Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 2. \ A TIRPA közismert vállalatának dolgozói (Tukmálj Igénytelen Rossz Papucsokat) már május óta kimondhatatlan lázban és véget nem érő értekezésekben élnek. A hetenként menetrendszerűen összehívott tanácskozásokon csak egy téma szerepel: hogyan töltsük a nyarat, tekintettel a táborozási divatra, valamint a szabad idő vonatkozásaira. Az ezerszer megvitatott kérdésre sehogyse kaptak egységes feleletet, mivelhogy a jó vállalatokhoz szokásosan ki erre, ki amarra, ki fel, ki le — húzott. Kalányos, aki rég a Cég esze cim büszke tulajdonosa volt, hiába próbálta összhangra hozni a népet. Az összhang úgy hiányzott, mint júliustól a féldeci az ABC-ékben. Volt, aki bélyeggyűjtő tábort akart szervezni bélyegal- bumos idősebb vállalati urak és albumért lelkendező csitrik részvételével. Mások a Három évszak, mi van akkor tábor mellett kardoskodtak. Ebben azok vehettek volna részt, akik társ hiányában csakúgy, maguk szórakoztak, magukkal. A társaság egy- része kifejezetten megrótta ezeket, hivatkozva az ízlés és jó modor a fő kezdetű tézisekre. Volt, aki azt mondta, a tábornak ne legyen neve, legyen csak tábor és kész. Minek any- nyit törődni az embernek? Kalányos heteken át érvelt. A tábor név és funkció nélkül olyan, mint az aratás szervezési bizottság nélkül. Épp ezért többszörösen javasolta, hogy tegyenek végre pontot az ügyre, mert nyakunkon a nyár minden záporával, s mi lesz a céggel? Június közepén végre megszületetjt a döntés. A tábor neve Miért nem fociztunk Argentínában, ha már Angliában se azt csináltuk? A tábor nevének első részével a férfiak, a másodikkal a nők vallottak teljes egyetértést. A TIRPA megcsináltatta a feliratokat, a transzparenseket t— enélkül egy tábor se tábor már — aztán pakoltak, utaztak. A vállalati főporta fölé csak egy szerény, mondhatni kicsi táblácskát akasztottak a vállalati vezér — képe alá: Táborozás miatt zárva! — Főszerkesztőm. ha már a TIRPA is táborozik, s lassan másról se írunk, mint a modern nomádok szervezkedéseiről, nem mehetnénk mi is el valami táborba? Javaslom, bízzuk meg a táborszisztéma kidolgozásával Analfa Bélát. Különben üdvözlök mindenkit a Vak tyúk is talál kakast elnevezésű háromhetes tiszalötyögősi táborból. Elküldték tudósítani, s nem jut semmi az eszembe. — só — A szeszélyes feleség Akit „könnyű” megtalálni... A torna mártírja Szombat este. A házaspár nemrég fejezte be a vacsorát. Az asszony a vasárnapi tervekről beszél: — Drágám, mit szólnál hozzá, ha átmennénk piknikre El Tigrébe? — De ha eső lesz? — Rendben van, talán igazad van. Akkor inkább menjünk moziba. — Hát persze, hogy tönkretegyük a szemünket és elnézzük, ahogyan a vásznon a bűnöket magasztalják. — Akkor talán lóversenyre megyünk? Ez olyan szép látvány... — Remek látvány! Azt akarod, hogy az egész fizetésemet és minden megtakarított pénzünket elveszítsem? —; Ne idegeskedjél annyira, kedvesem, neked árt ez. És mi lenne, ha uszodába mennénk? — Megőrültél! Októberben? Azt akarod, hogy tüdőgyulladást kapjak? — De hiszen a medencében melegített víz van... — Annál rosszabb. Az ember utána kimegy az utcára — és tessék, holtbiztos a tüdőgyulladás! — Ö, megvan! Vendégségbe megyünk a nővéremhez. — De nem értesítettük őket, és bizonyára nem lesznek otthon. — Valaki csak otthon lesz. A nővérem telefonált, hogy megbetegedett a gyerek. , — És oda akarsz engem cipelni? Hiszen megfertőzhet bennünket! — Ugyan már, kedvesem. De ha' ennyire félsz, akkor inkább menjünk az állatkertbe, már évek óta nem voltunk ott. — És hátha az oroszlán kitör a ketrecéből ? — Uramisten! Hát rendben van, akkor otthon maradunk és a televíziót nézzük! — Remek ötlet! Vasárnap az egyetlen nap, amikor elmehetnénk valahová, te pedig erőnek-erejével oda akarsz ültetni a televízió e!é! — De hát, drágám, én csak... — Ez nem jó neked, az nem felel meg, semmi sem alkalmas!... Milyen szeszélyes feleségem van! Flores Fordította: Gellért György Csa-csa-csa — Vádlott, álljon jel! Az a vád ön ellen, hogy betört abba a helyiségbe, ahol a „Szadisták” együttes a próbáit szokta tartani, és barbár kegyetlenséggel elpusztította a hangszereket. Megértette a vádat? — Nem, kérem... csa- csa-csa! — Vádlott, mi a neve? — Fogalmam sincs. Elfelejtettem. Je-je-je! — Hol lakik? — Azelőtt a „Szadisták” fölött laktam. Most nincs címem. La-la-la! — Az a vád ön ellen, hogy kétcsövű vadászpuskából belepuffantott a dobba... — Ez igaz. Ú, ha mozsárágyúm lett volna... Big beat! — És hogy macskát rakott bele a zongorájukba, hat macskakölyökkel egyetemben. — Ez fél évvel korábban történt, ők azonban észre sem vették. — És azt beismeri, hogy egész felszerelésüket a folyóba süllyesztette? — Ó, roppant örömmel tettem! O, twist again! — A gitárt pedig apró darabkákra zúzta1 szét? — Sajnáltam szegényt, hiszen annyira gyötörték. Inkább egyszerre végeztem vele! — No és azt bevallja, hogy a hangerősítőjüket elföldelte? Csak úgy a kertben, mint egy döglött kutyát? — Bevallom. Még mélyebbre ástam volna, de vízre bukkantam és kénytelen voltam a vízbe süllyeszteni. Ügy cincogott, akár az egér. O yes, my baby! — És miért tette ezt, vádlott? — Hát, mert egyszerűen nem bírtam tovább! — Beismeri a bűnösségét? — Szó sincs róla! De boldogan elviselek mindenféle büntetést, csak tudjam, hogy a „Szadisták" többé nem létezik! Lehet bármi: kiapad, akasztás, — csak ők hallgassanak! Rock-rock- rock! — Talán mondani akar valamit a mentségére? — Hully-gully! Twist, twist, twist again! O yes, my baby! — A bíróság a vádlottat elmegyógyintézetben történő kényszerkezelésre . ítéli, a „Szadisták” nevű volt együttes tagjai számára pedig megtiltja, hogy három éven belül három lépésnél kisebb távolságra közeledjenek bármiféle hangszerhez. Zvonimir Drvar Fordította: Gellért György PRAKTIKUS KÁD AZ ÓVATOS ESŐBEN MEGLEPETÉS Alekszandr Kurlándszkij: Aszínvakság haszna Ültem otthon, és néztem a televíziót. Am hirtelen valaki rámcsengetett. Sietve ajtót nyitok, és kit látok magam előtt? A barátomat. Látom az arcáról azt is, hogy valami nincs rendben körülötte. — Tudod, kérlek, tudod, — kiabálta már a küszöbön, hogy válók a feleségemtől?! — Nyugodj csak meg, kérlek, nyugodj meg, — mondom neki. — Mostanában a válás a divat. Te meg úgy látszik, nem akarsz elmaradni a kor divatjától. — Hát igen. De te még azt sem tudod, hogy miért akarunk válni. — Igazis! Miért? — ö... A nejem... Hogyis mondjam, hogy pontosan megértsd... Igen megvan: a feleségem színvak... Nem képes különbséget tenni a színek között! — Kérlek, mondtam barátomnak, én nem akarok beleavatkozni a magánéletetekbe. De én nem tudom pontosan felfogni, hogy milyen értelemben is színvak a feleséged? Egyáltalán, hogy érted te azt, hogy színvakság?-r- Ne játszd az eszedet! Nem tudod, mi -a színvakság? — A házaséletben nincsenek tapasztalataim. Mint te is nagyon jól tudod, nőtlen vagyok. — Ez itt nem bír semmiféle jelentőséggel. Ez egészen más dolog, nem az, amire te is gondolsz. Színvak, a szemeivel színvak. — A szemeivel? — Igen. Színvak az az ember, aki nem képes megkülönböztetni a különböző színeket. Neki a piros, a kék is, az ibolya színű is pettyes. — Az lehetetlen! — Erre becsületszavamat adom! Ajándékozol neki piros rózsát, ö azt hiszi, hogy nefelejcs színű. Elviszi az ember üdülni a Fekete-tengerre, neki tökéletesen mindegy, mert azt hiszi, hogy az északi üdülő övezetben, a Fehér-tengernél üdül! — Hát így ez külön haszon is lehet. Vidd el a Fehér-tengerhez, ott jóval kevesebbe kerül az üdülés. A barátom gondolkodni kezdett: — Te nem érted ezt... Neked tökéletesen mindegy... De én nem tudok tovább így élni! Te nem tudod elképzelni, hogy mennyi kínszenvedés együtt élni egy színvakkal. Ajándékozol neki virágot. Hogy milyet, az neki tökéletesen egyre megy!... Ha több színűt válogatsz össze, akkor is... És ez így van a parfőmökkel is. Tökéletesen mindegy, hogy „Fehér orgonára”, „Vörös mákra”, vagy „Arany gyöngyvirágra” szórod a pénzt! — De várj csak barátocskám! A parfö- möket nem a színük szerint válogatják és osztályozzák, hanem az illatuk szerint! — Ezt meg hogy érted? Ez meg nekem magas.. . — A választás végtelen egyszerű. Becsavarod a parfőmös üveg tetejét, beleszagolsz, és kész! — És miért kell beleszagolni? — Hogy ki tudd választani a neked legjobban megfelelő illatot. — Miféle illatot? — Köztudott, hogy minden illatnak megvan a sajátos aromája! Így valamennyi különbözik a másiktól! — Én ezt eddig sohasem tapasztaltam... Szerintem valamennyinek teljesen egyforma az illata. — Szerinted teljesen egyforma?! — Igen. — Akkor hogyan különbözteted meg őket egymástól? — A színük alapján. Egyik sárgás, a másik rózsaszínű, a harmadik fehér. — És az illata? — Miféle illat? — Mondtam már, hogy valamennyi par- fömnek sajátos illata van. — Sajátos, sajátos, de milyen? Mi az hogy illat? Egyáltalán mi az? Mi az az illat, amellyel te itt engem gyötörsz. Megmondtam neked világosan, hogy minden parfőmnek teljesen egyforma az illata. — Figyelj rám jól, — mondtam barátomnak. — Nagyon sajnállak, de meg kell hogy mondjam: valami baja van a szagló szerveidnek... A tény az, hogy valóban minden parfőmnek megvan a maga sajátos illata. — Ez a szín igazság? — Ez a színtiszta igazság. — Becsületszavadra? — Becsületszavamra. A barátom elgondolkodott, majd így szólt: — Tudod mit? Az az érzésem, hogy a feleségem ezt már régen tudja rólam. — Látod, és mégis szeret téged! — Igen. Hibát követtem el ellene... Ezután rám nézett, elmosolyodott, és örömében kitört: — Vedd úgy, hogy ez az egész egy nagy ostobaság! A fontos az, hogy szeretjük egymást. A többi egyáltalán nem bír semmiféle jelentőséggel! Mindkettőnknek van fogyatékossága. .. És aztán? Egy kis időre elhallgatott, majd ismét megszólalt: — Hamarosan születésnapja lesz... Ajándékot fogok neki venni. Értékeset. Egy televíziót. Régen álmodozik már színes televízióról. Az meg, hogy színvak, az még előnnyel is jár. Odalépett hozzám és suttogva folytatta: — A megvásárolt televízióról azt fogom neki mondani, hogy színes. A kegyes csaláson úgy sem fog rajtakapni soha. Sigér Imre fordítása
