Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-26 / 174. szám
1978. július 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Idény közben Gondolatok az olvasótáborokról HA RÖVID A SATRAD... Csendes pihenő a táborban A nevek világa Szent Pantaleontól Dunaújvárosig A TELEVÍZIÓ sokrétű tevékenységében jelentős he- 'lvet foglal el a különböző művészetek, az egyes művészeti ágak eredményeinek; képviselőinek népszerűsítése: a több milliós példányszámú „sokszorosítás” úgyszólván a napi feladatok közé tartozik. Jólesik erről beszélni, s egy- egy sikeres művész-portré- filrn, vagy egy lírai ihletésű költészeti riport láttán alkalom is nyílik újólag aláhúzni televíziónknak ezt a művészetek iránti őszinte odaadását, az értékek közkinccsé tételére irányuló szándékát; hogy műsoraival a művészetek „malmára hajtja a vizet” — aminek végső hasznát persze a közönség látja. Vajon a szűkebb körön és a beavatottakon kívül hányán tudták, illetve ismerték Tóth Menyhértet, az idős mestert, akit vasárnap este mutatott be a televízió, s akinek egyben művészetéből is ízelítőt kaptunk. És vajon sokak számára nem most szombaton kínálkozott-e az első alkalom, hogy a ritkán és keveset publikáló, de mégis jelentős lírikussal, Pilinszky Jánossal ismeretséget köthessenek. Továbbá azoknak, akik a televízió jóvoltából szombat este vendégei lehettek Simándy Józsefnek gyö- röki hétvégi házában, vajon nem hat-e majd közelebbinek az ének is, ha mondjuk a szegedi Dóm téren a Hunyadi László egyik szerepében vagy egyebütt hallják? Az elmúlt hét műfajban talán egymástól eltérő műsorairól van itt szó, — az egyes programok tárgyukban is különböznek, egyiknek témája a festészet, a másiké a költészet, a harmadik a komolyzenével kapcsolatos, — mégis alapvetően közös nevezőre hozza őket az, hogy legalább olyan hangsúly esik bennük a dalnok személyére, a személyiség vonásainak bemutatására, mint magára a „dalra”, azaz a művekre. Ezek a műsorok — portré, riport, látogatás — az embernek, a nézőnek arra a természetes kívánságára, kíváncsiságára épülnek — helyesen —, amely ott munkálkodik bennünk, akár ha egy tökéletes műszert, szerkezetet látunk, akár ha egy tökéletes szellemi termékkel, remekművel van találkozásunk; szeretnénk megismerni azt is, aki létrehozta, megszülte: teremtő embertársunkat. És egy-egy portré olyan emberi mélységeket képes feltárni, hogy belelátva, kétségtelen, önmagunk jobb megismerésére is ösztönöz. Ezért túl a művészi megismerésen ezeknek a programoknak embernemesítő szerepük sem jelentéktelen. A Fehér izzásban címmel sugárzott Tóth Menyhért portré — amelyben egy rendkívül küzdelmes művészi pályát bontottak ki a film alkotói — s amely egyben azt is bizonyította, hogy csak an-, nak van igazán értelme, amiben hiszünk is, vajon nem késztette-e a nézőt is következetes álllásfoglalásra vagy legalábbis nem erősítette-e benne ennek az igényét. Tóth Menyhértnek van hite abban, amit csinál: kapát vett kezébe, verejtékezve dolgozott, ha a sorsa úgy hozta, hogy aztán alkalmas pillanatban a kézi szerszámot ecsetre válthassa. Példás művészi elkötelezettség, s micsoda megszállottság képein is! Egyetlen színre esküszik csupán, A szervező bizottság elfogadta a XIII. debreceni nemzetközi virágkarnevál végleges programját. A város nyitó és záró kocsiján kívül az augusztus 20-i felvonuláson 17 kompozíció vesz részt. A színes menetben 20 művészeti csoport is helyet kap. Debrecen két testvérvárosa, a lengyelországi Lublin és a litvániai Klaipedia néptánc- csoporttal képviselteti magát. Táncegyüttesek érkeznek még a -fehérre teszi fel az egész művészetét, mert úgy érzi, a fehér a tisztaság színe, s mert úgy tartja, fegyverként forgathatja a fehéret az emberiséget fenyegető sötét erők ellen — az emberség védelmében. B. Farkas Tamás néhány mesterkélt beállításától eltekintve jól és kifejezően mutatta meg természetes viszonyában az említett megszállottság igazi forrásait, a művész szoros kapcsolatát környezetével — természeti és emberi kapcsolatait. Talán a megidézett festmények nem színesben — „fehér a fehéren” — nem érvényesülhettek igazán, de a művész egyéniségének izzásától még így is felizzottak a most már alkotójuknak is elismerést hozó művek. A Pilinszky Jánossal készített lírai riport egyedi értékein túl egy általánosítható tulajdonságáért is figyelmet érdemei. Sorozat lévén, tapasztalható, hogy milyen szerencsés alkotói társulások születnek egy-egy költészeti műsorban, amikor is filmrendezők vállalják fel feltehetően lelkükhöz közelálló művésztársuk televíziós bemutatását. (Bárcsak gyakoribbak lennének az efféle „alkalmi” társulások!) Például Zolnai Pál, Huszárik Zoltán, s legutóbb Maár Gyula vállalkozott erre a feladatra. S a lírai riport láthatóan szívüggyé vált, aminek következménye, hogy ezek a munkák rendkívüli gondossággal készülnek el. S ami ennél is lényegesebb: ihletett tisztaság jellemzi őket. A Maár Gyula rendezte, Kol- tai Lajos fényképezte Pi- linszky-riportban is mennyire megkapó volt, s egyben mennyire jellemző is az a képi puritánság, amellyel elénk állították a költőt, aki maga is reá valló tömörséggel prózában csak annyit szólott két vers között, amennyi éppen szükségeltetett, s ettől azután végig feszesen izgalmassá vált a lírai riport. Szerencsésnek mondható az is, hogy ezúttal verseit maga a költő szólaltatta meg, ugyanis Pilinszky János az a poéta, aki verseit nemcsak írni tudja, hanem kifejező elmondásukra is képes. JEGYZETEM kereteit túlnőné a televízió művészeteket népszerűsítő tevékenységének átfogó jellemzése, így a témával összefüggésben csupán még egy gondolatot vetek fel, amely idekívánkozik. Ez pedig a művészetek propagálásában itt-ott felbukkanó művészieskedés problémája. Épp az elmúlt héten a színházművészet magazinjában bukkantak fel olyan negatívumok, amelyek idegenek az efféle programoktól. (Másutt is kirí a művészieskedés!) Ténylegesen arra gondolok, hogy ugyan mi szükség volt a Sík Ferenccel készített interjút — témája a gyulai nyár — odatelepíteni egy tavon ringatózó csónak békés fedélzetére. Ettől hatásosabb lett a mondanivaló? A szegényes kérdések és a kopogó válaszok színesebbek, gazdagabbak? A túlságosan is szépen elképzelt képi beállítás bizony nem takarhatta el az interjú tartalmi fogyatékosságait. Az efféle szépelgés pedig sehol nem oly feltűnő és bosszantó, mint éppen a művészi szép szolgálatára hivatott televíziós műsorokban V. M. Bulgáriából és Franciaországból, fúvószenekarok Lengyel- országból és Ausztriából. A karnevál napján Pallag- pusztán szabadtéri virágkiállítást, a Vöröshadsereg útján holland kertészeti bemutatót tartanak. A Kossuth utcai művelődési házban A Kiskunság népművészete címmel kiállítást nyitnak meg, a pedagógusok művelődési házában pedig ex libriseket tekinthetnek meg az érdeklődők. Mi köze van az adriai Velencének Dunaújvároshoz? Kevés ember tudna azonnal válaszolni a |kérdésre, és a válasz bizony egy kicsit körülményes is. Szent Pantaleon jámbor velencei szent volt és tekintve, hogy István, de még inkább a velencei kapcsolatokat ápoló Péter udvarában itáliai papok térítget- ték a magyarokat, azok a ke- resztségben sokan kapták védőszentjük után a Pentelén, Pentelény személyneveket. Egy ilyen nevű birtokostól kapta azután egy Duna-menti község a nevét — írja Kálmán Béla „A nevek világa” című könyvében. A Pentelén alakot azonban a lakosság már ragozott alaknak érezte, munkájáról Tóth István, a Magyar Fotóművészek Szövetségének alapító tagja, a Magyar Nép- köztársaság Művészeti Alapjának tagja, a Nemzetközi Fotóművészek Szövetségének kitüntetettje, a világ számos fotóművész klubjának tiszteletbeli tagja. A közel három évtizede a világ élvonalához tartozó 55 éves ceglédi művészt életéről, munkájáról faggattam. — Közvetlenül a háború után véletlenül hozzájutottam egy fényképezőgéphez. Különösebben nem értettem hozzá, ezért kutatni kezdtem a szakirodalom után. Így bukkantam Haller Frigyes nevére valamely, a fotózás esztétikájával foglalkozó cikke nyomán. — No — mondtam magamnak — ez az ember biztosan ért a dologhoz. Fogtam hát a gépet, és felkerestem. Nézegette a masinát, majd azt tanácsolta vigyem múzeumba, ott sokat kaphatok érte. Mint kiderült, üveglemezes gép tulajdonosa voltam, ami már abban az időben is igen nagy ritkaságnak számított. Modernebb gépet szerzett, s fotózni kezdett. Első ké- . peit albumba ragasztotta, aztán megint bekopogtatott Haller Frigyeshez. — Kritikája postán érkezett, 25 oldalon keresztül szedte ízekre a képeimet. Semmi sem kerülte el figyelmét. írt a témaválasztásról, a fény és árnyék szerepéről, a címadásról és számtalan egyéb olyan dologról, amiről nekem — a zöldfülűnek — fogalmam sem volt. — Mikor nyerte az első díjat? és 'elvonta belőle a Pentele nevet. Ez is volt a község neve hosszú ideig. A XIX. század végén, hogy a másik, ugyancsak Fejér megyei, ma Sárpentele községtől meg lehessen különböztetni, Du- napentele lett a hivatalos neve. 1950-ben új szocialista város kezdett épülni a község határában és szinte természetes, hogy az adott körülmények, történelmi viszonyok következtében a megszülető új város a Sztálinvá- ros nevet kapta. A személyi kultusz felszámolása után azután végleg eltűnt az egykori település nevéből a védőszentre utalás, s a neve: Dunaújváros lett... — Huszonkét éve Calcuttában, 1957-ben pedig Bor- deauxban is díjaztak. Ezt azért említem, mert ebben a francia városban immár húsz éve mindig ott vagyok a nagy nemzetközi kiállításon, s ezzel rajtam kívül még ketten büszkélkedhetnek a világon. — Hogyan fogadta a sikereket? — Mint „ifjú titánnak” fejembe szállt a dicsőség. Törvényszerű volt hát a visszaesés. Néhány évig kettőzött erővel és szorgalommal dolgoztam, a hallgatás hasznomra vált. A Londoni Szalon 1962-ben ünnepelte ötvenéves jubileumát. Itt soha nem osztottak díjakat. A tulajdonképpeni elismerés a „falra kerülés” volt. A jubileumi évben azonban változtattak a hagyományokon, s az első díjat nekem ítélték. — Hány országban állították ki a felvételeit? — Nem tudnám megmondani, meg kellene számolni. Ebben a vaskos könyvben minden benne van. Nemrég jegyeztem, be a 216. díjamat, amelyet Párizsban nyertem. — önt elsősorban a portré mesterének tartják. — Igen. A legnagyobb örömet a portréim szerezték. Ebben találtam meg azt a hangot, amivel megértethetem magam az emberekkel. Egy arc, ami egyszerre önmaga, de átlépve önmagán, sokkal többet jelent annál, mint amennyit ábrázol. Nem típusokat fotózok, nem is különleges arcokat. Embereket, akikkel találkozom, és akiknek az arcából kiolvashat esztendővel Amikor ezelőtt könyvtárosok, pedagógusok, közművelődési szakemberek „magánszorgálmú” kezdeményezése nyomán megszervezték az első olvasótáborokat, aligha gondolta bárki, hogy néhány év múlva országos olvasótábori mozgalomról beszélhetünk. A mozgalom széles körű kibontakozása elsősorban annak köszönhető, hogy a különböző szervek, szervezetek, kulturális intézmények közösen végzik a munkát, amelyet a Hazafias Népfront helyi és megyei bizottságai hatékonyan irányítanak, nagyon sok esetben előteremtve a táborozás anyagi fedezetét is. Az olvasótáborok funkcióját, lényegét illetően ma is zajlanak viták. Akadnak, akik megkérdőjelezik létjogosultságát, némi kampányjellege miatt. Való igaz: ez az újszülött közművelődési forma még nagyon sok csiszolásra szorul, de eredményei máris vitathatatlanok. Szolnok megyében országos viszonylatban az elsők között ismerték fel, milyen hatékony eszközei lehetnek az olvasási kultúra — egyáltalán: kultúra — terjesztésének a táborozással egybekötött könyv- és művészetközpontú programsorozatok. A népfrontbizottságok, könyvtárosok, pedagógusok kezdeményezéséhez szinte azonnal csatlakoztak anyagiakat sem sajnálva — a tanácsok és a gazdasági szervek. Ezek a kapcsolatok azóta megerősödtek. A közös munkálkodásnak köszönhető, hogy ezen a nyáron a megyében 13 olvasótábort szervezték, összesen mintegy hatszáz résztvevővel. Ami a táborok módszertanát illeti: már vannak hagyományosnak tekinthető kedvcsináló, készségfejlesztő, sikerélményt nyújtó formák, amelyek — csak és speciáliható az életük. Egyetlen képben benne van egy ember egész -élete. — Hogyan fogalmazná meg ars poétikáját? — Ma már sokfelé kacsingat a fotóművészet, elszakad, igyekszik elszakadni a valóságtól. Én azt vallom, hogy a valóság a legigazabb. Lassan befejezem egy hároméves vállalkozásomat. Kortárs művészekről készítettem sorozatot. Hatalmas munka volt, hiszen e művészeket személyesen nem ismertem azelőtt, s néhány óra alatt kellett olyan képeket készítenem, amelyekben ők maguk testestül-lel- kestül benne vannak. E közel háromszáz képből álló kollekciót szeretném egyszer együtt a falon látni. Remélem sikerül. — Most választották be a Magyar Fotóművészek Szövetségének művészeti bizottságába ... — Ez az első tisztségem a magyar fotóéletben, s meg kell mondanom, igen rangos funkció. Bízom abban, hogy jól oldom meg a rám bízott feladatokat, s ezzel a magyar fotóművészet előrehaladását is segíthetem. Az augusztus 20-án Kecskeméten nyíló gyűjteményes kiállításának katalógusa bizonyítja, hogy látta képeit Havanna, Washington, London, Rio de Janeiro, Calcutta, Melbourne, Moszkva, Tallinn. Buenos Aires, Hong Kong, Singapore, Párizs és más nagy városok közönsége. Nevét, műveit világszerte ismerik, önálló kiállításait sem kisebb városok rendezték, mint például Hamburg, Szófia, Helsinki, idehaza pedig Pécs, Szekszárd, Szentendre, Kecskemét és a szűkebb pátria. Cegléd. — Budapest nevét sehol sem találom. A fővárosban nem volt önálló kiállítása? — Még nem hívtak. Hortobágyi Zoltán san — a tábori környezetben,, annak hangulati elemeire építve valósíthatók meg. Ilyenek a kirándulással ösz- szeköthető, csoportos játékok, a természet és az irodalom kapcsolatát megelevenítő foglalkozások, az olvasmányélményeken alapuló, szabadtéri rögtönzött színjátékok. A „kiknek rendezzük” kérdése tisztázott: elsősorban azoknak, akiknek az otthonuk nem „könyves környezet”. Éppen ezért az olvasótáborok legnagyobb jelentősége: fölkeltik az igényt, az érdeklődést, az olvasás iránt. Az eddigi tapasztalatok szerint nemcsak a táborlakókra vannak hatással az egy-két- hetes programok, hanem szüleikre, családjaikra is. Ugyancsak vannak adatok arra, hogy a nyáron olvasótáborban járt gyerekek iskolai teljesítménye javult. Az olvasótábor — mint közművelődési forma — sokféleképp fejleszthető tovább. Megyénk alkotó szellemű pedagógusai, közművelődési szakemberei is kiveszik részüket a tökéletesítésből. A tiszafüredi járásban, ahol cigánygyerekeknek rendeznek tábort, külön figyelmet fordítanak arra, hogy tanév közben, klubokban foglalkoztassák a táborban járt gyerekeket. Követésre méltó a kisújszállásiak elképzelése, amely szerint a nyári napközis foglalkozások egy részét oldott „könyves” programsorozattá szervezik. résztvevőiA táborok nek kiválasztása a pedagógusok feladata. Néhány táborban kiderült, hogy a különböző iskolákban korántsem egységes szempontok szerint történt a gyerekek kiválasztása. Pedig a magasabb színvonalú munka az esetlegességek megszüntetésétől is függ. — szabó — Boltívek Fotó: Köhidi Sírokat rejtett a homokbánya Avarkori temetőre bukkantak Hajóson egy homokbánya megnyitásakor. A bajai Türr István Múzeum régészei — a Hosszúhegyi Állami Gazdaság bejelentése alapján — megkezdték a leletmentő ásatásokat. Eddig díszcsatok, orsógombok, edények kerültek elő. Ezekből következtetnek a temetkezés korára. A szakemberek azonban arra számítanak, hogy a nép- vándorlás során más népeknek is temetkezési helyül szolgált a dunai löszhátvonu- lat. Állandó kiállítás „Változó Tiszatáj” címmel a vidék helytörténeti és néprajzi emlékeit bemutató állandó kiállítás nyílik Tiszafüreden, a Kiss Pál Múzeumban. A kiállítást — s egyben az újjáépült múzeumot — dr. Kressz Mária kandidátus nyitja meg szombaton délelőtt 11 órakor. Kialakult a program Optikával keresett valóság Ttth István fotóművész vallomása életéről.
