Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)

1978-08-06 / 184. szám

1976. augusztus 6. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Madárfüttyös iskola A rekkenő hőségben zson- gító a nyárfák suhogása, kellemes szellő fut át a „tan­termen”, amelynek csak há­rom műanyag oldalfala van, s a vasszerkezet között be­köszönnek a lombok. Pamut- trikós. melegítős, papucsos fiatalok ülnek a székeken. Körben gondozott virág­ágyak, hátrébb kis csopor­tokban színes falú házak. Első pillantásra az ember azt hinné, üdülőbe csöppent. A figyelő szemek, a jegy­zetfüzetekben gyorsan sikló tollak eloszlatják a kételyt, a szellő® tanteremben elő­adás folyik. Éppen letelt a negyvenöt perc, futó dallam jelzi a hangszóróból. Néhány pilla­nat múlva már nevetéstől, vidám beszélgetéstől hangos a környék. Keresem a tá­bor vezetőjét. A KISZ pro­paganda-kiadványaival teli „katedránál” barátságos fi­atalember nyújtja a kezét: — Szeberényi József va­gyok, a KISZ Szolnok me­gyei Bizottságának szakmun­kástanuló-felelőse. Augusz­tus 3-tól 11-ig a megyei szakmunkásképző intézetek KISZ-veze tőinek szervezett éves felkészítő tábor pa­rancsnoka. Itt, a megyebi­zottság szolnoki, tiszaligeti vezetőképző táborában het­venöt fiatalnak tartunk fog­lalkozásokat. — Milyen témájú előadás fejeződött be az imént? — Ma éppen a KISZ szer­vezeti életéről, a felvételi rendszerről beszélgettünk. Egyébként a táborozás során nyolc témát dolgozunk fel, valamennyi a KISZ mozgal­mi munkájával, belső rend­jével. a szakmunkástanulók képzésével, sport- és kultu­rális kérdésekkel foglalko­zik. A napirendünk végig azonos, délelőtt előadások, délután kiscsoportos konzul­tációk. — Szórakozás, kikapcsoló­dás nincs? — Hogyne volna. Ma a konzultáció után egészen a vacsoráig kergetjük a lab­dát a sportpályán. Este pe­dig a szolnoki építőtáboros fiatalokat látjuk vendégül, lesz egy kis disco is. A konzultáció után foci Téma a Kilián próba Szolidaritás és a ViT-ek — Nem is hagyják el a tábor területét? — Nem, egy percre sem. Minden fiatal tudja, hogy ide tanulni jött, mert a szeptemberben induló akció­évet felkészülten kell kezde­ni a KISZ-titkároknak. Nem megyünk sehová, ugyanis nem egy szórakoztató esténk egyúttal módszertani foglal­kozás is, ilyen lesz például a VIT-vetélkedő. A szignál véget vet a be­szélgetésnek, folytatódik az előadás. A Kilián-próba a téma, a fiúk és a lányok, ha valami nem egészen „vi­lágos”, kérdezősködnek. Sze­berényi József válaszol, el­sősorban a hétköznapok gya­korlatából idéz jó és elke­rülendő rossz példákat. Az újabb 45 perc után három fiatallal ülünk össze egy kis beszélgetésire az egyik kerti asztalhoz. A töb­biek távolabb, a fűben ül­ve, folytatjuk az eszmecse­rét, hol milyen tapasztala­tuk adódott a KlSZ-tagfel- vételekről. Pozsa Sándorhoz, a szolnoki 605-ös számú Ipari Szakmunkásképző In­tézet villanyszerelő szakának harmadéves tanulójához for­dulok: — Mások kihasználják a jó időt, strandolnak, nyaral, nak. Nem cserélne inkább velük? — Kellemes ez a környe­zet. és én szeretem is a tá­bori életet. Nem először va­gyok itt, már tavaly isi ,,bfe-' hívtak” a tiszaligeti tábor­ba. Alapszervezeti KISZ-tit- kárként dolgozom az intézet­ben, és ahhoz, hogy valóban vezetőjük legyek, kell az el­méleti ismeret. Különben itt a táborban a budapesti cso­portnak vagyok a diákve­tője. azaz a „komisszárja”. — Budapesti csoportnak? — Igen, ugyanis öt cso­portot alakítottunk ki, mind­egyik kis kollektíva egy-egy VIT színhelyének és egy munkásmozgalmi harcosnak a nevét vette fel. Nálunk itt a táborban, éppúgy mint na­gyon sok helyen a világon, egyik központi téma a ha­vannai VIT és a korábbi VIT-ek története. A mienk a budapesti Kilián György csapat. Van még berlini, moszkvai, varsói