Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-12 / 162. szám

a SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 12. SZOLNOK MEGYEI Néplap R Lányok, Asszonyok júliusi számából 1978. JÚLIUS 12., SZERDA IZABELLA NAPJA . A Nap kél: 3.59 —, nyugszik: 19.40 órakor. A Hold kél; 11.03 —, nyugszik: 22.57 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: országszerte változóan felhős, száraz idő. Napközben időn­ként megélénkülő déli, délnyugati szél. Várha­tó legmagasabb nappali hőmérséklet '25—30 fok között. Claude Bemard Százhatvanöt évvel ezelőtt, 1813. július 13-én született — és 65 éves korában, 1878-ban halt meg — Claude Bemard francia filozófus, a Francia Akadémia tagja. a modern biológiai mód­szertan és elméleti kutatások egyik megalapozója. A XIX. század legjelentősebb francia fiziológusa középiskolái­nak elvégzése után orvosi ta­nulmányokat folytatott, majd 1855-től 1878-ig, haláláig vezető­je volt a Collége de France kí­sérletes orvostudományi tanszé­kének. Nevéhez fűződik — egye­bek közt — a glikogén felfede­zése, szerepének kimutatása az izomműködésben; kísérletei alap­ján bebizonyította a májban történő cukorképzést. Egyebek között foglalkozóit a cukorvize- léssel, a hasnyálmirigvnedvnek a zsírokra és a keményítőre ki­fejtett hatásával, a nyál szek­réciójával; a fehérjék, a zsí* rok és a szénhidrátok felszívó­dásával, a gyomor emésztő működésével, a szervezet hő- szabályozásával. Megalapítója volt a kísérletes toxikológiának, ö alkotta meg a szervezetnek a külső életfel­tételektől való függetlenségét biztosító úgynevezett „milieu in- térieur” fogalmát is. Virágzik a Tisza A Tisza egyes Borsod me­gyei szakaszain, Tiszalök tér­ségében, a Csobaj alatti holt­ágaknál megfigyelték a ké­részek első repülését; meg­kezdődött a Tisza virágzása. A szeszélyes időjárás miatt a vízparti emberek az idén szakaszos Tisza-virág- zásra számítanak. A Lányok, Asszonyok jú­liusi számában cikket olvas­hatunk a július 28—augusz­tus 5. között, több' mint száz nemzet fiataljainak részvételével megrendezen­dő Világifjúsági Találkozó­járól. Kuba fővárosában, Havannában négyszáz kül­dött képviseli a magyar if­júságot. A kulturális cso­port száz tagja közül néhá­nyat Fiatal magyar művé­szek Kubában címmel mu­tat be az olvasóknak a lap riportere. „A Lenin-renddel kitünte­tett kalinyini Pamutipari Vállalat a legnagyobb gyá­rak egyike Kaposvár test- . vérvárosában. Elődje egy Proletarka nevű kisebb üzem volt, ezért ma is ezen a ha­gyományos néven szokták emlegetni a kombinátot. Az idén 16 éve, hogy a gyár kollektívája együttműködik a • Kaposvári Pamutfonodá- val” — olvashatjuk az egyik cikkben, amely az ezreket megmozgató munkaverse- nyekről, tapasztalatcserék­ről, a testvérvárosok gyá­rainak kölcsönös látogatásá­ról szól. Az állam törődik az em­berek egészségével címmel betekintést nyerhetünk a szovjet egészségügyi rend­szerbe, amely a szovjet ál­lam anyagi és társadalmi le­hetőségeinek növekedése, to­vábbá a tudományos és mű­szaki eredmények alapján évről évre tökéletesedik. Magyarországról évente több mint százezren utaz­nak a Szovjetunióba. Ki hi­vatalosan, ki túristaként, Tti pedig családi okból keresi fel a baráti országot. Közü­lük keresett fel néhányat a lap munkatársa. Nemrégiben Magyarorszá­gon járt Jevgenyij Dübro- vin, a hatmilliós példány­számban megjelenő Kroko- gyil című lap főszerkesztő­je. akit az olvasók interjú­ból ismerhetnek meg. Molnár Ferenc születésé­nek századik évfordulójáról Az ördög című színdarab bemutatásával emlékeztek meg Moszkvában. Hogyan nevelik a szovjet óvodákban a gyerekeket? Milyen az ottani napirend­jük? Hogyan készítik fel a kicsiket az iskolára? A töb­bi között ezekre a kérdések­re is választ ad az Együtt a szülőkkel című írás, a Lá­nyok, Asszonyok legújabb számában. A mezőgazdaságnak Mit üzen a meteorológia? Az elmúlt hét közepének zivataros, esős időjárása to­vább nehezítette az aratók munkáját, mivel a talaj sok­helyütt erősen felázott, s így még nagyobb erőfeszítésbe kerül az erősen