Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-26 / 201. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. augusztus 26. Japán—kínai szerződés Hozzájárulás Peking nagyhatalmi politikájához Augusztus 26 — Namíbia napja Változások a szegények országában A Pekingben augusztus 12- én aláírt japán—kínai béke és barátsági szerződésnek legkevésbé a békéhez és a barátsághoz van köze — állapítja meg a Pravda tegnapi kommentárja. — Ismeretes, hogy a szerződés magva az a pekingi követelésre elfogadott tétel, amely szerint a szerződő felek közösen fellépnek más országok hegemóniára irányuló törekvései ellen. A hegemóniaellenes harc az az álca, amely mögé Peking szovjetellenes irányvonalát rejti. Tokióban most azt bizonygatják, hogy e hírhedt „he- gemóniatétel” szovjetellenes- ségét ellensúlyozza az a cikkely, amely szerint a szerződés nem érinti a felek álláspontját harmadik oszágokhoz fűződő kapcsolataikban. Csakhogy Pekingben semmi sem változott a szerződés értelmezésében — állapítja meg a Pravda. — A kínai vezetők most is nyíltan hirdetik, hogy „hegemóniaellenes” fellépésen elsősorban a Szovjetunió elleni harcot értik, továbbá mindazon békeszerető erők elleni harcot, amelyek ellenszegülnek Kína nagyhatalmi, világhatalmi töPRNAMfl A panamai kormány politikai menedékjogot adott a Sandinista Nemzeti Felsza- badjtási Front 25 tagjának és további több mint 100 személynek, akik a mana- guai nemzeti palota keddi elfoglalása után csütörtökön érkeztek Panamába. A 25 sandinista, a Somoza által követelésükre szabadéit bocsátott 58 politikai fogoly és további 38 száműzött lakást és megélhetési lehetőséget kap Panamában, viszont nem folytathatnak rekvéseinek. A japán kormány lényegében hozzájárulását adja a kínai nagyhatalmi soviniszta, parancsuralmi politikához. Peking nem is titkolt militarista, új háborút szító irányvonalához, ezzel pedig nagy felelősséget vesz magára a távol-keleti és a délkelet-ázsiai helyzet lehetséges rosszabbodásáért. Ugyancsak a japán kormányt terheli a felelősség, ha a szerződés kedvezőtlen hatással lesz a szovjet—japán kapcsolatok fejlődésére. Ezzel összefüggésben a Pravda idézi az Aszahi Simbun című japán újságot, amely megállapítja, hogy a japán— kínai szerződés szovjetellenes jellegű és erősen emlékeztet egy katonai szövetségre. A Pravda végezetül leszögezi, hogy a japán—kínai béke- és barátsági szerződés messze túlnő a két ország kapcsolatán. „Ezért a Szovjetunió sem maradhat közömbös szemlélője az eseményeknek. Szuverén joga, hogy a kialakult helyzetben olyan lépéseket tegyen, amelyeket érdekeinek védelmében szükségesnek tart.” semmiféle politikai tevékenységet — közölte a panamai külügyminisztérium egy meg nem nevezett szóvivője. Az a három nicaraguai püspök, aki elkísérte az akció résztvevőit Panamába, a nicaraguai érsekség bejelentése szerint helyi idő szerint a reggeli órákban hazaindult. Mint ismeretes, a püspökök, valamint Panama és Costa Rica managuai nagykövetei közvetítettek a SanSZIILJUT—6 Előkészületek vendégfogadásra Nagytakarítással kezdték a tegnapi napot a Szál jut—6 űrállomás személyzetének tagjai. Vlagyimir Kovaljo- nok és Alekszandr Ivancsen- kov rendbehozzák az űrállomást — ez is része az előkészületeknek a vendégek fogadására. A két űrhajós ugyanakkor folytatja a megszokott megfigyeléseket is a Föld felszínéről. Kovaljonok és Ivancsen- kov a földi tudományos kutató intézetek kérésére külön vizsgálatokat is végez. A meteorológusok például rendszeresen információkat kérnek tőlük a hurrikánokról, a Föld felhőtakarójáról. Ugyancsak gyakran kémek megfigyelési adatokat a tengerhajózási vállalatok és a halászflották is. SZIMFEROPOL Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke a Krím félszigeten fogadta Armand Hammer amerikai üzletembert, aki az Occidental Petroleum Corporation közreműködésével épülő szovjet műtrágyagyár egyik üzemegységének avatására érkezett a Szovjetunióba. MOSZKVA Moszkvában hivatalosan bejelentették, hogy a szovjet kormány meghívására szeptember elején a