Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-09 / 160. szám

1978. Július 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Kajak-kenu válogató Szolnokon Áz esélyesek nem okoztak csalódást Pénteken délután a Holt­tiszai versenypályán mintegy háromszáz résztvevővel meg­kezdődött a II. kajak-kenu válogató, melynek rendezője a Budapesti Honvéd. A vi­lágbajnoki kiküldetésre esé­lyes versenyzők valamennyi­en jelen voltak, hiányoztak viszont azok az egyesületek, amelyek a közvetlen után­pótlást biztosítják. Amint dr. Parti János szövetségi kapitány elmondta, az ifjú­ságiak távolmaradására az sem lehet magyarázat, hogy legjobbjaik jelenleg a poz- nani IBV-n vannak. Több száz azoknak a száma, akik itt lehetnének, ám az egye­sületek elsősorban takarékos- sági meggondolásból marad­tak távol. Egyébként az elmúlt heti válogatóhoz hasonlóan ezút­tal sem született túl sok meg­lepetés; az esélyesek köny- nyen harcolták ki a döntőbe jutást. Szombaton 9 órakor a K—1 férfi felnőtt 1000 mé­teres számával folytatódott a válogató. Ebben a verseny­számban, valamint a C—2 1000 méteren volt a legszo­rosabb a befutó. Eredmények, K—l férfi felnőtt 1000 m: 1 Sztanity Zoltán (Rába) 3:54,0. 2. Joós István (Rába) 3:55, 4, 3. Benkó Tamás (BHSE) 3:57. 2. C—1 ffi felnőtt, 1000 m: 1. Wichmann Tamás (MTK VM) 4:13,4. 2. Buday Tamás (BHSE) 4:15,2. 3. Hajdú Gyula (MVSC) 4:16,1 K—1 női felnőtt 500 m: 1. Rajnai Klára (FTC) 2:04,9. 2. Makatura Erzsébet (DVTK) 2:07,1. 3. Pozsonyi Ágnes (O. Dó­zsa) 2:07,4. K—1 férfi ifi, 1000 m: 1. Lichtenstein József (SZEOL) 4:17,0, 2 Czina László (TAC) 4:21,7. 3. Császár Ferenc (SZEOL) 4:21.8. K—2 férfi felnőtt 1000 m: l. Csapó—Svidró (SZEOL) 3:31. 6. 2. Szabó—Bakó (MTK—VM) 3:33,0. 3. Romhányi—Deák (BHSE) 3:36,4 C—2. ffi felnőtt 1000 m: 1. Buday—Frey (BHSE—BSE) 3:60 8. 2. Parti—Hubik (Csepel) 3:51 Hat éve dúl a „testvérhá­ború” három testvérvállalat — a szolnoki ÉPSZER, a szé­kesfehérvári FETÉV és a szekszárdi TOÉV — között. Az 1972-es szolnoki kezdemé­nyezést — már azt tudniillik, hogy minden évben barátsá­gos sporttalálkozón mérjék össze erejüket a vállalatok dolgozói — tettek követték, azóta valamennyi esztendő­ben háromszor is találkoznak nyaranta az építőipari ver­senyzők. • A vendéglátó ter­mészetesen mindig más. Az idén az első sportnapot az ÉPSZER tartotta Szolnokon, a következőt a szekszárdiak rendezik július 22-én, míg augusztus 5-én a székesfehér­váriak lesznek a házigazdák. — A sportviadalok kimon­dottan barátságosak, — mondja Nagy János, az ÉP­SZER Vállalat tömegsport­felelőse. — Ezt bizonyítja az is, hogy a kétnapos találkozó második napján már csak kö­zös szabadprogram, kirándu­lás szerepel a műsorban. Ter­mészetesen kellő súlyt kap a sportolás is. A mi 35 tagú gárdánk heti két edzéssel ké­szült az asztalitenisz, a női— férfi kispályás foci és a sakk­versenyekre. 8. 3. Foltán—Vaskutl (BHSE—Épí­tők) 3: -54,5. K—4 ffi felnőtt 1000 m: 1 Völgyi—Kosztyán—Romhányi —Deák (V Hajó—Dózsa—BHSE) 3:11,0. 2. Deme—Giczi—Benkó— Várhelyi (Sz. Vízügy—Izzó- Császár A—Juhász—Nyirádi (BHSE—TAC—Építők—Izzó 3:13,7. Tegnap délután elő- és re­ményfutamokat rendeztek a va­sárnapi döntőbe jutásért. Ma 8.30- kor a K—1 férfi felnőtt 500 méter első középfutamával folytatódik a válogató, majd 17.50-kor indítják a zárószámot, a K—l férfi ifjúsági 5000 méteres futamot. — Vincze — Hogy a vállalatnál szeretik a sportot, ezt nem egyszer méltattuk már. Nem véletlen, hogy a sportnap főhadiszállá­sán, a vállalat tiszaligeti üdü­lőjében a gazdasági és társa­dalmi vezetők is megjelentek a sportolók között. — Három éve kerültem a vállalathoz, s itt kaptam ked­vet a régóta szeretett focihoz — feleli a kérdésre a 21 éves Dányi Mária, anyagkönyvelő. — Heten vagyunk a csapat­ban, s váltakozó sikerrel sze­repelünk. A labdarúgáson kí­vül részt veszek a különféle gyalog- és kerékpártúrákon is. í A házigazdák legidősebb versenyzője a 48 éves Gorán István anyagellenőr, aki egy- személyben a szakszervezeti műhelybizottság titkára is: — Tíz éve sakkozok komo­lyabban, azelőtt csak „ma­gánszorgalomból” játszottam. Az asztaliteniszt viszont min­dig ig kedveltem, ma is rend­szeresen asztalhoz állok a házi bajnokságokon. A fekete­fehér bábukkal meg nap mint nap találkozom — itt az üdü­lőben. Székesfehérvárról harminc­egy dolgozó érkezett a sport­napra. A 23 éves statisztikus, Wichmann Tamás a C—. 1000 méterének győztese Máyer Sándorné szintén foc;- zik, azelőtt egyesületben ko­sárlabdázott. Annál is jobban örül, a szolnoki kirándulás­nak, mert szülőhelyén lévén alkalma nyílik találkozni a rokonokkal, az ismerősökkel. Ugyancsak a megyében látott napvilágot a 28 éves Lódi Jó­zsef szobafestő. — Kézilabdáztam a Szé­kesfehérvári MÁV-nál, de olyan sérülések értek, hogy abba kellett hagynom. Azóta rúgom a labdát, s én vagyok a csapat edzője is. Nálunk nyolcszáznyolcvanan dolgoz­nak, s mintegy 200—250 fia­tal tekézik, asztaliteniszezik, focizik, vagy sakkozik rend­szeresen, de van lövészklu­bunk és horgász-szakosztá­lyunk is. Még az idén szeret­nénk kézilabda-, jövőre pe­dig kosárlabda-szakosztályt alakítani. Tavaly mi nyertük a nő*-férfi kispályás labdarú­gást, és persze most is nyer­ni akarunk. Ennél is fonto­sabb viszont, hogy ismét itt lehetünk a kollégák között, mert — talán mondanom sem kell — nagyon népszerű­ek Székesfehérvárott ezek az összejövetelek. A Tolna megyei Tanács Építő és Szerelőipari Vállala­tának 38 tagú küldöttségét Illés Ferenc, a szakszervezeti bizottság elnöke vezeti. — Asztalitenisz, horgászás, labdarúgás, lövészet, moto­rozás, teke és sakk — sorolja a sportágakat, amelyek kö­zött a vállalat 1800 dolgozója válogathat. — Közel félezren sportolnak többé-kevésbé rendszeresen nálunk. Az idei FETÉV Kupára alaposan fel­készültünk — győzni szeret­nénk. .. Ebbe