megdőlt, néhol teljesen elfekvő gabo­na aratása. A legtöbb csa­padék az Északi-középhegy­ségben esett, itt helyenként a 60 mm-t is elérte a, heti csapadék mennyisége. A hűvös, csapadékos idő ked­vezett azonban a gumókép­ződés stádiumában lévő bur­gonyának. Nem így a kuko­rica és más, nagyobb hőigé­nyű növény fejlődésének, de Megye Pest Nógrád Heves Borsod-Abaúj-Z. Szabolcs-Szatmár Szolnok Hajdú-Bihar Bács-Kiskun Csongrád Békés ezt a negatív hatást a ké­sőbbi időjárás még jelentő­sen javíthatja. Ezen a héten az időjárás lassú javulására számítha­tunk országszerte. Az eső­zések megszűnésével és a hőmérséklet emelkedésével kedvezőbb feltételek alakul­nak ki mind a mezőgazda- sági munkák, mind pedig a növényfejlődés számára. A betakarítás mellett a növény- védelmi munkákra kell kon­centrálni aa erőket, mivel a javuló idő a növényi beteg­ségek és kártevők terjedésé­nek is kedvez. Talajnedvesség % 0—50 cm 50—100 cm 50—60 50—55 50—60 55—60 60—65 70—75 70—75 80—85 65—70 80—85 55—65 45—50 60—70 50—55 60—75 45—65 80—85 50—60 75—80 55—65 A Körszínház július 7-i premierrel, a nyári évadban mutatta be Longfellow „Hiawata” című észak-amerikai indián legendáját, két részben. Színpadra alkalmazta és rendezte Kazimir Károly. A képen: Jelenet az előadásból Ismét előtűntek a reflektoros halak Hetvenhét év után ismét sikerült reflektoros halat ki­fogni a tengerből. Amerikai kutatók körülbelül 180 mé­ter mélységből több úgyne­vezett reflektoros halat emeltek ki, amelyeknek sze­mük alatt külön világító szervük van. A tengeri mély­ségek teljes sötétjében ezek­kel a világító szervekkel a halak, mintegy 15 méter tá­volságra ellátnak. A legutol­só reflektoros halat 1901-ben fogták ki a Karib-tengeren és ezért a kutatók már azt hitték, hogy ez a sajátos hal­fajta kipusztult. Az egyik legszembetűnőbb kártétellel jelentkező poli- fág károsító az amerikai fe­hér szövőlepke. Az ellene való eredményes védekezés — veszélyes kártevő lévén — minden mezőgazdasági te­rület tulajdonosának illetve használójának kötelessége, azok, akik ezt elmulasztják bírsággal sújthatok. Most már a kémiai védelem a cél­szerű, amelyhez felhasznál­ható a Fiiból E 0,2 százalé­kos, a Satox 20 WSC 0,5 százalékos, vagy az Unitron 40 EC 0,2 százalékos per- metleve. A házikertek növényei kö­zül különösen a káposztafé­lék veszélyes kártevői a ba­golypillék lárvái. Az imágók rajzása elhúzódó, ezért a lárvák megjelenési idejét fi­gyelemmel kell kísérni. Fia­tal korukban lehet ellenük eredményesen védekezni az Anthio 25 EC 0,2 százalékos, az Unifosz 50 EC 0,1 száza­Dutósorszámok A Merkur Autószalon je­lentése a gépkocsisorszámofc­ról: Trabant Hycomat 7 108 Trabant Limousine 14 315 Trabant Lim. Special 21008 Trabant Kombi 2 984 Wartburg d,e Luxe 10 770 Wartburg de Luxe tt. 3 647 Wartburg Limousine 10 369 Wartburg Lim. tt. 2 511 Wartburg Tourist 3 684 Skoda 105 S 93 211 Skoda 120—L — Budapest 1 130 Skoda 120—L — Debrecen 687 Lada 1200 — Budapest 95 786 — Debrecen 46 723 Lada 1300 — Budapest 9 609 — Debrecen 6 033 Lada 1500 13 105 Lada Kombi 11 759 Polski Fiat 126 12 672 Polski Fiat 1500 (125) 13 756 Dácia 10 415 Zaporozsec 26 458 Moszkvics 2140 3 257 Bronzkori leletek Bakonyjákón, a köves pa­tak völgyében Mithay Sán­dor, a pápai Helytörténeti Múzeum igazgatója késő bronzkori temetkezési hal­mot tárt fel. A sírhalomban égetéses temetkezések marad­ványai voltak. A leletek kö­zött összeroppant cserépedé­nyeket és bronzdíszeket ta­láltak. A bakonvtákói késő bronz1 kori temetkezési helyen a 29 halomsír közül idén a har­madikat tárták fel. A régé­szek szerint ritka, hogy egy tizenöt méter átmérőjű ha­lomban Í2 sír legyen. lékos vagy a Ditrifon 50 UP 0,2 százalékos töménysé­gű oldatával. A gyümölcsfák védelmé­nél — elsősorban a nyári almák és a korai kajszi ke­zelésére alkalmazott vegy­szerek megválasztásánál — különös gonddal kell eljár­ni. Ilyenkor már a rövid élelmezésegészségügyi vára­kozási id,ejű szerek haszná­lata ajánlatos. Ahhoz, hogy a termés egészséges legyen, az almamoly, a kaliforniai pajzstetű és a barackmoly elleni védekezést sem lehet kihagyni. Javasoljuk, hogy a hétnapos élelmezésegész­ségügyi várakozási idejű Unifosz 50 EC-t helyezzék előtérbe. A szőlő gombabetegségei elleni kezeléssel kombinál­tan, feltétlenül védekezzünk a szőlőmolyok ellen is, ame­lyek második nemzedéke most rajzik. Eredményes tanfolyamok A Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat megyei üzemigazga­tóságának pártalapszerveze- te az 1977 78-as oktatási év­ben — a távlati oktatási terv­nek megfelelően — két ered­ményes pártpolitikai tanfo­lyamot zárt. Az üzemigazga­tóság központjában, illetve a tiszavárkonyi vízgépészeti körzetben 23 párttag és 5 pártonkívüli gyarapította po­litikai ismereteit. Robbanó recept Az amerikai Random Hou­se kiadónak azonnal be kel­lett szüntetnie egy szakács- könyv árusítását. Azokat pe­dig, akik már megvásárolták a könyvet, figyelmeztették, hogy ne készítsék el a kara­mellás szeletet, mert az sú­lyos robbanást okozhat. E recept tudniillik úgy szól, hogy egy doboz kondenzált tejet 4 órán keresztül erős tűzön kell főzni. A recept összeállítói azonban megfe­ledkeztek arról az apróság­ról, hogy a lábasba vizet is kell önteni. Járda minden utcában Jászladányban a „Minden utcának legyen járdája” ak­ció folytatásaként az idén újabb tíz utca kap járdát. At építkezés július elején kez­dődött. A nagyközségi ta­nács 100 ezer forint értékű építőanyaggal,, a település la­kói hasonló értékű társadal­mi munkával járulnak hoz­zá a járdaépítéshez. Meghalni se ér rá- Kisasszony, diktálok! Növényvédelem II mulasztókat bírságolják Információ hangszalagon A törökszentmiklósi Ba romfif eldolgozó Vállála művelődési bizottságánál kezdeményezésére a város könyvtár zenei és ismeret- terjesztő részlege, hangsza­lagra rögzített programot ké­szített a vállalatnak. A hanganyag zenés könyvaján­lást, a közművelődési in­tézmények rendezvényeinél ismertetését, vállalati híre­ket és egyéb fontos közérde­kű információkat tartalmaz Az összeállítást a vállalat ebédlőjében játsszák le a dolgozóknak, a bejáró mun­kások az autóbuszon, utazás közben hallgathatják. ■ TÍZEN KAPTAK — első­sorban a törzsgárdatagok, a munkában kiválóak — mun­káltatói támogatásként ka­matmentes vállalati kölcsönt lakásépítéshez a MEZŐGÉP cibakházi gyáregységében. © TÖRZSKÖNYVEZETT vizslákat vizsgáztat augusz­tusban Szolnokon a MAVOSZ megyei vadászkutya szakbi­zottsága. Az érdeklődő va­dászok július 17-ig jelenthe­tik be kutyáikat a munka­vizsgára a Verseghy út 35. szám alatt, a megyei intéző- bizottságnál. ■ EGY HÓNAP alatt tóbb mint ötezer igénylőnek 31,2 millió forint közép- és rö­vidlejáratú hitelt folyósítot­tak a megyében az OTP- fiókok. Júniusban az igény­lők csaknem fele áruvásárlási kölcsönt kért. © KÉTHETES nyári szabad­ságukat töltik a szolnoki Vö­rös Csillag Ruhaipari Szövet­kezet dolgozói, jelenleg csak a karbantartók dolgoznak. ■ KISÚJSZÁLLÁSON a Jó­zsef Attila Művelődési Köz­pont néprajzi kiállítótermé­ben megnyílt Almási László fotóművész Sportfotók című tárlata. A kiállítást az ér­deklődők július 11—16. kö­zött tekinthetik meg. © A KÉT NAGYKUN vá­ros. Karcag és Kisújszállás vadásztársasága vasárnap ko­ronglövőversenyt rendezett. A négy éve folyó vetélkedés­ben háromszor a karcagiak, egyszer a kisújszállásiak győztek. Ezúttal a karcagiak bizonyultak jobbnak. Hl A KISÚJSZÁLLÁSI Jó­zsef Attila művelődési ház szünidei foglalkozásokat szer­vezett a gyerekeknek. Hol­nap délután 3 órától például négy rövidfilm szórakoztatja a vakációzó diákokat. SfOlNOK MEGYEI A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága is a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-fc elyettes: Lazányi Angéla Telefon: 12-093. 12-320. 12-069. 11-932 Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok, pf.: 105 Igazgató: Virágú Iván Telefon: 12-094 Az előfizetés dija egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál éa a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, vörös Csillag út 20 Felelős vezető: Gombkötő Béla

Next

/
Oldalképek
Tartalom