Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-18 / 194. szám
1978. augusztus 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Gyakran bosszankodunk feleslegesnek látszó kérdezős- ködéseik miatt: hová, kihez, miért, meddig, honnan...? Pedig csak a dolgukat teszik. ök a gyárak, vállalatok, kórházak, szállodák „első emberei”. Velük találkozunk először, ha szeretnénk bemenni valahová. Csaknem mindent tudnak az őrzésükre bízott kapun belül tör-, téntekről, a fejük kész telefonkönyv. Milyen emberek? Készségesek, udvariasak, mosolygósak, fontoskodók, aka- dékoskodók, vélt hatalmukat fitogtatok... Nincs két egyforma közöttük. A tapintatos Salamon Lászlóné, a megyei tanács kórházának egyik portása. —• Amióta portás vagyok, alig tudok végigmenni Szolnok utcáin, hogy meg ne állítanak valaki. Olyanok is rám köszönnek, akik nyolc éve feküdtek benn a kórházban. Emlékeznek rám. Jó tudni, hogy nem vagyok egyedül. A férjemet öt éve eltemettem, azóta anyámmal élek. Mondhatom, a munkám egyben a szórakozásom is. Hogy milyen a jó kórházi portás? Szerintem elsősorban tapintatos. Ide eleve rossz hangulatban jönnek az emberek. Ha morcos lennék, vagy többet akadékoskodnék a kelleténél, még jobban elkeserednének. — Azt mondták, amikor felvettek, hogy egy nő nem marad meg sokáig ebben a beosztásban. És ennek már tíz éve. Az éjszakai ügyelet fárasztó egy kicsit. Dehát elmúltam ötvenöt éves. A sorompót is én nyitogatom. ' Nem könnyű. De elmúlik a fáradtságom, ha egy beteg, aki bent feküdt hosszú ideig, gyógyultan megy el. — Legalább kétszáz telefonszámot tartok fejben, és ha este nyolc és reggel hét óra között keresnek valakit — ebben az időben én vagyok a központos — pillanatok alatt megtalálom az illető orvost, nővért vagy a kórház bármelyik dolgozóját, — Hogy meddig bírom? Már elmehettem volna nyugdíjba. De mondja, mit csinálnék egész nap...? A szigorú Póta Ferenc, a Szolnoki Papírgyár hideg-kékszemű portása hitetlenkedve végigmér, amikor elmondom, hogy róla szeretnék egyet és mást megtudni. Semmi különös nincs bennem. Negyvennégy éves vagyok, tíz éve portás. A szolgálat tizenkét órás. hattól tizennyolcig és tizennyolctól hatig. A fizetés kevés, kétezernégyszáz forint, plusz éjszakai pótlék. Három gyereket ennyiből nehéz ám eltartani. Az üzemben dolgoztam, mielőtt portás lettem. Harmincnégy éves SALAMON LÁSZLÓNÉ: — „Éjszakai műszakban én vagyok a telefonközpontos is” PÓTA FERENC: — „Akad, aki nem szereti a tásíiavizi- tet, dehát rend a lelke mindennek” SZÁRAZ JÓZSEF: — „Fontos, hogy a portára érkezésétől kezdve jól érezze magát nálunk a vendég” koromban érszűkületet fedeztek fel nálam. A gyárban akartam maradni. Fiatal koromban rendőr voltam, véremben van a társadalmi tulajdon védelme. A kapun nem mehet ki kocsi az ellenőrzésem nélkül. Ha gyanús, akár az egész rakományt lepakoltathatom. Kenőpénzzel meg sem próbálkoznak, tudják, hogy szeretek becsületesen élni és nyugodtan aludni. Ittas ember a gyár területére nem lép be, ha én vagyok szolgálatban. Velük szemben nagyon szigorú vagyok. Hogyha becsúszna egy piás dolgozó, abból nagy baj lehetne. Sok a balesetveszélyes gépünk. — Mindent tudok a gyárról, úgyszólván mindenkit név szerint ismerek. Szeretek tájékozódni a fejlesztési elképzelésekről is. Nemsokára német gépeket kapunk, a beállításukat némek szakemberek végzik majd. Beiratkoztam egy német nyelv- tanfolyamra, hogy tudjak majd velük is beszélni. A kimért A szállodai portások a szakma „arisztokratái”. Elegánsak, fáradhatatlanak. Arcukról soha nem tűnik el aT udvarias mosoly. Száraz József, a szolnoki Tisza Szálló portása. „Jávor-bajusz”, enyhén őszülő, hullámos haj, a tomboló kánikulában is gonddal megkötött nyakkendő. — Parancsol? Igazán, rólam akar interjút? Megjegyzem, mi, szállodai portások a világirodalomban is előfordulunk. Jó, jó. tudom, nem a hozzám hasonló vidéki portásokról írtak, de a kívülálló szemében én is irigylésre méltó helyzetben vagyok. A fiatalokban helytelen fogalmak élnek a szállodai portás életéről. Mert időnként robot ez kérem, még ha szívesen is csinálja az ember. Az éjszakák borzasztóan unalmasak. Hacsak nem történik valami. Tudom, az újságírók szeretik a sztorikat. Mondok egyet- kettőt. Előfordult már, hogy egy külföldi hölgyvendégünk a Tisza Szállóban adott életet kisfiának. Jópofa dolog volt az is, amikor egyik fér-' fi lakónk eltévesztette a szobaszámot. Ott éppen egy nő vetkőzött, illetőleg már túl is volt ezen a műveleten. A hölgy férje ebben a pillanatban ért vissza a mosdóból. Képzelheti...! Majdnem válóper lett a dologból. Fogtak el nálunk országosan körözött bűnözőt, de a vendégeink között néhány világhíresség is előfordult már, mint például Lamberto Gar- delli, Ferencsik János, az Onasszisz família tagjai... — Huszonöt éve dolgozoiji a szállodai szakmában. Ci- pőpucolással kezdtem... Négy nyelven beszélek, szívesen segítek a vendégeknek. Hozzám jönnek, ha zaj van, ha nem ég a villany, ha rossz az ebéd. Én intézzem a valutabeváltásokat, az útíevelek kezelését. Akkor érzem igazán, hogy jól választottam szakmát, amikor egy vendég évek múlva is emlékszik rám. Ha engem dicsér, a szállodát és egy kicsit a várost is dicséri. Nem készült róluk statisztika, hányán vannak, milyen végzettséggel és átlagéletkorral. Röpke találkozásaink után hamar elfelejtjük őket. Nem bánják. Mellék- szereplők, akik nélkül nem lenne zavartalan az „előadás”. Bendó János Fotó: Temesközy n szakbizottságok segítsége nélkülözhetetlen A települések vezetőinek hasznos segítői a tanácsi szakbizottságok, munkájukra feltétlen szükség van. Az egy-egy város vagy község életét érintő intézkedések alapos mérlegelésével, az alternatívák közül a legkedvezőbbek kiválasztásával, és a tanács elé terjesztésével, a különböző vizsgálatokkal elősegítik a vezető testületek munkáját. S méginkább elősegíthetnék, ha tagjaik nemcsak a lakosság kívánságait tolmácsolnák, hanem a tanács gondjait, elképzeléseit is jobban ismertetnék választópolgáraikkal, s a tanácsi rendeleteket következetesebben betartatnák körzetükben. Mindehhez valamennyiüknek túl kellene látni saját körzetük határain, ismerni, hogy máshol menynyire jutottak. A tanácsi vezetőknek csak így lehetnek megfelelő partnereik. A szakbizottsági tagoknak — mint általában az élet minden területén — érezni kell munkájuk fontosságát, mert különben n©m tudnak szíwed-lélek- kel dolgozni. Ezért a különböző jelentések, döntésre váró javaslatok kidolgozása mellett önálló feladatokkal is meg kell bízni őket. Erre jó példák megye- szerte vannak. Jászjákó- h almán például az egészségügyi szakbizottság nemcsak gyámügyi, szociális témákban nyilvánít véleményt, hanem a házi gondozásban részesülőket is kiválasztja. A községpolitikai szakbizottság is rendkívül nagy segítséget nyújt a település fejlesztésében. A falugyűlésen felvetődött feladatokat rangsorolja, — így például azt, hogy melyik utcában, mikor épül járda. Korábban ilyen feladatokat Jászjákóhalmán sem bíztak a szakbizottságokra!“ Most azonban mérlegelik, hogy milyen egyéb feladatok megoldásában — például a tartási szerződések betartásának ellenőrzésében — kérhetik még segítségüket. Szakigazgatási vonalon nagyon sok munkájuk van a tanácsi vezetőknek, ezért az ilyen „decentralizálás” több szempontból is feltétlenül hasznos. A szakbizottságok aktivizálása egyet jelent a tanács és a lakosság kapcsolatának élénkülésével, a közügyek iránti érdeklődés élénkülésével. A szakbizottságok érdemi munkájának alapfeltétele, hogy tagjaik szívesen foglalkozzanak a közügyek, kel. Ilyen mindegyikük? Túlzás lenne ezt állítani. Túrkevén is van olyan szakbizottsági tag, aki egy éve nem vett részt a testület munkájában. Ilyen esetekben az a jó, amit Mezőtúron nagyon következetesen csinálnak: elköszönnek a fásult, közömbös emberektől. Azokra máshol sincs szükség. Sokkal inkább azokra, akiknek önálló véleményük, saját tapasztalatuk van, akik nem 'kínos kötelességnek tekintik a szakbizottságban végzett munkát, de örömüket lelik benne. Szobor — új technológiával amutőrfilmes tábor JÁSZBERÉNYBEN Észt és lengyel amatőrök részvételével A megnyitó augusztus 20- án, a táborozás pedig 27Tén lesz. A táborba ötven résztvevőt várnak, a Szolnok megyei, továbbá a budapesti, a dunaújvárosi és a diósgyőri amatőrfilmesekkel együtt észt és lengyel amatőrök is dolgoznak majd. A tervek szerint a táborlakók olyan filmeket forgatnak, amelyeknek a témája a munka, a munkásélet. Többek között Jászberényben a Hűtőgépgyár és az Aprítógépgyár, a Cipőipari Vállalat, a Lenin Tsz és néhány jászsági községben működő gazdasági egység lesz a forgatások színhelye. A táborozok programját az esti vetítések, szakmai viták teszik teljessé. Augusztus 27-én a tábor Szolnokra „költözik”, hogy egésznapos vetítéssorozat kenetében a különböző nemzetiségű filmesek megismerjék egymás munkáit. Már a tábor előkészületei meglehetősen sok tapasztalattal szolgáltak. Egyebek között azzal —, noha az amatőrfilmezés világszerte terjedőben van —, hogy Szolnok megyében egyetlen rendszeresen működő amatőrfilmes kör sincs, viszont elég sok a „magányos filmes”. Ennek tudatában a szakemberek kíváncsian várják, milyen hatása lesz a tábornak, amelynek rendezői: a Szakszervezetek Országos Tanácsa, a Szakszervezetek Megyei Tanácsa, továbbá szolnoki és jászberényi közművelődési intézmények. Kisújszállás: 538 lakásigénylő Kisújszálláson a városi tanács vb a közelmúltban foglalkozott a település fizikai dolgozóinak és fiataljainak lakáshelyzetével. A jelentés megállapítja, hogy a nagykun város lakáshelyzete ösz- szességében jónak mondható, bár a 35 éven aluli fiatalok 49,5 százaléka nem rendelkezik önálló lakással. A fiatalok 15 százalékának a lakáshelyzete megoldatlan, így jelenleg 538 lakásigénylőt tartanak nyilván. A pécsi urán városban különös látvány tanúi lehetnek a járókelők ezekben a napokban: egy japán képzőművész csoport hatalmas betonplasztikát formál az új városnegyed főterén. Iszei Amemya szobrász, a tokiói képzőművészeti főiskola tanára — munkatársainak közreműködésével — hazánkban eddig ismeretlen technológiával készíti a művet. A több méter magas köny- nyűszeTkezetű vázkeretre sűrű szövésű dróthálót feszítettek és most erre hordják fel kézzel a betont, mégpedig több rétegbe^ amíg el nem éri a három centiméteres vastagságot. Magyar művészek készítettek már betonból szobrot, de az tömör volt, rendkívül súlyos és igen drága. Az új technológiát eredetileg házépítés céljára kísérletezték ki Japánban, azzal a céllal, hogy a hagyományos faházakat könnyűszerkezetű betonépületelemekkel váltsák fel. Ennek során ismerték fel, hogy térplasztikák formálására is alkalmas. A tokiói művészt meghívták az idei szársom- lyói alkotótelepre, ahol a budapesti Kertészfi Ágnes és a pécsváradi Kígyós Sándor dolgozott a nyár folyamán Amemyával, s maguk is alkottak egy-egy betonplasztikát. * JÁSZAPÁTIN Újra látogatható Vágó Pál háza Megújult, megszépült Jász- apátin Vágó Pál festőművész szülőháza. A. több mint egy évszázados épületre alaposan ráfért már a renoválás. Különösen az utóbbi években kívül-belül siralmas látványt nyújtott a művész szülőháza, a rogyadozó épületbe már nem járhattak látogatók, Vágó Pál hagyatékát alkalmi helyiségekben őrizték. A felújítás körül — lapunkban is többször szóvá tettük — hosszas vita alakult ki, sokan úgy vélték, hogy „nem érdemes az ódon házra” pénzt költeni. A hagyománytisztelő jászapátiak azonban ragaszkodtak a nagyközség híressé vált szülöttének házához, s az üzemek, vállalatok szocialista brigádjai felajánlották segítségüket az épület rendbehozatalára. A nagyközségi tanács 250 ezer forintot fordított Vágó Pál házának felújítására, s csaknem ugyanennyi a társadalmi munka értéke, is amelyet a Velemi Endre Termelőszövetkezet építő brigádja, a JÁSZTEJ villanyszerelői, az Ipari Szakmunkás- képző Intézet diákjai, kisiparosok, szövetkezeti dolgozók végeztek el. Hosszas szünet után holnap délután 5 órakor megnyitják Vágó Pál házát. A kívül-belül felújított, megszépült épületben ismét megnézhetik az érdeklődők a festőművész hagyatékát, s néhány, Jászapátin őrzött, alkotását.