és helsin­ki csoportunk. — Minden csoport minden napra új faliújságot készít, amely kapcsolatban van a névadó országgal, újságok­ban megjelent cikkekből és persze a magunk ötleteiből, rajzokból, plakátokból — mondja Baranyi Ildikó, a szolnoki Egészségügyi Szak­iskola KISZ-bizottságának tagja. — Én a berlini Rosa Luxembourg csoportba tar­tozom, a két VIT színhelyé­ről készítünk faliújságot Még az iskolában kaptunk' a megyei KISZ-bizottságtól egy levelet, amelyben leír­ták, hogy a tábor szimbó­luma a szolidaritás, a VIT- ek története, erre készültünk. A kisújszállási Barta Sán­dor gépszerelő tanuló, „ci­vilben” súlyemelő és nagyon hallgatag. Míg a többiek egymás szavába vágva vi­tatkoznak, ő csak figyel, „ízlelgeti” a tábor életét: — Utoljára, elég régen, még úttörőként táboroztam. Az idén tavasszal választot­tak meg alapszervezeti tit­kárnak, az általános ismere­teknél többet nem nagyon tudtam a mozgalmi életről. Itt a táborban az a jó, hogy a gyakorlatban bevált ve­zetési módszerekről is hall­hatunk. A hangszóró ismét meg­szólal, ebédidőt jelez. A fia­talok indulnak, a tiszaligeti KISZ-tábor konyháján fi­nom ételek készülnek, ame­lyek kondíciót adnak a dél­utáni sportoláshoz. Elcsen­desedik a tanterem és kör­nyéke, egy ideig csak a ma- dárcsivitelés hallatszik. Veres Emma A kunhegye ,,kétszer " Akár hivatalnoknak is nézhetné valaki: ezüst­keretes szemüveg, gyé­rülő fürtök, kissé haj­lott váll, fáradt mo­soly ...- Kézfogása azonban ér. des és kemény, mintha satu préselné az ember ujjait. Kunhegyesen, a Zádor utca 8. számú házban él Kovács Sán­dor kovácsmester (ne­vében a sorsa), akit a községben mindenki csak úgy emleget: a két­szer kovács. Nincs ínyére a beszéd, a satuhoz támaszkodva felelget. — Mikor szerezte meg a mesterleveleit? A műhely kis kohójának tüzét nézi. amelyben ki tud­ja, hány patkónak való vas szelídült meg, ég engedel­meskedett az ember akaratá­nak. , — 1930-ban váltottam ki az iparengedélyt. Akkoriban tizenheten voltunk kovácsok Kunhegyesen. Máma pedig én vagyok egyedül. Hetven- három évesen. Keserű mosollyal nézi a parányi, kormos ablakot, amelyen keresztül szürkének látszik a külvilág. Próbálom kizökkenteni kö­zönyéből, elmondom, hogy amikor tavaly jártam nála, még megvolt a dússzőrű ko- mondor. savanyú kövidinkát ittunk az árnyas tornácon, és milyen jókat nevetett raj­tam, mert egyetlen „kovács­szót” sem értettem... — Igen, meglehet. Mosta­nában gyakran jönnek hoz­zám a népi gyűjtők, fény­képezik a műhelyt, felírják a szerszámok nevét. A múlt­kor pedig az ipariskolába is elvittek, magyarázzam meg a gyerekeknek, hogy dolgoz­tak régen a kovácsok. Ezek a szerszámok még az apó­méi voltak. Múzeumba va­lók, akárcsak1 én. — Nekem azt mondták, a kétszer kovácsnak sok dol­ga van, nem is győzi. — Van, van... Idetéved néha egy-két fuvaros, lo­vat patkoltatni. Vagy épület­vasaláshoz kémek falbekö­tőt, egyszer-kétszer létrame­revítő vasat __ Mindent el­v állalok. Lenne persze több munkám, ha a kontárok nem vennék el előlem. Vannak Kunhegyesen is, fiatalok, erősek, jól keresnek, de adót nem fizetnek. Én legombo­lom havonta a kétszáz fo­rintot meg a KlOSZ-tagdí- jat... Nem zavar engem, hogy sok a pénzük, ám azt mondom: mindenki fizesse meg, ami jár az államnak. Nem először panaszolja mór ezt. Az arca kipirul, a keze elfehéredik, szorít­ja a kalapácsnyelet. A keskeny műhelyajtóban megjelenik a felesége. — Ne papolj már annyit! Ügyse bírnád a több mun­kát — mondja halkan a fér­jének, aztán bocsánatkérően rám mosolyog. — Hiszen láthatja maga is, öreg ember az én Sándo­rom, de csak dolgozik, dol­gozik. És este forgolódik az ágyban, olyan fáradt, hogy nem tud aludni. — Jól van. jól van ... — morog Kovács bácsi. Az ar­cáról eltűnik a düh pirossá- ga, a kalapácsot visszateszi a satu mellé. — Van-e utánpótlás a szakmában ? — A, ma már nem fűlik a foguk a fiataloknak ehhez a nehéz munkához. Mert itt izzad ám az ember, megkell markolni a vasat akkor is, ha odakint negyvenfokos hőség van! Inast amúgy sem érdemes tartani. Idejön reg­gel nyolckor, délután négy­kor már veszi a kalapját, hogy neki lejárt a munka­ideje. Hiába várakozik az udvaron négy ló is patko- lásra. — Négy ló, Sándor? Mikor volt ilyen utoljára? — néz szelíden a férjére Kovács néni. Egy fiuk van. harminc- nyolc éves. Eredetileg az ap­ja mesterségét tanulta, de később elvégezte a gépipari technikumot, és hűtlen lett az üllőhöz. — Szeptembertől szakok­tató lesz a fiam az iparis­kolában — büszkélkedik az öreg mester. Aztán elgondol­kodva hozzáteszi: — Velem együtt megszű­nik ez a szakma is Kunhe­gyesen ... Amíg beszélgetünk, a kis kohó tüzéből egy maréknyi parázs maradt. Bendó János HOGYAN ÉLÜNK — HOGYAN ÉLJÜNK A mai magyar családok Népszerű-e a házasság intézménye? Miért foglal­kozik egyre több szociológus és demográfus, a szocialista országokban is a család változásainak feltárásával, a jelenségek értékelésével? - A kérdéseket azok az időszerű problémák vetik fel, melyek összefüggésben vannak társa­dalom- és gazdaságpolitikánkkal: a szocialista társadalom tervszerű építésével. A család a mindenkori tár­sadalmi átalakulásokat kö­vetve, formájában, belső vi­szonyaiban, struktúrájában állandóan változó történeti jelenség. Fejlődésének egyes szakaszaiban a társadalmi hatások következményei job­ban érzékelhetőek. Napjaink­ban a polgári, tradicionális jellegű kötelékektől, formák­tól elszakadva viszonylag rö­vid idő alatt kell (kellene?) megalapozni szocialista élet­módunkat. E változások marxista szociológiai kutatá­sai kiterjednek a magyar csa­ládok szerkezetének, összeté­telének vizsgálatára, a több generációjú csaliádháztartá- sok fennmaradásának jelen­ségeire, a hagyományos csa­ládformák lassú kihalásának és a mai családokat kialakí­tó alapvető társadalmi-gaz­dasági erők hatásának elem­zésére. Továbbá a magas vá­lási arányszám — a házas­ságok és családok bomlása — nálunk is indokolja e jelen­ségek elméleti magyarázatá­nak kidolgozását, mely szin­tén a szociológusokra vár. Nyugaton — de nálunk is — találkozhatunk olyan néze­tekkel, melyek felvetik a csa­ládi kötelékek válságát, sőt az egyén szabad fejlődésé­nek, képességei kibontakoz­tatásának gátjává kiáltják ki a család intézményét. Évti­zedek óta tartó vita kavarog a család állítólagos hanyat­lása körül, azonban az embe­rek többsége ma is ezt az együttélési formát választja. Ahol az állam — legyen az szocialista vagy kapitalista — tudatos társadalompolitikát folytat, ott a családok támo­gatását szorgalmazzák. Hazánkban az 1973. évi párt- és kormányhatározat nyomán hozott népesedés- és szociálpolitikai intézkedések a monogám család erősítését célozzák, mivel a mai szocia­lista társadalomban ez a leg­megfelelőbb együttélési és gyermekellátási-nevelési for­ma. Bár Magyarországon a házasságkötések magas szá­ma és aránya arra enged kö­vetkeztetni, hogy a lakosság nagy többsége a házasságot fogadja el a párkapcsolat formájaként, mégis az utób­bi időkben- némi lanyhulás vehető észre a házassági .mozgalomban”. A demográ­fiai évkönyvek adataiból ki­tűnik, hogy míg 1960-ig a házasságkötési gyakoriság minden korcsoportban emel­kedett, addig 1970-től az utóbbi nyolc évben csökkent a házasodási hajlandóság, különösen az elvált férfiak körében. A változás egyik lé­nyeges oka a legalizálás nél­küli tartós párkapcsolatok arányának növekedése. A há­zastársak összes számához viszonyítva Budapesten 3,6 százalék, vidéken 2,4—2,2 százalék az élet társak ará­nya. Ennek