Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-08 / 159. szám

1978. július 8. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Uj formákat kell találni Emeletes házak épülnek a város ’központjában, bővítik az úthálózatot, korszerűsítik a strandot, tatarozzák, fel­újítják a régi iskolaépülete­ket. Túrkevén azon fáradoz­nak, hogy a régen megszer­zett városi ranghoz az „össz­komfortos” várost is létre­hozzák. A városi élethez hozzátartoznak a szabad idő eltöltésére, a művelődésre, szórakozásra biztosított al­kalmak, lehetőségek is. Eh­hez — sok egyéb mellett — jól felszerelt létesítmények, képzett közművelődési szak­emberek kellenek. Hol tart Túrkeve, városiasodik-e a város közművelődése? Ahol éppen szakad Gaál Sándor, a városi ta­nács művelődésügyi osztály- vezetője így jellemzi a hely­zetet. — Ami a létesítményeket illeti: van néhány község Szolnok megyében, amelyik jobban áll, mint mi. A mű­velődési ház épülete több mint százéves, egyre sző­kébb lesz a könyvtár is. Emellett van egy mozink és egy múzeumunk. A baj az, hogy úgyszójván minden mű­velődési, oktatási intézmény régi épületben működik, rendszeresen és gyakran fel­újításra szorul: S a városi tanács költségvetéséből — ami bizony elég szűkös — csak arra jut, ami éppen szakadni készül. Toldozga- tunk, foldozgatunk. — A jövő ígér-e valami biztatót ? — Saját erőből belátható időn belül biztos, hogy nem tudunk közművelődési jel­legű beruházást kezdemé­nyezni, A megye tizenöt éves távlati fejlesztési program­jában „felfedezni véljük”, hogy Túrkeve művelődési és ifjúsági házat kap. Egyszó­val azt a keveset kell1, kel­lene kihasználni, ami van. Az említetteken túl mi van még? A művelődési ház mű­ködtet egy kitűnő pinceklu­bot, amely 30—40 fiatal szá­mára biztosít rendszeresen közösségi programot. Továb­bá van klubhelyisége a kö- zépiskolának, a termelőszö­vetkezetnek és az autójavító vállalatnak is. A termelő- szövetkezetben és az autó­javító vállalatnál szakkép­zett, független népművelő is dolgozik. Ez így együtt, ha az adatok mögött rejlő le­hetőségeket tekintjük még mindig nem sok, de okos szervezéssel párosulva sokat lendíthetnének a város köz­művelődésén. A túrkevei Vörös Csillag Tsz az' ország negyedik leg­nagyobb termelőszövetkezete. Nem luxus tehát,, hogy szak­képzett, függetlenített nép­művelő foglalkozik a szövet­kezet kulturális ügyeivel. A tsz központjában van a Művelődési körkép Túrkevéről klubterem, amely szétnyit­ható falaival, szép berende­zésével sok mindenre alkal­mas. Élnek is a lehetőség­gel. Az ifjúsági klub is itt tartja a foglalkozásait, leg­utóbb például „könyvről könyvért” vetélkedőt rendez­tek. Minden este nyitva van: Az 1976-os Szolnok megyei közművelődési adatokat ösz- szehasonlító kiadványban ki­fejező számokat találhatunk. A túrkevei művelődési ház­ra jutó állami támogatás — egy lakosra számolva — 25,36 forint, ugyanakkor az intézmény művelődési bevé­tele — szintén egy lakosra vetítve — 46,37 forint volt. Ugyanezek az adatok Jász­berényben : 38,92, illetve 13,14, Karcagon 50,21, illet­ve 13,50. Ez a helyzet lénye­gében azóta sem változott: a túrkevei művelődési ház úgyszólván önellátó. Kun László, a művelődési ház igazgatója: — Ebben az évben 337 ezer for intet kapunk a városi ta­nácstól. Hogy a 24 kisközös­ségünket működtetni tudjuk, hogy színházi esteket, hang­versenyeket rendezhessünk, félmillió forint bevételhez kell jutnunk. Szerencsére a táncos