Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-24 / 199. szám
1978. augusztus 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A T/SZAŐRSI PÉLDA Otthont is ad a termelőszövetkezet A Petőfi Tsz szolgálati lakásai a balatoni üdülők sorába is beillenének A három hortobágyszéli község, Tiszaőrs, Nagyiván és Tiszaigar közös gazdaságainak egyesülésével 1975-ben jött létre a mai tiszaörsi Petőfi Termelőszövetkezet. Az eltelt három esztendő alatt végbement nagy változásokról beszélgetünk a téesz elnökével, Bugán Mihállyal. Az egyesülés nálunk se csak a területi összevonást, az eszközállományok és az egyéb anyagi erők koncentrálását jelentette. Jelentősen ímegnövekedett a vezetés szellemi ereje is. A tizenkétezer hektáros mezőgazdasági nagyüzemünk termelését irányító szakemberek közül hárman voltak mindössze diplomások, nyolcán főiskolát végeztek. Ahhoz, hogy a gazdálkodás rohamos fejlődésével, a termelés korszerűsödésével lépést tudjunk tartani, a korábbinál szakmailag felkészültebb, kezdeményezőké- szebb szakembergárdára volt szükség. — Ma jobb a helyzet? — összehasonlíthatatlanul. Hét egyetemi végzettségű és tizenhét főiskolát végzett agrár szakember dolgosak nálunk. A korszerű nagyüzemi termelés szervezését, irányi^ tását oktató egyetemeken, főiskolákon szerzett szaktudásuk nélkülözhetetlen a mind magasabb szövetkezeti célok elérésében. Ne mondjak mást: az egyesüléskor elégedettek voltunk a 27 mázsás búzaterméssel. Az idén a mostoha aratási körülmények ellenére 45 mázsát takarítottunk be hektáronként. Állat- tenyésztési ágazatunk fejlődésére a legjellemzőbb, hogy három éve négyezre«, most tízezres állatállománnyal bánnak a juhászaink. A faluszéli házak mögött a végeláthatatlan puszta, a Hortobágy. Az őrsieknek, az igariaknak és a nagyivániak- nak munkájuk, életük, otthonuk ez a vidék. De mi kötheti ide a más tájról jött szakembereket ? A három év alatt kereste és megtalálta erre is a választ a szövetkezet: — Magamról tudom — mo- ]s|olyog az elnök —, 'hiszen szakembereink között harminchatévesen én vagyok a korelnök is, hogy a pályakezdés időszakában a munkahelyi légkör, a megélhetési lehetőségek és az életkörülmények befolyásolják leginkább a fiatalok elhatározását. Az utóbbi különösen meghatározó, ezért is igyekszik téeszünk vezetősége elsősorban ezen a téren minél többet nyújtani számukra. Az életkörülményeket mindenütt, de a kis községekben még inkább az otthon, a lakás jelenti elsődlegesen. A községek fejlesztési terveihez igazodva minden évben két szolgálati lakást építünk, nem is akármilyeneket. — Évente két építkezés nem kis anyagi áldozattal jár. — Szükségünk van, a későbbiekben még inkább szükségünk lesz a jóképességű fiatalokra. Megnyerésük érdekében otthont teremtünk a számukra, minden esztendőben félmillió forintot költünk lakásépítésre. Ez persze a termelőszövetkezeti kivitelezés mellett is csak a felét fedezi a költségeknek, a másik felét a megyei tanácstól kapjuk. A szolgálati lakásokba befektetett saját forintjaink és az állami támogatás közvetve — a fiatal szakemberek szellemi kapacitásának bővítésével, jobb kihasználásával — a gazdálkodási eredményeikben kamatoznak. Gondolja csak meg: az egyesüléskor 70 milliós értéket termeltünk, az idén 140 millió forintos termelési terv teljesítésén munkálkodunk. Két új, szép lakóház építését az idén tavasszal fejezték be a téesz építőbrigádjai. Minden Tiszaőrsön áthaladó idegennek megkapja a tekintetét a két tetszetős ház, hiszen bármelyik balatoni üdü- lősomak díszére válhatnának. Az egyikben a téesz fiatal növénytermesztési ágazatvezető helyettese, Légrádi József a házigazda. — Megcsodálták, mikor elkészült, az idevalósiak is — meséli, ölében a kétéves Attilával. — Szép, nagy családi házakat építenek manapság a községbeliek is, de a szövetkezet igazán kitett magáért. Két szoba, összkomfort és ráadásnak mivel a főtér is beépített van még egy szobánk. Egy régi téesz irodából kialakított szükséglakásból költöztünk ide, most aztán nagyon elégedettek vagyunk. Jól elférünk majd ebben a kényelmes lakásban négyen is, mert útban van a második kis gyerek. — Ügy tudom, összesen tizenhatan laknak téeszbeli szakemberek szolgálati lakásban. — Igen, ennyit épített eddig a közös gazdaság, a három községben. Mikor 1971- ben végeztem a DATE szarvasi öntözéses és meliorációs kihelyezett karán, nagyon vegyes érzésekkel indultam ide a Hortobágyszélre. A megye ellenkező végében Csépán laktam azelőtt, de itt sosem jutott eszembe, hogy még mindig falun élek. Messzire vannak ugyan a városok — Karcag. Debrecen, Szolnok. Eger — de a gépkocsi ma már eltünteti a távolságokat. És persze most már ideköt ez a szép otthon is, amely a téesz részéről úgy érzem, a munkánk egyfajta megbecsülése is. Temesközy Ferenc Hűtőgépgyár Vasipari Vállalat Szakmunkásokat képeznek A megyei tanács Vasipari Vállalata megteremtette a személyi, az anyagi és a technikai feltételeket ahhoz, hogy az idei tanévtől kezdve — a szolnoki központi üzemben — ipari tanulókat képezzenek. Az autószerelő és a karosszéria lakatos szakmák bázisüzemében 70 ezer forintos költséggel felújították a tanműhelyt, megvásárolták az oktatáshoz szükséges didaktikai eszközöket, megteremtettek minden tárgyi feltételt. 1978. szeptemberében 27 ipari tanulót fogad a vállalat, jelentősen „mentesítik” ezzel a szolnoki 605-ös és 603-as szakmunkásképző intézeteket. A közvetlen üzemi képzés létrehozásának egyik döntő eleme, hogy a. szolgáltatást végző szakemberek utánpótlását biztosítják. A vállalat — mint minden évben — ösztöndíjat is ad a tanulásban, munkában jó eredményeket elért tanulóknak. Ösztönző a Vasipari Vállalat bérezési rendszere is, az idén végzett fiatalok kezdő órabére 10,50-től 12,30-ig terjed. ' A vállalat mezőtúri, kisújszállási és törökszentmiklósi egységeiben is fokozott gondot fordítanak az utánpótlásra, főként a szolgáltató szakmák tanítását szorgalmazzák. Automatizált energiarendszerek Megkezdte elektromos hálózatának teljes rekonstrukcióját a nagy villamosfogyasztó jászberényi Hűtőgépgyár. A több mint 25 millió forintot igénylő munkával olyan energiarendszert építenek ki, amely garantálja a biztonságos és gazdaságos üzemi fogyasztást, korszerűségével alkalmazkodik a műszaki fejlődés új előírásaihoz. A beépítésre kerülő berendezések távirányíthatóak, részlegesen automatizálhatóak, műszerközpontja pedig napra készen jelzi a vállalat mindenkori energiamérlegét. A népgazdaság fejével Esztendőnként félmillió dollár kiadását teszi elkerülhetővé az a találmány, amelynek hasznosítását a közelmúltban kezdte meg patinás üveggyáraink egyike. A barna színű, úgynevezett cseppentő« gyógyszeres üvegeket eddig külföldről kellett megvásárolni. A szabadalmat kapott eljárás módot nyújt a szükségletek hazai termelésből történő kielégítésére, jobb minőségű árut kínál, s a tervek szerint kivitelre is jut a gyártandó mennyiségből. A példa nem világrengető. ám igencsak szemléletes, szinte kapcsolási rajzként mutatja, miként találkozik össze az egyéni érdekeltség —így a feltalálóké — a csoportéval, tehát a gyáréval —ahol az új termék bel- és külföldi értékesítése az átlagosnál jobb hasznot ígér —j s e kettő a népgazdaságéval, az észszerű importtakarékossággal. Kézenfekvőnek látszik a következtetés: ez így természetes. Elvben igen. A gyakorlatban azonban könnyen megtörténhetett volna, az érdekeltek egyike húz a vállán, s azt mondja, sok a bí- belődés az újdonsággal, hagyjuk