Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-12 / 162. szám

1978. július 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 tuson Az elmúlt hét szerintem két .legfontosabb eseménye: bezárta kapuit a televízió Zenés Színháza, s két új so­rozat indult el képernyő-út- jára. Rita Donizetti egyfelvonásos ze. nedrámájának bemutatója a Zenés Tv-Színházban túl azon, hogy egy színes évad végére tett. méltó módon pontot, több szempontból is figyelemre méltó vállalko­zás. Mindenekelőtt jóleső ér­zéssel nyugtázhattuk, hogy itt nem úgy, mint általában, zenés produkciók esetében manapság szokás, azaz az énekesek nem utólag tátog- tak rá a zenére, hanem min­den úgy- pergett, azzal a ter­mészetességgel, életszerűség­gel, ahogyan egy élő stúdió­játékban megkívántátik. Nem ez az első eset, hogy a Zenés Tv-Szánházban a hipermodern hangrögzítő mechanizmusok korában az alkotók ennél az „ósdi” mód­szernél maradnak, s elvetik az úgynevezett playback technikát. (A Sevillai borbély is playback nélkül született.) Áradó humorú, nemcsak éne­kesnek, színésznek is kitűnő művészek esetében azonban — idesorolható Kalmár Mag­da, Leblanc Győző és Melis György is, ők alakították Do­nizetti operájának főbb sze­repeit — természetes és kézenfekvő is ez a megol­dás. Még a felvétel hevében becsúszó kisebb zenei pon­tatlanságok is megbocsátha­tok ilyen esetekben, hisz „kárpótlásként” erőteljeseb. ben csap meg bennünket a játék heve, igazabb, termé­szetesebb a játék, és követ­kezésképp meggyőzőbb és áthatóbb a játék nyújtotta élmény. A rögzítés, az elő­állítás módja — eszköze te­hát ebben az esetben sem egyszerű technikai kérdés: az élmény szempontjából ha­tása igenis esztétikai. A Rita sikeres televíziós premierje másrészt azért is örvendetes, mert igazolja azt a televízióban is számtalan­szor bebizonyosodott régi igazságot; aki keres, igenis talál. A Rita bemutatásával egy csaknem elfeledett, alig ismert zenei remeket sikerült Békés Andrásnak és alkotó­társainak közkinccsé tennie, így túlzás nélkül mondható: a bemutató a felfedezés ere­jével hatott. Egyébként évad­záráskor ha valamit külön is érdemes hangsúlyozni a zenés színház erényei közül, az éppen ez a most is ered­ménnyel járó, felfedezésre törő, szokatlan feladatokat is szívesen vállaló alkotói kedv. Ú/ sorozatok Megszoktuk már, hogy minden nyárnak igencsak megvan a maga „Hosszú for­ró nyara”: nincs csalhatat­lanabb jele annak, hogy a képernyőn is beköszöntött az uborkaszezon, minthogy meg­jelenik egy tizenvalahány részes, a képernyőn hóna­pokig elömlő film-folyam, amely arra hivatott, hogy csillapítsa a nézők nyári szomjúságát. Itt van tehát az újabb foly­tatásos, ha a nyád még nem is érkezett meg. (Ügy látszik, az időjárás nem tiszteli a televízió szokásait.) Tizenkét részes amerikai film vetíté­sét kezdte el a televízió, s ami az irodalmi alapanyagot illeti — Irwin Shaw het­venes évek elején született családregénye elevenedik meg a filmszalagon —min­den reményünk meglehet, hogy nem holmi vékonytar­talmú, afféle vízparti víkend- olvasmányt kapunk. Az első rész hangvétele, a feldolgo­zás szelleme, az ábrázolás erőteljes realizmusa, az oly­kor már-már nyenses ke­ménység is azt jelzi, hogy nem holmi amerikai recept­re készült érzelmes karrier- történetet tálal fel a film, hanem igazi társadalmi raj­zot ad, valóságosan ábrázol­va azokat az erőket, ténye­zőket, amelyek a regénybeli család két fiú gyermekének sorsát az évtizedek során alakítják. Rudy és Tom élet­útját követhetjük majd nyo­mon, két ellentétes karakte­rű . fiatalemberét — Tom erőszakos és agresszív, Rudy jóindulatú és békés termé­szetű — s életútjuk ábrázo­lása bizonyára nemcsak az amerikai társadalomra vet fényt, hanem