Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-11 / 161. szám
Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI,EGYESÜLJETEK! Lesik az eget Hideg, s hosszú ideje esős a nyár. A nyaralók bosszankodnak is miatta, nem is jogtalanul. Hanem azok menynyire bosszúsak, akik egész júniusban aggódóan kémlelték, lesték az eget. Elég lenne már az- esőből^ napfény, szárazság kellene az árpának, búzának. Péter-Pálkor nem is jött a hír, nem kezdődött meg az aratás, zöldellnek a táblák, magasra nő a gyom, ázott, vizes a talaj. Nehéz nyarak járnak mostanában a mezőgazdaságra: árvíz, belvíz, aszály vagy Medárd óta egyre hulló eső késlelteti a munkát. Azazhogy késleltette, mert a múlt héten mégis hozzákezdtek, s a legigyekvőbb gazdaságok — Rákóczifalván és Tiszaföld- váron — már learatták az őszi árpát. Igaz, szárítani kell, de a sok nyarat megért gazdák szerint a búza most, 6 héten „robban”. A sok eső után kis jó idő kell csak hozzá, s indulhatnak a kombájnok. Ezért mondják most a hozzáértő gazdászok: aki kedden, szerdán hozzá nem kezd a búza vágásához, összetorlódik feje fölött minden. Azt meg ki akarná? Hiszen manapság már szervezetten, gondos előkészületekkel fognak ehhez a munkához is. Rég nem dicsérik azt a szövetkezetei, ahol a kombájnosok húsz órát isi lehúznak egy nap a munka dandárjában, Inkább azt a gazdaságot illeti elismerés, amelyik úgy szervezi a munkát, hogy ember, gép ne szenvedje meg. Bele lehet, bele kell állni már a búzába is, mondták tegnap reggel a mezőgazdasági szakemberek, a szér- vézési bizottság tanácskozásán. Azon senki se vitatkozik, keserves lesz az idei aratás. A gumikerekű kombájnok kínlódnak a talajjal, s már nem azt mondják a búzára, hogy dőlt, hanem inkább sokhelyütt azt: lefeküdt. De hát az ember azért értője a munkának, gépének, I hogy megbirkózzék az ilyen terméssel is. A terméssel, a termésért, amely korántsem lesz szegényes. Az esők, viharok okozta nehézségek mellett ott a belvíz is. Az idén Szolnok az ország legbelvizesebb megyéje. A héten mégis, minden nehézség ellenére megindulnak a kombájnok. Vágják a búzát, s ahol eddig késlekedtek, gyorsan nekimennek az őszi árpának is. A július közepéig kitartó esőzések ellenére is tenni, menni kell, nincs tovább értelme lesni az eget. Sokszorosan kiváló gazdaságainkban jól tudják) ezt az emberek. Kijavítva, felszer- számozva várják a kezdést a gépek. Gondoskodtak az aratókról, viszik az ebédet, a hűsítőt a határban dolgozóknak. Ahol szükséges, új masinákat iS vettek. A jó SZK kombájnokból volt, van elég. Igyekszik és meghosszabbított időben vállal javítást aji MEZŐGÉP, nyújtott nyitva- tartás szerint szolgálja ki vevőit az AGROKER. Tiszták, frissen meszeltek a magtárak, raktárak. Már csak arra van szük- ségi hogy hozzáfogjanak. A nagy tapasztalata szakemberek bizonyosan nem késlekednek. Nem az eget lesik, hanem a szépen érő táblákat. (SJ) Martfűi tornacipőgyár Vietnamban (Tudósítónktól) A Vietnami Szocialista Köztársaságba telepíti tornacipőgyártó üzemét a KGST szakosítási programja, s az államközi megállapodás alapján a martfűi Tisza Cipőgyár. Az előkészítő munkálatok már folyamatban vannak, a martfűi üzem szakembereinek egy csoportja jelenleg is Vietnamban tartózkodik, előkészíti a telepítési munkákat és a gyártás megszervezését. Az üzem, amelynek kapacitása évi 2 millió 500 ezer pár * tornacipő, 300—350 dolgozó foglalkoztatását biztosítja majd az ázsiai baráti országban. Az üzem munkásgárdája részben Martfőn, részben a vietnami üzemben sajátítja majd el a szakma fortélyait a Tisza Cipőgyár szakembereitől. A tomaoipőgyártás kitelepítése mindkét fél számára előnyös. Vietnamban jelentős mennyiségű nyersanyag, gumi és kaucsuk terem, ugyanakkor munkaerő is rendelkezésre áll. A Tisza Cipőgyárban viszont kevés a munkás, és a viszonylag olcsó, munkaerőigényes tornacipő helyett a magas technológiai színvonalú sportcipőket, labdarúgó és edző lábbeliket gyártják a hazai piacra és exportra. A tervek szerint a vietnami gyár szerelését 1979-ben kezdik meg és 1980 január 1-től már folyamatosan termel. Addig is, amíg a Vietnamból vásárolt tornacipők megérkeznek hazánkba. a Tisza Cipőgyár megfelelő készletet biztosít, szükség esetén pedig tartalékgépeit is munkába állíthatja, hogy a hazai tornacipő-ellátásban ne legyen fennakadás. PIROS FÜSTTEL Újjászületett egy gyár Kunhegyesen (3. oldal) KEMPINGTALALKOZÓ Szózhatvan ifjúmunkás versenyzett szárazon és vízen (4. oldal) A BEFALAZOTT DRAMA Kőműves Kelemenné a Gyulai Várszínházban (5. oldal) Algériai megrendelésre készül 18 transzformátor, amelynek vasmagját a Ganz Villamossági Müvek szolnoki gyáregységében gyártják. Képünkön a szerelés utolsó művelete HAZAUTAZOTT AZ NSZK parl/ÍMenti KÜLDÖTTSÉGE Az országgyűlés meghívására hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott a Német Szövetségi Köztársaság parlamentjének küldöttsége, amelyet Kari Carlstens professzor, a szövetségi parlament elnöke vezetett. A küldöttség vasárnap délelőtt elutazott Budapestről. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Apró Antal, az országgyűlés elnöke és Péter János alelnök, valamint törvényhozásunk más tisztség- viselői és a Külügyminisztérium képviselői búcsúztatták. Jelen volt dr. Johannes Balser, a Német Szövetségi Köztársaság budapesti nagykövete. FOCK JENŐ LÁTOGATÁSA A XI. KERÜLETBEN Fock Jenő, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja tegnap a főváros XI. kerületébe látogatott. A kerületi pártbizottság székházában Bozsó László első titkár, valamint a városrész tanácsi és társadalmi szerveinek vezetői fogadták. A házigazdák tájékoztatást adtak a kerület mozgalmi élétéről, gazdasági munkájának eredményeiről, s az idei feladatokról. Ezt követően Fock Jenő a Gamma Művekbe látogatott. Üzemlátogatáson tekintette meg a termékbemutatót, s az izotóplaboratóriumot. A program az MTA Számítás- technikai és Automatizálási Kutató Intézetben zárult. ELUTAZOTT A VIETNAMI KÜLDÖTTSÉG Tegnap elutazott Budapestről a Vietnam Hazafias Front Központi Bizottságának küldöttsége, amely Nguyen Van Tien főtitkár vezetésével, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának meghívására június 29—július 10. között hazánkban tartózkodott. A vietnami delegáció megbeszéléseket folytatott a Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Magyar Szolidaritási Bizottság, az Országos Béketanács, valamint a HNF budapesti bizottsága vezetőivel. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára búcsúztatta. Jelen volt Nguyen Phu Soai, a Vietnami Szocialista Köztársaság budapesti nagykövete. MAGYAR-OSZTRÁK EGÉSZSÉGÜGYI EGYEZMÉNY A magyar—osztrák egészségügyi és orvostudományi együttműködés elmélyítését szolgálja az az öt évre szóló egyezmény, amelyet tegnap Budapesten, a Hilton szállóban írt alá Schultheisz Emil egészségügyi miniszter és a meghívására hazánkba érkezett Ingrid Leodolter egészségügyi és környezetvédelmi miniszterasszony. ROMANY PÁL BRNOBA UTAZOTT A KGST mezőgazdasági állandó bizottságának 48. ülésére tegnap Romány Pál A KISZ Szolnok megyei Bizottsága és törökszentmiklósi városi bizottsága vasárnap megyei VIT-napot rendezett, amelynek programján amatőr művészeti együttesek bemutatója, sportverseny és karnevál szerepelt. Képünkön: a szolnoki Kőtövis együttes Rákosy Gergely: Daru című kisregényének feldolgozását mutatja be. (Tudósításunk a 4. oldalon) Lázár György fogadta a jamaicai államminisztert Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke tegnap délután fogadta Richard Fletchert, Jamaica államminiszterét, pénzügyi és tervezési minisztert. A szívélyes légkörű eszmecserén részt vett Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese és Benjamin Clare, Jamaica budapesti nagykövete is. (MTI) Csatornaépítéssel a belvíz ellen Jászladányban a Vörös Hadsereg és a Dudás István úton átvonuló belvízelvezető csatorna átadásával jelentős szakaszához érkezett az öt évre meghirdetett, úgynevezett belvíztelenítési program végrehajtása. A két és fél kilométeres szakaszon épült gerinccsatorna a település legmélyebben fekvő területéről vezeti el a belvizet, és több mint 800 családi házat mentesít az állandó „felázás” veszélyétől. A csatorna 2 millió forint költséggel épült, a jászikiséri Vízgazdálkodási Társulat kivitelezésében. Az építkezés 1977 nyarán kezdődött. Alakosság a következő hónapokban a gerinccsatornához csatlakozó mellékágak kiépítésével, felújításával járult hozzá a belvíz elvezetéséhez. Átadásával egyidőben a nagyközségi tanács újabb kiviteli tervek készítésére kötött szerződést a vízügyi igazgatósággal. A soron következő feladat: a település ugyani csak mélyen fekvő területén, az északkeleti részen, hasonló nagyságú belvízelvezető csatorna építése. Tervek szerint a kivitelező 1979 elején kezdi el az építkezést, és várhatóan 1980 végére a nagyközségnek ez a másik, sok megpróbáltatást átélt része is mentesül a súlyos károkat okozó belvíztől. mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter vezetésével küldöttség utazott Brnóba. Az ülésen — a többi között — megtárgyalják a tagállamoknak a mezőgazdasági termelés koncentrációjában, szakosításában szerzett tapasztalatait, Valamint a mezőgazdasági és élelmiszer- ipari hosszútávú célprogramból adódó feladatokat. ÚJABB FÖLDMOZGÁS BÉKÉSBEN Tegnap este 8 óra 20 perc- ,kor Békésben ismét földmozgást észleltek. A kisebb erejű lökés, a június 22-i rengés központjában. Békésen volt leginkább érezhető, de Békéscsabán és Doboz községben is észlelték. A földlökés az eddigi megállapítás szerint sem személyi, sem anyagi kárt nem okozott. EGY MONDATBAN — Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke megkezdte évi rendes szabadságát. — Hat KGST-ország 70 kutatójának részvételével háromnapos tanácskozás kezdődött tegnap Gödöllőn, az Agrártudományi Egyetemen. Tiz nappal előbb kezdődött a második félév Június 20-án teljesítette első félévi termelési tervét a MEZŐGÉP Vállalat cibaíkhá- zi gyára. Az NDK-exportra készülő E2—95-ös silózó adapterek alkatrészeit összeszerelésre időben továbbították a tószegi gyáregységhez, elősegítve, hogy ott is eleget tehessenek kötelezettségüknek. Hasonlóképpen elkészültek időben a jórészt csehszlovák exportra készülő dohányszárító berendezések alkatrészeivel is, amelyeket Szolnokra továbbítottak szerelésre. Nagy erőfeszítést követelt a cibakházi üzem dolgozóitól a határidők betartása, de sikerrel járt és a második negyedéves előirányzat 120 százalékos teljesítését eredményezte. Az év első hat hónapjában 33 millió forint termelési értéket állítottak elő a tervezett 31,5 millióval szemben.