Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-04 / 155. szám

1978. július 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Vizilabdo Győztek a Vasas Izzó serdülői Kajak-kenu válogató Á B p. Honvédé a vánd ordíj A C-1 500 méteres válogató mezőnye Á A szolnoki Damjanich uszodában nagy érdeklődés mellett rendezték meg a hét végén a hagyományos nem­zetközi serdülő vízilabda ku­pát. A hat csapat küzdel­méből a Vasas Izzó együt­tese került ki győztesen, a további helyezéseket az egy­más elleni eredmények dön­tötték el. A rendező Szolno­ki Vízügy SE serdülőinek a negyedik hely jutott. A via­dalt nagy küzdelem jelle­mezte, és akadt néhány igen színvonalas mérkőzés is. Budapesten rendezték meg a hagyományos János-ünne- pély tömegsport-versenyeit, amelyen a nyomda- és pa­píripar és a sajtó dolgozói vetélkedtek. Vasárnap a Népliget három sporttele­pén — az Építők SC, az FTC és a Ganz-MÁVAG pályá­in — zajlottak a kosárlabda-, a kézilabda-, a röplabda- és a kispályás labdarúgó-mér­kőzések, illetve az atlétikai, a sakk- és a tekeversenyek. Az asztaliteniszezők a Ganz- MÁVAG művelődési ottho­nában álltak asztalhoz. A nagyszabású, színpom­pás versenyek méltán nép­szerűek; ezúttal is többszá- zan érkeztek az ország min­den részéből a János-napi ünnepség tömegsport-küzdel­meire. A jól rendezett ver­senyek győzteseit és helye­zettjeit kupákkal és plaket­tekkel jutalmazták, de akik nem nyertek, azoknak sincs okuk kesergésre, hiszen nagyszerű összecsapásokon vehettek részt. Eeredmények: Vasas— Szolnok 2:1, V. Izzó—Eger 7:4, SZEOL AK—Kassa 10:5, V. Izzó—SZEOL 6:3, Egér- Vasas 8:5, Szolnok—Kassa 10:3, Eger—Szolnok 4:4, V. Izzó—Kassa 11:1, Vasas— SZEOL 4:3, Eger—Kassa 4:3, Szolnok—SZEOL 12:3, V. Izzó—Vasas 6:2, Vasas— Kassa 4:3, Eger—SZEOL 5:5, Szolnok—V. Izzó 1:1. Vég­eredmény: 1. Vasas Izzó 9, 2. Eger 6, 3. Vasas 6, 4. Szol­noki Vízügy SE 6, 5. SZEOL AK 3, 6. Kassa 0 ponttal. A viadalnak szolnoki sze­replői, sőt főszereplői is vol­tak. A Szolnoki Nyomda Vállalat női röplabdacsapata a második helyen végzett, míg a Szolnok megyei Lap­kiadó Vállalat — amely el­ső ízben képviseltette ma­gát a rangos sportvetélkedőn — két érmet is szerzett. A férfi sakkcsapat — Lázár György, Völgyi György és Constantin Lajos — 25 együt­tes közül harcolta ki az ezüstérmet, az asztaliteni­szezők — Háj os László és Szabó János —• pedig bronz­érmet nyertek. A Szolnoki Papírgyár 46 dolgozóval vett részt a rendezvényen, ám ezúttal nem sikerült dobo­góra kerülniük, mert csapa­taik fáradtan érkeztek a versenyre. Előzőleg ugyanis Tatán léptek pályára a Pa­pír Kupa küzdelmein, ame­lyen viszont kitettek magu­kért — a női focisták pél­dául aranyérmet nyertek. Útban az NB II. felé Szerdán eldől A Szolnoki MÁV mindent jóvátehet A Szentesi Vízmű csapatát, a Szolnoki MÁV szombati ellen­felét nem sorolják a túl erős együttesek közé, ezért is oko­zott némi meglepetést, hogy ha­zai pályájukon 1:0 arányban legyőzték a kék-fehéreket. A látottak némi magyarázattal is szolgálnak: a MÁV ugyanis nem csillogtatta azokat a har­cos erényeket, melyekkel Kis­kunfélegyházán a győzelmet ki­harcolta. Szentesen ideges lég­körben kezdődött a mérkőzés, s ez az első félidei játékra rá is nyomta bélyegét. A vasuta­sok nem találták a Vízmű les- taktikájának ellenszerét, a csa­tárok körülményesen szőtték támadásaikat, a középpályások pedig megfeledkeztek a szoros emberfogásról. Szünet után már nyomasztó fölényben játszott a MÁV. ám ekkor számos helyzet maradt kihasználatlanul. Feltehetően azért, mert a Kun Béla SE el­leni 90 perc sokat kivett a játé­kosokból. A két csapat közötti tudáskülönbséghez kétség nem férhet: a vasutasok érettebb együttes benyomását keltették, több helyzetük volt már Szente­sen is. így szerdán esélyesként léphetnek pályára a Véső ut­cában. A lelkes közönség biz­tatása mellett nem okozhat gon­dot az egygólos hátrány ki- egyenlítése. Az esélyes: a Lehel Több mint egy évtizedet kel­lett várni arra. hogy a Jászbe­rényi Vasas és a Lehel tétre- menő mérkőzést vívjon egymás­sal. Ez meglátszott a rendkívül nagy érdkelődésen is: közel öt­ezer ember szorongott a játék­tér körül, amikor Tátrai • veze­tésével a két együttes kifutott a pályára. Hatalmas hangpár- ba.j mellett indult útjára a lab­da. ám a Vasas-hívek buzdítá­sa nemsokára alábbhagyott, hi­szen Orsós alig néhány perccel a kezdés után szemfüles gól­lal előnyt szerzett a hűtőgép­gyáriaknak. Ezután mindenki arra számított, hogy a Vasas hatalmas lendülettel támadni fog. ám nem ez történt. Az aprítógépgyári együttes küzdeni akarásához nem férhetett két­ség. de a támadásszövésük kö- rülménves volt. s a kezdemé- nvezéseik megtörték a jól záró Lehel-védelmen. Vígh. Pintér, de különösen Menczel tudott nehezen megbirkózni a Lehel középpályásaival A labda gömbölyű -*• szokták mondani, ám a szombati elő­zetes azt bizonyítja, hogy a to­vábbjutást illetően minden a Lehel mellett szól. Képzettebb, nagyobb tudású együttes, s ezt a Vasas holnap csak lelkes küz­dőképességével egyenlítheti ki. Á totó 26. heti eredménye 1. Kossuth KFSE—Vác 5:0 1 2. Borsodi Vol.—Miskolc 1:1 X 3. Tiszalök—Papp J. SE 0:2 2 4. Marcali—Nagykanizsa 2:0 1 5. Dombóvár—Kap. Vasas 2:1 1 6. T.-szentm.—Hódm-vás. 2:0 1 7. Csöng. Ép.—Szabó L. SE 4:0 1 8. Törekvés—Sülysáp 2:0 1 9. Lőrinci Fonó—ÉRDÉRT 4:2 1 10. Hajdú Vasas—Püspöki. 1:3 2 11. Sz.-halom—Balmazújv. 2:0 1 12. B.-boglár—Bauxitbány. 0:1 2 13. Balatonlelle—B.-földv. 3:1 1-f-l 14. T. Uveggy.—Kom. AC 4:2 1 Vasárnap a legrövidebb, il­letve a leghosszabb távú szá­mok döntőivel véget ért Szol­nokon az Üj pesti Dózsa ren­dezésében az Urányi János emlékére kiírt kajak-kenu verseny, amely egyúttal az első országos válogatót is je­lentette. A Holt-Tiszán az or­szág legjobb kajak-kenusai versenyeztek három napig, de rajthoz álltak a Moszkvai Dinamó versenyzői is. A vasárnapi eredmények, nők, K—2 500 m: 1. Belobo­rodova—Makarova 1:44.8, 2. Kalasnyikova—Doroh (M. Dinamó) 1:45,6, 3. Rajnai— Horváth (FTC—Rába ETO) 1:48,2, 4. Zakariás—Sándor (Ü. Dózsa—Bp. Honvéd), 5. Dragos—Pozsonyi (Ü. Dózsa), 6. Andrási—Makatura (FTC —DVTK). Férfiak, K—1 500 m: 1. Sztanity (Rába ETO) 1:47,6, 2. Csapó (SZEOL AK) 1:48,0, 3. Kosztyán (V. Hajó) 1:48,8, 4. Asztapkovics (M. Dinamó) 1:49,6, 5. Fábián (Ü. Dózsa), 6. Farkas (SZEOL AK). K— 2 500: 1. Csapó—Svidró (SZEOL AK) 1:36,0, 2. Széle- si—Császár (Építők—TAC) 1:36,2, 3. Schaffhauzer— Hagymási (Bp. Honvéd) 1:37,4, 4. Rátkai—Herczeg (Bp. Honvéd) 1:38,0, 5. Al- mási—Medgyes (Csepel), 6. Tóth—Balázs (Ü. Dózsa). K— 4 500 m: 1. Moszkvai Dinamó (Romanovszkij, Nagomij, Asztapkovics, Belkij) 1:27,2, 2. Építők SC, Tatai AC, Bp. Honvéd, V. Izzó (Szélesi, Császár, Juhász, Nyirádi) 1:28,6, 3. Szolnoki Vízügy SE, Izzó, Bp. Honvéd, Ü. Dózsa (Deme, Giczi, Benkó, Várhe­lyi) 1:29,6, 4. Bp. Honvéd 1:30,40, 5. Bp. Honvéd, Rába ETO, Izzó. 6. Csepel. K—1 10 000 m: 1. Janza (Ü. Dózsa) 47:27,2, 2. Sztanity 47:58,2, 3. Szabó L. (Ü. Dózsa) 47:58,2, 4. Medgyes IV. Hajó) 48:01,8, 5. Gáli (SZEÓL AK) 48:14,2, K—2 10 000 m: 1. Szabó—Ba­kó (MTK VM—Bp. Honvéd) 42:45,6, 2. Mezei—Horváth (BKV Előre) 42:50,6, 3. Rát­kai—Herczeg 43:03,8, 4. Tóth —Balázs 43:45,6, 5. Juhász— Nyirádi (Bp. Honvéd, Izzó) 44:49,2. K—4 10 000 m: 1. Szolnoki Vízügy SE, Izzó, Bp. Honvéd, Ü. Dózsa (Deme, Giczi, Berkó, Várhelyi) 37:58,2, 2. V. Hajó, Ú. Dózsa, Bp. Honvéd 40:39,8. C—1 10 000 m: 1. Wichmann (MTK VM) 49:54,2. 2. Ljubek (ju­goszláv) 50:04,2, 3. Pétervári (Építők SC) 50:38,0, 4. Csépai 51:09,0, 5. Nagy K. (mindket­tő Ü. Dózsa) 51:37,2, 6. Härt­A második helyezett Anti­pov (M. Dinamó) a sötét mezes győztes Hajdúnak (MVSC) gratulál a C-1 500 m döntője után Az ezüstérmes Csapó (elöl) és a bajnok Sztanity a K-1 500 méteres döntőjét követően Fotó: T. Katona lein (Csepel) 52:16,2. C—2 10 000 m: 1. Budai—Vaskuti (Bp. Honvéd—Építők SC) 44:59,6, 2. Bánszki—Kiss K. (V. Hajó) 45:05,4, 3. Kárpi— Vági (Bp. Spartacus) 46:01,4, 4. Martinkó—Zemán (Bp. Honvéd) 46:07,0, 5. Kajpes­kov—Szuroviczkij (M. Dina­mó) 46:09,8, 6. Gáli— Kálmán (Bp. Honvéd) 46:19,6. Az Urányi János örökös vándordíját a K—1 1000, va­lamint a K—1 10 000, és a K —2 10 000 méteres verseny­számok pontversenye alapján a Bp. Honvéd nyerte 29 pont­tal. Vidéki seregszemle Közel nyolcszáz versenyzővel rendezték meg Csongrádon az idei vidéki seregszemlét. A szol­noki Városi Sportiskola hatvan versenyzője megálla helyét az erős mezőnyben, s az elmúlt évi­nél 20 ponttal többet gyűjtve a 4. helyet szerezte meg az egyesületi pontversenyben. A szolnokiak eredményei, fiúk K—l 500 m VII. korcsoport: l. Lőrinczy, 2. Kocsis. K—l 1000 m IX. kcs.: 2. Chladek. — K—1 500 m VI. kcs: 2. Hátra. ... 4. Szakái U K—2 100 m IX. kcs: 4. Chladek—Csényi. K—1 500 m VII. kcs: 4. Bozsó. K—2 500 m VII. kcs: 4. Kocsis—Tigyi. K—2 500 m VI. kcs: 2. Háfra—Békési, . . . 6. Szakái L.—ChLadek C—1 500 m V. kcs: 4. Krämer. C—2 1000 m VIII. kcs: 4. Benkő Zs.— Gulácsi. C—2 1000 m IX. kcs: 3. Bolyhos—Túri Gy. Leányok. K—1 500 m VI. kcs: 2. Benkő Cs. K—l 500 m VII. kcs: 4. Szakái M. K—2 500 m VI. kcs: 5. Benkő Cs.—Kalán K. K—2 500 m VII. kcs: 3. Szakái M.—Békés Z. Egyesületi pontversenyben: 1. Rába ETO 346. 2. SZEOL AK 290. 3. DVTK 179 4. Szolnok városi Sportiskola 144 ponttal. A szolnoki Sportiskola ver­senyzője, Pető István, a július ö—12. között Poznanban rende­zendő kajak-kenu IBV-n a K—1 500 és a K—1 1000 méteren áll rajthoz. Jelenet a döntetlenül végződött Eget-Szolnok összecsapás­ról (fehérben az egriek) Tömegsport a János-ünnepélyen Á szolnokiak mérlege: két ezüst és egy bronzérem Labdarúgó Nyári Totó Kupa Tiszai csoport: Törökszentmik­lósi SE—Hódmezővásárhelyi MSE 2:0 (1:0). TörökszentmikLós, 300 n.. v.: Csáki. TSE: Májer (Mé­száros) — Nagy. Hoppál. Vasas (Pozderka), Boda. Kocsis (Mol­nár), Kállay Sebők. Arany, Csontos, Vitéz. Edző: Bana Já­nos. Az alacsony színvonalú mér­kőzésen a 39. percben Vitéz sze­rezte meg a vezetést, amelyet az 55. percben Arany tovább növelt. Jó: Kállay. Sebők. Bo­da. ill. Molnár, Feleki. Csongrádi Építők Spartacus— Mezőtúri Honvéd 4:0 (2:0). Csongrád, 600 n., v.: Aczéi. A lelkesebben küzdő csapat nyert. G.: Masztag (2). Fási. Janicsák. A csoport állása: 1. Csongrád 2 2------­6 :0 4 2. T.-miklós 2 1—1 3:3 2 3. M. Honvéd 2 1—1 3:5 2 4. HÖDGÉP 2-------2 0 :4 — MOZI Szolnok Vörös Csillag: Ahová lépek, ott fű nem terem (14. 50%-os felemelt helyáron). Haty- tyúdal. Kert: Chaplin revü, Ti­sza : A folyó vonala. Tallinn: Megtalálták a 7. századot (20%- os felemelt helyáron). Vegyi­művek: Magas szőke férfi visz- szatér (50%-os felemelt hely- áron), Reptér: szünnap. Szan- daszőlős Terv: Miért ölnek meg egy bírót (16). MÁV: A sza­badság katonái. Abádszalók Pe­tőfi: Robin Hood nyila. Jász­apáti Táncsics: Senkinél. Jász­berény Lehel: Spanyol táncos­nő (16). Kert: Duroc. a katona (20%-os felemelt heLyáron). Mo- presszó: szünnap. Karcag Dé­ryné: Fekete gyémántok I—II. (Dupla helyáron). Kisújszállás Ady: A sziklabarlang titka. Kunhegyes Szabadság: Macskás öregúr. Kunszentmárton Körös: A leigázottak bolygója. Mezőtúr Béke: Sherlock Holmes legked­vesebb bátyjának kalandjai (20%-os felemelt helyáron). Dó­zsa: Evans doktor titka. Sza­badság: A ház (14). Tiszafüred Tisza: Lucky Lady (16. 50%-os felemelt helyáron). Törökszent- mkilós Dózsa: Lila ákác. Hu­nyadi: Rákóczi hadnagya. Túr- keve Vörös Csillag: A javítha­tatlan (50%-os felemelt hely- áron). RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: Hírek. — Operettrészle­tek. — Panaszok nyomában. Ta­nácsadó: Dr. Csernai István. — Szolnok megyei summásdalok. A tiszafüredi népdalkört mutat­juk be. — 17.2'5: Üttörőhíradó. — Tábori különkiadás. Könnyű hangszerszólók. — Közben: Szemle üzemi lapokból. — Ka­rikásostor és fakanál, avagy né­hány perc a karcagi piacon. Ri­porter: Zámbó Árpád. — Beatles melódiák funky ritmusban. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. — Kedvelt olasz melódiák. — Hír- ,összefoglaló, lap- és műsor- előzetes. KOSSUTH: 8.25: Dalok a munkáról. — 8.38: Válaszolunk hallgatóinknak. — 8.53: Purcell: A tündérkirálynő, ötfelvonásos opera. — 10.05: A csodálatos Mary. P. L. Travers regénye folytatásokban. — 10.29: Az operaközvetítés folytatása. — 11.40: Jókai Mór élete és kora. írta: Mikszáth Kálmán. — 12.35: Melódiakoktél. Közben: 13.10: Törvénykönyv. — 13.25: A Meló­diakoktél folytatása. — 14.04: Éneklő Ifjúság. — 14.13: Antifer mester csodálatos kalandjai. Ver­ne regénye rádióra alkalmazva I. rész. — 15.10: A Tátrai vonós­négyes magyar szerzők műveiből játszik. — 15.44: Magyarán szól­va ... — 16.05: Harsan a kürtszó! — 16.35: Böbe Gáspár Ernő népi zenekara játszik, Bangó Margit cigánydalokat énekel. — 17.07: Zenekari muzsika. — 18.00: A Szabó család. — 19.15: Gondolat. — 20.00: Bemutatjuk új Liszt-le­mezünket. — 20.46: Eszmélet. Gá- csi Sándor dokumentumjátéka. (Ism.) — 21.16: Népdalest. — 22.20: Mahler: III. szimfónia. — O.'lO: Hajdú Sándor táncdalaiból. PETŐFI: 8.05: Polkák fúvószenekarra. -- 8.20: Tíz perc külpolitika (Ism.) — 8.33: Nótacsokor. — 9.33: De­rűre is derű. — 10.00: Zenés mű­sor üdülőknek. — 12.00: Házy Er­zsébet és Ilosfalvy Róbert ope­rettdalokat énekel. — 12.33: Arc­képek a cseh irodalomból. — 12.50: Schubert és Brahms kórus­műveiből. — 13.33: Cimbalommu­zsika. — 14.00: Operaslágerek. — 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. — *5.20: Könyvről könyvért. Iro­dalmi rejtvény műsor tíz perc­ben a tapolcai szövetkezeti könyvesboltbóll — 15.30: Hírek. — i£v'33: Műsorismertetés). — 15.36: örökzöld dallamok. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsfor­galom. Találkozóhely Bp., XII. Alkotás út 22—26. Shell benzinkút előtt.) Telefonszám: 343-732. — 18.00: Harminc perc rock. — 18.33: Beszélni nehéz. — 18.45: Magyar népi muzsika. — 19.15: Halgyár az erőmű tövében. Tölgy István hidrobiológussal beszélget Patay László. — 19.30: Csak fia­taloknak! — 20.33: Mindenki Könyvtára. — 21.03: Zenei szer­kesztők és rendezők műhelyében. — 22.00: A tegnap slágereiből. — 22.33: Tíz perc külpolitika. — 22.43: Kálmán Imre népszerű ope­rettdalaiból. — 23.30: Nóták. 3. MŰSOR: 14.04: Ady Endre pályája — I. rész. — 14.24: A Svájci Olasz Rá­dió énekkara Monteverdi-műve- ket énekel. — 14.58: Irószobám. Hegedűs Géza vallomása. — 16.03: Négy évtized magyar operája — 17.03: Dzsesszfelvételekből. — 17.30: Tíz évvel Martin Luther King és Robert Kennedy után. Hová lettek a lázadók? Doku­mentumműsor. — 18.05: Artur Rubinstein és a Guarneri vonós­négyes felvételeiből. — 19.33: Szimfonikus zene. — 21.18: Lon­doni nyár. Tallózás az angol saj­tóban. — 21.38: Legszebb sztereo- operafelvételeinkből. — 22.31: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. A Szolnoki Vegyiművek bajnokságot nyert serdülő labdarúgó- csapata. Álló sor, balról jobbra: Adorján Mátyás intéző, Kiss, Major, Szabó I., Horváth, Gyarmati, Bíró, Pusztai, Kun, Munkácsi József edző, guggolnak: Szikszói, Bodor, Veres, Vereb, Vadkerti, Kerekes, Szabó II. TELEVÍZIÓ 16.08: Hírek. — 16.15: Egy kínai viszontagságai Kínában. Magya­rul beszélő francia—olasz film (ism.) — 17.50: Hagyomány és hala­dás, indián szemmel. II. rész: Az amerikai nagyvárosokban. NSZK film. (Színes). — 18.35: Reklámmüsor. — 18.40: Szépen, jól magya­rul. — 18.50: PÜF. Pangó ügyek fellegvára. A Horizont Szerkesz­tőség műsora. — 19.10: Reklámműsor. — 19.15: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna. (Színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Gazdag ember — szegény ember. Magyarul beszélő ame­rikai tévéfilmsorozat. XII/1. rész. (Színes). — 20.50: Közgazdasági kislexikon. Rajzfilmsorozat. (Színes). 5. rész: A nemzeti jövedelem belső felhasználása. — 20.55: Filmszem. — 21.45: „...Ne szökj meg, mert akkor minden rosszra fordul”... Dokumentumfilm. — 22.25: Tv-híradó. 2. MŰSOR 20.00: Dinasztiák. Dokumentumfilm-sorozat. III/l. rész: A kék­festő (ism.) — 20.25: Caterina Valente az Olympia Színpadán. Zenés film (ism.) (Színes). — 21.15: Tv-híradó 2. — 21.45: Játék a halál ellen. Magyarul beszélő francia bűnügyi film. BUKAREST: --------­15.05: Iskolatelevízió. — 15.35: Angol nyelvoktatás. — 1G.05: A volánnál. Autóvezetők műsora. — 16.20: Írónapló. — 16.40: Nagy előadók. — 17.25: A mezőgazdaság dolgozóinak. — 17.55: Északi kirándulás. Dokumentumfilm. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó. — 19.30: Komán színházi est. Georghe Vlad: Az asszo­nyokkal nem lehet tréfálni c. színműve. — 20.50: Népzene, néptánc — 21.20: Tv-híradó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom