Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-24 / 199. szám
1978. augusztus 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Nagy a forgalom a bemutató teremben is. A Sztár Áruból péntekig tartó iskolaköpeny. vásárán szebbnél szebb köpenyek között válogathatnak a nebulók Tanévnyitás elölt Szolnokon Alig néhány nap van a vakációból, de már mindenütt találkozni a tanévkezdés jeleivel. Az utcai könyvárusnál már a kötelező olvasmányoknak van keletje Utolsó napjaihoz érkezeit a felkészülés, az első tanévnyitóját tartó „piros” iskolában is, a Csanádi körúton. A 2350 személyre főző konyha már üzemel, most a szertárak, tantermek berendezése folyik. Szeptembertől 770 kisiskolás népesíti be Szolnok legújabb iskoláját Fotó: Kőhidi Életvitelünk változásai Keresi a hangot A rossz zenészre szokták mondani, csodálatos a játéka, csak éppen keresi a megfelelő hangot. Nos, a kisújszállási Csonka Ernő is valami hasonlót végez, holott képzett muzsikus hírében áll. — Kérem tisztelettel, én is keresem a hangot, mivel a zenélés mellett zongorahangoló, esetenként javító is vagyok. — Hol tanulta a hangolást? — A családban, már a nagyapám is csinálta. Ehhez a művelethez egy hangvilla, érzékeny fül és tökéletes csend kell. Ha mindez adott, másfél-két óra egy egyszerű zongorahangolás. — Milyen típusú zongorákat hangolt már? — Másfél évig New Yorkban éltem, így; ismerem a bécsi és az angol mechanikát is. AZ utóbbi precízebb. Mellesleg az ÁFÉSZ-nél zenélek, hegedűn, orgonán és gitáron is, játszom. — A forgalom? — ősszel, tanévkezdés ide. jén nagyobb. — Furcsa megrendelés ... — Volt, kérem tiszetelettel. Egy ízben felkeresett egy jól öltözött, kissé boros férfi, és így szólt: No, Csonka, úgy hallom maga hangolt már bécsi, londoni zongorát. Igaz? Igaz,', válaszoltam. Ak. kor bizonyára sokmindenhez ért. Valószínű. No, akkor hangolja fel az anyósom, mert általában rosszul szól! Elvállalom szóltam, de legyen kedves kocsival hozni a hölgyet. — És? — Kérem tisztelettel, egy év is elmúlt, de a megrendelő azóta se jött. Valószínű, azóta már hangolás nélkül is összehangolódtak... D. SZ. M. Kötekedő Dokumentumfilm a munkásokról Hétköznapok és ünnepek, munka és pihenés, emlékek, tervek, konfliktusok — a munkások életéről, mindem napjairól készít, sugároz dokumentumfilmeket a Magyar Televízió. Augusztus 31-én kezdődik a Kötekedő című ötrészes sorozat, amely munka közben mutatja be az embereket, a termelés, a jó közérzet, a munkafegyelem, a rendezett munkakörülmények kérdéseit érintve. A Szálkái Sándor irányításával dolgozó, forgatócsoport felkereste a Borsodi Hőerőmű, az Egyesült Vegyiművek dolgozóit, s a film a munkások véleményét, konfliktusait, gondjait beszéli el. Dokumentumfilmet terveznek arról, hogy az államosítás óta eltelt 30 év alatt hogyan változott a munkások tudata, szemlélete. Filmössze- állítás készül a budapesti metróról az első mélyvezetésű vonal építésének megkezdésétől napjainkig. Balogh Mária ötlete alapján tévéstáb vesz részt egy gyári brigád munkájában, NinPC olyan mérőszám, nillüO amely százaléknyi pontossággal kifejezhetné: hogyan élünk. A statisztika sokmindenre választ ad ugyan — ismeretes például, hogy tavaly 1976-hoz képest 10,3 százalékkal nőttek a lakosság pénzbevételi; a mező- gazdasági termeléssel kapcsolatos bevételek 17,1, a pénz- beni társadalmi juttatások pedig 9,8 százalékkal haladták meg az előző évit, s tudjuk azt is, hogy a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal emelkedtek —, ám az életszínvonalat csupán a számok nyelvén nem lehet jellemezni. Megannyi — már- már felsorolhatatlanül sok — tényezőn múlik a hogyan; ily módon az sem mindegy, hogy hol, az ország melyik településén élünk. Nyilvánvaló: ahol gyors a fejlődés, ott jobbak az élet- körülmények. Űj városainkban — Dunaújvárostól Le- ninvárosig — lényegesen több a komfortos otthon, mint a múlt örökségét még hordozó, látványosan, de az igényekhez képest mégsem elég gyorsan megújuló megyeszékhelyeink egynémelyikében. De falu és falu között is különbséget lehet tenni, attól függően, hogy mennyire gazdag a termelőszövetkezet, s mit tesznek szűkebb pátriájuk felvirágoztatásáért az ott lakók. Vállalják-e a közművesítéssel, csatornahálózat építésével járó költségeket, mi több: társadalmilag mennyire aktívak? Megfelelő-e az ellátás, kulturált-e a szolgáltató és bolthálózat? S még folytathatnánk a sorolást. A különbözőségekből alakul ki ama összkép, amelyet elemezve az MSZMP Központi Bizottsága április 19—20-i ülésén egyebek között megállapíthatta: „A lakosság életszínvonala gazdasági lehetőségeinkkel összhangban az elmúlt években is rendszeresen emelkedett”. Ez tartalmazza azt is, hogy: „A kereseti arányok kedvezően változtak... A munkásság és a parasztság reálkeresete céljainknak megfelelően, megközelítőleg azonos ütemben emelkedett”; utal arra, hogy: „A tervidőszak első két évében 187 000 (ebből 66 050 állami) lakás, az ötéves tervben előirányzottnál összesen 20 000-rel több épült. Az új lakások 93—95 százaléka kettő, vagy több, ezen belül 35— 38 százaléka három, vagy több szobás”. Szó esik arról is: „A termelőszövetkezeti tagok családi pótléka azonos lett az ipari dolgozókéval. Kiterjesztettük a gyermek- gondozási segélyt a szakszövetkezeti tagokra”; továbbá, ismét más témára (egyszersmind gondjaink egyikére) utalva: „Bár a szolgáltató vállalatok teljesítménye növekedett, a kisiparosok száma gyarapodott, az igények emelkedésével nem sikerült lépést tartani”. Jövedelmek, lakás, szolgáltatás — kiragadott példák a leglényegesebbek közül. Ám életkörülményeinket — fogalmazhatunk úgy is: életszínvonalunkat — sok olyan tényező is befolyásolja, amelyek mellett hajlamosak vagyunk már-már oda sem figyelve elhaladni. Mindenna- possá-természetessé vált — és mégsem az! —, hogy a televízióelőfizetők száma a rádiótulajdonosokéval vetekszik: elérte a két és fél milliót. Ez annyit jelent, hogy az ezer lakosra jutó televízióelőfizetők száma 233 (összehasonlításul: 1973-ban Olaszországban 208, Ausztriában és Franciaországban . 