Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-11 / 161. szám

1978. július 11. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nagy vállalkozás A magyar nép történelmé- ,nek kiemelkedő korszaka a reformkor és az azt követő szabadságiharc, amely politi­kai jelentősége mellett a mű­vészet területén az európai színvonalhoz való felzárkózás időszaka. A Magyar Rádió óriási vállalkozásba kezdett, amikor elhatározta, hogy fel­dolgozza e korszak irodalmát, bemutatja a hallgatóknak legjelentősebb alkotóit, a mo­dern irodalmi élet megala­pozóit, azokat a fő irodalmi vonulatokat, amelyek művé­szi értékeik mellett a kor hű társadalomrajzát is adják. A sorozat az elmúlt héten jelentkezett hét műsorral, a kiválasztott alkotók, Kölcsey, Kisfaludy Károly és Vörös­marty voltak. S bár még csak a közel kéthónaposra terve­zett sorozat elején vagyunk, már most is megállapíthat­juk, hogy a készítők nem va­lamiféle kronológiai sorrend­re vagy éppen didaktikus magyarázkodásra töreksze­nek, nem kívánnak a teljes­ség látszatában tetszelegni. Megoldható feladatot vállal­tak azzal, hogy az egészre fi­gyelve igyekeznek ízelítőt, kedvcsinálót adni. E szándék eredményeként hallhattuk pl. pénteken Kisfaludy Károly Három egyszerre című víg já­tékát, vagy kedden Biró Fe­renc, Tóth Dezső és Fenyő István A klasszicizmustól a romantikáig című beszélgeté­sét. Kíváncsian várjuk a so­rozat folytatását és remélhe­tő -kiteljesedését. Vitray játéka Vannak úgynevezett rádiós vagy tévés személyiségek, akik olyan felszabadultan tudják akár a legkomolyabb programokat is vezetni, mint­ha baráti társaságban cse­vegnének, mégis magukra és a műsorra vonják a hallga­tók, nézők érdeklődő figyel­mét. S ha egy-egy köny- nyebbnek tűnő, tehát „vi­dám” feladatot kapnak, ked­vükre mókáznak, játszanak, de úgy, hogy e könnyedséget nagyon is komolyan veszik. Ilyen egyéniség Vitray Ta­más. Péntek este játszani hí­vott bennünket Mit játsz- szunk? című műsorával. Sok zenét ígért az 1945—75-ös esz­tendők színpadi és filmzenei terméséből, s ami különösen felkeltette figyelmünket: Or­szágos klubest alcímmel il­lette műsorát. Nem csalódtunk. Hallhat­tunk végre egy olyan vetél­kedő jellegű műsort, amely­nek nemhogy játékosai vagy hallgatói lehettünk, hanem kedvünk és ambíciónktól füg­gően aktív vagy csendesebben meghúzódó résztvevői. Nem különleges és ' fondorlatos módon beválogatott szereplők szólaltak meg a stúdióban, nem manipuláltén előkészí­tett telefonos partnerek szí­nesítették az adást, s a nagy- közönséghez szóló kérdések sem voltak egy mereven rög­zített forgatókönyv által elő­írt hézagpótló pótcselekvé­sek. Mintha egy hatalmas teremben ültünk volna vala­mennyien, / s az előre kivá­lasztott zeneszámokon kívül mindent ott határozott volna el klubvezetőnk. Tulajdon­képpen ezt a természetessé­get erősítették azok a kelle­metlen percek is, amiket egy-egy közreműködő okozott akarva (bosszantó telefonos akciójával) vagy akaratlan (döcögő játéktanításával). Az est fénypontja az a spontán beszélgetés volt, amelyet Vitray egyik telefonos játéko­sával folytatott, s a műsor természetességéhez illő köny- nyedséggel. — sk — Tucatnyi kritikus azon ta- nakodék, mit is látott a Gyu­lai Várszínházban Sárospa­taki István Kőmíves Kele­menné című drámája cí­mén? Tanmesét, új módi pas­siót, oratóriumot, diavetítő­vel a vár mélyére vetített színes állóképeiket? — ame­lyek mozdulatlanságából oly­kor. kitört a címadó főhős, s ilyenkor reng szavától a várudvar, mintha a hang- technikus ijedten nagyot te­kerne a nem létező erősítő­berendezés csavarján. A szándék érthető és tisz­teletre méltó: az idei gyulai nyarat a Duna-menti népek közötti barátság szolgálatá­ba állítani. Az író kolozs­vári származású, a rendező