Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-04 / 155. szám
1978. július 4. SZOLNOK MtGYEI NÉPLAP 5 Beszél a statisztika Rendszeresen elkészíttetti a .Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsa a mozgalom megyére vonatkozó statisztikai adatgyűjteményét. Sok új, érdekes ismeretre tehet szert az ember, ha átböngészi a számokat. Megtudhatjuk például, hogy tavaly 173 üzem fizetett a megyében dolgozóinak lakásépítési támogatást, mintegy ezerki- lencszázan részesültek ilyen kedvezményben, több mint 60 millió forint összegben. De arról is tudomást szerezhetünk a számok révén, hogy tavaly mintegy háromezerrel többen üdülhettek a megye dolgozói közül, mint egy évvel korábban, és hogy főként a vállalatok igyekeztek új pihenési lehetőséget találni munkásaik számára. A példákat hosszan sorolhatnám, de minek? Bárki elképzelheti, mennyi mindenről fér adat egy 14 oldalas kis kiadványban a dolgozók összetételéről, a szervezeti életről, a jogsegélyszolgálatról, a munkaversenyről, a munkaügyi döntőbizottságok ténykedéséről, a szociális ellátásról. Egy adat különösen meglepett, főként ezért is ragadtam tollat: az üzemi bölcsődék száma 1976-ról 1977- re eggyel csökkent a megyében — így most már mindössze négy van —, a helyek száma pedig negyvenöttel lett kevesebb. Nem is olyan régen, amikor a Hazafias Népfront nő- és rétegpolitikai bizottsága felmérte a megyében a gyermekgondozási szabadságon levő nők helyzetét — fórumszerű vagy egyéni beszélgetéseken, kérdőívek segítségével — egyértelműen kiderült: valójában sokkal többen mennének vissza dolgozni a három év letelte előtt, ha gyermeküket bölcsődében tudnák elhelyezni. Ezt mutatja egyébként az is, hogy az igénylők száma mindig jóval magasabb, mint amennyi gyermeket felvehetnek e gyermekintézményekbe. A megyében a bölcsődei helyek száma jelenleg 2 ezer 268. Vagyis nálunk száz kisgyerekre még mindig kevesebb hely jut, mint az országos átlag. A megyében tavaly körülbelül hétszáz felvételi kérelmet kellett a tanácsoknak elutasítaniuk, közülük ötszázat Szolnokon. Nagy szám ez, arról nem is beszélve, hogy voltak olyan kismamák, akik már eleve nem is kérték gyermekük felvételét, mondván: úgyis kevés a hely. Pedig a családi bevételnél bizony hiányzik az a többletjövedelem, ami a gyermekgondozási segély és a havi fizetés kü- lönbözete. Az pedig szinte már közhelyszámba megy, hogy a gyáraknak munkáskézre van szükségük, és hogy milyen gondot okoz, főként a többségében nőket foglalkoztató munkahelyeken, a gyesen levők nagy száma. Nos, ezekután azt várná az ember, hogy a munkahelyek vezetői is inkább újabb bölcsődéket igyekeznek építtetni. fenntartani. Ma egy gyárigazgatónak egy kicsit „polgármesternek” is lennie kell — ahogyan ezt egyik nagyüzemünk vezérigazgatója a minap egy beszélgetésünkkor megfogalmazta. Mert az üzemi dolgokon kívül törődnie kell azzal, hogy legyen elég lakás, bölcsőde, óvoda, hogy az üzem munkásai érezzék a gondoskodást, hogy lássák, nemcsak a munkaerejükre számítanak. Mert csak így tudják hosszútávon megtartani őket." Érdekes kis füzet azSZMT statisztikai gyűjteménye. Kár, hogy az egyébként nagy fejlődésről tanúskodó számok között ilyen „szépséghiba”- is akadt. — V — MARTFŰN, MEZÖHÉKEN Fiatal öntözőmunkások versenye A Tisza II. KlSZ-védnök- ség megyei operatív bizottsága az idén is meghirdette a fiatal öntözőmunkások megyei versenyét. A július 8-án sorra kerülő esemény több résztvevővel zajlik, mint az elmúlt évi, Tisza- földváron megtartott országos verseny. A rajthoz álló csapatok száma két évvel ezelőtt még a tízet sem érte el, tavaly már 14 volt, most pedig 22 csapat hatvanhat tagja áll ki tizenhárom gazdasági egység- képviseletében. A vízügyi ágazatból öt csapat nevezett, a többiek termelőszövetkezetből, lálla- mi gazdaságokból jelentkeztek. Szombat reggel 9 órakor Martfűn, a Tisza Cipőgyár művelődési központjában találkoznak a fiatalok, ahol politikai ismeretekből egyéni, szakmai elméletből csapatversenyen mérik össze tudásukat. Majd néhány' kilométerrel odébb, a Héki Állami Gazdaság mezőhéki üzemegységében szakmai gyakorlattal folytatódik a verseny. Ferihegy fogad Letették a „lantot” Négy évtized a postán Beke Dezső karcagi és Kotlán Rudolf tiszafüredi postahivatal-vezetők összéletkora 120 év. Sok mindenben ha-, sonlítanak egymásra, hiszen az esztendők számából fe.le- fele arányban részesülnek, majdnem egyszerre kerültek nyugdíjba, s mindketten negyven-negyven évet töltöttek a levelek, újságok és táviratok ezer és ezer örömet, hírt és olykor szomorúságot szállító tengerében. Beke Dezsőt karcagi hivatalában találom. — Az utolsó munkanapjaim koptatom — kezdi a beszélgetést. Július 8-án átadom a helyet, jöhet az utódom, nekem pedig a pihenés. — Hogyan lett postai dolgozó? — Szerencsésen. 1938-ban a vasúthoz és a postához is jelentkeztem. Ebben az ínségeSj munkanélküli évben rám ragyogott Fortuna, és mindkét helyre felvettek. Az utóbbit választottam. Szentes, a főváros, majd 1946-tól Karcag a munkahelyeim színtere. A beosztás minden skáláját végigkóstoltam, s 1950 óta helyettes, 1957 óta pedig hivatalvezető vagyok. — Mi a nehéz ebben a szakmában? — Az emberekkel való bánásmód. Az, hogy ma egy vezetőnek talán legfontosabb kötelessége: ismerje a beosztottjait, természetüket. Értsen a munkások nyelvén, hiszen meggyőzéssel mindig többre lehet jutni, mint kiabálással. örülök, hogy a negyven év alatt énmiattam senki nem ment el a postától, — Mire a legbüszkébb? — Arra, hogy a megyei lapterjesztési ranglistán előkelő helyen szerepelünk, hiszen Néplapból három és félezer, Népszabadságból két és félezer jár naponta városunkba. — Az „obsit” után... — Szeretem a pecázást, és vár párszáz négyszögöles hob- bykertem is. Azonkívül irodalomból is temérdek a lemaradásom, és végre a családommal, gyerekeimmel, unokáimmal is többet tudok foglalkozni. * * * Kohán Rudolf a tiszafüredi postahivatal vezetője kertes házában szorgoskodik. — Ma már téves a megszólítás, mivel kollégámmal ellentétben én már néhány hete letettem a „lantot”, átadtam a hivata'lvezetést. Azóta a kert, a gyerekeim, az unokáim a mindenem. — Ha újra kezdené? —• Azt hiszem, megint postai dolgozó lennék. Tiszafüreden 1956 augusztusa óta lakom. és hivatalvezetőként több mint 26 évet szolgáltam. Nagy körültekintést, élő emberi kapcsolatokat, viszonyokat kíván a ma postája, hiszen özönlenek a küldemények és ez összehangolt munkát, fegyelmet követel. Én is örülök annak, hogy hivatalommal szemben vezetésem idején nem akadt számottevő panasz. — Hobby... — Annyira lekötött a hivatal, olyan ízig-vérig postás voltam, hogy hobbym emiatt nem alakulhatott ki. Két ember, két életpálya — azonos elemekkel. Elégedettek? Ügy gondolom, igen. Nagyszerű munkájukat több magas kitüntetés bizonyítja. Beke Dezső a posta kiváló dolgozója, két miniszteri dicséret és a Munka Érdeme rend ezüst fokozatának részese. Kohán Rudolf szintén kiváló dolgozó, kétszeres vezérigazgatói dicséret birtokosa. De tulajdonképpen az elismeréseknél is büszkébbek arra, hogy egész életükben azt csinálhatták, amit szerettek. D. Sz. M. A repülőtér várócsarnokában Jobban ki tudjuk használni az időnket, ha gyorsan utazunk. Legyen turista valaki, üzletember, vagy politikus, órák alatt olyan távolságokat tehet meg repülőgépen, melyek elérése azelőtt vonaton vagy hajón napokig tartott. Egyre népszerűbb a légi országút. Különösen a nyári idényben, amikor felkerekednek az emberek, hogy világot lássanak. Magyarországon az első légijárat 1918-ban indult és légipostát szállított a Bécs— Budapest—Krakkó—Lemberg útvonalon. 1920-ban alakult az első magyar légiforgalmi vállalat, mely ugyancsak postát szállított. Az utasforgalom kis hatüléses Fokker típusú gépekkel 1922-ben kezdődött. Budapest kedvező földrajzi fekvése és aránylag jó légköri viszonyai miatt csakhamar számos külföldi légitársaság interkontinentális és transzkontinentális járata is érintette hazánkat. A harmincas évek középéig a főváros légiforgalma a mátyásföldi, 1936-tól pedig a budaörsi repülőtéren bonyolódott. Ezt követően épült a korszerű és modern Ferihegyi közforgalmi repülőtér a város központjától 16 kilométerre 405 hektár területen. Az utóbbi évek rohamos fejlődése számokban is kifejezhető. Légiközlekedésünk utasforgalma 1960-tól 1973ig az ötszörösére növekedett. Nyaranta a Ferihegyen 6—7 ezer ember fordul meg naponta. 18 külföldi légitársaság utasai érkeznek a Ferihegyi repülőtérre vagy indulnak onnan. Csupán a MALÉV-nak 595 ezer utasa volt az elmúlt esztendőben. Több mint fél millió ember tehát, s ez nemzetközi viszonylatban is tekintélyes forgalomnak számít. A MALÉV 25 ország 37 városába indít légi járatokat — legsűrűbben — heti 38 alkalommal az NDK-ba. A nyári csúcsforgalomban, amikor a tengerparti szezonjáratok is megkezdődnek, hetenként 150 járat indul, hogy az egyre növekvő utazási kedvet ki tudják elégíteni. A. T. Az irányítótoronyban Minden repülőút után műszerészek csoportja átvizsgálja a MALÉV gépeit 0 „— Én azt a nézetet vallom, hogy nincs és nem is lehet olyan unalmas ____ és szomorú város, L yben az okos; képzett jer felesleges lenne. Te- k fel, hogy e kétségtele- elmaradott és durva vá- százezer lakója közül : hárman vannak olvanok...” Férfias dallammal, meggyőző erővel száll a hajlékony csiszolt bariton, folyamatosan árad a szó a Három nővér Versinyin alezredesének szájából. Csehov szavai, Kosztolányi fordításában. És a hosszú asztal körül ülő társulati tagok növekvő ámulattal néznek össze, aztán szemük ismét a beszélőre tapad. Pedig a színésznép igazából ritkán csodálkozik valamin. Legföljebb színleli, megjátssza. Kedvességből, együttérzésből vagy egyszerűen a feltűnni vágyás okán. Mert a teátristának természetes közege, életeleme és foglalkozási ártalma a csoda. Csodák közt él, es- téről-estére maga is csodákat művel. Megszokta, többnyire fel sem veszi a csipKürti András: Csodák a színházban csup természetfölötti jelenségeket, kisebb-nagyobb varázslatokat. De most másfajta csodát lát, hall. Nem esti, közönség előttit, festett vásznak, falemezek, kosztümös alakok között, szuffiták, reflektorok sokkoló fényözönében, hanem fényes nappal, utcai ruhában üldögélő kollégák között, egy józan, rideg, jóformán bútorozatlan színházi próbateremben. „—... Később Önök után talán már hat olyan ember lesz, mint Önök, aztán tizenkettő ...” Mert most csak első olvasópróba folyik, amolyan közelebbi ismerkedés a darabbal, illetve a darab fölele- venítése azok számára, akik játszották már, de régen. És tessék, Szórády, éppen Szó- rády máris fújja a szerepét! Az a Szórády, akinek közismerten csapnivaló az emlékezőtehetsége. Az a Szórády, akinek memóriazavarai újabban már alig palástolhatok, akinek mozgó pótsúgó kell a díszletek közé, ha nagy a játék „szóródása” a színpadon, akinek bakijain, kihagyásain, olykor kínos és suta rögtönzésein híznak baráti májak, akinek „leblok- kolásaitól” retteg a rendező és pályatárs, akire egyszer- kétszen már a függönyt is majdnem rá kellett engedni, úgy kiröppent agyából a szöveg... „— Két-három évszázad múltán az élet bámulatosan szép les/, a Földön. Az embernek . ilyen életre van szüksége, és ha az addig nincs meg itten, meg kell sejtenünk, várnunk kell, álmodnunk kell róla, készülnünk kell rá. Ezért...” Megáll az ész! Szórády előtt becsukva fekszik az asztalon a szereppéldány! Nemcsak saját szövegét ismeri, máris tud minden végszót is. Teljesen kész Versenyint hoz az olvasópróbára! Ez már kihívás, valóságos provokáció! Hiszen Versinyinnek, a városba érkező ütegparancsnoknak legalább kétszázötven könyvsornyi a szerepe, sokkal terjedelmesebb, mint akár Tuzenbech báróé, akár a joviális katonaorvosé, Cse- butikiné, jóllehet azoknak sem éppen sajátja a tömör, lakonikus beszédmód. „— Gyakran azt gondolom: mi lenne, ha életünket kezdettől fogva újraélhetnénk? Mégpedig öntudatosan? Hogyha a7 egyik élet, melyet már átéltünk ...” Hát igen, ez a Szórády a szemük láttára valósítja meg a csehovi álmot, tényleg új életet él, új, friss aggyal döbbenti meg a társulatot. Pedig azelőtt soha nem játszotta az ütegparancsnok nehéz szerepét, pár nap alatt vághatta be úgy, hogy most hiba nélkül, recitálja. Szórády be tudta vágni Versi- nyint?! Azt a Versinyint, akit Tuzenbach így konferál be az első felvonás elején: „Nem ostoba, az bizonyos. Csak sokat beszél.” Versinyin valóban sokat beszél. Hosszú, néha meglehetősen tekervényes, filozofikus, lírai és epikus mondatokban fejezi ki okos véleményét a világról, a saját sorsáról, az emberiségről. Amikor kitudódott a szereposztás, többen is kárörvendve gondolták: az a Versinyin, ez majd megadja a kegyelemdöfést Szórádynak. Talán ezért is osztotta rá Galga, a főrendező, mert gyűlöli, és így akarja elve- szejteni. Egy bőbeszédű figurát egy szereptanulási válságban vergődő színésznek! Már a próbákon nyilvánvalóvá kell válnia Szórády csődjének, mennie kell, hogy még idejében egy másik Versinyin ugorhasson a helyébe. Ez fölér egy tapintatos nyugdíjazással. És erre Szórády — bocsánat az alantas kifejezésért, de hát ez érzékelteti az előállott szituációt — egyszerűen pofára ejt mindenkit, igazgatóságot, főrendezőt, pályatársakat — brillíroz a memóriájával! (Folytatjuk)
