Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-23 / 172. szám
IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 23. 75 éves a MÉMOSZ A szolnoki építőmunkás-sztrájk 1903 nyarán alakult meg a Magyarországi Építőmunkó- sok Országos Szövetsége, amely hamarosan a magyarországi munkásosztály egyik legerősebb szervezete, az osztályharcos munkásmozgalomnak mindvégig szilárd bázisa Nyomozás ezer évvel a temetés után A kétpói nemzetségié sírja lett. A magyar munkásmozgalom története a Horthy-kor- szakban három országos jelentőségű, MÉMOSZ-szervez- te sztrájkot tart számon. Ezek közül a harmadik az 1937. szeptember 16-án az építőipari szakmák összbi- zalmi testületének határozata alapján lezajlott 24 órás általános építőipari sztrájk volt, amelyben körülbelül 20 000 munkás vett részt. Ha a régi szolnoki újságokat lapozgatjuk, meglepetve tapasztaljuk, hogy a szolnoki építőipari munkások nem csatlakoztak a sztrájkhoz. Annyira szervezetlenek lettek volna, vagy talán nem voltak egyértelműen osztályharcosak? A válasz egyértelműen tagadó, A szolnoki építőipari munkások jeles képviselői között nem egy a Kommunisták Magyarországi Pártjának tagja volt, s az általános 24 órás sztrájkhoz azért nem csatlakoztak, mert annak céljaiért ők már korábban harcot folytattak. A Szolnokon 1937-ben lezajlott sztrájkok közül a legjelentősebb az építőmunkások sztrájkja volt. 1937. június 15-én még csak a szÖINéhány évvel ezelőtt a Szolnok megyei Néplapban rövid híradás jelent meg a karcagi határban folyó ásatásokról, „A templomban nincsen tévé” címmel. A cikk címét pgy akkor alig tíz éves kisfiú szolgáltatta, aki nagyon csodálkozott azon, bogy az ásatás színhelyén lakókocsiban élő múzeumi dolgozók esténként nem nézhetik a televízió műsorát. Valóban a nagyvilággal való kapcsolatot ma Is csupán a rádió teszi lehetővé, a templomban ma sincs televízió. De a régészeti ásatásnak nem is ez az elsődleges célja, hanem a múlttal való kapcsolatteremtés, történelmünk jobb megismerése. Az immár negyedik nyarát megélt feltárás igen sok új információval, adattal gazdagított bennünket. A karcagiak számára köztudott, hogy a mai város új- játelepülésekor több, a török hódoltság idején elpusztult kun település: Ködszállás, Asszonyszállás, Orgonda- szentmiklós, Bocsa stb. területét, s talán elfutott lakosainak is egy részét olvasztotta magába. De arról, hogy a XIII. században betelepedett még inkább nomád kunok hogyan váltak a magyar fjársadalom integráns részévé, csak a véges számú írásos forrásokból tudtunk. Ezek alapján a kunok feuda- lizálódásának folyamata fő vonalaiban vázolható volt, de csak nagy általánosságban. így további adatokat csak a régészeti feltárásoktól várhattunk. Éppen ezért került sor először 1968—70 között Asszonyszállás templomának és temetőjének, majd 1971—73- ban és most júliusban Orgon- daszentmiklós templomának, temetőjének és a település egyes részleteinek feltárására. CJyórffy Istvánnak, a népnoki Hitelbank RT bérház építkezésén robbant ki sztrájk. A 35 foglalkoztatott munkás abbahagyta a munkát, mert nem tudta elviselni a munkakörülményeket, ugyanis az építkezésen az Iparügyi Minisztérium által megállapított 9 órás napi munkaidő helyett, napi 13— 14 órán keresztül dolgoztatták őket. A sztrájkolok és az építtetők között békéltetési eljárás' nem indultl. Június 20-án a sztrájk azzal fejeződött be, hogy a sztrájkolok kérvényt intéztek a város polgármesteréhez a munkaidő végleges szabályozása tárgyában. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok június 27-én újból az építőipari munkások mozgalmáról adott hírt, jóllehet egyenlőre csak a bérek elégtelensége okozta elégedetlenséget emelte ki. Majd ugyanezen lap július 22-i számában arról írt, hogy az építőipari munkások újabb beadvánnyal fordultak a város polgármesteréhez a munkaidő végleges szabályozása tárgyában. A polgármester egyeztető tárgyalásra hívta össze az építési vállalkozók és a munkások képviselőit. A rajztudomány klasszikuséinak, véleményét elfogadva sokáig azt gondoltuk, hogy a kunokat a magyar királyok a legrosszabb földekre telepítették, amelyek a tatárjárás után puszták maradtak. Az ásatás ezt a nézetet megcáfolta, ugyanis a szentmiklósi halom körül egykor elterült Orgondaszentmiklós helyén már az Árpád-korban is település állott. Sőt Győrffy György véleményét elfogadva, miszerint az Üllő laposa Árpád fejedelem egyik fiának Üllőnek nevét őrizte volna meg, a feltárt Árpád-kori település éppen Üllő egyik korai szállása kellett volt legyen. Talán még a tatárjárás előtt megszűnhetett településként funkcionálni, mert nem volt templomos hely. Ezt a területet kapta szállásbirtokul egy Orgonda nevű kun előkelő, s népével együtt itt le is települt. A falu mellett kimagasodó egykori bronzkori kurgán alkalmas temetkező helyül szolgált. A XIII. századi leírásokból tudjuk, hogy a kunok kurgánok- ba, mesterségesen emelt halmokba temetkeztek. A betelepedett kunok életmódváltása eléggé elhúzódott. A XV—XVI. századi feltárt településrészletek azt bizonyították, hogy még akkor is használták a jurtát (kerek favázas nemezsátor). Igaz, hogy ekkor már a két illetve három helyiségből (6zoba, konyha, kamra) álló szilárd falú lakóépület mellé az udvarra állították esak fel nyári lakként Az orgondaszentmiklósi kunok eléggé nehezen tértek át a kereszténységre. Amíg nem kényszerítették őket rá, nem is építettek templomot. Mindezt onnan tudjuk, hogy a templom építésekor egy sor korábbi sírt megsemmisítettek, illetve kettévágtak, s a kiszedett csontokat az újonnan épített templom sekrestyéje mellett egy osszáriumban temették el újra. A templom építésével egyidőben a szentmiklósi halmunkások követelését, a munkaidő napi 9 órában történő maximálását a munkaadók nem tartották teljesíthetőnek. Ekkor az építőmunkások újabb sztrájkba léptek, de sokkal szervezettebben, mint júniusban. Július 23-án a Szolnok város területén dolgozó összes építő-1 ipari munkás beszüntette a munkát. A hivatalos sztrájkjelentés szerint 140, a helyi lapok szerint 250—280 munkás lépett sztrájkba. A sztrájkolok az eddigi 28, 44 és 60 filléres órabérekre 30%-os béremelést, kollektív szerződések megkötését, és a munkaidő 9 órában történő maximálását követelték. A tömegméretű sztrájk hatására az első napon létrejött a kompromisszumos megegyezés. Ideiglenesen felemelték az órabéreket 54 fillérről 62- re. A két évnél kevesebb gyakorlattal rendelkezők munkabére 44 fillérről 52 fillérre emelkedett, s a napszámosok órabére is valamivel több lett. Ezután 28 fillér helyett 31-et kaptak. A napi munkaidőt 9 órában maximálták minden építkezésen, kivéve a Hitelbank- bérház és a Tárház építkezését, melyek közül előbbinél még két hónapon, utóbbinál már csak egy hónapon át túlórázniok kellett Így szeptemberben már csak 130 munkás részvételével csupán egy figyelmeztető sztrájkra került sor. mot (a temető) árokkal vették körül, s ezután a temetés a templom körül és a templom hajójában folyt. Ameddig csak lehetett, igyekeztek megtartani régi szokásaikat és törvényekben biztosított régi viseletűket. Az egyház előírásaival ellentétben a gazdagabbakat díszes ruhában, veretes övvel, gyűrűkkel, díszes gombokkal (a mai pitykegomb ősei) temették el. A nem egy sírban megtalált két övcsat utal a nomád viseletre. Szerencsés esetekben még a színesre festett mintás koporsó töredékeit is megtaláltuk. Néhány napja egy sír koponyája alól újabb virágcsokor (üröm) került elő, immár biztos magyarázatát adva egy kihaló- félben levő szólásunknak — minden örömbe vegyül egy kevés üröm, nincsen öröm üröm nélkül, öröme ürömmé változott. A szólásokban az üröm (középkori magyar neve istenfa) gyász értelemben szerepel, és teljes bizonyossággal azért, mert a virág a temetkezési szokások kelléke volt. A régész a feltárások során a természetes elmúlás mellett tragédiákkal is találkozik. Lemérheti a hatalmas méretű gyerekbalandóságot, de mást is. Július 14-én megrendültén álltuk körül egy feltehetően a szülésbe belehalt fiatal anya sírját, miután medencecsontjai között megtaláltunk egy magzat koponyáját, a hasüregben pedig kéz- és lábcsontjait. A feltárások július végéig folytatódnak. Hírére újabb leletbejelentések is érkeztek. Néhány nappal ezelőtt a Magyar Bolgár Barátság Mgtsz 100-as üzemegységénél olajtárolót fektettek a földbe, s a markológép avar temető sírjait forgatta ki. A gépkezelő azonnal bejelentette a leleteket, ezzel újabb munkát adva a muzeológusoknak, de értékes adatokat mentve meg a történettudomány számára. — czi — 1970 őszén Kaposvári Gyula megyei múzeumigazgató Fegyverneken tartott TIT-előadást. Ekkor néhány apróbb honfoglaláskori tárgyat és egy erősen korrodált csészét kapott ajándékba. Az ajándékozó egy nyugdíjas tanítónő, már nyolcéve őrizte a leleteket, amelyeket egy volt tanítványától kapott. Mindezek, közlése szerint, a kétpói hibridüzem építésekor végzett földmunka során bukkantak elő. A leletek restaurálása után világossá vált, hogy egyik leggazdagabb honfoglaláskori síregyüttesünk került a felszínre Kétpón és az amatőr régészkedés, a leletbejelentés elmulasztása miatt feltehetően meg is semmisült. Minderre a bizonyíték az aranyozott, palmettadíszes ezüstcsésze volt. Ilyen csésze ugyanis mindezidáig csupán három ismert a honfoglaláskorból, s közülük az egyiket a sokat vitatott zempléni sír tartalmazta. A zempléni sír elemzésekor merült fel Fettich Nándorban az az egyébként tarthatatlan, és régészettudományunk által megcáfolt nézet, hogy a sír Álmos fejedelem sírja kellett legyen. Azonban egy ilyen hamis nézet felmerülése is bizonyítja, hogy a zempléni sír, amely szintén csészét tartalmazott, milyen gazdag volt. Vajon meg lehet-e valamit is tudni az ezer évvel ezelőtt Kétpón eltemetett előkelő honfoglalóról, vagy pedig fájó szívvel, de be kell látnunk, hogy a lelet, s vele együtt nemzeti történelmünk igen becses forrása elveszett a tudomány számára, merült fel a kutatókban. Ezzel együtt viszont élt a remény is, hátha valahonnan előkerülnek még egyszer e feldúlt sír darabjai valami magángyűjteményből, esetleg múzeumból, hiszen a megtalálók az előkerült tárgyakat összegyűjtötték. A szerzőnek jutott osztályrészül az a szerencse, hogy emlékezetében kutatva rádöbbent, mintha 1967- ben hasonló leleteket leltározott volna be a Törökszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény anyagának rendezésekor. A Törökszent- miklóson levő szórvány honfoglaláskori leletegyüttes már első látásra is rokonságot mutatott az ezüstcsészével együtt a Damjanich Múzeumba jutott leletekkel, s az alaposabb vizsgálat bebizonyította, hogy utóbbihoz tartozott. A két leletcsoport együtt most már 31 tárgyat tartalmazott, és az így kiegészített leletegyüttes most már lehetővé tette a tudományos elemzést. További nehézséget okozott, hogy az anyag nem szakszerű feltárás során került felszínre, s a leletegyüttes továbbra is hiányos volt. A régész számára nem maradt más lehetőség, csupán az, hogy az egyes tárgyakat összehasonlítsa a hitelesen megfigyelt honfoglaláskori sírok anyagával, s az így nyert tapasztalatok alapján kísérelje meg rekonstruálni a kétpói sírt. A szükséges elemzések elvégzése után kiderült, hogy a kétpói lelet, egy a honfoglaló magyarok vezető rétegéhez tartozó férfi és nő síranyagát foglalja magában. Közülük a férfi sírja a zempléni sírhoz hasonló gazdagságú lehetett. Lóval és lószerszámmal temették el, fegyverövére a szablya és a csésze mellett feltehetően díszes tarsolyt is csatoltak,s ezenkívül íj és nyíl is volt a sírban. A női sírból csupán egy karperec, az ezüst hajfonatdíszek és a préselt arany öweretek egy része maradt meg. Az eddig elmondottak alapján mindenki számára világos lehet, hogy a Kétpón eltemetett honfoglalók igen előkelőek voltak. Ez a megállapítás azonban önmagában kevés, s a régésznek törekednie keli arra, hogy esetünkben például lehetőség szerint mindent megtudjon a kétpói előkelő honfoglaló társadalmi körülményeiről. Jóllehet ennek a követelménynek a teljesítése erősen függ attól, milyen elemzést tesznek lehetővé a régészeti leletek. Nos, Kétpó esetében szerencsésnek mondhattuk magunkat, ugyanis a leletanyag tartalmazott egy bizánci importból származó, oroszlánt ábrázoló bronzcsatot, amely anyagában is és készítési módjában is elütött az egységesen ntjvényi ornamentiká- jú, aranyból vagy aranyozott ezüstből készült leletektől. A csat elemzése során kiderült, hogy az oroszlánt ábrázoló csatok a bizánci birodalomban és az azzal kapcsolatban álló népeknél terjedtek el. és egyaránt előkerültek pogány ritusú és keresztény sírokból. A csatokon levő ábrázolás meghatározott jelentéssel bírt, és egyaránt értelmezhető volt mind a pogányoki, mind a keresztények számára. Az oroszlán egyrészt őrizte a templomok szentélyét (a keresztény ember) a gonosz erőktől, másrészt a fejedelmi, törzsfői hatalom jelképe volt. A X. századi magyarság szimbólumrendszerében meg. volt az oroszlánnak, mint jelképnek pogány értelmezése, s ennek egyenes következményeként valamennyi törzsfői genus (magát egy honfoglaló törzsfőtől származtató nemesi nemzetség) címerében oroszlánábrázolást találunk. Azonban ezek az oroszlánok, kivéve a magát giyúlától származtató Kán nemzetség címeroroszlánját, nem hasonlítanak a kétpói sír csatjáról megismert ábrázolástípushoz. Következésképpen egyházi értelmezése csak a Kán nemzetség címeroroszlánjának lehetett. Nos, a gyulák erőteljes bizánci kapcsolatai közismertek, sőt 953-ban éppen a gyula méltóságot betöltő Zombor hozta magával az első bizánci (görög) térítő püspököt Magyarországra. A kétpói sírban talált oroszlánt ábrázoló övcsatot is bizánci keresztény jelképként kell értelmezni. Azonban tévedés volna azt álli- tani, hogy azok. akiknek sírjaiban ilyen csatokat találtunk, keresztények voltak. Nem voltak azok, csupán kapcsolatba kerültek a bizánci térítéssel, s feltehetően formálisan meg is keresztel- kedtek. Temetkezési rítusuk azt bizonyítja, hogy nagyobbrészt a pogány hiedelmek világában éltek. A kérdés megoldásához hozzásegítene, ha Kétpón, az előkelő honfoglalók porhüve. lyét földjében őrző település történetének ismeretében a régészeti leletek adta következtetéseket kritika alá vethetnénk. Sajnos azonban a történeti adatok hiányos volta ezt nem teszi lehetővé, s így feltételezésekre kell hagyatkoznunk. Kétpó ezidáig ismert legkorábbi említése a váradi regestrumban fordul elő, s Györffy György szerint akkor már királynéi birtok. Sajnos a későbbi adatok sem nyújtanak segítséget ahhoz, hogy ősfoglaló birtokosaira akár következtethessünk is. A Kétpóval határos Mezőtúr a kutatók nagy részének véleménye szerint a magát „Ond” vezértől származtató Bár-Kalán nemzetség birtoka volt. S bár a mai Túrke ve határában elterülő Árpád-kori falvak az egri püspökség tulajdonában voltak, ezektől északkeletre a Bár-Kalán nemzetség újabb birtoktestei terülnek el. köztük a nemzetség I. .István 'kori névadójának, Bornak, szállásai (Törökbor és Hegyesbor Karcag határában). Pusztaszernek, a Bár-Kalán genus egyik nemzetiségi monostorának Trogmayer Ottó által vezetett feltárása fontos bizonyítékot szolgáltatott e törzsfői nemzetség X. századvégi bizánci kapcsolataihoz. Így a kutatás mai állásának alapján arra a meggondolásra hajiunk, hogy az általunk elemzett sír az említett törzsfői genus valamelyik X. század második felében elhalálozott tagjának maradványait tartalmazhatta. _____ S. L. Ö sszeállította: dr, Selmeczi László s. Folytatódnak az ásatások a karcagi határban A viszonylag .apró termetű kunok között nagy meglepetéssel szolgált egy közel két méteres váz (A képen jobbra)