238— 237, az NSZK-ban 298). A személygépkocsik száma meghaladta a 700 ezret, s jóllehet megvásárlásuk, üzemben tartásuk tetemes költséget jelent, az igények az előbbi szám fölött járnak. S az autózás megkönnyítésére egyidejűleg több autópálya, korszerű autóút épül; Budapest és több nagyváros közúti felüljárókkal gazdagodik — miközben a tömegközlekedés is megújulóban van. A vasútnál előtérbe került a gyor- sabb-kulturáltabb utazást lehetővé tevő villamosítás (belföldi expresszvonatainkon immár számozott, helyjegygyei lefoglalható ülések vannak), a Volán autóbuszai között mind több a tetszetőskényelmes panorámabusz, több városban pedig a trolihálózat kifejlesztését tervezik. Ha közvetve is, a közlekedés korszerűsítésével a környezet fokozottabb védelmére is utaltunk. Igaz, a személy- gépkocsik szennyezik a levegőt, mind több helyütt létesítenek viszont — olykor parkosított >— sétálóutcákat,' a városok határában erdőket ültetnek. csónakázótavakat létesítenek. S aki pedig új lakónegyedben él, láthatja: ilyenkor, tavasztájt ezer számra érkeznek a néhány év múlva már árnyat adó facsemeték. Gazdagabbak vagyunk a sportolási lehetőségekben is, mint korábban: erdei tomapályák nyíltak, sok sporttelep a lakosság számára is szélesre tárta kapuját, s immár nemcsak a főváros kérkedhet rangos sportversenyekre, mindennapos testedzésre egyaránt alkalmas fedett uszodákkal. S Ha |f|Am utaltunk hallá IIIQI zánk idegen- forgalmára, tegyük hozzá azt is: tavaly négy és fél milliónál több magyar [látogatott külföldre (1971-ben még csupán egymillióan, 1975-ben hozzávetőleg három és fél millióan), s az utazási irodák nemzetközi túráira már az év elején rendre lefoglalják a helyeket... Mindez adalék csupán, alig néhány — ha úgy tetszik, önkényesen — kiragadott vonás az összképből. Ám jelzi az életvitelben végbement változásokat, az anyagi-tudati előrehaladás állomásait. F. T. Téves kapcsolás H alló... Halló, fűszerbolt? ... Bocsánat ... Mondom: bocsánatot kérek. Min mulat olyan jól? Azon, hogy pont fél nyolckor... mi nevetséges van azon, hogy valaki estefelé felhívja a fűszerboltot és leadja a megrendelést. Maga is? Nem, annak semmi értelme nincs, hogy szidjuk egymást — ez az, amit úgy hívnak, hogy véletlen. Végeredményben teljesen mindegy, hogy kit akartam hívni, és az is, hogy maga kit keresett, de van abban valami varázslatos, hogy két, egymásnak teljesen idegen ember egy mindkettőjük számára egészen közömbös téle- fonáüomás révén... Hogy mondja? Bocsánat, helyesbítek: egy nő és egy férfi... Látja, épp ez a szép az egészben, hogy egyikünk sem tudja kivel beszél, nem, ne is mondja meg a nevét; hogy én nem árulom el a magamét, abban biztos lehet. És ígérjük meg egymásnak, hogy nem kérdezzük meg a központot, ki volt a vonal másik végén,.. Hallgat? Beszéljen. Használjuk a telefont arra, amire nagyon ritkán használják. Nem jön rá? Látja, ez az: a telefon általában csak arra jó, hogy ilyen szavakat továbbítson: nincs itt, nem ér rá, hívja később. És arra is jó, hogy legyen mit lecsapni és felsóhajtani: na, ezt elintéztem ... Elég, ha tudom, hogy egy emberrel kötött össze a véletlen... Hogyan? Igen, azt hiszem, ez a legszebb foglalkozás: ember. Ha lehetne, minden kérdőív és okmány foglalkozásrovatába ezt írnám be; lehet, hogy a bolondokházába vinnének, de talán felfigyelne erre a szóra egy-két aláíró, bélyegző, intézkedő és iktató, tiltó és engedélyező, aki ugyancsak ember szabad óráiban, mint maga, vagy én ... Hát ez mi volt?... Várjon... Most! Kereken húsz másodperccel később hallottam meg a hangrobbanást, mint a telefonon keresztül, vagyis, mint maga. Legalább hat kilométer van közöttünk. Eny- nyit tudunk egymásról, nem többet... Fontos ez? Jó: az íróasztalomnál ülök, jobbra tőlem az ablak, sötét van a lakásban, csak az állólámpám ég ... Az asztalom? Hát persze, hogy rendetlen; egy íróasztal létezésének egyetlen lehetséges létezési módja a rendetlenség... Most nagyon fölényes volt a hangja, és ezzel megszegte megállapodásunkat: ne tudjunk egymásról semmit. Hogy miért? Aki eny- nyire ismeri a férfiakat, az nem lehet kislány... Mi kuncognivaló van ezen? Helyes, folytatom: az asztaltól balra egy könyvszekrény ... Hányadik? Alulról az ötödik polc? És jobbról a harmadik könyv? várjon... Tessék: Kosztolányi: Zsivajgó természet. Csak nem babonás? Na jó, most kinyitom valahol, és olvasom. „SZÖCSKE. Kétszázötvenszer akkorát ugrunk, mint a testünk hossza. Eleven cáfolatai vagyunk annak a mondásnak, hogy a természetben nincs ugrás”. Nem ismeri? Régi kiadás, már nem igen lehet kapni. Legfeljebb valami vidéki kis antikváriumban ... De van ennél érdekesebb könyvem is: egy Babits-kötet, ezzel a ceruzával belefirkált ajánlással: „Csinszkának, Mihály” ... Hogy adhatnám magának, hiszen azt sem tudom, kicsoda!... Nem? Jó, ne is árulja le. legyen jellem. Biztos vagyok benne, hogy úgysem fogadná el... Ugyan! Ahhoz már úgyis késő. a bolt már bezárt. Ráér még? Vár valakit? Fél kilencre? Akkor még van időnk... Mondom, hogy nem vagyok magányos. Az embernek néha szüksége van az egyedüllétre. Ez nem azonos a magányossággal. És ha a véletlen minden ezer évben egyszer úgy hozza, hogy valaki váratlanul megszólal a vonal másik végén. . . Nem untatom? Köszönöm. Jó napja volt? Örülök neki. És nagyon örülnék, ha ezt a véletlen beszélgetést is a nap kellemes eseményei közé sorolná. A teljesen mellékes apróságok közé. Azok közé, amelyek nélkül nem élet az élet. Nem tudom, maga hogyan van ezzel, de a lényegtelen dolgok nélkül ízüket veszítenék a lényeges dolgok is... Hát maga gyógyíthatatlan! Miért tér vissza folyton a fűszeresre? Maga is elmulasztotta, nem? Nem bánja? Akkor miért gondolja, hogy engem bosszant? Vegye tudomásul, hogy egyáltalán nem bosszant! Hé, ne nevessen, hallja? Hagyja abba, azonnal hagyja abba!... Nem fog felhúzni, kedvesem, hiába igyekszik, nem fogom lecsapni a kagylót, érti? Nem teszem le a kagylót akkor sem, ha hazudott, és nem vár senkit. Nem teszem le, és ha akarja, itt ülök hajnalig ... M ondtam, hogy reggelig egyedül leszek, nem mondtam? Hát persze, ugyanolyan ostoba, két szóval felhúzható férfi vagyok, mint a többi. És — ha tetszik, ha nem — maga is ugyanolyan nő, mint a többi: komisz és kedves, szelíd és kegyetlen... De igen: nagyon szeretném tudni, csak éppen nem kérdezem meg. Minden értelmét elveszítené ez a beszélgetés, ha tudnám. Lehet, hogy már láttuk egymást, lehet, hogy találkozni fogunk egyszer, de erről a beszélgetésről soha senkinek nem fogunk szólni — még egymásnak sem. Maga is így gondolja? Csengettek? Búcsúzzunk. És holnap 'a fűszeresnél ne legyen rosszkedvű, ne legyen ideges á tömegben. Ne utálja az embereket — én is köztük leszek ... Kemény Dezső