rednezvényekből év­ről évre összejön ez a szük­séges pénz. így aztán a le­hetőségekhez képest színvo­nalasan fenn tudjuk tartani az ifjúsági klubot, a honis­mereti szakkört, a tánccso­lehet játszani, zenét hallgat­ni, televíziózni, olvasni. Gyakran rendeznek kiállí­tást, sőt volt már a klubban KISZ-esküvő és névadó ün­nepség is. Hegyiné. dr. Csicsai Ani­kó, a ’tsz igazgatási osztá­lyának vezetője a további lehetőségekről beszél. — Évről évre közel ne­gyedmillió forintos közmű­velődési alappal gazdálko­dunk. Jócskán jut ebből ok­tatási, kulturális és sportcé­lokra is. A klub programjain kívül elég sokat költünk színházbérletre, kirándulá­sokra. A tervek szerint a tsz a közeljövőben átveszi a vá­ros amatőr művészeit tömö­rítő „Kevi kör” fenntartá­sát a művelődési háztól. portot, a népdalkört, a báb­csoportot és még néhány gyerekközösséget. Minden év­ben meg tudjuk rendezni az ifjúsági hangversenyeket, és néhány pódiumműsort. Nem­rég a Népszínház is szere­pek nálunk. A hangversenyekre és a Népszínház előadására a mo­ziteremben került sir. A mű­velődési ház épülete szóba se jöhetett: azt már csak a szükség tartja egyben. A moziteremben heti egy este kivételével vetítés van. Leg­feljebb délutánonként veheti bérbe a művelődési ház. A mozi ilyenképpen való kihasználása példázza: lehet bővíteni a művelődési alkal­mak sorát. Igaz, ehhez el kellett szakadni a sablonos népművelői, szervezői szem­lélettől. A formabontás le­hetőségei viszont korlátla­nok. Túrkevén — és sok más helyen is — elsősorban ez­zel a szemlélettel teremt­hetnének magas színvonalú közművelődést. Ehhez persze vá'la’ni kell a buktatókat is. Szabó János fl lehetőségekhez képest F í L M J E G Y Z E T Wajda és mások Alkotótábor Karcagon Harmadik alkalommal nyitja meg kapuit az ama­tőr szobrászok, festők, gra­fikusok és keramikusok előtt holnap a karcagi képzőmű­vészeti alkotótábor. Fürediek Nagyváradon Ma a tiszafüredi járási hi­vatal negyvennégy dolgozója kétnapos autóbusz-túrára in­dul. A végcél Nagyvárad, majd másnap Gyula és Szen­tes nevezetességeivel ismer­kednek meg a hivatal dolgo­zói. Száznyolcvan úttörő ér­kezett az ország minden tájáról a sikondai szak­táborba. A tábor célja a környezetvédelemmel kap­csolatos ismeretek bővíté­se. Szakmai programokon foglalkoznak a fiatalok a levegő, a vizek és az erdő tisztaságának védelmével. A képen: a pajtások is­merkednek a műszerekkel Karino kedves története — csütörtökön és pénteken mu- •tatta be Jan Batory filmjét a televízió — beszédtéma. Bár a második rész szokvá­nyos fordulatairól a tévékri­tikusoknak bizonyára lesz néhány megjegyzésük, de ez nem mond ellent annak, hogy bőven van felfedeznivaló a mai lengyel filmművészetben. Jórészt ezt a célt szolgálják a holnap kezdődő lengyel filmhetek — július 9-től jú­lius 30-ig — amikor is kilenc lengyel filmet mutatnak majd be a megyében. A lengyel filmművészet leg­frissebb alkotásai között a kö­zönség elé kerül például a Karino író-rendezője, Jan Ba­tory Szívvel-szerelemmel cí­mű színes filmje is, amely egy mai szerelem Chopin műveire komponált története. Az ígéret földje — Andrzej Wajda rendezte Reymont re­gényéből, — kétrészes .monu­mentális alkotás — már is­mert magyar közönség előtt — több nemzetközi filmfesz­tivál nagydíjas filmje. A ren­dező mellett a férfi főszereplő Dániel Olbrydhski neve is garancia a művészi színvo­nalra. A cannes-i filmfesztiválon igen nagy kritikai sikert ara­tott