demográfiai té­ren egyelőre negatív követ­kezményei is lehetnek, mivel a közfelfogás a házasságon kívüli gyermekellátást elíté­li. A magas hazai válási ará­nyokat nézve viszont előnyös oldaláról is felfogható ez a jelenség: vehetjük próbahá­zasságként, amely felbomlá­sa nem okoz a volt partne­reknek akkora megrázkódta­tást mint a válás, s legtöbb­ször a kapcsolatból nem is származik gyermek, akit leg­drámaibban érint a szülők elválása. Természetesen nincs okunk aggodalomra, mert az utób­bi 30—40 évben a családot létrehozó házasság intézmé­nye nem veszített népszerű­ségéből. A legújabb népese­dés-statisztikai adatok sze­rint a 20 éves és idősebb fér­fi népesség 77, a női népes­ség 69 százaléka házas csa­ládi állapotú. Hazánkban a családok száma 2 millió 891 ezer, és 8 millió 697 200-an tartoznak kötelékeibe. A családok 56,1 százaléka gyer­mekes házaspár, tehát ez a leggyakoribb családforma. Szembetűnő azonban az elő­ző két népszámláláshoz vi­szonyítva a gyermek nélkül élő házaspárok számának és arányának növekedése. A jelentős emelkedés (1949-ben 15,8 százalék, 1970-ben már 33,7 százalék) azonban fő­ként a népesség elöregedé­sével magyarázható. Figyel­meztető és az urbanizáció következményeivel magya­rázható jelenség az úgyne­vezett csonka családok (egy szülő és gyenmeke-gyerme- kei) arányának növekedése. A mai magyar családok összetételének vizsgálatakor nem hagyható figyelmen kí­vül a gazdasági-társadalmi jellegzetesség, mely szorosan összefügg a szocialista társa­dalom kialakításával: a há­zas nők munkavállalása a változások egész sorát indí­totta meg a magyar családok életében, s ma már két-vagy több keresővel rendelkező család a gyakoribb típus. Már a családok összetéte­léből is látható, hogy a tár­sadalom legkisebb közösségi sejtje az utóbbi időkben nem tudja betölteni reprodukciós funkcióját, azaz: a szaporo­dás, a gyermekvállalás ke­vés a népesség utánpótlásá­hoz. Ez társadalmi probléma, de nem jelenti a család in­tézményének válságát. Bár a háromgyermekes család az ideál, a társadalomnak épp olyan értékes közössége le­het a két- vagy egygyerme­kes, sőt gyermektelen csa­lád is. Népesedéspolitikánk — s ezen belül a családjog — az alapvető életkörülmények, lakásviszonyok javításával, szociális juttatásokkal előse­gíti a család intézményének erősödését. Erre utalnak a hazai családkutatások is, melyekről áttekintést adnak a Kossuth Könyvkiadó gon­dozásában a közelmúltban megjelent tanulmányok; A változó család című könyv szerzői valamennyien az MTA Szociológiai Kutató Intézet munkatársai. A köte­tet Cseh-Szombathy László állította össze. H. A. Zárás előtt a nemzetközi tábor Befejezéséhez közeledik a zánkai úttörővárosban a bé­ke és barátság nemzetközi tábor lakóinak vakációja, amely a megnyitásának 30. évfordulóját ünneplő Csille­bércen július 15-én kezdő­dött. A mintegy 3 ezer ma­gyar úttörővel együtt pihe- nő-szórakozó 265 külföldi pajtás 25 országból érkezett. Közöttük vannak görög, je­meni és palesztin baloldali pártok gyermekszervezetei­nek tagjai is, akik először látogattak el Magyarország­ra. A tábor ifjú külföldi lakói július végén költöztek át Zánkára, ahonnan augusztus 9-én vesznek búcsút. Esemé­nyekben gazdagok voltak a napjaik; a fürdés, játék mel­lett a többi között a havan­nai VIT szellemét, hangula­tát idéző dalfesztivált tartot­tak. Táborváltás A kengyeli és az újszász —nagykerti általános iskola 110 kisdiákját 100 martfűi gyerek váltja holnap a szol­noki járás káptalanfüredi úttörőtáborában. Nagyvis- nyón csütörtökön leßz a helycsere, akkor érkeznek a tiszagyendai és a tiszaroffi úttörők, és indulnak haza a besenyszögi kisdobosok. Eszmecsere a piacon Fotó: Tabák

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom