Szolnok Megyei Néplap, 1978. július (29. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-14 / 164. szám

1978. július 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP T így látta a tudósító 2. Törökszentmiklósi SE 34 23 4 7 89-31 50 Amikor Törökszentmik- lóson az új sportegyesület 1977. július 22-én megtartot­ta alakuló közgyűlését, a sportszeretők nagy tábora azt várta, hogy a többi szak­osztállyal együtt a labdarú­gó-csapat is előbbre lép. A városban működő 5 sportegyesület összevonásá­nak elsődleges célja az volt, hogy szélesítsék a meglevő bázist, gondoskodjanak a minőségi és a tömegsporthoz szükséges feltételekről, a szakemberek és a társadalmi aktívák segítségével pedig a város sportjának fejlődésé­ről. Az összevonás során csak­nem az egész vezetőség ki­cserélődött. Űj elnök került a sportegyesület és a labda­rúgó-szakosztály élére, Papp István személyében pedig új edző készítette fel a csapa­tot. Bizonyosan valamennyi­en gondosan felépített ter­vekkel láttak munkához, és azon fáradoztak, hogy azok nagyrésze meg is valósul­jon. Ennek dacára sem lehet csak az „új seprű” elve alap­ján magyarázni a csapat el­múlt évi szereplését. Lelkes, bizakodó volt a hangulat, különösen mikor új játékosokkal erősítették meg a szakosztályt. Az első zuhany azonban hamar be­következett: vereség a Szol­nokon lejátszott Vegyiművek elleni mérkőzésen, később pedig a Martfűtől elszenve­dett egyetlen hazai kudarc. Az őszi szereplés után fel­mérés történt. Az edző és va­lamennyi játékos jónak ítél­te a téli alapozást á tavaszi rajtra való felkészülést. Az első tavaszi mérkőzést ide­genben kellett játszani, s ez nem várt vereséget, hozott Jászárokszáiláson. Ekkor még kevesen gondoltak arra, hogy az elkövetkezendő ta­lálkozókon sem hozza a csa­pat azt, amit a szurkolók joggal vártak. Tiszaföldvá- ron, illetve a Vegyiművek ellen hazai pályán csak dön­tetlenre futotta erejükből. A két döntetlen után újabb hi­degzuhany érte a törökszent- miklósiakat Jászkiséren, ahol 2:0-ra kikaptak. Az élboly ekkor már kialakult a Jász­berényi Vasas, Törökszent- miklós, Rákóczifalva, Kun- szentmárton sorrendben. A szurkolók keserű szájízzel nézték a játékosok formain­gadozását. Hiába érték el és közelítették meg ketten- hárman a megfelelő színvo­nalat, ha a többiek mérkő- zésről-mérkőzésre képtelenek voltak zökkenők nélkül be­kapcsolódni a csapat össz­munkájába. A TSE gárdájában nem volt elég lelkesedés, megfe­lelő csapatszellem, ami nem is olyan rég még segítette és táplálta a játékosokat. Ah­hoz pedig kevés volt a rutin, a begyakorolt játék, hogy ne­héz mérkőzéseken és leg­alább a náluk gyengébbek­kel szemben, győzelmi esély- lyel lépjenek pályára. A csapatjáték nem volt elég hatékony, a támadójáték rendre nélkülözte a lendüle­tet, az átütő erőt. Szinte egyszemélyes volt a csatár­sor, amelynek eredményes­sége nagy részt a gólerős Stummer játékán múlott. Ha neki és a középpályásoknak ment a játék, akkor simán győzött a csapat, egyébként szárnyszegetté vált a csatár­sor. Ilyenkor, a tehetetlen­séget látva, sokszor a hátul játszók vállalkoztak — kel­lő indok és előkészítés nél­kül — felfutásokra, gólszer­zési kísérletekre, s a fella­zult védelem könnyen kapta a gólokat. Egyébként a védelemből Boda, a középpályás sorból Kállay, valamint Sebők, Stummer és Vitéz nyújtott megfelelő teljesítményt. Csak dicsérettel lehet szól­ni a bázisszervek segítségé­ről, amely sarkajatos pontja volt a sportegyesület meg­erősödésének, s ez a jövőben a labdarúgó-szakosztály előbbrelépését jelentheti. A megyei bajnokságban el­ért 2. helyezés értékes, ami­nek feltétlenül örülni kell Törökszentmiklóson. Mindent összegezve megállapíthatjuk, hogy a tavaszi idényben a csapat megtorpant, nem nyújtotta azt, amire egyéb­ként a szakvezetés képesnek tartotta. Arra kell töreked­ni, hogy saját nevelésű fia­talokkal erősítsenek — el­sősorban a megyei ifjúsági bajnokságot nyert játékosok közül — mely minden .bi­zonnyal az elkövetkezendő időszakban éreztetni fogja jó hatását. Lesán János Ejtőernyős verseny Az Asbóth Oszkár Honvéd Sportegyesület Veszprémben július 1 és 6 között első íz­ben rendezte meg a Bakony Kupa ejtőernyős versenyt, amelyre a magyar repülő- és ejtőernyős klubok csapa­tain kívül meghívták a ha­zánkban ideiglenesen állo­másozó szovjet alakulatok válogatott csapatát is. A csa­patversenyben, versenyen kívül — egyéni értékelésben hivatalosan — indult a Ma­gyar Repülő Szövetség szí­neiben a magyar válogatott férfi és női együttese. Egyéniben 44 fő, csapat- versenyben 9 csapat (4—4 fő­vel) indult, köztük az MHSZ Szolnoki Repülő- és Ejtőer­nyős klub csapata Szatmári Irén, Varga József, Menkó Mihály, Palotay Mihály ösz- szeállításban, valamint a szolnoki Gyulai György Hon­véd Sportegyesület csapata Kardos János, Nemes László, ölvedi János, Simon László összeállításban. Az egyéni célbaugrás első helyezettje Ecsédi András, az Asbóth HSE versenyzője, a nemzeti és a katonaválo­gatott tagja lett, rajta kívül a többi első helyezést a szov­jet katonaválogatott vitte el mind egyéniben, mind csa­patban. A Bakony Kupát azonban a kiírás értelmében a legjobb hazai csapat —, amely a rendezőké volt — őrizheti egy évig. Jól szere­peltek a szolnoki sportolók: csapat célbaugrásban a Gyu­lai HSE, az összetett csa­patversenyben a szolnoki MHSZ csapata, egyaránt a III. helyen végzett. Szatmári Irén a legjobb női verseny­ző, Menkó Mihály a legjobb II. osztályú versenyző szá­mára kiírt kupát hozhatta haza. A Bakony Kupát az MRSZ egyúttal válogatónak jelöl­te ki, az itt elért eredmények alapján képviseli hazánkat Szatmári Irén, Varga József, Kardos János, ölvedi János Miskolcon, a Szocialista Or­szágok Felkészítő Versenyén, amely július 10-én kezdő­dött, majd sikeres szereplés esetén a szeptemberben Zág­rábban sorra kerülő XIII. Ejtőernyős Világbajnoksá- gon-________________________ Esemény Röplabda. Nemzetközi női ifjúsági torna a Lehel Ku­páért: Jászberény, hűtő­gépgyári sportcsarnok. Dön­tők 9 és 14. Lehel Kupa röplabdatorna Gyengébb 'kezdés után ala­posan belelendültek a röp- labdázók a Lehel Kupa nem­zetközi női ifjúsági tornán. Az első napi alacsonyabb színvonal napról-napra emel­kedett, és a lelkes, lazítást nem ismerő nézősereg igen jó mérkőzéseket láthatott. Néhány csapat „feltámadt”: a románok és a jugoszlávok jó játékkal rukkoltak elő, a remekül kezdő lengyelek vi­szont megtorpantak. A magyarokról külön kell szólni: fiatal csapatunk ma­gasabb, mint a korábbi években. bemelegítésnél, amikor senki sem zavarja őket, nagyokat és helyezet­teket ütnek. A lengyelek el­len jól játszottak, az ötödik percben 13:ll-re vezettek, de ekkor kiütközött rutinta­lanságuk, még a felnőtt vá­logatott kerettag Pálinkás is hibázott. A gyengélkedés oka összetett: a junior baj­nokság szintje alacsony, azok a játékosok pedig, akik a felnőtt együttesekben kap­nak helyet a bajnokság so­rán, általában a kispadon ülnek. A szerdai nap slágermér­kőzése egyébként a Lehel SC—Bulgária összecsapás volt. Jó két és fél órán ke­resztül tartott az ádáz harc. öt szettben nyertek a házi­gazdák, és sokak szerint a Lehel a kupatornák törté­netében ilyen jól még nem játszott. Ha ez a csapat fel­A Szolnoki MÁV labda­rúgó szakosztálya tegnap délután játékosértekezleten hivatalosan bejelentette, hogy Himer István szakedző­vel kétéves szerződést kö­töttek. Az edző személye nem ismeretlen a kék-fehé­rek táborában, hiszen három és fél évig már dolgozott vezető edzőként a vasuta­soknál. Két évvel ezelőtt az egyesület hozzájárulásával bontott szerződést, akkor a SZEOL NB I-es csapatához távozott. Most az NB Il-es bajnokság rajtja előtt három és fél héttel a felkészülési támadását jelentené —örül­nénk neki. Egyébként Zách Károly játékvezető, aki már nem egy mérkőzésen bírás­kodott életében, elmondta, hogy a mérkőzés után olyan jelenetnek lehetett tanúja, amit csak kalandfilmekben lehet látni. A négyszáz néző hatalmas ünneplésben ré­szesítette a csapatot, a lel­kesebbek berohantak a pá­lyára és zászlóikkal valóság­gal „bebugyolálták" a játé­kosokat. A mai döntők előtt megle­hetősen kusza a helyzet. Az egyik csoportban elképzelhe­tő az élen a hármas holtver­seny is, és ekkor a szett­arány dönt. A másik csoport­ban jól álltak a csehszlová­kok, ám éppen a tudósítás időpontjában vezet ellenük időszak csak arra lesz ele­gendő, hogy edzésmunkájuk alapján felmérjék a rendel­kezésre álló játékosállomány tudását. Bár a szakvezetés napok óta „országjáró” kör­úton van, de eddig nem si­került még az erősítés. Himer István a következő kerettel kezdte el a felkészü­lést: Juhász, Tóth, Deb­reczeni, Németh, Szilágyi, Nász, Boros, Szabó I., Ró­zsavölgyi, Ábel, Erdei, Var­ga Zs. Farkas, Petró, Ta­kács, Szántai, Menyhárt, Koncsik, Csősz, Kántor. __ t — 1:0 arányban az NDK, egy­szóval még ott is minden el­képzelhető. Ami a rendezést illeti? A vendégek a szervezettséggel ezúttal is elégedettek és egy­behangzóan állítják, hogy a Lehel Kupának egyre na­gyobb varázsa van. Sárközi László, a verseny egyik szer­vezője, aki eddig valamennyi Lehel Kupa szemtanúja volt, azt jósolja, hogy a dön­tőn valamennyi hely sorsa igen nagy csatában dől majd el. Hát majd meglátjuk. A tegnap délelőtti ered­mények: .Jugoszlávia—Fran­ciaország 3:0, Bulgária— NSZK 3:1. Szerdán lapzárta után fejeződött be a Lehel SC—Bulgária mérkőzés, ahol a házigazdák 3:2 arányban nyertek. — Pb — Pelikán Kupa Szolnokon, a Honvéd Ki­lián FSE lőterén rendezte meg a megyei sportlövő szakszövetség a háromfordu­lós Pelikán Kupát, amelyen a házigazdák szakosztályá­nak, a Nagykőrösi Konzerv­gyár MHSZ lövészklubjának, valamint á Szolnoki MHSZ —MÁV lövészklub verseny­zői vettek részt. A nyolc versenyszámból álló küzde­lemben a szolnokiak szerez­ték összesít ve a legtöbb kör­egységet — 49200-at — s ez- zei elnyerték a kupát. A második helyen a nagykőrö­siek végeztek 41505, míg a harmadikon a Honvéd Ki­lián FSE versenyzői 15175 köregységgel. Himer István a Szolnoki MÁV edzője A TSE csapató, álló sor, balról jobbra: Hajik technikai vezető, Vitéz, Arany, Hoppál, Vasas, Molnár, Csontos, Nagy, Elekes intéző (félig takarva), Papp István edző. Guggolnak: Sebők, Kállai, Kocsis, Bata, Mayer, Mészáros, Boda Bondor indul a vadász EB-n Az NDK-beli Suhlban teg­nap délután ünnepélyes meg­nyitóval kezdetét vette az idei vadász Európa-bajnok- ság. A magyar csapat már kedden megérkezett az EB színhelyére ahol edzést is tartott. Skeet-lövészetben he­lyet kapott a válogatottban Bondor István, a Honvéd Szabó Lajos SE 29 éves spor­tolója is. A háromszoros bajnok me­zőtúri skeet-lövő jó formá­ban utazott el. Az idén, áp­rilis elején, az MHSZ KLK versenyén 195, két héttel ké­sőbb Mezőtúron a Szabó L. SE versenyén 194 körrel első lett. Április végén Budapes­ten a Szabad Május 1. ver­senyt 197 körrel nyerte, s övé lett a Szabó Lajos kupa is. Indult a brünni verse­nyen, de ott nem ért el szá­mottevő eredményt. Németh György százados szakosztályvezető bizakodás­sal indította útjára verseny­zőjét. Odahaza jó körülmé­nyek között, zavartalanul készült az európai bajnok­ságra. Az edzéseken általá­ban száz lövésből 95—96 ko­rongot ért el, ami jó átlag. Bár a brünni szereplése né­mileg visszavetette formájá­ban, ez azonban csak átme­neti állapot volt. Képességei alapján bekerülhet a legjobb tíz közé. A vadász EB július 14-től 22-ig tart. MOZI Szolnok Vörös Csillag: Az utolsó szolgálat (16), Kert: Ka­kukk Marci (16), Tisza: A far­kas nyomában. Sodrásban. Tal­linn: Hotel Pacific, A bosszú (16), Vegyiművek: Szünnap, Reptér: Szünnap. Szandaszőlős Terv: Szünnap. Abádszalók Pe­tőfi: Kisértés (16). Jászapáti Táncsics: A Gejzírvölgy titka. Jászberény Lehel: Már ez is probléma? (20%-os felemelt helyáron), (14). Kert: Bankrab­lás, Mopresszó: Bankrablás. Karcag Déryné: Kihajolni ve­szélyes (16). Kisújszállás Ady: Az Ezüst-tó kincse. Kunhegyes Szabadság: Klein úr (14). Kun- szentmárton Körös: Kisfiam, én készültem. Mezőtúr Béke: Szün­nap, Dózsa: A csalétek (14), Szabadság: Ahová lépek, ott fű nem terem (14, 50%-os felemelt helyáron). Tiszafüred Tisza: Megtalálták a 7. századot? (20%- os felemelt helyáron). Török- szentmiklós Dózsa: A brilliáns- királynő bukása, Hunyadi: Ár­vácska. Túrkeve Vörös Csillag: Pacsirta. RÁDIÓ SZOLNOKI STÜDIO: 17.00: .Hírek. — Énekegyütte­sek tíz perce. A Baccara együt­tes félvételeiből. — 17.15: Me­zőtúr 600 éves... Riporterek: Dalocsa István és Gulyás Fe­renc. Szerkesztő: Palatinus Ist­ván. — Stúdiópódium. A mező­túri Dózsa György Mezőgazda- sági Szakközépiskola és a Ke­reskedelmi Szakmunkásképző Intézet vegyeskara énekel. a mezőtúri zeneiskola tanárai ját­szanak. — 18.00—18.30: Alföldi krónika. — Délutáni minikoktél. — hírösszefoglaló, lap- és mű­sorelőzetes. KOSSUTH: 8.25: Miről ír a Társadalmi Szemle új száma? — 8.35: Gio- conda. Részletek Ponchieili ope­rájából. — 9.29: A reformkor és a szabadságharc irodalmá­nak hetei. Késő vágy. Vörös­marty Mihály versei. — 9.34: óvodások műsora. — 10.05: Hang-játék. Utánozd I — 10.25: Molnár Gábor útibeszámolója. velőinek. — 21.33: Harminc perc alatt a Föld körül. Nemzetközi magazin. — 22.03: Vörös Kál­mán népi zenekara játszik. Szántai Ildikó nótákat énekel. — 22.33: Bágya András szer­zeményeiből. — 23.20: Részletek Kálmán Imre operettjeiből. — 10.45: Orosz forradalmi da­lok. — 11.00: A reformkor és a szabadságharc irodalmának hetei. A Szózat költője: Vörös­marty Mihály. — 12.35: Tánc­zenei koktél. — 13.20: Balogh Albert népi zenekara játszik. Nyíri Erzsébet és Varga Imre énekel. — 14.00: Az utolsó mo­hikán. Tames Fenimore Cooper regénye rádióra alkalmazva. — 15.10: Francia előadóművészek felvételeiből, — 16.05: Húszas stúdió. — 17.10: Népzenekedve­lőknek. — 17.40: A tanár úr. Fischer Sándorral beszélget Martos Eta. — 18.00: Kórusmu­zsika. — 18.25: Mai könyvaján­latunk. — 19.15: Világszínház. Theophánia. azaz isteni megje­lenés: új és igen szép. komédia a mi első atyáinknak állapoty- tyáról és az emberi tiszteknek rendeltetéséről, avagy grádicsá­ról. az melyet írt Szegedi Lő- rintz. az Úrnak 1574-ik évében. — 20.02: Bemutatjuk új felvé­teleinket. Kováts Kolos opera­áriákat énekel. — 20.20: Szim­fonikus zene. — 21.34: Láttuk, hallottuk. — 22.15: Tudósítás a vívó VB-ről. — 22.26: Tíz perc külpolitika. — 22.36: Nagy si­ker volt! A Magyar Rádió Bach —Bartók ciklusa a Magyar Tu­dományos Akadémia kongresz- szusi termében. — 0.10: Dzsessz- felvételekből. PETŐFI: 8.20: Világtörténelem dióhéj­ban. Háborúk a II. világháború után. — 8.33: Népdalok, nép­táncok. — 9.15: Százhalombatta környezetvédelme. — 9.30: Hon- thy Hanna felvételeiből. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11.50: Kötőanyag. Tóth Be­nedek írása. — 12.00: Magyar fúvósmuzsika. — 12.33: Az Iraki Állami Néni Együttes műsorá­ból. — 12.43: Két balettszvit. — 13.30: Zűrzavar Cserszömörce er­dőben. Petrolay Margit meséje zenével. — 14.00: Kettőtől ötig. — 14.00: Jó utat! A Csúcsforga­lom magazinja. Telefon az adás ideie alatt: 34-37-32.. köziben^.— 14.30—14.35: Hírek, körzeti idő­járás. — 14.45: A beat kedve­lőinek. A Carpenters és a Wild Cherry együttes felvételeiből. — 15.30: Hírek. — 15.33: Műsoris­mertetés. — 15.36: Könyvről — könyvért. Irodalmi rejtvénymű- sor tíz percben, a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat soproni Berzsenyi könyvesboltjából. — 15.46: Rivaldafényben. — 15.46: Az Illés együttes felvételeiből. — 15.59: Annie Girardot énekel. — 16.09: Miguel Ramirez zene­kara örökzöld melódiákat ját­szik. — 16.21: Az Emerson, La­ke és Palmer együttes műsorá­ból. — 16.33: Itzhak Periman hegedül. — 16.46: Vlagyimir Atlantov énekel. — Közben: — 16.30—16.33: Hírek. — 17.00: Ki tud többet Franciaország­ról? — Az Ifjúsági Rádió ve­télkedője. — 18.33: Zenés já­tékokból. — 19.00: Új nótafel- vételeinkből. — 19.35: Sláger­múzeum. — 20.33: Falusi esték. — 21.03: Moszkvából érkezett, összeállítás a szovjet zene ked­3. MŰSOR: 14.05: Berlioz: Harold Itáliá­ban — szimfónia. — 14.50: Hang­verseny a VIII. debreceni Bar­tók BéLa nemzetközi kórusver­seny alkalmából. — 16.03: Az Amadeus vonósnégyes játszik. — 17.06: Jelenidőben — a vál­lalkozásról. — 17.36: verdi-ket- tősök. — 18.00: A világgazdaság hírei. — 18.05: Zenekari muzsi­ka. — 19.33: Peter Schreier Men- delssohn-dalokat éneke]. — 19.51: Üj lemezeinkből. — 20.15: Az NDK Pádió és a Magyar Rádió kétnyelvű Ady-estje a berlini Magyar Kultúra Házából. — 21.15: Az 1977. évi monteaux-i nemzetközi dzsesszfesztivái fel­vételeiből. — 21.37: Richard Strauss operáiból. — 22.30: A VIII. debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusversenyről je­lentjük. TELEVÍZIÓ 15.33: Hírek. — 15.40: Magyarország—Olaszország. Davis Kupa teniszmérkőzés közvetítése a Margitszigetről. — 17.10: Játék a be­tűkkel. — 17.35: Illetékes: a film?! A pécsi körzeti stúdió műsora. — 18.15: öt perc meteorológia. — 18.20: Reklámműsor. — 18.25: Koc­kázat — Versenyben a világpiacon. — 18.55: Reklámműsor. — 19.05: Esti mese. — 19.20: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (színes). — 19.30: Tv-híradó. — 20.00: Delta. Tudományos híradó. — 20.25: Aki esőben ment el. Magyarul beszélő, csehszlovák film (színes). — 21.55: Tv-híradó 3. — 22.05: Telesport. Magyárország—Olaszország Davis Kun« teniszmérkőzés. Közvetítés a Margitszigetről, felvételről. — Vívó világbainoksáe. Férfi tőr egyéni döntő. Közvetítés Hamburg­ból. felvételről (színes). 2. MŰSOR 20.00: Arcélek a közéletből. Dokumentumfilm-sorozat 1. A kül­kereskedő — 20.30: öt perc meteorológia (ism.). — 20.35: Nemzet­közi Ifjúsági Figyelő. — 21.00: Tv-híradó 2. — 21.20: Kotor. Jugo­szláv dokumentumfilm tszínes). — 21.50: Reklámműsor. — 21.55: Juharlevél. Magyarul beszélő, francia filmsorozat. XIII/2. rész: A kanadai asszony. — 22.45: Reklámmüsor. BUKAREST: 15.05: Iskolatévé. — 15.25: Francia nyelvoktatás. — 18.00: Képek Franciaországból. — 18.20: A legkisebbeknek. — 18.30: Tv-híradó.— 19.10: Film a Francia Köztársaság évfordulójára. — 20.50: Irodalmi- művészeti műsor. — 21.20: Tv-híradó elenet a Csehszlovákía-NSZK (3:0) mérkőzésről, szemben a csehszlovák lányok

Next

/
Oldalképek
Tartalom