Szovjetunióba látogat Georgisz Raliász. görög külügyminiszter. VIENTIANE G. V. Montgomery képviselő vezetésével amerikai kongresszusi küldöttség érkezett tegnap Vientianéba. A laoszi fővárosban kormány- tisztségviselők fogadták a delegációt. TOKIÓ A tokiói külügyminisztérium tegnap közölte, hogy Japán a nemzetközi atomenergia ügynökség keretében csatlakozik az atomtudomány és -technológia terén folytatott együttműködést előirányzó egyezményhez. NEW YORK Az erőszak alkalmazásáról való lemondás elvének hatékonyabbá tételéért küzdő ENSZ-különbizottság New Yorkban folyó ülésszakának résztvevői megkezdték a vitát arról a szovjet javaslatról, amely előirányozza, hogy e nemzetközi kapcsolatokból szerződésrendszer útján zárják ki az erőszakot. REYKJAVIK Ludvik Josefsson, az izlandi kommunistákat és szocialistákat tömörítő népi szövetség vezetője visszaadta a kormányalakítási megbízatást Eldjárn államfőnek. BONN Csaknem megismétlődött a múlt hét végi bombamerénylet, a dajnai brit hadsereg létesítményei ellen: tegnapra virradó éjjel angol és nyugatnémet tűzszerészek Mön- chengladbachban hatástalan í_ tottak két ötven kilós bombát. CHICAGO Bíróság elé állították azt a két horvát terroristát, aki a múlt héten nyolc személyt ejtett túszul az NSZK chicagói konzulátusán, a vád ta- núit hétfőn hallgatják meg az ügyben, akik 10 órán át tartották fogva a nyolc embert és az NSZK-ban bebörtönözött Sztjepan Bilandzsics horvát terrorista kiszabadítását követelték, majd megadták magukat a rendőrségnek. megbízottak már az átmenetről tárgyalnak Namíbiában, arról, hogyan bonyolítsák le azt a választást az év végén, amely eldöntheti: ki jut hatalomra a függetlenné váló országban. Kérdés persze, hogy egyáltalán lesz-e választás, s az is kérdés, ha lesz, ki- feiezi-e a helyi lakosság valós akaratát. Alapos ok van rá, hogy kételkedjünk az igenben. A kétkedés magyarázata Afrika eme hatalmas siva-' tagi területének történelmében. közelmúltjában és jelenében rejlik. Az egykori portugál, brit. maid német gyarmatot az első világháború idején szállták meg az akkori brit dominium, a mai Dél-Afrikai Köztársaság csapatai. Később a Népszövetség adta hivatalosan Pretoria kezébe. így lett Dél-Afrika mandátumterületévé. Arrafelé aztán úgy vélték, ez mindig így marad. Tévedtek. Ahogy változtak az erőviszonyok a világban. Afrikában és az ENSZ-ben. úgy változott Namíbia sorsa is. 1966-ban a világ- szervezet kimondta, hogy Dél-Afrikának nincs joga belbirtokaként kezelni a területet, ellenkezőleg, az ott élő mintegy egymiliós lakosságnak joga van az önálló állami léthez. 12 évnek kellett eltelnie, hogy valamiféle átmenetről lehessen beszélni. A, magyarázat egyszerű. A fajüldöző Pretoriának jó ok!a volt rá, hogy foggal-körömmel ragaszkodjék a Namíbia feletti uralomhoz. A Venezuela méretű hatalmas terület jórésze ugyan kietlen sivatag, de az itt befektetett minden 100 dollár . évente 20 dollár profitot biztosít. A munkaerő nevetségesen olcsó. Namíbia vezet Afrika ólombányászatában és cintermelésében. Gyémánt- bányáinak világgazdasági jelentősége van. És — talán ez a legfontosabb — itt sejtik földünk ismert uránkészletének 10 százalékát. A már működő bányákat nemcsak dél-afrikai, hanem amerikai, brit és francia monopóliumok iráSúlyos incidens történt tegnap a vietnami—kínai határon. Az incidens színhelye Lao Lang tartomány legforgalmasabb határátkelő- helye, a Barátság nevet viselő pont. A Hanoiban tegnap este kiadott közlemény szerint a határátkelőhely káderei és biztonsági személyei felhívták az ott csoportosuló kínai származású állampolgárokat, hogy térjenek vissza munkahelyükre. A kínai fél hangosbeszélők segítségével közbeavatkozott, és provokátorokat arra biztatott, hogy foglalják el „Géprablás” Szerencsés véget ért tegnap délután a genfi repülőtéren a különös, minden bizonnyal géprabló nélküli „géprablás”. Tegnap délelőtt a TWA amerikai légitársaság New Yorkból Genf be tartó Boegin 707 gépét légikalózok kerítették hatalmukba, de a tettesek személye valószínűleg