nyilván az ellenfelek is beleszólnak még, de ha vesztenek, akkor sincs baj: még a nyáron kiköszörülhe­tik a csorbát a hátralevő szekszárdi és székesfehérvári sportnapon. Constantin Lajos Hogyan tovább? — ezt a kérdést tettük fel a két si­keresen vizsgázott csapat ed­zőjének, Bukhár Lászlónak és Földesi Jánosnak. — Fussunk végig az NB III-as fordulókon — kezdi Bukhár László. — Ősszel a 20 mérkőzésből 19 pontot szereztünk, ami a 10. hely­hez volt elég. Sajnos volt egy nagy kisiklásunk, ami- koris hét mérkőzésből mind­össze két pontot szereztünk. Itthon kikaptunk az utolsó helyen álló Salgótarjáni Sík­üvegtől 1:0-ra, és ez volt a mélypont. Ha ez a gyenge periódus nincs, aligha lett volna szükség osztályozóra. Tavasszal a tizennyolc mér­kőzésből húsz pontot gyűj­töttünk, d,e ekkor már ne­héz volt az előrelépés, mert hatalmas „könyöklés” kez­dődött a tíz közé jutásért. Előfordult, hogy hat mérkő­zésen 9 pontot szereztünk, ami igen jó széria, — még­is előrelépés helyett hátrább csúsztunk. — Mi jellemezte ekkor a csapat játékát? — Tulajdonképpen mi csa­tárok nélkül jutottunk el az NB II-ig, hiszen Orsós, Vá­gó és Postás is középpályás, egyedül Bacher vérbeli csa­tár, ő viszont meglehetősen hullámzó teljesítményt nyúj­tott. A csatárínség oka: Ger­gely megsérült. Szabó Ta­más lábában pedig még mindig 140 ezer forint érté­kű platina protézis van. Nemrég Jugoszláviába akart utazni, ám ezzel a „drága lábbal” nem engedték ki a határon. — Hol fordult egyenesbe a csapat sorsa? — A hajdúszoboszlói mér­kőzésen, ahol viharos szél­ben, esőben játszottunk, ami A Szolnoki MÁV feljutása az NB II-be egy fiatalember privát sikere is. Földesi Já­nos, a szakosztály technikai vezetője Sztancsek János tá­vozása után kézbevette a karmesteri pálcát, és megbí­zott edzőként teljesítette a szurkolók óhaját: a Kun Bé­la SE kiverése után a Szen­tesi Vízmű is elbukott a MÁV-val szemben, így a csapat augusztus elején már az NB II-ben rajtol. — Nem sikerültek az ed­zőválasztásaink, sem Zieg­ler János, sem Sztancsek Já­Átlétika A kaliforniai Berkeleyben megkezdődött a 16. Egyesült Államok—Szovjetunió válo­gatott atlétikai viadal. Eredmények. Férfiak: 100 m 1. Riddick (A) 10.37 mp; 110 gát: Foster (A) 13.46 mp; 400 m: Vinson (A) 45.94 mp; 1500 m: Scott (A) 3:38,4mp; 5000 m: Liquori (A) 13:53,4 mp; hármas ugrás: Piszkulin (Sz) 16.86 mp; súly: Mironov (Sz) 20.79 m; rúd: Tananyika (Sz) 5.48; 4x100m váltó: Egye­sült Államok 39.14 mp. Nők: 100 m: Ashford (A) 11.22; 400 m: 1. Jackson (A) 51.2 mp; 100 m gát: Anyiszi- mova (Sz) 12:96 mp; 1500m: Zajceva (Sz) 4:04.8; magas: Ritter (A) 1.87 m; diszkosz: Veleva-Melnyik (Sz) 64.82m; gerely: Calvert (A) 63.38 m, a szigorú védelmünk miatt számunkra kedvező volt. Itt aztán mindenki felülmúlta önmagát. A Jászberényi Va­sas ellen aztán már egyér­telműen esélyesek voltunk. — Hogyan tovább? — Hát ez az... én főhi­vatású edzői teendőt nem vállalok, energetikus va­gyok, szeretem a szakmá­mat, nem hagyom cserben. Véleményem szerint öt-hat kész labdarúgóra van szük­ség. László kapus eltávo­zik, őt a Volán mindössze félévre engedte át nekünk, tehát kapuvédő után is kell nénznünk. Aztán itt van a hátország: szeretnénk, ha az iskolák segítenének serdülő­együttesek szervezésében. Ügy nagyon nehéz lenne a helyzettünk, ha az utcán kel­lene futnunk tizenéves lab­darúgók után. Pályagon­dunk is van, reméljük azon­ban a város vezetői megér­tik, milyen felelősséget je­lent az NB Il-es helytállás és támogatnak bennünket. — A sajátnevelésű fiata­lok közül kik árulnak et kü­lönösebb tehetséget? — Oláh János, László At­tila, Nagy Sándor. Csipe László, Gál János, Urbán Pál fejlődésére kell odafi­gyelni, de a fiam Laci is többet tud, a labdarúgásból, mint én ebben a korban. Nincs könnyű helyzetben tehát a Lehel, ám egy do­log biztató. Tavasszal egy hat főből álló szakosztály­vezetés került a sportág élé­re, és ők évtizedes lemara­dást hoztak be a szakosz­tály szervezettségében, dip­lomáciai készségében. Első­sorban az ő további munká­jukon múlik, sikerül-e a tervnek megfelelően bent maradni a Lehelnek az NB II-ben. nos nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, de nemcsak nekik „köszön­hetjük”, hogy idáig jutot­tunk — kezdi a fiatal szak­ember. A közelmúltban egy csapatra való játékosunk tá­vozott: Sugár, Repka, Cson­tos, Molnár, Holler, Nagy János, Szegő, Fehér Miklós, Géczi, SpuLnik, Farkas hagy­ta abba a játékot, vagy tá­vozott más egyesületbe, őket kellett pótolni, első­sorban alacsonyabb osztály­ból felkerült fiatalokkal. Pelyva, Juhász, Debreczeni, Autó. Pelikán Kupa orszá­gos meghívásos túraverseny: Szolnok, 9: rajt a Pelikán szálló előtti parkírozóból. Te­hetségkutató futam, 10: Kun Béla körút. Kajak-kenu. Második világ- bajnoki válogatóverseny a Bp. Honvéd rendezésében: Szolnok, Holt-Tisza 8.30 és 13.00. Kosárlabda. I. Bányász Ku­pa: Szolnok, MÁV-sportcsar- nok 9: Lodz KS—Salgótarjá­ni TC, 10.30: Kőbányai Sör— Olajbányász, 15: Salgótarjáni TC—Kőbányai Sör, 16.30: Olajbányász—Lodz KS. Labdarúgás. Nyári Totó Kupa, Tiszai csoport: Mező­Szabó Z., Németh, Meny­hárt, Rózsavölgyi, Szántai, Hábensusz és Szilágyi érke­zett — belőlük kellett ütő­képes csapatot kovácsolni. Jellemző, hogy a 39 éves Donka Mihályt állítottuk a kapuba, aki aztán Árvái Ist­vánnal együtt a csapat erős­sége lett. — Hogyan készültek az osztályozóra? — Áprilisban ültem le Sztancsek János helyére a kispadra, és rövidesen nyil­vánvalóvá vált, hogy nem tud,unk a tíz közé kerülni, ezért kissé formabontó mó­don alapozásba kezdtünk, készülve az osztályozóra. Ez a merész húzás bejött: a csapat elsősorban a Kun Béla SE idegenbeli legyőzé­sével tett sokat a sikerért. A Bács megyei bajnok nem' adta meg egykönnyen ma­gát, tanúsíthatják ezt azok a szurkolók is, akik Kis­kunfélegyházán rekedtre ki­abálták magukat. Nincs játékosgond — Mit terveznek a jövő­ben? — Mi már az NB Ill-ban több csapatot játszattunk, mint amennyi kötelező volt, így játékosgondunk nem lesz. Élünk az átigazolás adta lehetőségekkel, pálya­gondunk nincs — csak azt mondhatom, hogy bár va­lamennyi NB Il-es együttes olyan támogatást érezne a háta mögött, mint mi. Cé­lunk nem lehet más, mint a bennmaradás, aztán ha ez sikerül, később természe­tesen szeretnénk felfelé lép­ni a bajnoki táblázaton. .— Sokan Himer István nevét emlegetik vezető edző­ként. Igaz a szóbeszéd? — Erre nem tudok vála­szolni, annyi azonban bizo­nyos, hogy én az utánpótlás vezető edzője leszek. Árvái István is visszavonul, ő az egyesület módszertani elő­adójaként tevékenykedik to­vább. Korábban, amikor az NB II-ben bajnokságot nyertünk, és az NB I B-be jutottunk, kissé sokáig ün­nepeltünk. Okultunk belőle, már kedden elkezdjük a felkészülést a bajnokságra. iNégy-öt játékossal kívá­nunk erősíteni, úgy tervez­tük. hogy 16 labdarúgóval kötünk szerződést, és hozzá­juk csatlakozik majd a feb­ruárban leszerelő Szegő és Nagy János. A fiatalok kö­zül Kántor Miklós, Csősz Ferenc, Varga Zsolt és még néhány ügyes labdarúgó fej­lődését követjük fokozott figyelemmel. A MÁV Számára nem okozhat gondot az NB II- ben való szereplés feltételei­nek megteremtése. Ha okul­nak a korábbi évek kudar­caiból, úgy a helytállásuk­ba is joggal bízhatnak szur­kolóik. —pb— túri Honvéd—Hódmezővásár­helyi MSE, Mezőtúr, városi sporttelep 17, Bogyó. Szolnoki MÁV—Kecskeméti TE, Véső utca, 17. Lehel SC—Gyön­gyös, Jászberény, 17. Idegenben szerepelnek: a Törökszentmiklósi SE labda­rúgói Csongrádon a Nyári Totó Kupán az Építők ellen. Röplabda. Lehel Kupa ’78: Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok 9: Csehszlová­kia—Lehel SC, 10.30: Ma­gyarország—Franciaország, 14: Ünnepélyes megnyitó, 14.30: Jugoszlávia—Románia, 16: NDK—Bulgária, 17.30: Magyarország—Lengyelor- szág.­Dobogón a K—1 1000 méteres döntőjének érmesei BARÁTSÁG ES SPORT Testvérvállalatok „testvérháborúja" Sikeres pótvizsgát tett a Lehel és a M ÁV Hogyan tovább Jászberényben és Szolnokon ? Szolnok megye számára szép sikerrel zárult az NB Il-es osztályozok mérkőzéssorozata. Mind a Jászberé­nyi Lehel SC, mind pedig a Szolnoki MÁV felnőtt a feladathoz, és sikerült kivívnia, hogy a jövőben a labdarúgás második vonalát erősítse. Természetesen mindkét egyesület joggal ünnepel — ám tudni kell, hogy az NB Il-es szereplés számos magas követel­ményt támaszt a szakosztályokkal szemben. Először is hét csapatot kell hétről hétre versenyeztetni, leg­alább nyolc-tíz jól képzett edzőre van szükség és több mint száz serdülő, ifjúsági és felnőtt labdarúgó­val kell rendelkeznie annak a szakosztálynak, ame­lyik vállalja a magasabb osztályban való versenyzést. Az edzőké a szó Több munka, kevesebb ünneplés Események

Next

/
Oldalképek
Tartalom