Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-29 / 177. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 29 Több fény, jobb fény „Vallatják" a halogén izzólámpákat a kutatólaboratóriumban Harminc esztendővel ezelőtt súlyos személyi és tárgyi veszteségek után nagy lendülettel kezdődött meg az újjáépítés, majd a kutatás és a gyártás az Egyesült Izzóban. A már korábban isi világhírű gyárban újult erővei folytatódott a molib- dén- és wolframgyártás problémáinak felderítése, valamint sok újabb elméleti és gyakorlati kérdés tisztázása. A kutatómunka egy részét 1950-től a Távközlési Kutató Intézet vállalta magára, több alapkutatási téma pedig az MTA Műszaki Fizikai Kutató Intézetében talált otthonra, miközben a gyár kutatógárdája sem tétlenkedett. Bz izzólámpa forradalma Köztudomású, hogy a magas olvasáspontú wolfram- ból készített huzal annak idején forradalmasította az izzólámpagyártást. Ám a tökéletesítés folyamata még több évtizedig tartott, s talán ma 6em ért véget. Rájöttek arra, hogy a wolfram hasznos technológiai tulajdonságának jó részét a milliomod résznél is kisebb mennyiségű „szennye, zőinek” a jelenléte szabja meg. Később az is kiderült, hogy a hatásos szennyezőknek nem kell idegen részecskék alakjában jelen lenniük a wolframfémben, hanem elegendő, ha a részecskék helyett csupán idegen atomfajtáik vannak jelen. A kutatók felfigyeltek arra a jelenségre is, hogy a wolframoxidok 1000 C fok körül száraz gázkörnyezetben gyakorlatilag nem illők, vízgőz jelenlétében azonban nagymértékben szublimálód- nak. Ezt a izzólámpák minőségét rontó ún. vízgőzkörfolyamatot később csekély mennyiségű sziliciumtetra- fluorid adagolásával gátolták meg. E felismeréseknek, illetve kiküszöbölésük módjának a gyakorlatba való átültetése nagyban hozzásegítette az ipart az egyenletes minőségű wolframhuzal, s ezen keresztül a nagy élettartamú izzólámpa előállításához. Jódgttz az üvegburában A semleges kriptongázzal töltött wilframszálas izzólámpáról jó ideig azt hitték, hogy nála tökéletesebbet már nem is lehet előállítani. Egy hibája azért továbbra is megszüntetésre várt, az, hogy az izzás közben lassan elpárolgó wolfram fém az üvegbúra belső felületén lerakodott és ezzel csökkentette az égő fényteljesítményét. Kifejlesztették tehát az úgynevezett halogén izzólámpákat, amelyeket nemes gáz és halogén gőz — jód- vagy brómgőz — keverékével töltöttek meg. Így elérték, hogy az izzószálról eltávozó részecskéket egyfajta kémiai reakció „visszaszállítja” az izzószálra, amely így folyamatosan „újjászületik”, és természetesen elmarad az üvegfelületre való fémlerakódás is. A halogén izzóknak további előnyük még, hogy — azonos fényteljesítmény mellett — sokszorosan kisebb méretűek, mint elődeik voltak. Bz új vetélytárs A városi és közúti forgalom az utóbbi évtizedekben olyan nagymértékben nőtt, hogy a közvilágítás alig tud vele lépést tartani. Nagy teljesítményű mesterséges fényforrások kellettek tehát a közvilágításhoz. Ez az igény azzal a kívánsággal is egybeesett, hogy a belső téri világítás céljára is rendelkezésre álljon valamiféle fényforrás, amely gazdaságosan szolgáltat jóval nagyobb fénymennyiséget. Intenzív kutatómunka eredményeként így születtek meg a fénycsövek. A fénycsőben higanygőz és argongáz keveréke van, az üvegcső belső felületét pedig olyan fényporral vonják be, amely a higanygőz atomjaitól származó ultraibolya sugárzást látható fénnyé alakítja át. A fénycső színét, illetve szín- árnyalatait a fényporbevonat határozza meg. Élettartamuk sokszorosa az izzólámpákénak — beleértve a halogén izzókat is —, fénysűrűségük kicsi, így az ember szemét nem kápráztatják, mint a koncentrált fényű izzók. Fényözön az utakon Közben már a fénycsövek is kiszorulnak a közvilágításból (a belső téri világításnál annál fontosabb szerepet kapnak!), s helyüket a nagynyomású higanygőzlámpáknak adják át. Ezek sokkal intenzívebb fényt árasztanak a közterületekre, s alkalmazásuk előnyös, ha nem fontos, hogy milyen a színvisz- szaadás. A higanygőzlámpák fényénél ugyanis minden fakó, mint valami holdbéli tájon. Az újabb „sztár”, a nagy nyomású xenonlámpa fénye viszont csaknem azonos a nappali fénnyel; ilyeneket használnak színházakban, stúdiókban, filmfelvételeknél és vetítőkben. Az utóbbi három évtized sok szép eredményt hozott a mesterséges fényforrások fejlődésében, de bizonyos, hogy még számtalan meglepetés van a kutatók tarsolyában a jövő számára is. Blahó István Elektromosan vezető grafit Az Amerikai Fizikai Társaság kongresszusán beszámoltak arról, hogy a grafitot megfelelő kezelésnek alávetve elektromos vezetőképessége a rézénél nagyobb lett. A jelenség magyarázata, hogy erős elektroncep- torok (például a stibi- umfíuorid) épülnek be a grafit kristályrácsába. Jelenleg azt vizsgálják, hogy ez a hatás más fíuoridokkal is elérhető-e. A jó elektromos vezetőképességű grafit előállítása azért volna nagy jelentőségű, mert a grafit a réznél és alumíniumnál nagyobb mennyiségben fordul elő, illetve szintetikusan is előállítható, ezért olcsóbb. A grafitból viszonylag könnyű drótot előállítani, így vele a szokásos elektromos vezetők részben pótolhatók lennének. Csengetés helyett villogás Egy dán cég „Callux” néven ötletes kiegészítő berendezést hoz forgalomba a telefonkészülékekhez. A készülékek alá helyezhető kis doboz elülső részén egy hálózatról táplált villanyégő van, amely a telefon csengetésével egyidejűleg — beállítható szaporasággal — felvillan, mégpedig úgy, hogy nem vezetékes, hanem induktív kapcsolat hozza működésbe az izzó kapcsolóját. A fényjelek addig tartanak, amíg fel nem emelik a kagylót, illetve amíg abba nem marad a csengetés. A „Callux” elsősorban nagyothallók részére készül, akik nem hallják a magas frekvenciájú telefoncsengetést. Persze olyan üzemekben is jó hasznát vehetik, ahol a magas zajszint elnyomja a csengőhangot (pl. szötvödék- ben, kovácsműhelyekben stb.). A „Callux”-szal kombinált telefonkészülék akár a stúdiókban elhelyezhető, ahol — természetesen a csengőszerkezetet kikapcsolva — fényfelvillanások adják tud- tul, ha valakit telefonon keresnek. A készülékhez több, távolabb elhelyezett izzólámpa is csatlakoztatható. Elektronikus hajónapló A KGST-tagországok meghatározták a tengeri, folyami, víztárolói, tavi hajók tervezésének, építésének alapvető irányait és ennek alapján állandó, biztos megrendelésekkel látják el a hajóipart, szüntelen haladásra ösztönözvén azt. Ennek eredményeképpen Bulgária, Magyarország, az NDK, Lengyelország, a Szovjetunió, Románia és Csehszlovákia hajóipara a világ legnagyobb termelő komplexumává vált. Ezek az országok a gyártásszakosítással kiegészítik egvmás tevékenységét a hajóépítő komplexum fejlesztésében. Bulgária hajógyáraiban egyenként 100 ezer tonnás óriás tankhajókat, rakodóhajókat, vegyes tankereket, úszó műhelyeket állítanak elő. Magyarország és Csehszlovákia, amelyeknek nincs közvetlen kijáratuk a tengerhez, főként folyami hajókkal egészítik ki a testvéri országok flottáit. Nagy feladatok állnak az NDK. Lengyelország, Románia hajógyárai előtt is, amelyek a jövőben a konténerszállítókat, a szuperha- lászhajókat, a hűtőhajókat fogják készíteni. Ezenkívül Lengyelország még olyan 75 ezer tonnás hajók építésére is specializálódik, amelyek cseppfolyós földgáz nagy távolságra való szállítására lesznek alkalmasak. A Szovjetunió szakemberei húszféle tengeri és tizenegyféle folyami hajót építenek. Ezek közt 150 ezer tonnás tartályhajó époúgy van, mint tudományos kutatóhajó vagy úszó erőmű, illetve 6000 méteres mélységben dolgozó úszó fúróberendezés a tenger alóli olajkitermelés céljaira. A kép egy, az NDK-ban a Szovjetunió számára készülő szuperhalászhajó vezérlőterméről készült, ahol az automatikák és műszerek sokasága segíti az irányítás bonyolult munkáját. A hajó különleges tartozéka lesz az az elektronikus adattároló egység, amely hajónaplóként is szolgál, ugyanis folyamatosan jegyzi és elraktározza a menet közbeni legfontosabb üzemi adatokat. Mesterséges villámok Az NDK-beli lökőfeszültség-generátor 7,2 millió voltos feszültség előállítására alkalmas. A művillámok keltésén kívül a magasfeszültségű távvezetékek alkatrészeinek bevizsgálására is használják Valaha a haragvó istenek nyilainak tartotta az ember a villámokat, s bár a róla alkotott véleményünk azóta merőben megváltozott, a félelmetes természeti jelenség még mindig rejteget titkokat számunkra. Ezért a villámlás folyama- t/ának feltárására' nagy: feszültségű laboratóriumokban mesterségesen létrehozott villámokat vizsgálnak a tudósok. Az effajta kísérletek eredményeit ugyancsak kellő óvatossággal lehet általánosítani, de a problémakör egyes részkérdéseit gyorsabban és hatásosabban oldhatják meg a laboratóriumokban, mint a természetes villámok fáradságos és időrabló megfigyelésével, mérésével. A villámkísérletek legfőbb előnye az, hogy bármikor és tetszés szerinti alkalommal megismételhetek, így a statisztikai elemzésekre is jobb lehetőséget nyújtanak. A mesterséges villámok előállítására kétféle berendezést használnak: lökőfeszültség-generátorokat és lökő- árámgenerátorokat. Az előbbinél gömbszikraközökkel lökésszerűen feltöltött kondenzátorokat sorba kapcsolva, százmilliomod másodperces időtartamra, több millió voltos feszültséget állítanak elő. Ilyen feszültséggel több méter hosszú szikrakisüléseket lehet létrehozni a levegőben. Néhány évtizeddel ezelőtt még úgy gondolták, hogy ezzel a módszerrel a lecsapó villámnak a felhőtől a földig tartó egész útját reprodukálhatják. Ma már azonban tudják, hogy szikrakisüléssel csak a földelt tárgyba lecsapó villám útjának utolsó fázisát lehet utánozni. Míg a lökőfeszültség-generátorokkal hosszú szikrák hozhatók létre a levegőben, addig a lökőáram-generátorokkal rövid időtartamú áramlökések produkálhatok. Mikrohullámú hírközlés A hírközlés egyik legfiatalabb ágazata a mikrohullámú hírközlés, amely 25 év alatt olyan nagy mértékben elterjedt világszerte, hogy nélküle valószínűleg megbénulna a nemzetközi telefonforgalom, és nem lehetne a televízióadóhálózatokat sem működtetni. Elterjedésének oka nagy kapacitása és megbízhatósága. A földi, pont-pont közötti mikrohullámú összeköttetése nélaz adó bemenetelére adott jel mikrohullámú rádiófrekvencián továbbíthatók a vevőhöz. Mikrohullámú csatornának nevezik azt az átviteli lehetőséget, amit egy adóvevő pár teremt. A mikrohullámú rendszer abban az esetben biztosít sok telefoncsatlakozásnak átviteli lehetőséget, ha az ehhez képest keskeny telefoncsatornákat a frekvenciatartományban egymás mellé helyezik, multiplikálják. Gyakorlatilag a multiplex az a berendezés, amelynek a bemenetére sok telefonkészülék áramköre csatlakozik, a kimenő oldalon pedig az összesei egy áramkörön továbbítja. A televízióstúdióból vagy a közvetítések helyszínéről a tv-adókba a kép és a hang mikrohullámú összeköttetések segítségével jut el. Mikrohullámú összeköttetésnél az adó- és vevőantenna közötti térnek a jó minőségű összeköttetés érdekében optikailag lényegében akadálymentesnek kell lennie. Ezért a mikrohullámú állomásokat magasabb pontokra telepítik, vagy az antennáknak magas tornyokat építenek. Mikrohullámú állomás antennatartó tornya, parabolaantennákkal A mikrohullámú összeköttetés hosszának részben a légkör jelentős csillapító hatása, részben a Föld felszínének a görbülete szab határt. Az összeköttetések átlagos hossza 35—60 kilométer között változik. Az információátviteli pontok általában ennél jóval nagyobb távolságban helyezkednek el egymástól, sokszor több ezer kilométerre, ezért több szakaszra van szükség: a szakaszok sora a mikrolánc. A mikrohullámú összeköttetések minőségét és megbízhatóságát szigorú előírások biztosítják. Az összeköttetés megszakadása vagy a minőség romlása részben hullám- terjedésből, részint a berendezések meghibásodásából eredhet.