Rakovszki Tibor, szlovák színház tagja, — a befalazott asszony története csaknem minden Duna-menti nép balladavilágában megtalálha­tó. A mához is szóló gyönyö­rű gondolat: építeni kell a jövőt, de nem az emberek lelke, élete árán. Az író fel- emelően szép, veretes nyel­vezettel tiltakozik az ember­áldozat ellen. Himnikus ma­gasságban ível a Sárospataki emelte kondolatív, — sza­vait szívesen hallgatnánk hanglemezről, akkor nem zavarna a tudat, hogy drá­mát, színpadi játékot ígért a szerző, a rendező. Mert drámát nem láthatunk. Nincs. Sárospataki rosszab­bul építkezik a dramatur­gia alkotó tégláival, mint Kőmíves Kelemen a maga mesterségében. Gyönyörű gondolatfolyamok ölelik kö­rül a cselekmény parányi szigetét, amely olyan mik- ronnyi az előadás felduz­zasztott méreteihez képest, mintha egyetlen téglácska lenne magas Déva vára kel­lős közepén. S ez a képletes tégla maga a gondolatok mö­gé falazott dráma. Várjuk, várjuk, hogy hátha csak hosszúra nyúló az expozí­ció, de nem ... Egyetlen, fel- emelően szép mondókát ka­punk tragédiaváró óráink­ban. A rendező talán egy képzeletbeli hatalmas mik­rofon elé komponálta az előadást, a vox . humana erejével el is ér mindent, amit azzal lehet, dehát más A befalazott dráma A dráma főszereplői: Ronyecz Mária és Sinka Károly a rádió-oratórium, más a színpad ... Az író dramaturgiai suta­ságait így tovább élezi a rendező. Olykor csupán egy jobb önképzőkör nívós iro­dalmi színpadi előadását vél­jük. Csupán Ronyecz Mária szép, de néhol erőltetettnek ható dikciói éreztetik, hogy színházban vagyunk, ahol könnyen felejthetetlen szín­házi élmény részesei lehet­tünk volna, ha ... Ha — a dramaturgiai útvesztőkön most már túllépve — Bo- nyecz Máriának több lehető­séget — vagy instrukciót — adott volna a rendező me­leg asszonyisága kiteljesíté­sére, s nem a mozgó, gyö­nyörűen beszélő szobor igé­zetével igyekezett volna be­teljesíteni a színpadi varázs­latot. Mert Ronyeczet elvitte ebből a játékból saját hang­ja szépsége, s mellette az öregasszony — Labancz Bor­bála — egyszerűsége szürke­ségnek hatott — nem volt az —, de még Sinka Károly Kömíves Kelemenje is erőt­lennek tűnt, pedig a szerep megfelelőbb előtérbe állításá­val Sinka — adottságai meg vannak hozzá — az előadás sokkal jelentősebb erőssége lehetett volna. Mindezek után se tűnjön úgy, hogy az idei, első gyu­lai bemutató érdemtelenül került a közönség elé. Hiány­érzetünket a kihasználatlan lehetőségekhez viszonyítot­tuk. Mindez nem mond el­lent annak a ténynek, hogy érdekes, szép közönségsiker született. Még így, torzón is. Tiszai Lajos fl Budapest Táncegyüttes Szolnokon Hűvös este—forró siker Ki tudja mi, a hűvös idő, vagy a televízióban újra fel­bukkanó Angyal, vagy vala­mi más vcflt. az oka, hogy szombaton este meglehetősen kis létszámú közönség előtt mutatta be műsorát a szol­noki szabadtéri színpadon a Budapest Táncegyüttes. Egy bizonyos: a világ bármelyik színpadán szívesen látott együttes nagyobb figyelmet érdemelt volna a szolnokiak­tól. Nagyszerű élményben volt része a közönségnek a két­órás Magyar képeskönyv cí­mű előadáson. Jeles koreog­ráfusok, zeneszerzők kompo­zícióit élvezhette kitűnő tán­cosok és zenészek előadásá­ban, többek között a Bács­kai táncokat, a cigányboto­lót, a Rábaközi táncokat. Az együttes a „foghíjas” néző­tér előtt tudása legjavát nyújtotta, ismételniük is kel­lett. A Budapest Táncegyüttes színpompás, fergeteges elő­adása a nyár derekán szo­katlanul hűvös időben — végül is forró sikert ara­tott. fl Jászságból indultak Kékfestő kiállítás Ózdon A jászdózsai születésű Bo- lyós András a kékfestés mes­terségét nagybátyja. Jakkel Sándor jászapáti műhelyé­ben tanulta meg. A szép, ősi szakmára megtanította fele­ségét is. 1973-ban mindket­ten megkapták a Népművé­szet ifjú mestere címet. A fiatal kékfestő-házaspár al­kotásaiból — és Bodrogi Sándor népművész-mester lószőrből font ékszereiből — az ózdi kisgalériában nyílik kiállítás csütörtökön 17 óra­kor. ‘ m Csak akkor magá- zódtak, ha éppen veszekedtek, ha ép­pen nagyon szeret­ték, vagy ha éppen nagyon gyűlölték egymást. S minthogy tegeződni nemigen hallotta őket senki, elképzel­hető, hogy együttlétük meg­lehetősen változatosan zaj­lott. Ettől eltekintve vagy ép­pen ezért, ez a vegyesházas­ság igen sikerültnek mondha­tó. Mint általában a vegyes­házasságok. Tudniillik, ami­kor két színészember nem egymást veszi el, hanem a színész „privát” nőt vezet ol- ár vagy anyaikönyvvezető elé, a színésznő „privát” férfihoz megy hozzá. — Ez egy alvilági tempó! — kiabált fölháborodottan a harminc év körüli, törékeny, szőke nő, doktor Vahalla An­na, Szórády Béláné. — Erre nincs enyhébb kifejezés. Mi ott a gyárban idegfrászban élünk egy hete, tűvé tesszük a laboratóriumi helyiségeket, egymást gyanúsítjuk, rendőr­ségi följelentést fogalmazunk, tudományos kémek után szi­Kürti András: Csodák a színházban matolunk, és akkor a művész úr!... — Mi van a művész úrral? — érdeklődött szelíden, hal­kan Szórády. — Akkor a művész úr ide áll, és csak úgy mellékesen kér tőlem még egy új doboz mestabint, mivel fogyóban van az a mennyiség, amit el­lopott. Mint egy besurranó tolvaj! Egy gengszter! — Álljon meg a menet! — emelte föl mutatóujját a szí­nész. — Vigyázni a jelzők­kel és a hasonlatokkal! Van­nak dolgok, amiket még ma­gától sem tűrök el! Különö­sen akkor, amikor dicséret illet, nem bírálat. És hála! Hajához kapott a doktor­nő. — Micsoda?! Még én le­gyek hálás magának?! — Kellene, hogy az legyen, de én nem ragaszkodom hoz­zá. Tekintse úgy az egészet, mintha a maga karrierjét nem is viseltem volna szíve­men, hanem csak általában a tudomány, az emberiség ér­dekében vállaltam volna az egészet. Hogy magamon pró­bálom ki annak a szernek a hatását, amelyről maga évek óta duruzsol a fülembe. Hogy milyen lassan haladnak a kí­sérletek, hogy mennyi a ve- sződség, a zsákutca, milyen felemások még a tapasztala­tok. Hogy mennyire áttekint­hetetlenek, mennyire nem szabályozhatók az élettani hatások még az állatoknál sem, jaj istenkém. mikor ke­rülhet sor humán próbákra, ha egyáltalán sor kerülhet és így tovább. Tessék, folya- matbafi van egy emberen végzett kísérlet! „Per esperanto por ía mondpaco” Nemzetközi eszperantó tábor Mezőtúron Lengyelország, Csehszlová­kia, Románia, Bulgária, az Észt SZSZK és Magyarország zsázlaját lengeti a szél a tá­bor bejáratánál. Hat zászló, hat nemzet, s hat nyelv... a’ táborlakók mégis jól megér­tik egymást: közös nyelvet, az eszperantót beszé^k. Negyvenöt, zömmel fiatal eszperantista érkezett két héttel ezelőtt a kétpói általá­nos iskolai diákotthonban megnyílt táborba, amelyet a mezőtúri művelődési központ eszperantó klubja szervezett számukra. — „Per esperanto por la mondpaco” azaz „Eszperan­tóval a világbékéért”, ezt a gondolatot választottuk klu­bunk jelmondatául, — mond­ja Deák Sándorné táborveze­tő — s ennek jegyében hívtuk életre a nemzetközi tábort 'is. Szeretnénk, ha ez a három hét is hozzájárulna ez eszpe­rantó nyelv népszerűsítésé­hez, tudásunk elmélyítésé­hez és erősítené a nemzetek közötti barátságot. A táborlakók „önellátásra” rendezkedtek be. Két hetet a helyi Dózsa Termelőszövetke­zetben dolgoztak. Naprafor­gót és paprikát kapáltak, gyümölcsöt szedtek, cukorré­pát gaztalanítottak. Nem volt könnyű munka, mint mond­ják, de megérte, hiszen több mint 50 ezer forintot keres­tek, amelyből egyhetes or­szágjáró túrára indultak teg­nap. Miroszlava Polakovának nem volt ismeretlen a mező- gazdasági munka, hiszen Csehszlovákia egyik kisváro­sának mezőgazdasági szakis­kolájában tanul. — A legnagyobb élményt a nyelv gyakorlása, a beszéd jelentette — mondja — hi­szen otthon erre kevés alkal­mam van. Csak a szüleimmel tudok beszélgetni, akik szin­tén eszperantisták. Larev Jordanov már járt Magyarországon. Az elmúlt évben részt vett a túrkevei eszperantó tábor munkájá­ban is. Egyébként Bulgáriá­ból érkezett. — Negyedszer utaztam Ma­gyarországra az idén. Először 1960-ban a Budapesten meg­rendezett eszperantó világ- kongresszus küldötteként jár­tam itt, amire ma is szívesen gondolok vissza, hiszen az eszperantisták nagy jelentő­ségű seregszemléje volt. Az eszperantó táborokról is jók a benyomásaim. Elsősorban az új ismeretségeknek, új ba­rátoknak örülök, s annak, hogy a táborban lehetőség nyílik a nyelvtudás tökélete­sítésére. A nyelvórákon túl, főleg az egymással való be­szélgetések segítik ezt elő. Tanár vagyok, otthon az is­kolában néhány tanítvá­nyommal — a mezőtúrihoz hasonlóan — mi is eszperantó klubot alakítottunk. Ha lehe-r tőség lett volna rá, mindany- nyian eljöttünk volna Ma­gyarországra. Stefan Alexandru egyedül képviseli a romániai eszpe- rantistákat. — Elektrotechnikus vagyok egy bukaresti televíziógyár­ban. Bár még Magyarorszá­gon nem jártam, sokat hal­lottam róla, a Videoton gyár termékeit például nagyon jól ismerem. Jómagam kezdő eszperantista vagyok. Az esz­perantónak nagy jelentősége van a nemzetközi békemoz­galomban, összeköt népeket, országokat. Az eszperantisták a világ bármely tájára utaz­nak is, találnak barátokat. Ezért is lenne jó, ha minél többen csatlakoznának az eszperantisták táborához. T. E. A 28. vasutasnap alkalmából a vasutas képzőművészeti iskola idén is megrendezte hagyományos kiállítását. Számos jólsike­rült festmény, grafika és szobor bizonyítja, hogy a kör tagjai munkájuk mellet! hasznosan, alkotó módon töltik szabadide­jüket. A müveket kiváló szakemberekből álló zsűri döntése alapján állították ki Egész villámnyaláb ciká­zott elő Vahalla Anna zöl­desszürke szeméből. — Tehát maga a tudomány mártírja?! Egy önzetlen hős? 1 Egy félelmet nem ismerő em­berbarát?! Egy Madame Cu­rie, egy Albert Schweitzer, egy... egy... Szórády hangot, hangnemet változtatott. — Nem értem magát, szi­vecském. Mit vacakol az előz" ményekkel? Miért az én ka­rakteremet jellemzi, a tette­met értékeli? Ahelyett, hogy a ragyogó tényt venné tudo­másul? Ahelyett, hogy örül­ne, tapsolna, amiért sikerült egy meglehetősen hatékony dilibogyót előállítania. Az asszony lerogyott egy székre, sírva fakadt. — Szórády, maga egy őrült! — hüppogte. — Egy kötözni való bolond!... Mondja, ho­gyan vetemedhetett ilyesmi­re?. .. Hány szemet vett be a mestabinból ?... És mióta szedi orvosi felügyelet nél­kül?. .. Most mit érez?... Vannak fájdalmai?... Milyen a közérzete? A színész lehajolt, gyöngé­den megsimogatta a felesége aranyszőke haját. —• Nem kérdez maga egy­szerre túl sokat, kedves? De nem bánom, vegyük sorra. Először is, ami a közérzete­met illeti, biztosíthatom róla, hogy kitűnő. De azért vala­mi szokatlant, valami rend­kívülit mégis érzek. — Mit, az isten szerelmére? Fájdalmat? Szorongást? — Nem, nem. Azt érzem Anna, hogy sokkal jobban imádom magát, mint bármi­kor. Disznó imádat ez. Aljas önzés táplálja. Pontosabban — mélységes hála. Hála azért, hogy a maga csoda-piruláival életem egy nagy válságán jutottam túl. És fényes bosz- szút álltam barátaimon és el­lenségeimen. Mert nem hogy nem ment el az eszem, mint ahogyan maga föltételezi, hanem százszor jobban fogaz agyam, mint valaha. Elmond­jam bizonyságul az egész Julius Ceasart? Vagy Ri- chardot, a oúpost? Egyszeri olvasásra tanultam meg őket és még vagy féltucat nagy szerepet az elmúlt pár nap alatt. (Folytatjuk)

Next

/
Oldalképek
Tartalom