Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-30 / 178. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 30. FORMATERV IZSÁK JENŐ RAJZAI Egy magányos férj gondjai Azelőtt nemigen tudtam elképzelni, mit jelentenek a háztartási teendők. De mivel nejem immár 56 órája és 35 perce kórházban henyél, én eközben temérdek, roppantul hasznos ismeretre tettem szert, és most sietve ingyen megosztom mindezt férfitár­saimmal. Ezek az ismeretek csak az avatatlanok szemében jelen­téktelenek. Tudjátok meg, hogy én valamennyit véres verejték árán, harci körül­mények között szereztem. Az evéssel kezdem. Egy hároméves gyerek számára minden fogás ízle- tesebb, ha azt mondjuk ne­ki, hogy ezt nem szabad meg- ennie. Az egyévesnek az a legízletese bb falat, amelyet éppen az előbb a kutya kós­tolt meg. Apropó, a kutya. Számára a legpompásabb ínyencfalat az, amelyet az asztalról csen el. A tányérokat nem kell okvetlenül eltörölni. Idővel maguktól is megszáradnak. A csecsemők is. Egy hároméves gyerek fi­gyelmének lekötése körülbe­lül 7,3 másodpercet igényel. Az egyéves nem tudja, mi fán terem a figyelem lekö­tése, a kutyánál pedig ez az idő rendszerint kétszer hosz. szabb, mint az a tárgy, ame­lyet az ember rá akar sózni. Ami a kedves nejeteket il­leti, ha ő kórházban van, ak­kor rendszerint mindennap hazatelefonál. Tartsátok szem előtt, hogy sohasem szabad közölni az asszonnyal azt, valóban mi történik a házban. Az asztal sarkában lévő repedésből ki­csüngő gyermektejfog hadd legyen számára meglepetés — egy a sok közül, amikor majd hazajön. Minden majd később de­rül ki, nem azonnal. Mint­egy véletlenül kérdezzétek meg tőle, nem készül-e né­hány nap múlva haza. Le­hetőleg nyugodt hangon fir­tassátok tovább: — Hogy-hogy csak a jövő héten? Sohase zokogjatok bele a telefonkagylóba. Szedjétek össze férfierőtöket és vértez­zétek fel magatokat vasaka­rattal! Tegyetek úgy, mintha ez az 56 óra és 35 perc épp­úgy szállt volna el, mint egy közönséges hónap. Abban a pillanatban, ami­kor nejetek megjelenik, ros- kadjatok le egy karosszékbe, és engedjétek, hogy a gyere­kek kedvükre lovagoljanak rajtatok. Ez a kép feltétlenül a lehető legkedvezőbb be­nyomást kelti. Csak türtőz­tessétek magatokat, ne rán­gatózzatok — mert a végén 'jnég eláruljátok magatokat! Mark Drodgin (Ford.: Gellert György) látogató leült velem szemben, és belém fúrta komor tekin­tetét. Kabátjának hajtókáját egész se_ reg mindenféle jelvény bo­rította. — Tudja, ki vagyok? — kérdezte drámai suttogással. — Nem — ismertem be őszintén. — Én érdemes méhész va­gyok. — Valóban? — csodálkoz- tom udvariasan. — Kaptáraimban számos újítást vezettem be, és ezek lehetővé tették a mézhozam növelését. Ezért megkaptam a méhészek társaságának legmagasabb kitüntetését: az „Arany lép”-et. — Szívből gratulálok. — Egy pillanat — mondta látogatóm — ez még nem minden. Néhány nappal ez­előtt a Kertbarátok Társa­ságának elnöke átnyújtotta nekem „A káposztaher­nyók elleni harcban szerzett érdemekért” elnevezésű ki­tüntető jelvényt. — Megbocsásson, de most nincs időm, rengeteg dolgom van ... — tártam szét tehe­tetlenül a karomat. — önnek végig kell hall­gatnia — folytatta látogatóm már mérgesen. — Meg kell győződnie arról, hogy én ki vagyok! Tavaly korcsolya­pályát létesítettem a ház­tömbünkben lakó gyermekek számára. Magam locsoltam vízzel! .— A gyerekek bizonyára roppantul örültek. — Nem egészen, mert a KEDVES LÁTOGATÓ víz nem fagyott meg. — Akkor hát minek lo­csoltak? — Másként hogyan lehet­ne korcsolyapályát csinálni? Kezdeményezésemet helye­selték. Nézzen ide, kérem ez a megfelelő intézménytől ka­pott dicsérő oklevél. . . — Nagyon szép, de ... — kezdtem bele, ő azonban fél­beszakított : — Egy műkedvelő darabot is írtam, és magam játszom el. A címe: „Ha a kiskecs- ke nem ugrált volna — ak­kor a kezét sem törte Volna el”. Óriási sikerem van vele! — Hogyhogy a „kezét”? Talán a „lábát”? — Éppenhogy a kezét! Ez benne a meglepetés. Dara­bom hősnője ugyanis egy Kecskési nevű ifjú hölgy . .. — Irgalom... — nyög­tem .. . — Az egész város ismer és tisztel! Remélem, megér­tette ezt? Tegnap pedig az önök újságjában holmi kri­tikai cikkecske jelent meg egy bizonyos illetőről, aki állítólag tilos helyen ment át az úttesten. Én pedig azért kerestem fel önt, mert ez a cikk rólam szól! Igaz, való­ban kénytelen voltam meg­sérteni a közlekedési szabá­lyokat. De miért, kérdem én. Hát azért, mert éppen ebben a pillanatban egy káposzta­lepkét vettem észre és ... — Könyörüljön! — Én? Hát nem felhábo­rító, hogy érdemes embere­ket a sajtó így bemocskol! Mindjárt mutatok még vala­mit Ez itt elismerő levél a közhasználatú helyiségek pél­dás rendben tartásáért, ez meg dicsérő oklevél az álta­lános iskola 3. és 4. osztályá­ban tanúsított előmenete­lemért, jóllehet ön is kitű­nően tudja, hogy ez a kettő éppen a legnehezebb osz­tály ... Nem bírtam tovább: kinyi­tottam az ablakot, kinéztem az első emelet szédítő ma­gasságából — és könnyedén elrugaszkodtam az ablakpár­kányról ... Feliks Derecki SZIPORKÁK Fiatal korában szép feleséget és okos könyveket kívánt magának. De fordítva történt, és öreg korában hálát adott ezért a szerencsés tévedésért. Valamennyien ugyanabban a csónakban ülünk - kivéve azokat, akik még a tengeren sodródnak. A barátságos hazugság olykor közelebb jár az igaz* Sághoz, mint a brutális egyenesség. Nagy gyengesége ellenére is szerethetünk, és kis gyen­geségei miatt is gyűlölhetünk valakit. Sok szorgalom lehetséges zseni nélkül - de zseni nincs szorgalom nélkül. » z első igazgató, akivel együtt kel­f-\ lett dolgoznom, különös ember volt. Dargomizsszkijen nevelke­dett tudós volt, három főiskolát végzett, köztük egy humán jellegűt, és mindent tudott, mindenhez értett, különösen a termeléshez. Nem volt az üzemi tevékenységnek egyetlen területe sem, amelybe ne avotkozott volna bele személyesen ez a figyelemre méltó vezető. Tanácsokat adott a számvivőknek, technológiai fo­lyamatokat változtatott meg, kijavította a szerkesztőket, segített a segédmun­kásoknak, irányította az őröket és a fűtőket, faliújságot szerkesztett és a tervet... 80—85 százalékra teljesítette. Áthelyezték tudományos kutatóinté­zetünk helyi fiókjába. A második igazgató általános lelkese­dést váltott ki. Magas, karcsú, Páris- arcú férfi volt, 12 nyelven beszélt, igaz, hogy csak két főiskolát végzett, de mindkettőt kitűnővel. Az üzemi tevékenységnek csak egyet­len területe volt, ahova nem avatkozott be közvetlenül ez a nagyszerű vezető, a kazánház. A gőzkazánokat és a kazánberendezé­seket már gyermekkorában sem szeret­te. Éppen az ezekkel kapcsolatos tan­tárgyból volt az egyetlen négyese. Az ő vezetése alatt az üzem majdnem 90 százalékra teljesítette tervét. Nemsokára egy Inturiszt szálloda igazgatójává nevezték ki. A harmadik igazgató * természetesen elmaradt az előző kettőtől. Egyszerűen tehetséges vezető volt, mindössze egy intézetet végzett, és sikeres tanulmányokat folytatott a testnevelési | Az igazgató főiskolán. Óriási fizikai ereje lévén, csupán a ki- és berakodó munkákba avatkozott be, gyakran nemcsak a rakodómunkásokat, hanem a rakodógé­peket is helyettesítette, sőt még a da­rukat is. Igazgatósága alatt üzemünk 95 száza­lékos teljesítményt ért el. Kinevezték a „Munka” önkéntes sporttársaság vezetőjévé. S jött a negyedik igazgató. Egyedül­álló jelenség volt. Egyáltalán nem értett a termeléshez. A földrajztudományok kandidátusa volt. Szemmel láthatólag tévedésből nevezték ki hozzánk. Az anyacsavar hallatán megbotrán- kozott, a stuccerrSl az hitte, hogy a fő­könyvelőnk, a csigáról, hogy csúszó­mászó. Semmivel sem volt tisztában, semmibe se avatkozott bele. Hetekig ki sem jött a szobájából, el­mélyedt a különböző időkből és népek­től származó térképek tanulmányozásá­ban. Beszélték, hogy valami új, titok­zatos térképet állít össze... Megszerettük... Lassanként rájöttünk az alkotómunka örömére. Senki sem zavarta a technológusokat és az őröket, a bérelszámolókat és a segédmunkásokat, a fűtőket és a bü­fésnőt. Hosszú évek óta először mindenki nyugodtan foglalkozott a sajád dolgá­val. Százöt százalékra teljesítettük a tervet. Igazgatónkról fantasztikus hírek kezdtek keringeni. — Valóban annyira tehetséges? — kérdezték. — Annyira — feleltük —, nem hagy­ja magát zavarni, de ő sem zavar minket. Kezdték csábítgatni, csalogatni, kü­lönböző földi javakkal kecsegtették, de ő büszkén nemet mondott, s miután befejezte a térképet, elhajózott az An- tarktiszra... ... Már három hónapja igazgató nél­kül dolgozunk. Az első negyedéves tervet határidőre teljesítettük. S képzeljék el, hogy men­nének nálunk a dolgok, ha még lenne egy jó igazgatónk is!... A Lityeraturnaja Gazetából (Ford.: Budavári Judit)

Next

/
Oldalképek
Tartalom