Walerian Borowczyk A bűn története című ugyan­csak kétrészes filmje, amely Stefan Zeromski regénye alapján készült. A rendező probléma-látása egyedülál­lóan izgalmas alkotássá vál­toztatta a melodrámát. A nemzetközi kritika Borowczy- kot e filmje után a legna­gyobb rendező egyéniségek közé sorolta, s méltán. A későbbi kommünár, Ja- roslaw Dabrowski volt cári tiszt kalandos élettörténetét dolgozta fel Bohdan Poréba. A címszereplő Zygmunt Ma­ian owicz játéka a legigénye­sebb mozinézők számára is emlékezetes élmény marad. Az előzőeken kívül bemu­tatásra kerül Janusz Nasfeter sokat vitatott alkotása, a Há­borúm, szerelmem, Stanis­law Bareja filmvígjátéka a Barna férfi estidőben és Ja­nusz Majewski Hotel Pacific című filmje, valamint jó né­hány kedves gyermekfilm is. A moziüzemi vállalat a len­gyel filmhetek megrendezé­sével igen jó szolgálatot tesz a baráti ország legújabb film­termésének megismertetése- érdekében. T. L. El Másnap, késő dél­után, d.e még ko­rán az esti előadás­ra való készülődés­hez. Szórády szív­béli barátja, valamint leg­nagyobb ellensége üldögél éppen a színésztársalgóban, a sakkasztalkánál. Mint mindig, ilyentájt. A legjobb barát és a leg­ádázabb ellenség a jelen esetben nem két személy, hanem egy: Képíró Sándor. A mindenkori szereposztás függvénye Szórády Béla és Képíró Sándor mindenkori érzelmi kapcsolata, lévén ők ketten nagyjából azonos szí­nészi föladatok megoldására alkalmas művészek. Igazán felhőtlen a barátságuk akkor volt, amikor Szórády pár évig vidéken játszott. De mióta visszakerült a főváros­ba, méghozzá ugyanabba a társulatba, mint Képíró, szezonról szezonra változik kettejük kapcsolata. Ha tör­ténetesen két párhuzamosan futó darabban Képírónak is, Szórádynak is jó szerep jut, akkor sülve-főve együtt van­nak, elragadtatva beszélnek egymás alakításáról, életü­ket adnák egymásért, igazán. De amikor egy darabon belül játszanak, és valamelyikük­nek nagyobb szerep, jobb szerep, hálásabb szerep ada­tik, ami törvényszerű, mint­hogy amióta világ a világ, még nem írtak két egyen­értékű szerepet... És aztán itt van a legszörnyűbb vál­tozat: az egyiknek minden, a másiknak semmi. Nekem az oroszlán, neked a kutya füle! Színházi nyelvre lefor­dítva ez akkor következik be, amikor egy ragyogó sze­repre mindketten pályáznak, egyikük megkapja, a másik hoppon marad. Még elgon­dolni is borzasztó, hogy mi történne ilyenkor, ha a ma­gát kisemmizettnek, meg- fúrtnak érző pályatárs egy népfelen, sötét utcán talál­kozna a másikkal... Ha egymás mellett hasalnának töltött fegyverrel egy vadá­szaton ... Egészen különleges szituá­ció állt elő viszont a Három nővérnél. Szórády Béla kap­ta meg az áhított Versi- nyint, Képíró Sándor pedig —látványosan és lelkendez­ve gratulált neki. A győztes vetélytársnak a legyőzött?! Neki Galga, a főrendező elárulta ugyanis, hogy Versinyin végül is az övé lesz, mert Szórády bele fog bukni az ütegparancsnok körmondataiba, várjon tü­relmesen tehát. Fölmerül itt még a kérdés: miért akarja Szórády vesztét Galga? Ennek két oka van. Egy Kürti András: Csodák a színházban kicsi meg egy nagy. A kicsi az, hogy Szórády elszeret­te tőle a barátnőjét, Pakó Andreát, az együttes ifjú csillagát. A fő ok, hogy Szórády egy hírlapi nyilat­kozatából az érzékeny lel­kű főrendező azt olvasta ki, — teljesen tévesen, félre­értelmezve, belemagyarázva —, mintha a színész nem egészen helyeselné, hogy ő Szophoklész Antigonéjában megengedte magának azt a merész újítást, a mondani­való időszerűségét hangsúlyo­zandó, hogy a jóst, a vak Tei- resziaszt nem gyerek vezeti, hanem fehér bottal jön be a színre, hogy figyelmeztesse Kreónt, hibát, bűnt készül elkövetni: „Légy most is észnél, mert beretvaélen állsz... És nincs ember, ki még nem tévedett soha, de tévedett bár, sorsa nem re­ménytelen, ha bajba jutva nem makacskodik tovább, s hibáját jóvátenni jó tanács­ra hajt”. Persze, Képíró már érte­sült róla, hogy az olvasópró­bán Szórády éppenséggel nem úgy viselkedett, mint aki botrányosan belesülni készül majd a szerepébe, így hát most nem egészen tud­ja, hogy mi is a való hely­izet, Reménykedhet-e még, hogy egyszeri, véletlen fel- lobbanás volt barátja bra­vúrja? De ha mégis tartós képességnek bizonyul ez a rendkívüli szereptanúlás ? Akkor átok reá. és átok Gal- gára, arra a tehetségtelen cselszövőre, Biberach-epi- gonra! És átok Versinyinre, akit ő már sohasem kaphat meg, és átok a Három nő­vérre, együtt és külön-kü- lön és ... — Mi van, Sanyi. már nem mer leülni veled senki? A társalgóba érkező Szó­rády kérdi ezt, leereszkedő dicséret van a hangjában, mert Képíró közismerten prí­ma játékos, sakkozni, azt tud . .. — Egyelőre senki — néz föl rá Képíró —, talán hal­lottál róla, ez nehéz, szép szellemi játék, gondolkozni, kombinálni kell, úgy tudom, neked sohasem volt... hm... kedved, hogy elsajátítsd. Könnyedén bólint a jöve­vény és leül az asztalka túl- feléhez. — így igaz. Tényleg id,ő- fecsérlésnek tartom, de most nagyon ráérek. Versinyint igazán pár perc alatt meg­tanulja az ember. És ha nem lealázó egy magadfajta nagy­mesternek, hogy egy nyeret­len elsőévessel játsszék, egy partit, aki épp csak a lépé­seket ismeri... És választ sem várva két kockával megtolja a fehér király előtt álló gyalogot Képíró szinte önkéntelenül már lép is huszárjával a g8-ról az f6-ra ... Egy percbe sem telik és körülöttük szoros gyűrűben vagy féltucat színész, meg az ügyelő, meg a színházi titkár, meg a büféslány, meg a tűzoltó ... Benne van a levegőben, hogy ez nem egy­szerű sakkjátszma, itt most nagyobb a tét. Bosszú és el­lenbosszú. Folyik a játék. A matador, Képíró hom­lokán sűrűsödnek a ráncok, szája már egyetlen keskeny vonal, homlokán vadul lük­tet egy ér. Szórády szinte oda se figyel. Amint ellen­fele húzott, már lép is, könnyedén, játékosan, abba sem hagyva a pajkos törté­net mesélését, amivel a kö- rülállókat ráadásként szó­rakoztatja. Tizennegyedik lépés, Kép­író szitkot szűr át a fogain, bosszúsan int, hogy föladja. Föl is kell adnia, a vak is látja, húzhat most már bár­mit, a világos a hosszú ol­dalra sáncol és — győz. — Nem tudtam, hogy a művész úr sakkban is ilyen nagymenő — jegyzi meg á tűzoltó, aki félhivatalosan tartózkodik a társalgóban, a szolgálata még nem kezdő­dött el. — Ugyan — legyint Szó­rády derűsen, miközben ki­induló csatarendbe állítja föl a bábukat —, nem ko­moly dolog ez, csak memó­ria kérdése. Valahogy a ke­zembe került Gelencei Emil könyvecskéje, a 200 meg­nyitási sákkcsapda, délben átfutottam, ebéd utáni ej­tőzésben, unalomból. Ez a kis parti, amit most ját­szottunk, a 164. oldalon ol­vasható. Kurt Richter és Döhrssen mesterek összecsa­pása Berlinben, 1930-ban, egyszerű tempócsapdákkal nyer a világos. (Folytatjuk.) A Magyar Nemzeti Galériában megnyílt idős Szabó István Kossuth-dijas szobrászművész kiállítása. A képen: részlet a tárlatból

Next

/
Oldalképek
Tartalom