tehát, anélkül is elfogadható szintet ér el a gyár termékeinek jövedelmezősége. bezAratlan kör Meghökkentő, de korántsem ritka magatartás az ilyen. Elsikkad a népgazdaság érdekeltsége, mert érvényesítésének köre bezá- ratlan; gyakran a puszta belátáson múlik, összekapcsolódik-e a többféle érdekeltség. Az idézett esetben ez létrejött, ám bátorság lenne azt hinni, valamennyi ügyben így történik ez. Beérve az utalással: a népgazdaságnak fontos érdekeltsége fűződik ahhoz, hogy a befektetett forintok gyorsan megtérüljenek. A tervező viszont — javadalmazása a kellő kulcsszámok alapján a beruházási költség bizonyos százaléka — akkor jut nagyobb jövedelemhez, ha az új létesítmény sokba kerül, s az üzemeltető érdekeltsége sem megfelelő abban, hogy a pénz hamar kamatozni kezdjen. Igencsak téves irányban keresnők a megoldás útját, ha különféle adminisztratív rendelkezéseket sürgetve vélnénk elérni azt. Rendelkezésekben nincs hiány! Csakhogy sokféle gyakorlati ismeret bizonyította és bizonyítja, a népgazdasági feladatokat megértő, s az ilyen érdekeknek utat nyitó szemlélet- és cselekvési mód nem érthető el másként, mint a közgazdasági és jogi szabályozás összehangoltságával, a tudatosság és az érdekeltség ötvözésével, azaz erkölcsi, anyagi korlátokkal és ösztönzőkkel. E két utóbbi ugyanis semmiféle ellentmondást nem rejt magában, egyik a másiknak kiegészítője, s olyannyira az, hogy annak híján nem teljesítheti rendeltetését. A gond éppen az, hogy hol az egyik, hol a másik elem halványul el, s ez megbontja az érdekek harmóniáját, tévútra taszítja a termelőket. EGY GAZDA SOK ZSEBE Minden tonna megtakarított kőolaj száz dollár kiadásától mentesíti a népgazdaságot. Ennek a ténynek az ismeretében már érthetővé válik, a legutóbbi években miért támogatta esztendőnként 200—300 millió forinttal az állam azokat a rekonstrukciós jellegű beruházásokat, melyek az energiafelhasználás ésszerűsítését — a fajlagos energiaigény mérséklését — Is magukba foglalták. A nép-' gazdaság devizát takarít meg — vagy használhat fel más, hatékonyabb célokra, például gépvásárlásra —, a vállalat pedig, mert hajlandó volt a népgazdaság fejével gondolkozni, állami támogatást kaphat a fejlesztéshez, amihez esetleg máskülönben nem lett volna elegendő pénze, de ha volt is, így a rekonstrukció olcsóbb. S nemcsak ennyi a haszon, hiszen mérséklődnek a kisebb energiaigény következtében a termékegységre jutó költségek; az áru versenyképesebb áron kerülhet forgalomba. Ennek ellenére a termelők nem tüleked.nek ezért a támogatásért. Könnyen lehet, úgy vélik, lényegében mindegy, az egyetlen gazda, a társadalom melyik zsebéből melyik másikba rakja át a forintot, a devizát, ám az élet már sokszor bizonyította, e képletes zsebek szerepe korántsem azonos! Hatalmas, minőségi különbség van például a jó célok elérését ösztönző támogatások, s a gyatra munkát ellensúlyozó hozzájárulások között, bár egyik is. másik is forint, ugyanabból a zsebből kiemelve ám nem ugyanabba beletéve. Ha tehát az állam nevében eljáró központi irányítás azt mondja — mint teszi ezt most —, mérsékli a támogatásokat, nem hajlandó átvállalni az eredmény nélküli munka következményeit, akkor népgazdasági célokat szolgál ám úp " hogy egyben a termelőhelyek közösségeinek érintett csoportját is, igaz, kényszerűen, de lépni készteti. Sokféle hiedelem, naiv bizakodás tapad a népgazdasági szemlélet helyi érvényesítésének mai gyakorlatához. Vannak, akik az adminisztratív rendelkezésekre eszküsznek, mások a gazdasági ösztönzést tartják mindenhatónak, s akadnak, akik úgy vélik, hatásosabbá kell tenni a meggyőzést, a felvilágosítást. A valóság az, hogy a népgazdasági szemléletet nem az említett — s a hozzájuk kapcsolódó más — tényezők egymástól független érvényesítése erősíti, hanem a társadalmi és gazdasági környezet egészének formálódása. ILLÚZIÓK NÉLKÜL Nem illúziókat kell kergetni tehát, hanem következetesen keresni azokat a módszereket és eszközöket, melyek megbízható, szilárd,, hosszú távon is alkalmas alapot kínálnak a különféle érdekek egyeztetéséhez. A tökéletes harmónia persze elérhetetlen, miveh-az élet annyira változatos, s olyan gyorsan mutat fel új vonásokat. Mégis, a harmónia megközelítése nem reménytelen. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a központi irányítás jól érzékelje mindazt, ami döntései nyomán a termelőhelyeken bekövetkezik, s hogy a vállalat erkölcsi kötelezettségei mellett anyagi érdekeltségét is világosan lássa, amikor a népgazdaság fejével mer és akar gondolkozni. Ma a gazdaság mindkét szintjén még gyakoriak a homályba vesző részletek, ezért gyakori az is, hogy a népgazdaság érdekének érvényesítése elvi követelmény, jókívánság marad. Veress Tamás EGYETLEN MUNKAHEL YEN Ötven év a nyomdagépek között Siklósi András, a karcagi nyomda telepvezetője közismert ember a nagykun városban és környékén. Az őszhajú, élénk tekintetű férfi fél évszázada az ólombetűk és Karcag „szerelmese”. — 1928. szeptember 20-án mentem nyomdásztanulónak. Természetesen iskoláimat, a gimnáziumot is helyben végeztem. Szüleim kereskedőnek szántak és egy ideig küszködtem is a pályával, de otthagytam. Vonzott a betűtenger. Tanulni, művelődni szerettem volna, és ezt a lehetőséget nyomdászként véltem megtalálniBandi bácsi egykoron újságírással is foglalkozott. A Karcagi Hírlap — hetiszáma az ötezret is elérte — sportrovatát vezette. — Temérdek volt a munka, rohantak az évek, évtizedek, s időközben megszűnt a lap is. Mi azonban a nyomdában tovább dolgoztunk, kéziszedéssel készítettük a Magyar Tudományos Akadémia, a Néprajzi Intézet, a bécsi Hadtörténeti Múzeum, a Meteorológiai Intézet évkönyveit. Esetenként hathétnyelvű kiadványok kerültek ki ezek közül a muzeális korú masinák közül. A negyvenes évek elején Nyíregyházától Békésig csak mi rendelkeztünk cirill betűkkel. így nem véletlen, hogy a fel- szabadulás után az előrenyomuló szovjet csapatok felhívásainak, kétnyelvű plakátjainak többségét mi nyomtattuk. 1949-ben államosították a nyomdát, és a következő év március 15-én kineveztek vezetőnek. Hívtak Debrecenbe, Nyíregyházára is főnöknek, de maradtam, és nem bántam meg. A karcagi nyomda jelenleg zömmel kereskedelmi és ügyviteli nyomtatványokat, plakátokat készít. A közületi megrendeléseken kívül lakossági szolgáltatásokat — esküvői, névadói meghívókat — is vállal. — ötven éve szívom az ólombetű illatát, és úgy érzem, megbecsülnek, szeretnek. A megrendelők és a vezetők is, hiszen élmunkás, kétszeres kiváló dolgozó vágyók, s megkaptam a Munka Érdemrend bronz fokozatát is. Csodaszép hivatásom a határvonalon áll: szellemi és fizikai igénybevételt is kíván. Az elrohant évtizedekre visszanézve a szakma legnagyobb értékének az ismeretnyújtást tartom- Az évkönyvek, tudományos kiadványok voltak az „én egyetemeim”, hiszen nyomtatás közben akarva, akaratlanul beleolvastam a lapokba. És egy-egy sürgős feladat miatt hetekig előfordult, hogy naponta több órát tartózkodtam a nyomdában, mint otthon. Bár hét évvei már túlléptem a nyugdíjkorhatárt, január elsejéig még maradok, aztán a szabad időm a családé és minikönyvgyűjteményemé. Talán érdemes megjegyezni, egykor negyven nyomda működött a környéken, és 1952-ben .is még tizennyolc üzemelt. Azóta hatvan kilométeres körzetben csak Karcag rendelkezik nyomdával, és a fennmaradásban, folytonosságban minden bizonynyal a 67 éves Siklósi Andrásnak — aki közel három évtizede vezető — is van némi szerepe. D. Szabó Miklós