örökre homályban marad. Az „akció” úgy kezdődött, hogy az utasok éppen filmet néztek az Atlanti-óceán fölött szálló repülőgép fedélzetén, amikor valaki követeléseket tartalmazó papírlapokat tett a sötétben az egyik stewardess térdére. Amikor a gép kapitánya egy idő nyitják. S mégis — Sam Nujomának. a Délnyugatafrikai Népi Szervezet vezetőiének szavaival — a hihetetlen gazdagság ellenére az afrikai szegények között is a legszegényebbek élnek itt. A gazdasági ok katonaival párosul. Az országnak legalább ezer kilométeres tengerpartja van, erre haladnak el az Afrikát megkerülő hajók, köztük például az olajat szállító óri- ástankerek. E partvonalon van egy kikötő, amelyet a kontinens Hongkongjának is neveznek: Walvis Bav. Stratégiai jelentősége óriási: az egyetlen olyan kikötő a partvonalon, amely alkalmas nagy hadihajók fogadására is. Van persze más, újabb keletű katonai szempont is. Namíbia északon Angolával határos. A népi Angola megszületése óta a dél-afrikai fajüldözők Namíbiának valamiféle ütköző állam szerepét szánták. Emellett itt képezték ki, s képezik ki) ma is a törvényes angolai kormány ellen harcoló egyik szakadár szervezet. az UNITA katonáit. A Namíbiát 20 ezer fős katonasággal megszállva tartó dél-áf- rikai rezsim ezt a területet használta fel kiinduló bázisaként az Angola elleni agressziókhoz. Miért van szükség e katonaságra? Azért. mert másképpen már régóta nem ment volna a hatalom megtartása a terület fölött. Namíbiában ugyanis 1960 óta küzd a függetlenségért a SWAPO, a Délnyugat- afrikai Népi Szervezet. Katonai, politikai sikereit az elnyomás sem akadályozhatta meg. E szervezetet ismerte el a namíbiai nép törvényes képviselőiének, az ENSZ. az Afrikai Egységszervezet. Az afrikai változások, a haladó Angola és Mozam- bik megszületése és a SWAPO tekintélye kériv- szerítette a dél-afrikai fajüldözőket és nyugati pártfogóikat arra. hogy valamifajta — természetesen nekik tetsző — megoldást keressenek. Először azzal próbálkoztak, hogy a megalkuvó helyi politikusokra ruházzák át a hatalmat. a vietnami határposzt egyik részét. A felhecceit emberek kőzáport zúdítottak a vietnami káderekre és rendőrökre. A zűrzavart kihasználva, a kínai határállomás felől többszáz, késekkel és vasdo- rongokkol felfegyverzett támadó benyomult vietnami területre, a provokátorok megsegítésére. A közlemény megállapítja, hogy a brutális akciónak két halálos áldozata, és 21 sebesültje van. Közülük hét súlyosan sebesült. rabló nélkül múlva hangszórón továbbította az utastérbe a hatóságoktól kapott válasz üzenetét — ez már a genfi repülőtéren történt — senki sem reagált rá. A TWA elnökhelyettese és a repülőtéri biztonsági szolgálat vezetője ezután felszállt a gépre. Egyik utasnál sem találtak fegyvert, s a gépet rövidesen kiürítették. A repülőtéri rendőrség háromórás, alapos vizsgálat uán sem talált robbanószerkezetet a gépen, sem pedig gyanús személyt az utasok között. Az ujjlenyomat-próba sem járt eredménnyel. A nyomozást gyakorlatilag lezártnak tekintik. aztán rákényszerültek olyan rendezési terv kidolgozására, amelyet a SWA- FO is hajlandó volt elfogadni. Az egyezség az idén július közepén született meg. Eszerint 1500-ra csökkentik az országban állomásozó dél-afrikai csapatok létszámát. ötezer ENSZ-katona és ezer megfigyelő érkezik Namíbiába, akik a rend fenntartására és az év ivégén sorra- kerülő választások előkészítésére. lebonyolítására és tisztaságára ügyelnek. Afrikának azonban már szomorú tapasztalatai is voltak a világszervezettel. Emlékezzünk csak 1960 Kongójára, az ENSZ-csa- patok ottani működésére! Akkor a haladó rendszer likvidálásánál segédkeztek. Azóta persze alaposan változtak az erőviszonyok. A SWAPO. a felesleges vérontást elkerülendő, volt hajlandó belemenni a kompromisszumba. De sohasem mondott le meghirdetett céljáról, a kolonialis- ta és neokolonialista befolyástól mentes, független Namíbia megteremtéséről. Vezetői azt is tudják, hogy a fajüldöző Dél-Afrika mindent el fog követni a neki és pártfogóinak tetsző választási eredmények kicsikarásáért, ha kell. akár terrorral, megfélemlítéssel is. Mi több. Pretoriában egyelőre hallani sem akarnak arról, hogy Walvis Bay az új államhoz tartozzon. A1 kikötőt és környékét jogellenesen, hivatalosan is annektálták. Ezt viszont a SWAPO nem fogadhatja el. tehát rendezésre vár. Mindenesetre a felszabadítási szervezet sohasem zárta ki a fegyveres harc folytatását, ha Dél-Afrika megsérti az egyezséget, vagy meg akarja tartani a mély vizű kikötőt. Jóllehet még sok idő van hátra a választás napjáig. aligha hihető azonban, hogy Dél-Afrika •— önmagát megtagadva — belenyugodjon egv haladó rendszer hatalomraiutásá- ba Namíbiában. Zalai István Portugália Kedden mutatkozik be az új kormány Algfredo Nobre Da Costa kijelölt portugál miniszter- elnök — egyhónapos kormányválság után — befejezte az új kabinet összeállítását, s erről tegnap tájékoztatta Ramalho Eanes elnököt. Az új miniszterek beiktatására a tervek szerint kedden kerül sor. Nobre Da Costa bejelentette, hogy kormánya programját hivatalos beiktatása után tíz napon belül terjeszti a nemzetgyűlés elé. Hírügynökségi értesülések szerint az új, 16 tagú portugál kormány „független, pártokhoz nem tartozó, politikailag el nem kötelezett szakemberekből” — mérnökökből, közgazdászokból, jogászokból — áll majd. dialisták és Somoza között. Kommentárunk Tanácskozik a konklávé A Vatikánban összeült a konklávé, a pápaválasztó testület. A 115 bíboros szavazata dönti majd el, ki lesz a katolikus egyház feje, az augusztus 6-án elhunyt VI. Pál pápa utódja. A csaknem kétezer esztendős egyház történetében mindig fontos, kiemelkedő jelentőségű esemény volt és az is maradt a pápaválasztás. A Vatikán és egyben az egyház élére elvben bármely nőtlen katolikus megválasztható, a gyakorlat azonban más: a pápa kizárólag a bíborosok testületéből kerül ki. (XIX. János volt — 1024-ben — az utolsó nem a papság köréből választott pápa.) Az egyház keretében persze nem mindenki ért egyet ezzel: voltak és vannak olyan áramlatok, amelyek a korábbinál szélesebb alapokra kívánják helyezni a választók és a megválaszthatok körét. Jelenleg — miként arról VI. Pál pápa is meg- erősítőleg döntött — háromféle módon választható meg az egyházfő. Vagy közfelkiáltással döntenek személyéről a konklávé tagjai, vagy kompromisszum útján — ebben az esetben néhány kijelölt bíborosra bízzák az egyetértés megteremtését — vagy szavazással választanak. A 17. században volt példa az előbbi két formulára, azóta nem. A Választás sikeréhez legalább kétharmad plusz egy szavazat szükséges. Hagyományszámba megy, hogy a külvilágtól teljesen zárt pápaválasztó testületet tulajdonképpen csak vékony füst köti össze a külvilággal. Fekete fűstcsík jelzi, hogy nem végződött eredménnyel a szavazás, fehér viszont hírül adja, hogy a konklávé megválasztotta az új egyházfőt. Ha igaz, ezúttal a Vatikán szakít a hagyományokkal. Nem az egyházművészet egyik legbecsesebb környezetében, a Sixtusi kápolnában rendezik a választást, hanem a pápai állam modern audienciatermében. A bíborosok választó testületének csak a 80 évesnél fiatalabb egyházi méltóságok a tagjai. A 115 bíborosból 27 olasz, az európaiak száma — köztük van dr. Lékai László esztergomi bíboros érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnöke is — 57, Észak- és Dél- Amerikát 31, Afrikát 12, Ázsiát és Ausztráliát 15 bíboros képviseli. A világsajtó sokat foglalkozott azzal, vajon Pál utódjává melyik bíborost választják. Annyi bizonyos, hogy 1523 óta — akkor hunyt el a holland származású VI. Hadrián — mindig olasz főpap került a Vatikán élére. Valószínű, hogy az egyházfő kijelölésében ezúttal sem térnek el a hagyományoktól. Igen lényeges, hogy a Vatikán továbbra is kövesse azt az utat, amelyet XXIII. János és VI. Pál jelölt ki, alkalmazkodva a kor realitásaihoz, felismerve a békéért és a feszültség enyhítéséért vívott világméretű erőfeszítésekben az egyház sajátos szerepét. -Menedékjogot kaptak a politikai foglyok Hz ENSZ Kínai provokáció a vietnami határon flz ügy