Szolnok Megyei Néplap, 1978. augusztus (29. évfolyam, 179-205. szám)
1978-08-13 / 190. szám
1978. augusztus 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 SÍPSZÓ ELŐTT Szolnoki MTE Az SZMTE ma délután az NB I-et is megjárt Miskolci VSC együttesét fogadja. A patinás vasutascsapat az elmúlt szezonban az NB III. Keleti csoportjában szerepelt, és a második helyen végzett. Erőssége a támadójáték. A legtöbb győzelmet (23) és a legtöbb gólt (87) ők szerezték csoportjukban. Ma- róti József technikai vezető szerint a mai találkozón egy pontra feltétlenül számítanak. Bizakodásuk ellenére a mérkőzés esélyese a nagyobb játékerőt képviselő hazai gárda. Kóczián Antal vezetőedző javuló játékot és győzelmet vár. Gondot csupán Kábák eltiltása okoz, helyette Baran kerül a csapatba. A pályára lép tizenegy a következő keretből kerül ki: Szendrei, Boros. Kántor, Sebők. Simon, Hegedűs, Porhanda, Baran. Kóczián, Ldd.i, Szatmári, Varga, Dákay, Zakar. A mérkőzés szünetében tombolasorsolás lesz. Mezőtúri Honvéd A Honvéd Szabó Lajos SE labdarúgói soronkövetkező mérkőzésükön hazai pályán fogadják a Gyöngyösi Spar- tacust. A mezőtúriak az elmúlt vasárnapi kerettel készülnek az összecsapásra. Bencsik Gyula vezetőedző nagy gondban van, mert csaknem egy csapatra való játékosa került a sérültek listájára. Kétséges, hogy vasárnapra felgyógyul-e Kelemen, Takács P., Vágó, Török, Vozár és Takács B., e?ért az összeállítás csak közvetlen a mérkőzés előtt tisztázódik. jászberényi Lehel A Lehel SC csapatát nem törte le az első fordulóban Hódmezővásárhelyen elszenvedett vereség, bizakodással készültek a vasárnapi találkozóra. Czágony István vezetőedző hétközben frissítő edzéseket iktatott be, s a támadósor eredményességén igyekezett javítani. Mai ellenfelüket, a Borsodi Bányászt hazai környezetben fogadják ugyan, de tisztában vannak azzal, hogy nem lesz könnyű dolguk, hiszen a borsodiak az első fordulóban otthon elszenvedett vereségüket Jászberényben igyekeznek majd helyrebillenteni. A Lehel felkészült erre, s az újjászervezett NB II-ben saját közönsége előtt győzelemmel szeretne bemutatkozni. Szolnoki MÁV A Szolnoki MÁV labdarúgói Nyíregyházán lépnek pályára. Az SZMTE elleni bravúros pontszerzés önbizalmat adott a fiatal, de még rutintalan vasutasoknak, így érthetően nagy szorgalommal és becsvággyal készültek a héten. Annád is inkább, mert sok törleszte- nivalójuik van a vendéglátókkal szemben. Himer István vezetőedző nem változtat az elmúlt vasárnapi kereten, bízik, hogy a küzde- nitudúsból és lelkesedésből jelesre vizsgázott együttese nem okoz csalódást Nyíregyházán sem. Többször beigazolódott mór. hogy a technikailag képzettebb csapatok sem érezhetik magukat nyeregben a csupaszív. lelkes játékkal szemben. Ha ma a MÁV is ezt tudja nyújtani, akkor a pontszerzés elérhető közelségbe kerülhet. Mivel a héten Csontost sikerült leigazolni. csatlakozik az utazó kerethez, amely a következő: Farkas, Ágh, Takács, Juhász, Debreczeni, Tóth, Szántai, László. Szabó. Szilágyi, Nász, Csontos, Menyhárt, Bartos. Ketten . a szombathelyi küldöttségből „Ó, a falusi dolgozók országos spartakiádja! Amikor még évenként rendezték az országos döntőt és valóságos népünnepély volt egy- egy városban a hetedhét országból érkezett vidéki fiatalok nagy sporttalálkozója, az volt még az igazi hőskora a tömegsportnak.” Valahogy így hangzik nosztalgiára hangszerelve az emlékezés a régi időkre, amikor még a nyers erő, az az isten áldotta tehetség és a virtus dominált egy-egy seregszemlén. Napjainkban négyévenként rendeznek országos csúcstalálkozót a falusi sportolók legjobbjai számára, két olimpia között a páros esztendőben az országos sportnapok évében. És mert az idei esztendő is ilyen, augusztus 19—20-án Szombathelyen találkoznak a megyei győztesek atlétikában és a labdajátékokban azok, akik a területin vívták ki a jogot a részvételre. A kunszentmártoni járásból heten