Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
1978. július 23. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Kultúra helyből vagy „importból“? HIRDETÉST olvastam minap egy poros pesti fa törzsén. Egy lemezlovas hirdette magát azzal a mottóval, hogy „vidékre is elmegyek”. Persze csak alkalmasint, egy-egy estére. Színházak is, előadóművészek is rendszeresen járnak vidékre. Missziót vállalnak egy-egy előadással, szép missziót. Szépet és nélkülözhetetlent. Távoli falvakba, kisvárosokba viszik el a művészetet. Legjobb tehetségüket, legfrissebb gondolataikat. Ha azt viszik el! Mégis — anélkül, hogy a befeléfordulást, a provincializmust akár egyetlen szóval is támogatnám — meg^ kérdezem: ráhagyatkozhat-e egy kisváros, egy nagyközség csupán néhány vendégjátékra? Lehet-e kulturális életet, szellemi atmoszférát teremteni csupa-csupa importált erővel és eszközzel? Aligha lehet. Már pedig erre, tudniillik a sajátos, a saját eszközökkel kialakított szellemi világra van, vagy inkább lenne szüksége minden településnek. Azért, hogy élni is igényesebben tehessen ott, ahol esetleg lakni vagy dolgozni jó. Soha ilyen belső erő nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy egy-egy vidéki település megteremtse a maga kuk turális életét, hogy a belső normák és értékek kialakításával, a példaadók erejével másokat is, mindenkit elindítson a szellem napvilága felé. Mondhatom ezt joggal, hiszen ennyi képzett diplomás szakember még soha nem dolgozott vidéken, mint manapság. És ki tagadná, hogy a kulturális élet fellendítésének motorja, követendő példája elsősorban a szellemi igényeit kielégíteni akaró értelmiség lehet. Mégis, sok kisváros és község szenved értelmiségi lakóinak szenvtelenségétöl. Attól, hogy a művelődési házak rendezvényein fehér hollónak számít egy-egy helybéli diplomás. Azt a körülményt, hogy kisvárosban vagy falun laknak és dolgoznak, sokan úgy vélik ellensúlyozni, hogy kihívóan közömbösek a helyi ügyek iránt, hogy következetesen lakóhelyükön kívül töltik szabad idejüket, és kulturális-szellemi igényeiket is csak a fővárosban vagy a megyeszékhelyen akarják kielégíteni. Más szóval: nem élnek ott, ahol laknak. ’Igényeiket auítjóba teszik és elviszik oda, ahol nekik a kultúrát nem megteremteni, csak befogadni kelL KÉTSÉGKÍVÜL kényelmes álláspont. És egyben furcsa is. Azért furcsa, mert vanak diplomások, akik vállalják az értelmiség hagyományos küldetését, és a maguk igényeinek kielégítése közben másokban is szellemi igényeket támasztva alkotnak. És nem csupán befogadnak. Megteremtik egy község vagy akár egy város sajátos szellemi arculatát, a joggal vágyott kulturális életet ott, ahol ezt náluk jobban senki sem tudja megtenni és ahol náluk senki sem hivatottabb erre. VALÓ IGAZ, hivatásérzetre senkit sem lehet kötelezni. A zeneértő orvost nem lehet kötelezni, hogy eljöjjön arra a hangversenyre, amiért két nappal előbb vagy később Budapestre utazik. Tőle hivatalból csak azt lehet kérni, hogy osztályán gyógyítsa meg a betegeket. És ezt meg is teszi. A mérnök felépíti a házat, a közgazda eligazítja a hivatalt, az agronómus a termelőszövetkezetet, de utána ... ! Sokan előkelő idegennek kiáltják ki magukat abban a községben, amely pedig számukra az alapvető életfeltételt, a munkát biztosítja. Erőszakkal senkit sem lehet meggyőzni arról, hogy szellemisége igazán csak akkor bontakozhat ki, akkor hasznos, ha azokra is átsu- gárzik, akik rá egyéb okból is föltekintenek. A vidéken dolgozó értelmiség küldetését nem lehet parancsba adni. Ezúttal is csak arra van mód, hogy együttérezzünk azzal a népművelővel, aki ha előadót keres, füzetében csupa budapesti nevet talál — ahelyett, hogy a helybeliek között válogathatna. Miskolci Miklós ELHÁRULT AZ UTOLSÓ AKADÁLY Kiváló lett a Rákóczi brigád Egy közösen szerzett bizonyítvány története Az 1976/77-es tanévben még csak hárman, 1977 őszén már huszonegyen vállalkoztak általános iskolai tanulmányaik befejezésére a Hűtőgépgyár jászboldogházi ra- diátorüzemében-. A gyáregység szocialista szerződést kötött a szomszéd község, Já- noshida általános iskolájával, ahol 12 ezer forintért külön osztályt indítottak a tanuló munkásoknak. Bán Sándor lakatos ötvenéves fejjel vállalta a tanulást, ő volt a legidősebb „diák”. A bizonyítványosztást megünnepelte a tmk-üzem Rákóczi Szocialista Brigádja, amelynek ő is tagja. — Sokat töprengtünk tavaly a munkaverseny értékelésekor, amikor másodszor kaptuk meg az aranykoszorús címet. Géphiba miatt nem állhat meg a termelés, bejövünk szabad szombaton is, ha valami elromlik, vagy vasárnap, de még éjszaka is, ha a szükség úgy hozza... — Újításokkal is besegítünk. A társadalmi munkánkról is elismeréssel beszélnek ... — Közösen járunk kirándulni, meg színházba, a BNV-t is együtt néztük meg... Politikai oktatáson mind a huszonegyen részt veszünk... — ... és ez így megy évről évre. Kilencen már befejezték a marxista középiskolát — sorolja Szmetena Géza és társai a műhelyben tartott cigarettaszünetben. — Megállapítottuk: minden megfelelne már ahhoz, hogy a Vállalat Kiváló Brigádja címet elnyerjük, csak néhány brigádtag iskolai végzettsége hiányos még. Én elmúltam ötvenöt, ez már védett kor. A fejem se fogná, de nem is kívánták el tőlem. Nem vállaltam a tanulást — így Bathó Dezső. — Mi ketten, Kovács Jóskával belevágtunk. Igaz, ő még csak negyvenhat esztendős — szólal meg Bán Sándor. — Persze nemcsak mi tanultunk — fűzi hozzá. — A brgiád kilenc tagja érettségizett, ketten főiskolára járnak. — Nehéz volt a tanulás? — A földrajzot szerettem. Az osztás-szorzás is jól ment, nekem a százalékszámítás volt a legnehezebb. A legfurcsább meg az, hogy ha önként nem jelentkezett az ember, kiszólították, mint egy gyereket. Nem dicsekszik vele, pedig kiváló eredménnyel végzett. — Ezt a bizonyítványt közösen szereztük! A gyártól tankönyveket, munkaidőkedvezményt kaptam. Mindig két műszakban dolgozik a brigád, de aki tanult, az állandóan délelőttös volt. Kétszer egy héten, s tanítási napokon egy órával korábban elmentünk. Busszal jártunk át az iskolába. Addig a többiek dolgoztak helyettünk is. Róluk beszél, a brigádtársakról, akik nemcsak vállalták az éjszakázást, a helyettesítést a tanulmányi szabadság idején is, hanem még a tanulásban is segítettek. Többen, akik már felsőbb iskolát jártak. — A brigád legfiatalabb tagja, Zoli a Számítástechnikai Főiskolát végzi. Sokat konzultáltunk vele. Huncut fény csillan Bán Sándor szemében, csak akkor értem okát, amikor a többiek megsúgják, hogy a húszéves Zoli az ő fia. Segített a lánya is, aki kertész, örült, hogy újra tanulásra adta a fejét a papa, hiszen többször nekifogott már. Szívesen magyarázta a leckét. A mama meg zokszó nélkül vállalt áldozatot, hiszen több jutott rá a ház körüli munkákból erre az időre. A négy malac, a szőlő. — Két sor az egész, negyvennyolc tőke. Jól gondjukat viselte, magam sem tettem volna különbül. Érti már, ugye, hogy miért közös ez a bizonyítvány? — rónai — HUSZADIK ALKALOMMAL ■ ■ Ünnepi hetek Szegeden Azt mondják: nyáron Szegedre költöznek a múzsák. Idén a szabadtéri játékok felszabadulás utáni felújítása óta immár huszadik alkalommal gyűlnek össze a Tisza-parti városban Zeusz lányai mind a kilencen, a költészet, a színészet, a zene, a tánc s a különböző tudományágak istennői. A sors Thálíához volt kegyes, valamennyi kulturális rendezvény közül a szabadtéri játékok vonzzák leginkább a közönséget, tették híressé a várost az ország határain belül és túl. Ének az esőben A szegedi ünnepi hetek programjában idén is a szabadtéri előadások szerepelnek kiemelt helyen. Már hetekkel a nyitány előtt színészek, énekesek, rendezőik, statiszták, díszletezök népesítették be a Dóm teret. Az időjárás többnyire nem alkalmazkodott a próbarendhez. Zápor, jégeső űzte el a színpadról a merániakat, és a békétlenkedő magyar fő- urakat a Bánk bán próbáján, de a százhuszonöt énekesből álló kórus is gyakran a pantheonban énekelte a Hunyadi Lászlóból, hogy „meghalt a cselszövő”. S aztán újra napfényben ragyogott a tér. Az idei évad egyik érdekessége, hogy először szerepel műsoron Katona József Bánk bán című drámája. Az Illyés Gyula átigazította darab próbájára látogattunk el szerdán. Lengyel György, a rendező, sorra ismételted a jeleneteket: merániak le, békét - lenek föl, aztán újra az egész, ki tudja hányadszor. Kissé feszült a légkör, Lengyel György napok óta még öt percet sem szán barátaira, ismerőseire „keresztre feszítve dolgozom” — mondja. Nem csoda, hogy izgatott, hiszen szinte áz utolsó pillanatokban felborult az eredeti szereposztás: Mikhál bánt Paláncz Ferenc helyett Némethy Ferenc alakítja, a Melindát megszemélyesítő Béres Ilonát baleset érte, szerepét Molnár Piroska vette át. Izidora pedig Molnár Piroska helyett Molnár Zsuzsa főiskolai hallgató lesz a ma esti előadáson. A változás olykor megzavarja a statisztériát, egyetlen ballépés, s ismétlődik a jelenet. A színre lépő Bessenyei Ferenc, a címszereplő, viszont magabiztosan kelti életre Bánkot. S a szokás hatalma — a nézőtéren báMúzeumi évkönyv A napokban hagyta el a nyomdát a miskolci Herman Ottó Múzeum évkönyve, amelyben az intézmény munkatársai tizennyolc tanulmányban tették közzé kutatásaik eredményét. Négy tanulmány foglalkozik a megyében utóbbi években végzett fontosabb ásatások eredményeivel, köztük a Miskolctapolcán előkerült kőkorszakbeli leletekkel, valamint az Abaújvár nemzetségfői székhey ásatásainál talált mezőgazdasági eszközök kormeghatározásával, amelynek során megállapították, hogy a XII. században ezen a vidéken már szőlőművelés folyt. A néprajzi tanulmányok egyikében ismertetik a XVIII. század végéről származó, kéziratos „gyógyító könyvet”. Ez többek között javasolja, hogy fejfájásnál fenyőmagot borecettel keverjenek össze, s azt tegyék „lágyan flastromul” a fájós fejre. A síró gyermeket — a tanács szerint — mogyorófa levélben kell füröszteni. Több mint tíz gyógymódot javallanak az álmatlanság ellen, közülük az egyik: aki nem tud aludni, a nyúl epéjét kell „innya”. Taktaszadai gyűjtés alapján a növények szerepét ismertetik a népi gyógyászatban. mészkodók részéről — sokan Simándy József felejthetetlen Bánk-alakításait emlegetik, s a muzikálisabbja dúdolni kezdi a bán belépőjét. Mások, felajzva az idegtépő próbától, inkább elmennek kiállítást nézni, hogy majd visszatérjenek valamelyik előadásra, s pirosra tapsolják tenyerüket, kárpótolják a színészeket — a már említetteken kívül Almássy Évát (Gertrudis), Kállai Ferencet (Petúr bán), ifjt Üj- laky Lászlót (II. Endre), s mindenkit a sok gyötrelmes próbáért, s köszönetképp a nagyszerű látványért. Szinte bizonyos, hogy legnagyobb nemzeti drámánk előadása nagy siker lesz a Dóm téren. Másfél miHié néző Horváth Mihály, a szabadtéri játékok igazgatója szobájában rögtönzött sajtótájékoztatóra érkezünk. Adatok sokasága zúdul ránk. A tizenkilenc év alatt háromszáznégy előadást tartottak, több mint másfél millió néző látta a különböző műfajú alkotásokat; drámákat, operákat, baletteket, daljátékokat, néptáncbemutatókat. Csaknem valamennyi előadás telt ház előtt zajlóit (kevés színházigazgató mondhatja el ezt!) az átlagnézőszám meghaladja az ötezret. Majd vissza a jelenbe; az idei évadról hallunk. Vagy talán mégsem? A nyitóelőadás Erkel Ferenc: Hunyadi László című operája. Rendező: Mikó András, vezényel: Vaszy Viktor, díszlet- tervező: Varga Mátyás, jelmeztervező: Márk Tivadar, a címszerepet Simándy József énekli. Ugyanazok mint húsz évvel ezelőtt, csak a nevek után álló kitüntetések szaporodtak meg azóta. A legújabb elismerés: a 75. születésnapját ünneplő Vaszy Viktor kiváló művész a napokban vette át a Szocialista Magyarországért Érdemrendet. Az ünneplés, a tiszteletadás a szabadtéri jubileumán nekik, a nemes hagyomány újjászületésénél bá- báskodóknak is szól. S a szabadtéri jövője? Erről is tett említést Horváth Mihály: — Legnagyobb nemzeti, történelmi alkotásaink évről évre ismétlődő bemutatása mellett szeretnénk a Dóm tér színpadára vinni majd a mai magyar drámákat, zenei alkotásokat is. S mivel várjuk a következő nyáron a színház, a zene barátait? Ez hadd maradjon meglepetés, annyit azonban elárulok már most elkezdődtek a tárgyalások világhírű külföldi balettegyüttesekkel. Hangversenyek, kiállítások A nyitó előadáson, akárcsak húsz évvel ezelőtt. Erkel operája, a Hunyadi László, ma este pedig a Bánk bán kerül színre. Az operát július 25-én, 29-én és augusztus 5-én, a drámát július 28-án és 30-án nézhetik meg az érdeklődők. Az Állami Népi Együttes először augusztus 4-én lép pódiumra, Kacsóh Pongrác daljátékát, a János vitézt 9-én, Delibes Coppéliáját 16-án — a moszkvai Sztanyiszlavszkij és Nyemirovics — Dancsen- ko Színház balett-társulata előadásában — mutatják be. A szabadtéri játékok felújítása óta minden évben sok kiállítást, hangversenyt, folklórbemutatót, dalostálál- kozót, tudományos tanácskozásokat, sportversenyeket is rendeznek a Tisza-parti városban. A ISzegedre látogatókat az idén is sok érdekes kiállítás, koncert várja; a Horváth Mihály utcai képtárban a Szegedi Nyári Tárlat, a Képcsarnokban az alföldi festők kiállítása, hogy csak a jelentősebbeket említsük, a Dómban Lehotka Gábor, az NDR-beli Hannes Kästner s Ella István orgonaestjeire kerül sor. A dorozsmai szélmalomnál népzenei találkozót tartanak, az új szegedi szabadtéri színpadon pedig a szakszervezeti néptáncegyüttesek fesztiválját rendezték meg, s Szeged lesz a házigazdája augusztus 6—14-ig az első, nemzetközi néptáncszemináriumnak. A kiállítások egy részét már megnyitották, s tegnap este — lapzárta után — ismét felhangzott a Dóm téren a szabadtéri játékok ismerős szignálja is a: „Szöged hírős város”... S miután elcsendesedett a hatezer személyes nézőtér, felcsendült a Hunyadi László nyitánya. T. G. „frókázással” díszítik - a tiszafüredi népi motívumok fel- használásával - a karcagi Agyagipari Szövetkezet cserepeit. A színes tálakon, kancsókon kívül divatosak az úgynevezett fekete cserepek is, amelyeket ugyancsak a szövetkezet fiataljai készítenek. (K. I.)
