsóbb, másrészt nem kell szabadságot, szabadnapot kérni munkahelyükön. Az eddigi tapasztalatok szerint ötvenen, hat- vanan élnek ezzel a kedvezménnyel egy-egy hétvégén. — t. szűcs — Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 31. játékhéten öittalálatos szelvény nem volt; Négytalálatos szelvénye 90 fogadónak volt. Nyereményük egyenként 75 640 forint: Három találatot 7145 fogadó ért el, nyereményük egyenként 476 forint; A két- találatos szelvények száma 218115 darab, ezekre egyenként 19 forintot fizetnek. A nyeremények a nyere- ményilleték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató jellegűek. (MTI) Trófeák Tegnap délután megérkeztek Szolnokra a XI. nemzetközi Tisza túra résztvevői. A túra 120 indulójának 67 hajója július 22-én startolt Csengerről, s előreláthatólag augusztus 11-12-én étkezik Szegedre. A'program szerint Szolnokon pihenőnapot tartanak, ismerkednek a várossal és megtekintik a vasárnapi légiparádét. Képünkön Farkas Sándor és Sugár László, akik az elsők között érkeztek meg Szolnokra Szombaton befejeződött Miskolcon az utóbbi ez évben lőtt nemesvadak trófeáinak bírálata. A szakértőkből álló zsűri megközelítőleg- kétszáz őzbak „villát” csaknem száz vaddisznóagyart és nyolcvannál több szarvasbika agancsát minősítette. Az összes trófea közül húsz nyerte el az aranyérmet. Bangkok második Velence? Thaiföld környezetvédelmi bizottsága azzal a javaslattal fordult a kormányhoz, hogy sürgősen hozzanak hatékony intézkedéseket a főváros, Bangkok megmentésére. A város néhány kerületét már 30—40 centiméteres víz borítja Az utcákon egyre gyakrabban gyűlik össze óriási vízmennyiség, a csatornák vízszintje állandóan emelkedik. Meghiúsított szökési kísérlet Tegnap reggel, néhány perccel 7 óra előtt a soproni közúti határátkelőhelyen két NDK-beli állampolgár: Reusner Axel Eberhardt és felesége Ausztriába próbált szökni Magyarországon lopott gépkocsival, amelyre NSZK-rendszámot tettek. A szolgálatot teljesítő határőrök felszólításának nem tettek eleget ezért azok kénytelenek voltak fegyverüket használni, hogy a szökést megakadályozzák. Reusner Axel Eberhardt, valamint egy osztrák állampolgár — akit szökés közben a gépkocsival elütöttek — megsérült. A szökési kísérlet tetteseit őrizetbe vették. Elszaporodtak a vaddisznók Napok óta négyszáz-ötszáz vadász járja rendszeresen a déli Bükk, az edelényi Járás, valamint a zempléni részeken levő hegyköz erdők közé húzódó búzatábláit, ahol (atkákban „csatangolnak” a vaddisznók. Az erdőkből szinte „magukhoz húzzák” az érő búzatáblák ezeket a dúvadakat. A korábbi évek rendszeres apasztása ellenére is elszaporodtak a vaddisznók Borsodban. A kártékony vadak „inváziójának”, az általuk okozott kártételeknek a csökkentésére rendezett hajtóvaríj szátokon az utóbbi harminc napban több vaddisznó került puskavégre, mint tavaly egész évben. A zempléni hegyvidéken fekvő úgynevezett hegyköz községeiben, ahol kora hajnalban és alkonyaikor még a községekbe is bemerészkednek a vaddisznók, július elejétől több mint száz dúvadat kaptak puskavégre. Emlókbélyegek A hónap végén két emlékbélyeg is forgalomba kerül. A posta augusztus 21-én ad ki Verne Gyula születésének 150. évfordulója alkalmából húszforintos emlék- bélyeg-blokkot. A blokk többszínű ofszetnyomással az Állami Nyomdában készült, több mint 270 ezer Tógazott és 8500 sorszámozott, foga- zatlan példányban. Ugyancsak augusztus 21-én kerül forgalomba a hipertónia vi- lágévről megemlékező 1 forintos bélyeg, amely szintén (háromszínű ofszetnyamással készült a Pénzjegynyomdában. Több mint kétmillió fogazott és 5400 fogazatlan példányban. Vigyázni kell mindenkinek Gyakran elhangzó figyelmeztetés mostanában, hogy a betakarítás idején egy vagy két pótkocsit vontató, nehezebben előzhető járművek közlekednek az utakon: nagyobb óvatosságra, a közlekedési szabályok még szigorúbb betartására van szükség. Jobban kell vigyázni mindenkinek, a személygépkocsivezetőnek, de a betakarított terményt szállító gépjármű- vezetőnek is. Nem ezt tette Fuder Mihály vontatós, Jász- szentandás, Hevesi határ 42. szám alatti lakos, aki szeszesital fogyasztása után ült a volán mögé. A jászberényi járási-városi rendőrkapitányság szabálysértési hatósága Fuder Mihályt a közlekedés biztonságának veszélyeztetéséért 3 ezer forinttá büntette és 5 hónapra bevonta gépjármű- vezetői jogosítványát. PIACI SZEMLE Bőség barackból Tegnap a szolnoki piacon sok szép gyümölcsöt kínáltak, őszibarackból van most a legtöbb, és az ára is egyre elfogadhatóbb: a Zöldért boltokból 9 forintért lehetett venni belőle, a magánkereskedők pedig 8—16 forintra tartatták kilóját. Sárgabarackból már aránylag drágábban lehetett venni, csak a Zöldértnél volt abból is 9 forintért. Egyre több a szilva, amit most 6—10 forintra tartottak mindenütt. Jelentősen csökkent a múlt hetihez mérten a dinnye ára, a sárgát a Zöldértnél 8,50, a görögöt 14 forintért mérték. Almából 4—14 forintért sokat kimértek. Sárgarépát és petrezselymet a szövetkezeti, és a magánkereskedőktől kilónként 5—7 forintért lehetett beszerezni. A burgonya ára ismét visszaállt a tavaszi 4—6 forintra, és ennyiért lehetett vöröshagymát is méretni. Káposztaféléket 2 forint 50 fillér és 10 forint közötti árért adtak, éppen úgy, mint uborkát. Mind több kerül a piacra paradicsomból és zöldpaprikából, az előzőt 3,50—5, az utóbbit 12—22 forintért adták a Zöldértnél. A termelőszövetkezetek boltjaiban 5—7 forintba került a karfiol, a magánkereskedők 8— 16 forintot kértek érte, hasonló volt a sóska és a paraj ára is. Főzőtököt 1—3 forintért kínáltak. Vágott és élő baromfiból eleget hoztak eladásra, de rncficTTNtf'i tojásból több is elfogyott volna 1,40—1,70 forintos áron. A jászberényi piacon 27 forintért adták a tyúkot, a csirkét pedig 32-ért. Tojásból 1,60—1,70 forintba került egy darab. Sárgarépát, petrezselymet csomónként kínáltak 1—3 forintos áron és hasonlóan adták a káposztafélék kilóját is. Paradicsomot 12, zöldpaprikát 12 —16 forintért kínáltak. 5— 6 forintba került a zöldbab és 3—5 forintba a burgonya kilója. Körtét, szilvát, almát 3—12 forintért lehetett méretni. Ennél néhány forinttal többe került a barack és a sárgadinnye. Mákot literenként 40 forintért adtak. Ritka házassági évfordulá Tegnap délelőtt nem mindennapi családi ünnepség volt Kunhegyesen: Szendrei Lajos és felesége Borbély Eszter hetven évvel ezelőtt fogadott egymásnak örök hűséget. Az idős házaspár hét évtized után újból kimondta a boldogító „igent" a nagyközségi tanács házasságkötő termében, ahol a családtagokon, a rokonokon kívül sokan megjelentek köszönteni őket. A helyi Kunság Népe Termelőszövetkezet díszebédet rendezett a házaspár tiszteletére, az ÁFÉSZ Egyetértés cukrászati szocialista brigádja pedig óriástortával kedveskedett nekik. Hetven szál rózsa díszítette az ünnepi asztalt, ezenkívül ajándékokat adtak át az ünnepeiteknek. 0 MAGYAR napokat ren- deznejc az NSZK-ban, ahová meghívták a szolnoki Tisza táncegyüttest is. Azl egyhetes vendégszereplésre augusztus 18-án indul a csoport. ■ MA JÁSZAPÁTIBAN országos állat- és kirakodó, Jászberényben és Török- szentmiklóson autóvásárt rendeznek. © terménytárolók épülnek a kunmadarasi Kossuth Termelőszövetkezetben. A két 500 vagonos létesítményből az egyik már elkészült, a másikon jelenleg is dolgoznak a karcagi építőszövetkezet munkásai. ■ NŐI OJ1TÓK a Hűtőgépgyárban. Egyre több női újítót tartanak számon a jászberényi Hűtőgépgyárban. Az elmúlt évi sikereken felbuzdulva, az idén már ötvenötén, összesen hatvankét munkát nyújtottak be elbírálásra. 0 AUGUSZTUS közepén adja át Romhányban az Építési Kerámiaüzem gázellátását szolgáló középnyomású vezetéket a TIGÁZ Szolnok megyei kirendeltsége. ■ A KÖZÉPTISZ A VIDÉKI Vízügyi Igazgatóságtól három szocialista brigád készül Csongrádra, az augusztus 12- én ismételten megrendezésre kerülő országos kubikosvetélkedőre. A kubikoshagyományok megőrzését célzó versenyen összetett gyakorlati feladatok szerepelnek, többek között földmunkák, földkunyhó építése, régi kubikosételek főzése. A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093, 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pf.: 105 Igazgató: Vlrágh Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, vörös Csillag út 28 Felelős vezető: Gombkötő Béla