lesznek ott a vasi fővárosban, közülük mutatunk be két fiatalt. Fut az álmai után Farkas Béláné nem ismeretlen azok számára, akik figyelemmel kísérik az atlétikai ígéreteket. Debrecenben az úttörő-olimpia országos döntőjében ott volt távolugróként: akkor még Pásztor Juliannnának hívták, és 476 centis eredménye szép reményekre jogosította. Pesten végezte a középiskolát, ám dédelgetttt álma a Test- nevelési Főiskola volt. A felvételi előtt másfél hónappal kézilabdázás közben a bokája megsérült, és a vizsga idején már gipszben tipegett. Jelenleg a kunszentmártoni Pannónia laboratóriumában műszaki fejlesztési munkatárs. Férje a KuTE labdarúgója. — A sport azért megmaradt igazi nagy szerelemnek? — Hát azért annyira nem, mint amennyire szeretném. Mindenesetre elindultam a spartakiádon, megnyertem a járási döntőt, aztán a megyeit. Magasugrásban 146 centivel lettem első. — Mennyit edz az országosra? — Ügy terveztem, hogy hetente háromszor tréningezek majd, de aztán jöttek ezek a nagy melegek... Szóval kétszer — Milyen a sportélet a Pannóniában? — Valami van. A férfi Farkas Béláné kézilabdacsapat, az verhetetlen, kispályás labdarúgásra is van jelentkező, télen pedig sakkra és asztaliteniszre. Az az igazság, hogy a nők legtöbbje bejáró, így ők munka után rohannak a buszhoz. Talán most helyrerázódik minden, ugyanis megalakult a brigádklub, ahol sportolásra is lesz mód. — Távolabbi tervei? — Húszéves vagyok, egy éve asszony, így a sportban már nem lehetnek különösebb ambícióim. Azt forgatom a fejemben, hogy marxista egyetemre jelentkezem. A KISZ-szervezetben kultúrfelelős vagyok, és érdeklődöm a politika iránt. Farkasné Pásztor Julianna a sportpályán — kissé az álmai után is fut. Megszorítom a nyulat is Nyár elején sportnapot tartottak a kunszentmártoni sporttelepen, melyet a nagyközség iskolásainak bemutatójával kötöttek össze. Csattanóként néhány atlétikai számot is programba iktattak. A salakon feltűnt egy rendkívül energikusan, ám mégis hihetetlenül lazán Polecsák Mihály lutkározó fiú. A százméteres verseny során elővettem a szakma elmaradhatatlan kellékét, a stopperórát és a rajtnál megnyomtam. A befutásnál 12 másodpercet mutatott. Ez igen . .. Aztán következett egy váltó, ahol a fiú négyszázat futott. Nosza indítsuk csak a stoppert. A mutató valamivel innen az 55 másodpercen állapodott meg. A szakmunkástanuló idejét felírtam a noteszembe, hogy alkalomadtán megemlítsem valamelyik szakembernek. Aztán elfelejtődött az egész. Polecsák Mihály nevét véletlenül választottam ki a spartakiád finalistái közül. A kuncsorbai otthonában aztán néhány mondat után kiderült, hogy ő .az a kunszenti ügyes srác. — A Mezőtúri Dózsa DSK- ban 3 ezer métert futottam, aztán 1500-on — egyszóval a hosszabb távokhoz vonzódtam. Aztán a kunszentmártoni szakmunkásképzőben Brunner tanár úr biztatott, hogy próbálkozzam a rövid távval. A 100 méteres síkfutásban 12 másodperc, négyszázon pedig 55 körüli a legjobb időm, de az országoson 53 alatt szeretnék futni. — És mit tesz mindezért? — Egyelőre nem sokat, mert az MHSZ-nél hivatásos gépkocsivezetői tanfolyamot végzek, de azért itthon a gáton nagyon sokat futkáro- zom. Ma is kimentünk apuval heréért, p kaszált, én pedig futottam. Tanár úr szerint 50 másodperc alatt futhatok rövidesen. A spartakiád váltónk nagyon erős lesz, a megyein úgy nyertünk, hogy a második helyezett még nem is váltott, amikor a százasunk már befutott a célba. — Paróczai Bandi valamikor Jászladányban fácánokat kergetett... Nevet. — Én is utolérem a nyűlat, főleg ha fiatal, és a búzába sikerül beszorítani. — A sportban mi a célja? — Futballozom a területi bajnokságban szereplő kungyalui csapatban, de azon gondolkodom, hogy ha jól megy a futás, valamelyik egyesületben komolyabban is megpróbálkozom vele. A kunszentmártoni OSN után elfelejtettem felhívni a szakemberek figyelmét a 19 éves Polecsák Mihályra. Ezúton pótolom a mulasztást: ez a kungyalui fiatalember nagvon tehetséges! Palágyi Béla H agyomány Kőtelken, hogy alkotmányunk ünnepe tiszteletére minden évben lovasversenyt rendeznek. Az idén pénteken kezdődött a háromnapos lovasparádé. A Közép-magyarországi területi Lovasszövetség bajnokságának harmadik, egyben befejező fordulóját rendezik, amely sok látványosságot, jó szórakozást jelent a lovassportot szerető kőtelkieknek. Képes összeállításunk a pénteki és a tegnapi versenynapon készült. A négyesfogatok terephajtó versenyén sikeresen szerepelt a kőtelki Ady Tsz, hajtója Peszeki Ferenc Kezdőlovak Caprilli díjlovaglása. Bemutatja Babochay György (Törökszentmiklósi Állami Gazdaság) Muskétás nevű lován Az ifjúsági lovasok 110 centiméter magas akadályt ugrottak, megyénket Ulviczki Tibor, a kőtelki Ady Tsz versenyzője képviselte Ilyen is előfordul. Bruchanszky György (Kecskemét) Albán nevű lova az első akadályon nem engedelmeskedett gozdájának Fotó: Nagy Zsolt Események Tál kezdődött Országos ifjúsági atlétikai bajnokság Ejtőernyőzés. A baráti hadseregek: XII. ejtőernyős bajnokságának ünnepélyes eredményhirdetése, Szolnok, tiszaligeti stadion 10. Kerékpár. Területi időfutam- bajnokság. Szolnok, Ady E. u., rajt a KÓjAL-székház előtt 9. Lovaglás. Területi bajnokság. Kőtelek, Ady Tsz pályája 8. Tenisz. NB III.: ßzolnoki MTE —Balassagyarmat, Szolnok. tiszaligeti sportkomibinát 9. . Teke. Nemzetközi íérli mérkőzés : Szolnoki MÁV—Ottroko- vice 200 dobásos verseny, Szolnok, MÁV-tekecsarnok 8. Tömegsport. Kelet-magyar- országl építőipari fiatalok sportnapja, Szolnok. Tiszaltget 8. Labdarúgás. NB II.: Honvéd Szabó Lajos SE—Gyöngyösi Spartacus, Mezőtúr 16.30. Szolnoki MTE—Miskolci VSC, Szol- ( nők, Tiszaliget 16.30. Lehel SC —Borsodi Bányász, Jászberény, 16.30: Megyei bajnokság: Kun- szentmárton—Abádszalók 16.30 (Békés megyéből). Szolnoki Cukorgyár—Jászjákóhalma 10. Szűcs. Tisza Cipő SE—Jászberényi Vasas 16.30 Pálinkás. JászárokszáJ- lás—Szolnoki -Vegyiművek 16.30 (Heves megyéből). tljszász—Középtiszai MEDOSZ 16.30 Trencsé- nyi. Jászklsér—Tószeg, 16.30 Mák. Rákóczifalva—Túrkeve 16.30 Asztalos. Karcag—Török- szentmiklós 16.30 (Hajdú megyéből) . Kunhegyes—Tiszaföld- vár 16.30 Polgár. Idegenben szerepelnek: a Szolnoki MÁV, a Lehel SC és Túrkeve aüétái Budapesten, a magyar ifjúsági bajnokságon. a női kézilabda NB I. B-ben a Tisza Cipő SE Budapesten a Taurus ellen, a Tiszamenti Vegyiművek férfi és a Szolnoki MTE női röplabdacsapata Keszthelyen a Balaton Kupában, a labdarúgó NB H-ben a Szolnoki MÁV Nyíregyházán, A Népstadionban pénteken megkezdődött az országos ifjúsági [atlétikai bajnokság. Az első napi versenyszám megyénk atlétáinak nagy sikerét hozta. Az Ifjúsági Barátság Versenyen szereplő szolnoki fiatalok tartják jó formájúikat — Törőcsik erejéből még csúcsjavításra is tellett —, valamennyien elsők lettek, s hozzájuk csatlakozott még gerelyhaj í- tásban Nagy. Kitettek magukért a Lehel1 SC versenyzői is. Bóta magyar bajnokságot nyert és egy ötödik hely jelzi a herényiek munkáját. Az első nap után a szakosztályok között a Szolnoki MÁV szerezte a legtöbb pontot, összesen ötvenet gyűjtött. A hátralevő két versenynapon további sikerek várhatók, hiszen a szolnoki és jászberényi atlétákon kívül indulnak a bajnokságon atö- rökszentmiklósiak és a túr- keveiek is. A pénteki eredmények. Bajnokok, nők, 100 m: Szűk Beáta (edző: Barna István) 12.37 rop. Fiúk, 110 m gát: Törőcsdk József (e.: Fuchs Géza) 14.58 mp (új megyei ifjúsági elektromos csúcs). 400 m: Szalai Józsefi (e.: Kocsis István) 49,22 mp. Gerely haji tás: Nagy Lajos (e.: Kocsis István) 61,74 m. A Szolnoki MÁV versenyzőinek további helyezései, távolugrás: 4. Walkó Éva 552 cm. Gerelyhaj ítás: 5. Törőcsik József 53,86 m. A 19 évesek között gerelyben: 5. Terjéki Zoltán 60,82 m. A Lehel versenyzőinek eredményei, súlylökésben bajnok: Bóta Ágnes (e.: Magyar István) 11,15 m. Rúdugrásban: 5. Guba 360) cm.