Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-18 / 167. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. július 18. 4SZEPTEMBERBEN Megkezdődik a tanítás az Államigazgatási Főiskolán Befejeződtek a felvételi vizsgák az Államigazgatási Főiskolán. Az ország új felsőoktatási intézményében a hároméves nappali tagozaton 150-en, a négy-négy éves esti és levelező tagozaton 100-an, illetve 200-an kezdik meg tanulmányaikat szeptemberben. Az új főiskola céljáról, feladatairól a Minisztertanács tanácsi hivatalában Gordon Juditnak, az MTI munkatársának elmondták: — A tanácsi szervezetben dolgozók képzésénél és továbbképzésénél semmiféleképpen nem hagyhattuk figyelmen kívül, hogy a helyi közigazgatási egységek a korábbinál magasabb színvonalú munkát igényelnek. A végrehajtott decentralizációval szélesedett a helyi hatáskörök skálája, nőtt az önállóság és nagyobb lett a felelősség is. Mindez a tanácsi dolgozóktól a döntések előkészítésében és meghozatalában megalapozottabb szaktudást követel. A tanács- akadémia betöltötte feladatát, de az itt végzettek — mintegy hétezren — az elmúlt években már csak úgy tudták magukat a megkívánt és szükséges szakmai színvonalon „tartani”, ha továbbképzésben vettek részt. Ezért volt szükséges a tanácsakadémia felsőbb osztályba „léptetése” az Állam- igazgatási Főiskola létrehozása. — A főiskolán nyolc tanszék működik: tanulmányo. kát lehet folytatni a „marxizmus—leninizmus” az „államjogi” az „államigazgatási” a „jogi” a „pénzügyi” és „gazdasági”, valamint a „szervezési és vezetési ismeretek” tanszéken, továbbá az idegennyelvi (orosz, angol vagy német) lektorátuson és a testnevelési tanszéken. Az előadások és a csoportos foglalkozások aránya általában 30—70 százalék, ami a tantárgyak jellegétől és a képzés céljától függően egyes tanszékeken természetesen változó. A tanulmányok befejezését tanúsító végbizonyítvány és a megvédett szakdolgozat eredményeként a hallgatók államvizsgát tesznek, s ennek alapján „igazgatásszervező” főiskolai oklevelet kapnak. A tanácsi hivatalban a továbbiakban elmondták, íhogy a főiskola nappali tagozatára azok az érettségizettek jelentkezhetnek, akik még nem töltöttéit be 35. életévüket, és legalább egyévet már dolgoztak tanácsnál vagy más államigazgatási szervnél. Az esti és levelező tagozatra való jelentkezés feltétele ugyanaz, mint a nappalinál, korhatár azonban nincs. A tanulmányok megkezdéséhez mindhárom tagozaton az alkalmazó államigazgatási szerv vezetőjének javaslata is szükséges. Nyitott a főiskola kapuja azok előtt is, akik 1971. után végezték el a tanácsakadémiát. ök hét különbözeti vizsga sikeres letétele után szerezhetik meg a főiskolai oklevelet. A mostani jelentkezések azt bizonyítják, hogy nagy az érdeklődés az új felsőoktatási intézmény iránt; a nappali és az esti tagozatra több mint kétszeres, a levelezőre négyszeres túljelentkezés volt.. A lezajlott felvételiken magasak voltak a követelmények; a három tagozatra pályázott 1293 állam- igazgatási dolgozó közül 450- en kezdik meg tanulmányaikat a Ménesi úti főiskolán. Javítják a régi formájában 1776-ban épült kende- resi Nagyboldogasszony templom tetőszerkezetét. A műemlékjellegű épület 35 méter magasra ívelő tornyát időtálló bádoggal vonta be Török Zsigmond kisiparos és néhány munkatársa. — Tetőfedők vagy akrobaták? — Tíz emelet magasságban dolgozni, egyetlen kötélen, bizony sok mind,ent megkíván az embertől. Aki ilyen munkára szánja rá magát, rendben kell, hogy legyenek az idegei. Ital? Egy korty sem munka előtt, de munka után sem, mert holnap is nap lesz, és rossz kondícióban, másnaposán nemigen csünghet sokáig senki egy szál kötélen, 10—15 emelet magasságban. Különben olyan kétkezi dolgozóknak tartjuk magunkat, akiknek ez a munka a kenyerük. — Tehát a templomtornyok javítása■ — Innen Mezőberénybe megyünk, onnan Nyárlő- rincre. — Jól keresnek, gondolom... — Hogy mondjam. Kimondani szép: 200 forintot, vagy e körül kapunk egy négyzet- méter befedéséért — dehát egyetlen, rossz lépés és kész a baj. Minden mozdulatot ki kell számítani, mindent mérlegelni kell. Nemcsak fizikai erő kérdése ez. Mondjam azt, születni kell rá. Dolgozott már velem olyan fiatalember is, aki birkózóbajnokságot nyert, csupa izom volt, mégsem bírta a kötélen. Elmegyek, mondta, az első nap után, nem bírom. Eridj, mondtam neki, jó munkásember vagy, találsz jobban magadhoz való szakmát. A kötél széltől himbálva jön a mélybe, a mester a templom csúcsára indul... — ti — Fotó: Kőhidi Imre A Gyulai Várszínházban Petronius, Caligula Szíriái helytartója nemet mondott, nem hajtotta végre császára őrült parancsát. S ezzel a mondattal már jeleztük, mit is vizsgál Székely ■ János a Gyulai Várszínházban bemutatott, Caligula helytartója című drámájában: a hatalom torzulását, a parancsmegtagadás lehetőségeit, következményeit. Szembe állítja a muszájt és a lehetetlent. E drámai konfliktust sajnos — a rómaiak óta sem törölte el az emberiség. Legfeljebb a körülmények változtak, de az alapkérdés ugyanaz maradt: a torz hatalom eltorzítja alattvalóit, a bűnt, hamis ideológiával héroszi cselekménnyé igyekszik változtatni, hiszen a hazugságot mindig az igazság helyébe lépteti, így az esztelen paranccsal való szembe- helyezkedést árulásnak minősíti. Székely János drámájának indító szitáuációjában Petronius még a muszáj törvényét képviseli, vele szemben Bara- kiás, a jeruzsálemi templom főpapja deklarálja: „amit muszájnak mondasz, lehetetlen.” Érvei sziklaszilárd igazak: ha a szobor templomukban történő elhelyezése jelentené a császárkultusz elismerését, akkor ez lehetetlen, hiszen ha beviszik isten hajlékába a bálványt, akkor az már nem az ő templomuk. Tehát: az. erőszak nem érhet célt, a diktátornak hiába emelnek szobrot, az emberek legfeljebb félnek tőle, de nem tisztelik.. . De mindezek művészi ábrázolása sem juttatta volna túl Székely János művét a színvonalas tandrámán, ha nem terjesztette volna ki vizsgálódását a hierarchia különböző pontjain levők változó helyzetben történő jellemanalízisére. Az előadást Harag György, a kolozsvári Állami Magyar Színház főrendezője rendezte. A többrétű, a zsarnok és az igazi áruló bukásában csúcsosodó cselekményt egészen nagystílűén bontotta ki, MAKÓN Szabó Ágnes kiállítása Szabó Ágnes Szolnokon élő grafikusművész kiállítását rendezik meg július 20 és augusztus 4 között Makón a városi könyvtár kiállítótermében. A fiatal grafikusművész 28 alkotásával — rajzok, rézkarcok, linómetszetek, litográfiák és batik munkák — mutatkozik be Makó művészetkedvelő közönségének. A tárlatot — A „Makói kiállítások” sorozat keretében — dr. Szelesi Zoltán művészettörténész nyitja meg július 20-án délután 5 órakor. Soproni Ünnepi Hetek 20 ezer látogató Vasárnap befejeződtek a Soproni Ünnepi Hetek, amelyet az idei nyáron huszonegyedszer rendeztek meg. A háromhetes programban elsősorban a komolyzenei koncertek. orgonahangversenyek domináltak, de sikeresek voltak a fertőrákosi Barlangszínházban rendezett opera- és operettelőadások is. A Koldusopera előadásával a kecskeméti Katona József Színház, az Aidával a Magyar Állami Operaház művészei arattak nagy sikert. A kaposvári és a győri színház operetteket, zenés játékokat mutatott be. Az ünnepi hetek programjának jelentős eseménye volt a Bécsi Népi Opera vendégszereplése: Schubert műveiből adtak koncertet. A rendezvények nagyszámú közönséget vonzottak. A különböző előadásoknak, kiállításoknak több mint 20 ezer látogatójuk volt. Caligula helytartója de olyan részleteket is markánsan ábrázolt, amelyek fölött felületes rendezés könnyen elsiklott volna. Gondolunk Júdás jelenésére: az is áruló, aki helytelen felismerésből vezettetve nyúl fegyverhez, vagy annak a tételnek ábrázolására, amelyből kiderül: ahol a józan értelem, a becsületesen kimondott szó már nem segít ott — ideig óráig — a pénznek még lehet hatása. Harág György rendezése több fontos dolgot bizonyít. Először is: a Caligula várszínházi előadása példázza, hogy a nyári, alkalmi játékokra társult színésztruppok nálunk már-már polgárjogot nyert „mindenki másképp csinálja” elve elsősorban kényelmi kérdés. Főleg a rendezők részéről. Haragnál nyoma sincs az „ahány ház, annyi szokás” elgondolásban fogant játékstílusnak, érződik, hogy a darabban játszó kiforrott színészegyéniségek mindegyike fenntartás nélkül elfogadta a rendező legapróbb részkérdésekben is jól felismerhető, határozott koncepcióját, és ennek tudatában — nem ennek alárendelve — keltette életre az író és a rendező elképzelte figurákat. Mesterien játszik Harag a távolságokkal, a végletekkel. Székely János műve vitadrámának is felfogható, így kamarajátékban is nagyszerűen érvényesülne. De a hely — a várszínház — kötelez. Harag György tökéletes arányokat teremtett: a kulcs jeleneteket — főleg dialógusok — a színpad olykor parányi területére helyezte, de ezzel párhuzamosan a kor érzékeltetését — amelyben a konfliktusok megteremtődtek — kiterjesztette. A drámát hordozó legbonyolultabb gondolatok azért is juthattak oly közelségbe a nézőkhöz, váltak teljességében érthetővé, mert a miliőrajz is tökéletesre sikerült. Harag György rendezése tehát azt is bizonyítja, hogy a nagy, szabadtéri produkciókban a látvány — nem afféle panem et circenses, hanem a kibontott gondolatok megértését, megerősítését szolgálja. Petronius szerepében Lukács Sándor következetesen formálja a szíriai helytartó nézőpont változását, főleg a Barakiással folytatott, intellektuális mélységű gondolatpárbajokban emlékezetes az alakítása. Bargkiás, a jeruzsálemi _ templom főpapja magas szellemi izzású ellenfele a helytartónak, — majd áldását is hitelesnek érezzük. Öze Lajos a hitében biztos ember igazát eszköztelenül, a hisztériás patétikumtól mentesen adta vissza. Alakja erejét bizonyítja: néha olyankor is a színpadon lévőknek érezzük, — szelleme ott is van mindig! — amikor a kulisszák mögött vár jelenésére. Héjjá Sándornak — kolozsvári színész — lényegesen egyszerűbb. szerep jutott Lucius megformálásával, mint Hegedűs D. Gézának, aki Probust alakította, de mégis Héjját éreztük markánsabbnak. Probus alakja ebben az értelmezési hangsúlyban helyenként vitatható, I. Agrippa, Palesztina királya a zsarnoksággal szemben fenséges, népével alázatos. Megformálója Pataky László novi-sadi színész-tanár eddigi jelentős alakításaihoz ezúttal is méltó maradt. Györgyfalvai Péter Jú- dása nem a szokványos áruló figurája, inkább önmaga vesztét okozza. A színész alkatilag, művészileg igen jól megfelelt feladatának. De- cius többszínűségét — Verebes István — alakítja — csak a dráma záróképeiben értettük meg teljességében, amikorra felnőtt partneréhez. Kölönte Zsolt díszlete igen jól szolgálta az előadást, ahogy Schaffer Judit szép, korhű jelmezei is. Igazán nem panaszolhatjuk a látványosság elmaradását, s ebben Sik Ferencnek is nagy érdeme van, aki az előadás koreográfiáját tervezte. Tiszai Lajos Régi melódiák egy öreg zongorán Nyugdíjasklub a szolnoki Tiszaligetben Szolnok négy vízügyi vállalata, a KÖTIVÍZIG, a TRVVV, a Víz- és Csatornamű Vállalat és a KEVITERV, 1976-ban nyugdíjasainak klubot alapított. A közösség, amely a KÖTIVlZIG tiszali- geti munkásszállójában talált otthonra, a közelmúltban elnyerte a „MEDOSZ Kiváló Klubja” címet. * * * A klubban áll egy öreg zongora. A terembe a húszas-negyvenes évek melódiái visszacsalogatják a múltat. Emlékek motoszkálnak a fejekben, tűnődés, mosoly suhan végig az arcokon. — A vízügyesek összetartó emberek — jegyzi megVin- cze László a nyugdíjasklub elnöke. — Nézzen csak végig a Tiszán, milyen nyugodt, milyen békésen, lustán kanyarog most, de látta-e már haragosnak, ismeri-e szeszélyeit? Mi, akik évtizedeket töltöttünk a víz szolgálatában, sokszor keltünk bírókra vele. S tudja, a közös baj, a közös munka ösz- szekovácsolja az embereket. Akik itt vagyunk mindig egy ritmusra, egy parancsra, a víz parancsára éltünk, dolgoztunk. Közös sorsunkat öregségünkre sem tudjuk megtagadni. * * * A belépőt kérdésekkel halmozzák el. Egyre többen jönnek. Beszélgetnek. — Ma négy halottunk van. Istenem! Ez a rend. öregség, elmúlás. .. — A csudát! — szólal meg indulatosan Oros János. — Nem most volt, amikor nyugdíjba mentem, de a mai napig visszajárok dolgozni. Szükség van ránk! S egyébként is itt vagyunk együtt, rengeteg tervünk van, erre a nyárra s a következőkre is! * * * — A kirándulások mindig emlékezetesek. Voltunk Kiskörén —, hogy milyen csodát vitt véghez ott az ember! — Miskolctapolcán, Szarvason, a békésszentandrási duzzasztónál — sorolja Fábián And- rásné klubtitkár — most Győrbe és Sopronba készülünk. A KÖTIVÍZIG ideadja a buszt és mi csodálatos utazásokat teszünk! — öreg korára jön rá az ember, hogy milyen sok mindent elmulasztott fiatalon. Nem azért, mintha nem izgatta, nem érdekelte volna a világ sokszínűsége, inkább módja nem volt akkoriban a tanulásra, utazásra, szórakozásra, — tűnődik Juhász Antal. — Most nem maradunk le egy kiállításról, egy színházi előadásról sem. Megyünk, megnézzük, meghallgatjuk és minden alkalommal felfedezünk valami újat. * * * A munkásszállón hat fiatal család is lakik. A nyugdíjasklub gyakori vendégei a gyerekek. Olyan sok nagypapája és nagymamája nem minden kislánynak és kisfiúnak akad, mint nekik. — Szeretjük a fiatalokat, kicsiket, nagyokat egyaránt, — mondja Vincze Gyula. — Elnézem őket, és nehezen képzelem el, hogy egyszer ezek az energikus, okos, ri- csajos zenére táncoló, felszabadult emberek is megöregednek, nyugdíjasok lesznek. Tervezgetünk. Szeretnénk olyan hagyományokat teremteni a klubban, amelyekről emlékezni fognak majd ránk, alapítókra. Török Erzsébet Iwtíámliómán Rádiószínház Egy őszülő halántékúy természetesen dúsgazdag, elegáns úr .— bár gyógyíthatatlan betegségben szenved — ránézésre is roppant férfias nagyáruházi főrészvényes beleszeret egy fiúsán karcsú, koromfekete szemű lányba, aki — természetesen — éppen áruházi eladó. Szívet szorongató szerelmi történetük a nagy megértés jegyében, az egymásra találás csodálatos szivárványfényében jut el a végkifejletig, amikorra — természetesen — a férfiú megérdemelt örököse lesz „Gabi kisasszony”, az eladó. Közben hol kimértnek látszó dramaturgiai pontokon álriportokat hallhattunk, más fontosnak ítélt pillanatok feszültségét pedig divatos zeíleszámok, slágerek tették még érzékletesebbé. A Rádiószínház elmúlt hétfőn sugárzott bemutatójának a címe: Mikor a nap lenyugszik, sok helyen a munkaidő is véget ér. Föltételezzük, hogy az író — Elfriede Jelinek — azt az örök, az irodalomban sűrűn visszaköszönő témát tűzte tolla hegyére, amely az öregedő férfi és a fiatalság (a fiatal nő) kapcsolatában, konfliktusában látja, véli fölfedezni életünk egyik disszonáns jelenségét. Azért csak feltételezzük, mert a hangjáték hazai készítői —a dramaturg, a zenei munkatárs és a rendező — sem tudták ezt egyértelműen és hitelesen éreztetni, s a közreműködő színészek is csak a fuldoklók hol bizonytalan, hol görcsös indulataival, rángásaival tudták úgy ahogy életre keltenti a figurákat. Mese, valóság és szatíra ötvözetére törekedtek — talán —, szórakoztatva igyekeztek tanulságot adni, de csak egy egyértelműen megfogalmazható, költői, tehát bosszantó kérdést provokáltak ki a hallgatóból: annyira gazdag a Magyar Rádió, hogy lehetősége van órányi műsoridőt pazarolni egy iiyen zavaros, értéktelen, émelyítően csöpögés, hamis társadalmi konvenciókat sugalló, műnek titulált valamicsoda sugárzására? Nagyszerű élményben volt viszont része annak, aki péntek este meghallgatta a Világszínház bemutatóját, Szegedi Lőrintz 1574-ben írt Theophania című naiv játékát, Nyerges András átdolgozásában. Látszólag csupán egy kérdésre kívánt választ adni, megmosakszik-e Káin a látogatóba érkező Űristen kedvéért. S minthogy a választ már az első pillanattól kezdve tudtuk, mentesültünk is a „sztrori” követése terhe alól, egyetlen dolgunk, feladatunk az volt, hogy a hogyanra és magunkra figyeljünk. Az első hatásos közlés a szereposztás: Évát Gobbi Hilda (legjobb szerepeire emlékeztetőén), Ádámot Rajz János, Káint Harsányi Gábor alakította, hallhattuk még többek között Petrik Józsefet, Horváth Tivadart, ráadásul a proló- got is a Szabó család narrátora olvasta föl. Hétköznapjainkhoz intézett fricskák jegyében komponálta Vuji- csics Tihamér is a zenét, Nyerges András pedig a régi magyar nyelv ízes hangzásait, nyelvtani szerkezeteit úgy ötvözte egy-két mai nyelvi fordulattal, hogy a csillogás a legtermészetesebben szolgálta Marton Frigyes rendező elképzeléseit, aki nem erőltetett párhuzamok poentírozásával érte el, hogy XX. századi, mai hangjátékká váljon a mű, hanem bízott az írott és átdolgozott anyagban, meglátta, hogy a négyszázéves darab minden korhoz szóló, általános emberi-művészi gondolatokat hordoz. — sk —•
