Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-19 / 168. szám
1978. július 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 80 ezer tonnával több timföld Ar Ajkai Timföidgyár és Aluminiumkohó az ötödik ötéves tervidőszakban jelentős szerepet kapott az exportnövelő beruházások terén. Oj formaöntöde építését kezdték meg és félidejéhez érkezett az a bővítési munka, amelynek befejezése után a gyár nyolcvanezer tonnával több timföld előállítására válik alkalmassá. A képen: szerelik a lengyel autoklávokat. Munkavédelem — életvédelem korszerű tanműA nanv nyár helyében ragyogd llUgf gyűl rend és tisztaság. A gépek fölé hajló tizenéves lányok fején pöttyös kendő, a fiúkon kék egyenköpeny. Árgusszemű, de barátságos oktatóit figyelik a másod- és harmadéves ipari tanulók minden mozdulatát. Ha egy pár perccel hosszabb a gépzúgás a kelleténél, máris ott terem az „őrangyal”, egy-két rutinos mozdulattal közreadja a megmunkálandó darabot. A legkisebb technikai zavar esetén már utasít: ■ áramtalanítsd a gépet, ne nyúlj semmihez! Vannak azonban „tető nélküli” tanműhelyek, ahol a szakma jellegénél fogva állványokon, tetőkön, a berendezés „gyomrában” tanulják a választott szakma gyakorlati fogásait. Ezeken a helyeken sok esetben bizony nincs karnyújtásnyira a biztonságot adó oktató. Akadnak olyan átmenetinek szánt, de szükségből mindig tovább fenntartott gyakorló műhelyek is, ahol elavult, kiszolgált gépeken és berendezéseken, mostoha körülmények között tanulják a fiatalok a szakma tudnivalóit. Biztonságban élnek és dolgoznak-e a megye leendő szakmunkásai? Milyen módon és fokon védik és óvják a tizenéves kamaszokat, bakfisokat a munkával járó veszélyektől, elegendő gondot fordítanak-e nevelésükre, az üzemi balesetek elkerülésére az illetékesek? Első ízben elemezte a Szakszervezetek megyei Tanácsának munkavédelmi osztálya a felsorolt kérdésekre adható válaszokat. felelős a munkavédelmi tennivalókért, vállalati képzés esetén a tárgyi és személyi feltételeket a vállalat köteles megteremteni. Az utóbbi öt évben szakfelügyeleti csoportok, három év óta társadalmi munkavédelmi felügyelők is ellenőrzik a feltételek meglétét. A szakmánként változó követelmények szerint évente 7—34 órát fordítanak a munkavédelmi ismeretek oktatására. A tanrendben meghatározott óraszámokon túl a tanulók részt vesznek a vállalati dolgozók részére rendezett oktatásokon, filmvetítéseken. Sajnos, mégis előfordul, hogy egyes helyeken rendszertelenül, vagy csak formális módon tartják be a kötelező oktatásokat. Minden bizonnyal ez is része annak, hogy 1977-ben huszonhárommal több — összesen 134 — üzemi baleset történt a tanulók körében, mint a megelőző évben. A jó munkahelyi közérzethez hozzátartozik az is, hogy naponta hány órát utazik a gyerek, megfelelő körülmények között tanul-e, töltheti-e szabad idejét. A szakmunkástanulók 33 százaléka naponta ingázik, közülük sokan mostoha körülmények között töltik a jármű indulásáig idejüket. Kevés a tantermek száma is, a tanulók felét két műszakban oktatják. Hasonló a diákotthonok helyzete is, a meglehetősen szűkre szabott lehetőség meg sem közelíti az igényeket. Jelentősen enyhít ezen a gondon a megyeszékhelyen tervezett 200 személyes diákotthon, amely a 605. sz. intézet diákjainak könnyíti meg életkörülményeit. ESSS^B Társasjáték állandó szereplőkkel —• Sokan nem tudják, mit csinálunk, miért is vagyunk. Mások felesleges rosszként emlegetnek. Megint mások azt mondják, nagyobb velünk a fogaskerék, lassítjuk a dolgok haladását. Épp, hogy felkelt a nap, ez a mostanában lusta, felhőkkel takarózó. Ülünk a dolgozószobában, a hosszú tárgyalóasztal mellett. Mintha többen lennénk, az asztalokon iratkötegek, katonás rendben. Szinte arra várnak, hogy belelapozzanak, kiteregessék a terveket, rajzokat, okmányokat. A főmérnök már a második Kossuthját szívja. Gondolom, a kávén is rég túl van, mert a titkárnő csak egyet hoz a kis tálcán. Nem a munkáról, a munkásról, az emberről szeretnék beszélgetni a főmérnökkel. Ám a hajnali csendben neki csak a munka jár az eszében. kedves munkám volt, hogyha Debrecenbe megyek, csak az országúiról, de most is ránézek. A Munka Érdemrend bronz fokozatát, élete első kitüntetését kapta 1967-ben a karcagi kórházért. — Gyönyörű a mi munkánk. Nézze, én tulajdonképpen hatvani illetőségű vagyok, de sokszor azon kapom magam, hogy minden ideköt Szolnokhoz. Főleg á sok új, ami közül nem kevéshez nekem is közöm van, így^vagy úgy. — Társasjáték ez, állandó szereplőkkel. Mi, beruházók is ott vagyunk persze. Mi a tanács állandó partnerei vagyunk. Azért hozták létre a vállalatot, hogy bonyolítsuk a tanács beruházásait. Örülök, hogy jó tervezők, kivitelezők a „játék” szereplői. Bár. egy közép- vállalat kellene. Ügy az állami és a tanácsi építőipari közé... Így túl nagy a távolság, érti? Soha nem irigyeltem a beruházókat. váhagyás, minden pecsét, ak. kor kezdődik a munka. S mennél nagyobb a terv, annál tovább tart a munka. A tervezőnek, a beruházónak együtt és külön-külön is előre kell látnia, legalább két- három évre. Mert az évek szaladnak, a tudomány, a technika pedig fut. — Építők napján kapta meg élete második kitüntetését. A minisztérium kiváló munkáért alapított „érdemrendjét”. — Huszonnégy év után ennek nagyon örültem. Ráadásul teljesen meglepetés volt. Jólesett. És az is, hogy nem úgy adták át; előleg is ez a továbbiakra. Azt én magamban úgyis minősítem. Ez elismerés volt. Ettől új erőre kap az ember. És kezdi január elsején, végzi december harmincegyedikén, aztán újból kezdi, végzi. Teszi a dolgát. Bakos Gábor, a Szolnok megyei Beiuházási Vállalat főmérnöke így búcsúzik: várja a munka. S. J. Szolnok megyében az 1977—78-as tanévben hatezer-háromszáznyolcvanöt szakmunkástanulót oktattak 18 szakmunkás- képző intézetben. Négy iskolai, harminckét vállalati, hét szövetkezeti és egy-egy mezőgazdasági, illetve tangazdasági tanműhelyben gyakorolják a szakmai gyakorlati alapismereteket 520 tanár, szakoktató és szakmunkás felügyeletével és tanácsaival. Minden iskolában a biztonsági megbízott számbavétele egyút■ hmhiIaI( tál meghatározza a yOnOOK tennivalókat is. Következetes számonkéréssel, hatékony nevelő és oktató munkával mindenkinek van sürgős feladata az ipari tanulók élet- és munkakörülményeinek a javításában. Anyagi ráfordítás nélkül is. T. Sz. E. Körzeti megbízott Hónapok alatt meggyűrő- dött zsebében a fénykép, amelynek mása, bekeretezve otthon a szoba falát díszíti. Egy nem mindennapi kézfogás pillanatát örökítette meg. Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke nyújtotta jobbját Czicze Pál rendőrzász- lósnak a Parlament kupola- csarnokában. A kézfogást a kitüntetés: a Kiváló Szolgálatért Érdemirend átadása előzte meg. Aligha kívánhatott volna ennél nagyobb és szebb elismerést a 25. szolgálati évében. — Milyen volt? — mesélj! Mit mondott? Kik voltak ott? Faggattak a kollégák, ismerősök, a családomról nem is szólva. Sírtak örömükben. (Furcsa nem? A boldogságtól is könnyezni lehet.) Napokon belül elterjedt a híre a városban. „Pali bátyám!” —, mert csak így szólítanak engem itt Kisújszálláson öregek, fiatalok. — „Gratulálunk, hallottuk” —, állítottak meg lépten-nyomon. Czicze Pál ízes beszéde jólesik a fülnek. Szívesen faggatom, ő pedig kedvvel mesél. — Csak azt ne kérdezze, hogy lettem rendőr, mert nem volt benne előre megfontolt szándék. Sorkatona voltam ötvenkettőben, s a leszerelés előtt rendőrtisztek jöttek a laktanyába, hívtak bennünket. Egy cseppet sem bánom, hogy így alakult. Tizenkét évvel később a tiszthelyettes-képző főiskolán találkoztam három katonatársammal, akik akkor és úgy lettek rendőrök, mint én. — Mindnyájan KMB-sek. ök is úgy tartották, érdekes, szép munka. nek lennie kellett. „Szervusz Arankám” — mondtam. „Jöttünk a gyűrűért, magnóért, meg a többi holmiért, amit a lopott pénzen vettél.” Ült a lány az ágy szélén és éppen a fél napja vásárolt jótállási papírját böngészte. Hiábavaló lett volna a tiltakozás. — Bosszantó kudarc? — Középiskolás diák voltam, épült a Mátravidéki Erőmű. Vakáció helyett ott dolgoztam. Imponált, nagyon tetszett az építők munkája. Ha jól meggondolom, ezért jelentkeztem a műegyetemre. Dehát ez régen volt. Huszonnégy éve kapta meg a diplomáját — Aki ebben a szakmában akar dolgozni, először feltétlenül a kivitelezőnél kell kezdenie. Mert ott derül ki minden, ott kell csatát nyerni, ott lehet bizonyítani. Nézze, a tervező kihagyhat egy tartóoszlopot, akármit, az íróasztalon abból még semmi baj nem származik. A beruházó is tévedhet egy számításban — az építőnek számolnia is kell, meg mindent alaposan végiggondolva megcsinálni. Az építő ugyanis magának tesz jót vagy rosszat, Senki helyette nem javít, nem pótol. És senki úgy nem felel, mint ő. A főmérnök jó tíz évet lehúzott az építőiparban. Járta a „létra” fokait is. Itt, Szolnok megyében az állami építőiparnál. Aztán három évig tervezőirodát vezetett. És öt éve, meg pár napja beruházó. Már értem a képet a falon. A karcagi kórház látható rajta. A fénykép az íróasztallal szemben van. Ha fölnéz, mindig látja. Most is, oldalvást oda-odapildant. Megérti a ki nem mondott kérdést: — Ennek voltam az építés- vezetője. Olyan, de olyan — Itt érteni kell tervezéshez, építéshez, mindenhez. És ide diplomáciai érzék is szükségeltetik. Ráadásul tudomásul kell venni, hogy az új születése a mi szakmánkban „szabadtéri társasjáték”. Az utcán mindenki nyitott szemmel jár, láthatja. Látja is, meg is mondja a véleményét. Mostanában nem szidják már az építőket, beruházókat. Inkább lesik, mikor lesz a készülőből kész, az épülőből épület. Lakás, iskola. kórház, üzletsor. — A beruházók „szakmáját”, a bonyolítást sehol egységes rendszerben nem tanítják. Az ember örül, ha nagy feladatot kap, mert mindig és mindenben tanulhat. A nagy munkában a legtöbbet. Ha őszinte akarok lenni, azt mondom, én a karcagi kórháznál végeztem ei másodszor az egyetemet. A kép a falon egyre közelebb látszik. — Jól érzem itt magam. Az igaz, megmondtam az új igazgatónknak: van egy furcsa szokásom, hagyja, ki kell élnem. Időnként — két-há- rom hónapban egyszer — beülök a kocsiba, s megyek, járom az országot. Be-bené- zek egy-egy kollegához, ök hogyan csinálják, ők miben járnak elöl? Vagy: egyszerűen megvitatni egy-egy igazi, beruházási kérdést. Nem tanítják az egyetemen, de nekünk fejlődni, haladni kell. Mert amikor egy terv elkészül, s rajta minden jóTöbb mint tízmillió forinttal többet termelnek a tavalyinál a jászberényi Műszeripari Szövetkezetben. Ebben az évben mintegy 90 millió forintért készítenek szerelvényeket, kapcsolószekrényeket, pneumatikus készülékeket, és - a motorizációhoz kapcsolódva - egyharnfadával bővítik az autószerviz teljesítményét — Azt mondják, a körzeti megbízott univerzális rendőr. — Főleg ha egyedül van, egyszemélyes „rendőrség” a faluban. Baleset, verekedés, betörés, lopás ... neki kell a helyszínen elsőként megjelenni. — Kisújszálláson többen vannak. — Mindnyájunknak megvan a területe, amelyért felelős. Jólesik, amikor azt mondja a parancsnok: „Czicze zászlós, ha maga van szolgálatban, akkor vagyok én nyugodt. Nem szeretném, ha dicsekvésnek venné, de úgy igaz, nem vagyok rest. Iziben igyekszem utánajárni mindennek. (Kisbéresként a gazdánál, vájárként a bányában, nem a ténfergésre szoktattak,) — Elmondana egy esetet, amikor a frissességén múlott a „siker”? — Estefelé kaptam a bejelentést. Az állami gazdaság munkásszállóján egy asszonynak az öltözőszekrényét álkulccsal kinyitották, és ellopták a gyűrűjét és 4 ezer forintját. Rögvest mentem. Remekül dolgozó önkéntes csoport van abban a gazdaságban. A vezetőjével alaposan végiggondoltuk, mikor és kik tehették? Kifaggattuk az embereket. Megjegyzésekből, apró momentumokból gyorsan összeállt a kép. Másnap Ecsekfalvára mentem, ahol megítélésem szerint a tettes— Hát volt olyan is. A Tisza II. Tsz-ből öntözőcsöveket loptak. Régebben történt már, de még mindig ismeretlen a tettes. Nincs nyugtom miatta. Azóta már rájöttem ugyan, hogy hol van egy része, de ez még kevés ahhoz, hogy a tolvajt is lefüleljem. Pedig előbb, vagy utóbb rá kell, hogy jöjjek. Eddig is így volt, mert segítettek a kisújiak nekem. Ügy érzem, (gondolom ők is) közéjük tartozom, javukat akarom, bíznak bennem. Mert az a rendőr, akit a „portáján” nem kedvelnek, elveszett. — Nincs haragosa? — Lehet, hogy van. Biztosan nem foglal az imájába az a fiatalember, aki egy kocsmai verekedés közben velem is kikezdett, előbb kénytelen voltam megfékezni, aztán meg feljelenteni. Később még vagy kétszer intézkedtem vele szemben. — Van egy felnőtt lánya és egy fia. Egyik sem követte az apját. — A fiam esztergályos, most viszik katonának, csendes, visszahúzódó, egészen másfajta, mint én. — Mit csinál, amikor nincs szolgálatban? ■ — Kapálgatok a hobby- kertemben. Bütykölgetek a faházban, amit magam építettem. Itt van a város szélén. Csak az a baj, — legalábbis az asszony szerint — hogy még ott is gyakran szolgálati dolgokon morfondírozok. K. K.