bővelkedik emberi tanulságokban is. Másfajta sorozat a H. Bar- ta Lajosé, a Z. Szerkesztő emlékezetes esetei, öt foly­tatást ígérnek az alkotók ez­zel a feleimmel, rendező Szőnyi G. Sándor, de öt kü­lönálló, önmagában is meg­álló történetet, melyek kö­zül az elsőt, egy tragédiát már péntek este meg is is­merhettük Magánnyomozás egy öngyilkosság ügyéhen címmel. Hogy mi fűzi őket mégis egybe? Bizonyára az, hogy fogantatásuk alapvető­en zsurnalisztikái, azaz fél­úton vannak a valóság és az irodalmi mű között. Már nem maga a valóság, egy az egyben, amit a képernyőn Iá tűni?, de még nem is az a mű amelyben a valóság elemei egy öntörvényű írói látásmódnak megfelelően rendeződnének önálló alko­tássá. A tények racionális feltárásának írói módszere, a tudatos tartózkodás attól, hogy az írói képzelet . cse- lelkvőbben szóljon bele a fel­tárt részletekbe, lehet az is eredményes, sőt hatásos, ha a részletek pontos feltárásá­val izgalmas összefüggések­hez, következtetésekhez ju­tunk el, ha az így összeálló kép érzelmi hatása sem ma­rad el, ha a játék értelmün­kön át így is. eltalál a szí­vünkhöz. De mit kezdhet az ember egy öngyilkosság hátterének, okainak feltárását vállaló játékkal, amelyben bár meg­tudjuk, hogy egy nagyravá­gyó apa zsarnoksága kergeti halálba a jobb és szebb élet­re érdemes leányt, de a hát­tér megrajzolásából, a té­nyek felsorakoztatásából hiányzik a feszültség — a játék csak monológok sora, ki-ki mondja a magáét, ren­dezői beintésre várva —, s amelyből egyszerűen elspó­rolják az érzelmeket. Pedig az efféle játék — nevezhet­jük dokumentumjátéknak — sem egyenlő a szenvtelenség- gel. Lám az apa szerepében megszólaló Horváth József mily megrázó erővel tudta elénk állítani az önmagában megrendült, tettének súlya alatt összeroppanó ember belső zavarát, viszont a töb­biek úgymond csupán fel­mondták a leckét, a szöve­güket. A játék nem tudta feloldani azt az ellentmon­dást, amely a választott tör­ténet drámai tartalma és a megjelenítésben alkalmazott írói módszerek között kelet­kezett. Pedig kifejező kö­zelképek — Ráday Mihály — segítették, hogy amennyire csak lehetséges, belebújjunk az egyes figuráikba. Röviden A lengyel est magyar szer­kesztőinek — Székely Sán- dorné és Torday Aliz —i si­került színes, szórakoztató műsort összeállítaniuk szer­da estére. Szerkesztői telita­lálatnak mondható a Karino című játékfilm műsorba ik­tatása, hisz olyan ló-filmet láthattunk, amelyben a hosz. szabb üresjáratokat, a cse- lelkménytelenséget is feled­tetni tudta a valóban csodás „négylábú” karrierjének be­mutatása. Nem mellékes, hogy ezúttal az est összekötő illetve bevezető szövege is, tehát maga a tálalás köz­vetlenebbre és emberibbre sikeredett, mint ahogyan megszoktuk. V. M. Színházi esték, hangversenyek, kiállítások Németh Antalnak hívták az 1830-as években megnyílt esztergomi óvoda vezetőjét. Nem elírás a keresztnév. Férfi volt. és az „óvó úr” mellett „óvó bácsik” látták el a gyerekek felügyeletét, oktatását. Mintha helyes pe­dagógiai érzékkel előre lát­ták volna, ami mostanában nálunk is napirendre kerül: azt, tudniillik, hogy a fér­fiak is vegyenek részt az óvodai nevelésben. Mindezt és az esztergomi óvodák történetének a fel­idézését az is időszerűvé te­szi, hogy Brunszvik Teréz Angyaalkert néven 150 évvel ezelőtt, 1828-ban alakította meg Budán az első magyar óvodát. Csakhamar társaság alakult az óvodák országos elterjesztésére. Az esztergo­mi kisdednevelő intézetet az elsők között hozták létre. Ez csak néhány évig műkö­dött, de a hatvanas évek elején munkához kezdett az esztergomi kisdedóvó társu­lat, az ország egyik legrégibb ilyen intézménye, amely csakhamar „kinőtte” ottho­nát. Az alapszabály szerint ugyanis a gyerekek minden megkülönböztetés nélkül lá­togathatták az óvodát. Ezért a mai Bottyán János utcában egy másik, nagyobb épületet vettek. Itt ma is óvoda mű­ködik. Már akkor jól felismerték az óvoda pedagógiai szere­pét, jelentőségét, A társulat jegyzőkönyvei így Szólnak erről: „-...a nevelészet az ifjúságnak zsenge korától ve­szi kezdetét.” Az alapszabály pedig nemcsak azt tűzte ki célul, hogy másfél éves kor­tól 6 éves korig a gyereke­ket „minden veszélytől” megóvják, hanem azt is, hogy „a magyar nyelvre, né­mely műügyességre” oktas­sák. A múlt század második fe­lében különösen keresetté váltak az óvodák. 1886-ban nyílt meg Esztergom harma­dik óvodája, amelynek cél­jai már nagyon megközelí­tették a maiakat: „— kicsi­nyek szabott mód és rend­ben óvatnak; tehetségük rendszeresen fejlesztik, s az elemi oktatáshoz előké­szíttetik”. Agria 'TS Ifér Eger-vár! A Jászságból és Tiszafü­red környékéről akár vas­úton, akár közúton rövid ideig tart az utazás Egerbe. A város nemcsak történel­mi és művészeti emlékeit kínálja látnivalóul, hanem néhány év óta a nyári hó­napokban különösen gazdag kulturális, művészeti és szórakoztató program várja az idelátogatókat. Az idei Agria ’78 rendezvénysorozat holnap kezdődik, és augusz­tus 20-án zárul, s közben szinte minden napra jut egy- egy érdekesnek ígérkező ese­mény. Érdemes lesz tehát fölkeresni Heves megye fő­városát a következő hetek­ben. Az egri vár gótikus palo­tája előtti téren holnap este fél 8-kor kezdődik az Agria Játékszín előadássorozata, XVII. századi ismeretlen magyar szerző Constantinus és Victoria c. játékának be­mutatójával. A szerelmi ko­média szerepeit Kertész Pé­ter, Maros Gábor, Szacsvay László, Körmendi János, Bencze Ilona, Lehoczky Zsu­zsa. Fehér Tibor, Psota Irén és Szabó Gyula alakítják. A darabot összesen kilenc al­kalommal mutatják be. Jó szórakozást ígérnek a játék­szín további bemutatói is. Simái Kristóf A szerelem­féltők című fergeteges ko­médiáját július 17-től játsszák a Dobó téren, a Kocsonya Mihály házassága című ko­médiát pedig a régi színját­szó hagyományokat feleleve­nítve, rögtönzött előadáson láthatja a közönség. Július 20-án a Romkertben Madách Imre Férfi és nő című tra­gédiájának ősbemutatója lesz. A Madách-tragédia főbb szerepeit Juhász Jácint, Mensáros László, Pécsi Ildi­kó, Dózsa László játsszák. Néhány alkalommal láthat­ják a nézők a „Noé galamb­ja” című estet, amelynek egyetlen szereplője van: Bánfíy György. A játékszín előadásai mel­lett több zenei és képzőmű­vészeti eseményre kerül sor. A Vármúzeum képtárában a Premysli Vajdasági Múzeum ikonjaiból álló tárlat nyílik, a városi tanács aulájában pedig Keleti Éva fotómű­vész színházi fotóit mutat­ják be. A megyei művelődé­si központban Várnai László fénygrafikáiból rendeznek kiállítást. A várban augusztus 11-től Farkas Ferenc Vidróczki cí­mű kétrészes romantikus népoperáját parádés szerep- osztásban láthatja a közön­ség. az egri székesegyházban pedig Kovács Endre orgo­naestjét rendezik meg, ame­lyen a jeles énekes, Gregor József működik közre. A művészeti eseményeket több színes, szórakoztató rendezvény egészíti ki. Az ifjúsági parkban pop-együt­tesek szerepelnek, a Dobó téren és az Eszperantó sé­tányon július 16-ig tart nyit­va a régi mesterségek ut­cája, ahol kézműves termé­keket lehet vásárolni. Qvóbácsik és óvoncok 8] A maga mestabinja valóban isteni aján­dék egy magamfaj­ta öregedő komé­diásnak. .. Nem mond erre semmit?... Nem hiszi, édes, hogy tényleg va- rázszert főzött a lombikjai­ban? .. .Jó, akkor közölje, hogy mit óhajt hallani? A dán királyfit? Esetleg onnan, hogy a királyné megkérdi Hamlettól, miért látszik előt­te különösnek, hogy mind meghal, aki él, mire ő: „Lát­szik, asszonyom! az is való­ban; látszik-ot nem ismerek. Nem a sötétszín köntös, jó anyám, sem a szokott gyász­öltözet, sem az erőltetett mell zúgó sóhaja...” Vagy inkább a Lear királyból szeretne va­lamit? .. .’’Gloster! hidd el Frankban és Burgund urait... Ezalatt kimódoljuk rejtett szándékunkat. Adjátok a tér­képet. ..” Nem, Lear mos­tanra túl szomorú, túl komor, hisz örömünnepet ülünk. Jöj­jön egy víg, pajzán részlet a Szentivánéji álomból!... „Gyorsan közelget, szép Hip- polytám, a nászi óra; négy boldog nap új holdat derít föl; ah, de mily soká fogy a vén hold nékem! s epeszti vágyam...” .. .Láthatja, an­gyalom, minden nagy szerep itt van. És begörbített ujjával meg­kopogtatta a homlokát. Doktor Vahalla Anna föl­nézett rá, már száraz szem­mel. Kürti András: Csodák a színházban — Majd mindjárt megmon­dom én, hogy mi van ott! Sö­tétség van a maga koponyá­jában, hádeszi sötétség! Hát még mindig nem érti, hogy a mestabin még kísérleti álla­potban van? Hogy fokról - fokra kell kipróbálnunk élet­tani hatásait, egyre nagyobb, fejlettebb emlősökön, millió reakcióadatot kell összesíte- nünk, elemeznünk, rengeteg ma még bizonytalan momen­tumról keli teljes bizonyossá­got szereznünk, mielőtt... Hagyjuk, falnak beszélek... Nézze, Bélu, én még arra is fütyülök e pillanatban, hogy közönséges lopás útján jutott mestabinhoz, hogy társadalmi tulajdont károsított meg. Ezt intézze majd el a rendőrség­gel, a bírósággal, remélem, jóidőre bedutyizzák érte, en­gem most csak az érdekel, hogy hány pirulát szedett be eddig? — Hármat —• felelte Szó- rády kicsit megszeppenve. — Mármint egy-egy alkalom­mal. Nem túl sok, ugye? Hár­mat reggel, hármat délben, hármat este. És megnyugtat­hatom, mindig étkezés után, hogy be legyenek jól ágyazva. Megdöbbenve nézett rá a gyógyszervegy észnő. — Napi kilencet! Vett néhány mély lélegze­tet, önfegyelemre, nyugalom­ra kényszerítette magát. Las­san fölülkerekedett benne a tudós. — Hány kiló maga? Nyolc­van? — Ugyan! Csak hetven­nyolc! Télen-nyáron tartom. Ez az ideális súly a magassá­gomhoz. Miért kérdi? — Azon spekulálok, hogy hány tengeri malac telne ki magából. — Belőlem?! Tengeri ma­lac?! — Igen. Tudnom kell, hogy maga hányszor súlyosabb egy tengeri malacnál. Mert ez a rágcsáló huszonöt, harminc deka és a legintenzívebb ta­nulási periódusban egy szem mestabint kap — egy egész hétre. Ezt a mennyiséget jól tűri a szervezete, eddigi ta­pasztalataink szerint. Az órájára nézett, fölugrott. — Be kell telefonálnom a laborba, most öszesítik a napi műszeres vizsgálatok adata­it. .. Ott van papír, toll, szá­mítsa ki nekem addig, hogy maga hányszor nyom többet egy tengeri malacnál, és ho­gyan aránylik a maga mesta­bin fogyasztása egy tengeri malacéhoz, figyelembevéve a súlyarányt, világos? Választ nem várt, átsietett a szomszéd szobába. Szórády nagyot sóhajtott, leült az asztalhoz, kézbe vet­te a gosólytollat, leírta, hogy 78, melléje, hogy 0,3, aztán döbbenten bámult maga elé, hangtalanul járt a szája. — Anna! — kiáltotta át végül a nyitott ajtón. — An­na, képzelje csak, mi történt! Nem tudom, hogyan kell osz­tani. Még fejben összeadni, szorozni, kivonni sem tudok! Egyszerűen elfelejtettem szá­molni. Tanulhatom élőiről az egyszeregyet... Nevetséges, nem? Sietve jött be a vegyésznő. — Nem nevetséges — je­lentette ki —, de szerencsére nem is tragikus. És még ke­vésbé váratlan. Valamit va­lamiért. Ezúttal elég alacsony árat kért a cerebrum, az agy. Csak a maga korábbi, meglehetősen szerény mate­matikai ismereteit dobta ki, vagy süllyesztette mélyre, cserébe a rengeteg, nehéz Csehov, Shakespeare, Szo- phoklész szöveg befogadásá­ért. .. De azért majd be kell pótolni azt a kis számtant. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom