Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

1978. június 18. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Udvara, akár a holdnak Argentin-brazil a nem hivatalos világbajnoki döntő Neve fogalommá vált. Nem egy időszámítás is így kez­dődik a karcagi sportban: „amikor még Csókái Pista bácsi dolgozott...” Számos történet került be róla a me­gye sportjának legendáriu­mába. Ö az. aki csizmában jár, soha nem fogadja el az ebédet, amikor a sportolók­kal hosszú útra megy, inkább a hazaiból eszeget, mondván: olyan szegény a sport, hogy ő nem szegényíti tovább. Azt is mesélik, hogy egyszer a szállodában a lányok szobája előtt éjszakázott, úgy vigyá­zott rájuk. Miközben a Csókái ház ka­puján kopogtatok, magam elé képzelem a házigazdát. Fel­tehetően rózsás piros arcú, pödrött bajszú, köpcös, ízes beszédű, csupaszív paraszt- ember. A kaput nyitó házi­gazda amúgy küllemre pont az ellenkezője. Magas, szikár férfi, jól benne a korban. Az­tán a gyanakvó tekintet. Szemmel láthatóan nem lel­kesedik azért, hogv újságíró tör az életébe. Meg is mond­ja miért: „Nem szeretem a nyilvánosságot. Én mindig azt mondtam, a tett bírja a jutalmát..Hogy mégis cikk születhessen, elő kellett venni a sport mézesmadzag­ját. Erre aztán megenyhült, kérdi hány évesnek taksálom, és a tekintetében egy kis re­mény: az udvariasság, úgy gondolja kevesebbet mondat majd velem. Az első kérdés nem túl szellemes, de valahol el kell indulni. — Hány éven át istápolta a karcagi sportot? — Kerek ötvenhárom évig: 1920-ban kezdtem, és 1973- ban álltam félre. Bizony én már élő sportlexikon vagyok. Azzal kezdődött, hogy meg­rendeztük a kiskun — nagy­kun sportversenyeket. A gyö­nyörű serlegeket, mi tagadás a kiskunok nyerték; Bácsal­mási Péter a későbbi atléti­kai szakember egymaga meg­nyert jó pár számot. Aztán 1929-ben megalakítottuk a Nagykun Sportligát, ennek én lettem a titkára. Hat nagy­kun város: Karcag, Kisúj­szállás, Kunmadaras, Kunhe­gyes, Kunszentmárton és Túrkeve sorolta ide magát. Kezdetben egymásközt tar­tottuk a nagykun viadalokat, később Törökszentmiklós, Be­rettyóújfalu, Püspökladány, Kenderes, Tiszafüred és Me­zőtúr is jelentkezett. Volt úgy, hogy tizenhárom-tizen- négy sportágban tartottunk versenyeket. Aranyos kedélyű felesége szól közbe. — A férjem gazdálkodó Ök is Tatára mennek! A szenttamási erdő­ben rendezték meg az úttörőolimpia megyei tájékozódási futóverse­nyét. A szép környezet­ben nagy küzdelemben dőlt el, hogy ki legyen az a három leány és fiú, aki a megye színeit képviseli majd Tatán az országos úttörőolimpián. Eredmények, csapat, leányok: 1. Martfű, 2. Szolnok, Újvárosi A. I. Fiúk: 1. Szolnok, Újvá­rosi Á. I., 2. Martfű. Egyéni, leányok: 1. Mar­kó Judit (Újvárosi Á. I.) 2. László Éva, 3. Szabó Ilona (mindkettő Mart­fű). Fiúk: 1. Erdős Ist­ván, 2. Szabó Tibor (mindkettő Újvárosi A. I.), 3. Kiss Gábor (Mart­fű). volt, de a legnagyobb aratás­ban az irodában ült. és ez­rével címezte a borítékokat a meghívóknak. Jöttek is a vendégek: egy kocsis arra volt beállítva, hogy a részt­vevőket hordja be az állo­másról. A buzgó ember az­tán olyat is felültetett a ko­csiba, aki nem a versenyre igyekezett, — csak idegen volt. Pista bácsi folytatja. — Nyolc napig tartott egy- egy viadal, és úgy terveztük meg, hogy Szent István nap­ja (augusztus 20.) pont- kö­zépre essen. Tudtuk, hogy a megnyitónak, meg a záró ün­nepélynek sok résztvevője lesz. de így aztán az ünne­pek miatt a versenyek köze­pére is jutott érdeklődés. Az igazi kasszanapokon öt-hat­ezer jegyet is eladtunk. Lab­darúgás, atlétika, tenisz, ví­vás, birkózás, kerékpár, mo­torverseny, lovaglás. — egy ízl>en vízilabda — asztalite­nisz, kézilabda, ökölvívás, lö­vészet szerepelt a műsoron. Általában három-négyszáz induló volt. És a küzdelem sokszor „vérre” ment. Az egyik földbirtokos a kun­szentmártoni lovasverseny győztesének egy ezüst kantárt ajánlott fel, de úgy szerette volna, ha azt az ő lovásza nyeri. Egy túrkevei csikós lett az első, de a díjat csak a kiszemelt lovásznak akar­ták adni. Én felszólaltam, így a csikós kapta, mert ő érde­melte ! ©-------------------­M i lett a sorsa a Nagykun Sportligának? — 1943-ban megszűnt. A felszabadulás után még ren­deztünk néhány viadalt, az­tán most a diákok folytatják a hagyományt. — Az ön életében ekkor kezdődött a második fejezet. Sokan a karcagi asztalitenisz­élet feltámasztását Csókái István nevéhez kapcsolják. Birkózás. Tisza Kupa kö­töttfogású felnőtt verseny: Szolnok, MÁV sportcsar­nok, 9. Kézilabda. NB II. férfi: Tiszaföldvári TSZ SE—Al­földi Olajbányász, Tiszaföld- vár 11. Megyei bajnokság, férfi: Kunhegyes ESE— Kunszentmártoni TE 9.30, Szolnoki Honvéd Gyulai SE —Törökszentmiklósi SE 10.30, Jászszentandrás—Tisza Cipő SE 10, Túrkevei AFIT —Tiszapüspöki 11. Női: Jász- boldogháza—Lehel SC 9, Jászköt SE—Kisújszállás 10, Kunszentmártoni TE—Szol­noki MTE 10. Labdarúgás. NB II: Szol­noki MTE—Szekszárdi Dó­zsa, Szolnok, tiszaligeti sta­dion 15. NB III: Mezőtúri Honvéd—Hajdúszoboszlói Bocskai, Mezőtúr 15, Csá- nyi, Lehel SC—Ózdi Ko­hász, Jászberény 15, Tóth L. Megyei bajnokság: Karcag— — Pedig én sokat nem te­hettem, hiszen ütő a kezem­ben nem volt. De volt egy tanító barátom, Nagy Jenő, ő oktatta a gyerekeket, én pe­dig — ahogy most mondanák — menedzseltem őket. Volt NB Il-es férfi- és női csapa­tunk. A lányoknál Sidó Nó­ra, S'dó Katalin, Kárpáti Margit, Harangi Éva, Hartyá- ni Júlianna volt a legjobb. A fiúknál ifj. Nagy Jenő, Péter László, Hajdú Rudolf. Kere­kes Balázs, Fazekas Sándor, Labancz Sándor, no és Hor­váth Zoli vitte a legtöbbre. Rendeztünk országos vidék­bajnokságot, ahol Jónyer Ist­ván lett az első — aztán most úgy tudom, minálunk csend van az asztaliteniszben. o-------------------­F utok az illúzióim után. — De a csizma — az talán igaz volt? — Csizmába jártam, mert tizenhárom éves koromban eltört a bokám és az orvos azt ajánlotta. Később meg­szoktam, és még ma is felhú­zom. Az is igaz, hogy nem ültem le az étterembe a spor­tolókkal. sőt inkább én pótol­tam meg a versenyzők koszt­ját hazaival. Betettem pár szál fokhagymás kolbászt a csomagba, úgy mentem a versenyre. Volt, hogy kicsú­szott a pakkból a kolbász ilyenkor éheztem két napig... — És az őrködés az ajtó előtt? — Székesfehérváron az egyik l/aányverstsnyzőnk egye­dül volt a szállodai szobában. A szomszédban vidám társa­ság mulatozott, át is kopog­tak néha a kislánynak... Én valóban sétáltam a folyosón, hogy ne féljen, biztosan ezt színezte ki a legenda. Csókái István a felszabadu­lás után az olajosoknál dol­gozott, onnan is ment nyug­díjba. Aztán jóval később a sportéletből is. Akárhogy for­dult élete, mindig olyan em­ber volt, akinek udvara volt. akár a holdnak. Örömmel mondja, hogy az asztaliteni­szezők ma is felkeresik, vagy levélben értesítik minden családi eseményről. Horváth Zoli pedig — aki jelenleg a Kilián NB I-es csapatának versenyzője — olykor hama­rabb beugrik a Csókái házba mint a szüleihez. Az óvatos kérdésre, hogy hogy érzi magát visszavonul­tan, így válaszol: — Nagyon össze vagyok törve, de úgy látszik nem volt sok. Tolsztoj írja vala­hogy így a Karenin Anná­ban : az embernek egészség kell és jó lelkiismeret. Hát az első az nincs meg, — de a lelkiismeretem tiszta. Palágyi Béla Sz. Vegyiművek 15, (Hajdú megyéből), Újszász—Tisza­földvári TSZ SE 15, Kapol- csi, Fegyvernek—Tiszafüred 15, Boros, Jászkisér—Jász- árokszállás 15, Barta, Török­szentmiklósi SE—Rákóczifal- •va 11, Asztalos, Túrkeve— Sz. Cukorgyár 15, Polgár. Röplabda. NB II. férfi: Szolnoki TITÁSZ—Debrece­ni EAC, Szolnok, Verseghy úti pálya 10.30. Tömegsport. VI. megyei egészségügyi sportnap: Szol­nok, Jiszaligeti sportkombi­nát, ünnepélyes megnyitó 9. Igedenben szerepelnek: a Honvéd Kilián FSE, a Szol­noki Vízügy SE és a Lehel SC asztaliteniszezői Siófokon a Sió Kupa országos I. osz­tályú versenyen, a Kunhe­gyes ESE NB Il-es női röp- labdázói Egerben az Eger SE, a Szolnoki MÁV NB III-as labdarúgói Kisvárdán a Kisvárdai SE ellen. ESEMÉNYEK Baróti Lajos, aki a Mun- diál eseményein már csak megfigyelőként vesz részt, a francia AFP kérdéseire vá­laszolt. — Mit szól a dél-ameri­kaiakhoz — európai szem­mel? — Teljesen jogoson kiál­tották ki a vasárnapi ar­gentin—brazil mérkőzést nem hivatalos világbajnoki döntőnek. Ez lehet a csúcs. É két — de a többi dél-ame­rikai válogatottra is igaz — együttest a hangulat, a kör­nyezet, a biztatás európai válogatottak számára elér­hetetlen előnyökhöz segíti. — Az európai csoportban mit tapasztalt? Baróti jósol — Itt Hollandiának adom a legnagyobb esélyt a foly­tatásban. Egyetlen olyan csapat sincs, mint az övék, amely olyan rutinnal kény­szerítette volna rá akaratát az eddig kitűnően helytálló osztrák védelemre. Az 5:1 óriási hatást tett rám. Hol­landia esélyes a legjobb négy közé. — Kiket vár a döntőbe? — Az egyik oldalról Hol­landiát, s ez bizonyosan meglepi majd magukat Hap- peléket is, míg a dél-ameri­kai csoportból talán a vasár­napi rangadó győztesét. Á legnehezebb feladat előtt Palotai Károly a Mundia- lon eddig csak az Ausztria— Spanyolország mérkőzésen fújta a sípot, a Skócia—Hol­landia találkozón határbíró­ként működött közre, ma vi­szont a legnehezebb feladat­tal bízták meg: az Argentína —Brazília mérkőzést vezeti.. Saját bevallása szerint élete legnehezebb összecsapása előtt áll. Munkáját Rosarió- ban Biwersi és Prokop segí­ti, a „számos ember” pedig a lengyel Jarguz lesz. Palotai 1935-ben született Békéscsabán, 1959-ben — még aktív játékos korában — vizsgázott, 1970 óta vezet NB l-es mérkőzéseket, és ugyanakkor tagja lett a FI- FA-keretnek is. Aránylag fiatalon egészen bámulatos karriert futott be. Részt vett az 1972-es müncheni az 1976-os montreali olimpiai labdarúgótornán, és az 1$74- es NSZK-beli VB-n, ame­lyen a Hollandia—Uruguay (2:0) találkozót vezette. Ugyancsak Palotai fújta a sípot 1976-ban a Glasgowban rendezett Bayern-München— St. Étienne (1:0) BEK-dön- tőn, majd 3 nappal később, az ugyanazon a pályán ren­dezett Skócia—Anglia (2:1) Brit Kupa találkozón, vala­mint ö dirigálta a legrango­sabb nemzetközi kupamér­kőzéseket. Mint játékos, tag­ja volt az 1964-es tokiói olimpiai labdarúgótornán aranyérmet nyert magyar vá­logatottnak. Anyanyelvén kí­vül németül beszél. Civilben a Győr-Sopron megyei Test- nevelési és Sportbizottság instruktora. A nagy nemzet­közi rutinnal rendelkező Pa­lotai Károly jelenleg Euró­pa egyik legjobban foglal­koztatott FIF A- játékvezetője. MUNDIAL O I K YB-menetrend Június 18. A-csoport: Olaszország—Ausztria, Hollandia—NSZK (té­vé: 22.05, II. félidő). B- csoport: Peru—Lengyel- ország (tévé: 17.35), Ar­gentína—Brazília (tévé: a holland—NSZK talál­kozó II. félideje után a teljes kilencven perc). Rosarióban a feketepiacon már ezer dollárnak megfele­lő összeget kell fizetni an­nak, aki mégis meg szeretné nézni vasárnap az Argentí­na—Brazília mérkőzést. Az argentinok nagy becsvággyal készülnek. Száz százalék, hogy az argentin csatársor tengelyében újra ott lesz Leopoldo Luque, aki teljesen felépült sérüléséből. Határtalanul örültek a bra­zil szurkolók, amikor csapa­tuk legutóbb 3:0-ra legyőzte Perut. Az ünneplések egy része azonban szomorú sta­tisztikával zárult, balesettel, halálos sérülésekkel. Rio de Janeiróban egy autóbusz­sofőr, miután a buszt tele­aggatta zászlókkal és felira­tokkal, amelyek a brazil lab­darúgás nagyságát hirdették, a hóna alá szorított egy zsebrádiót, így indult el. Amikor a brazilok belőtték első góljukat, örömében el­engedte a volánt, a hóna alól kiesett a rádió, a busz viszont felrohant a járdára, ahol tíz embert gázolt el. lényeg Á játék a Beszélgetés a tömegsportról egy meccs ürügyén Lassan megtelik a mikro­busz, felkerül az óriási, tor­nacipőkkel, trikókkal tömött hátizsák, és a jármű kigör­dül az útfenntartó üzem te­lepéről. Irány a Szolnoki Ál­lami Gazdaság Piroskai üzemegysége. A kis kompá­nia tagjainak javarésze túl van a harmadik X-en, na és a ki tudja hányádig labdarú­gó-mérkőzésen. Évek óta együtt fociznak — s ha a húszfőnyi legénység nem is jön össze mindig teljes szám­ban — annyian mindig van­nak, hogy kiállhassanak egy- egy kispályás meccsre. Természetesen most is fo­cizni mennek, mégoedig jó hangulatban, hiszen alig hu­szonnégy órája vették át a Tiszaliget Kupát, amelyért hat csapat küzdött. — Minden évben nyerünk valamit, — mondja a har­minckét éves Kenyeres Ist­ván, a városi tanács útfenn­tartó üzemének tömegsport­felelőse. — Az üzem három­százhúsz dolgozója közül száz-százhúszan sportolnak rendszeresen, elsősorban a megyeszékhely tömegsport versenyei, de házibajnoksá­gokat is rendezünk, például sakkban, asztaliteniszben és tollaslabdában. Tavaly ősz­szel bevezettük a munkahe­lyi testnevelést az üzem köz­pontjában, és kézilabda csa­patot is alakítottunk. Szinte minden hétre esik valamilyen sportrendezvény, persze a legnépszerűbb a labdarúgás. Az Alkotmány Kupán az idén veszünk részt először. A Szolnok városi tömeg­sport bizottság hagyományos Alkotmány Kupa kispályás labdarúgótornájára harminc- nyolc vállalati és tizennyolc lakótelepi csapat nevezett eb­ben az esztendőben. A kiesé­ses rendszerű tornán a hét végén rajtoltak az együtte­sek, s akik bennmaradnak a küzdelemben, azok augusz­tus 12-én a tiszaligeti stadi­onban vívhatják a döntőt 9 órától. — Maga is focizik? — kér­dezem Kenyeres Istvánt. — Most sérült vagyok, de amúgy mindig pályára lépek. Az üzemnek ugyanis saját pályája van, tavasszal készült el társadalmi munkában, ta­valy ősszel pedig egy mási­kat is építettünk, közösen az AFIT-tal. Ezenkívül otthon.. Kengyelen is játszom a köz­ségi csapatban, amely a terü­leti bajnokságban szerepel. Az üzemben évente 10 ezer forintot költhetüpk tömeg­sportra, van szerelésünk, jár­művet is kapunk, egyszóval nincsenek gondjaink. A piroskai üzemegységben frissen meszelt kispálya fo­gadja a csapatot, amelyet ugyancsak társadalmi mun­kával hoztak létre két éve. A játéktér tulajdonképpen a még 1960-ban épített nagy pálya része. A tágas térsé­gen most kövér fű burjánzik. A fák között röplabdapálya rejtőzködik, mindezzel együtt szép a környezet, öröm le­het itt sportolni. A házigazdák két kispályá­ra elegendő labdarúgót állí­tanak ki a mérkőzésre. A negyvenéves Nán János, a szakszervezeti bizottság titká­ra is köztük van. — A foci a mindenem, — feleli a kérdésre. — Valami­kor igazolt játékosként rúg­tam a labdát Tiszapüspöki- ben és Újszászon. A gazda­ságban 1959 óta intézem a sportügyeket. Itt a központ­ban kétszázan, összesen pedig négyszázötvenen dolgoznak nálunk. Közülük mintegy hetvenen mozognak rendsze­resen. Van női, férfi röplab­da- és focicsapatunk, de az atlétikai versenyszámokban is sokan állnak rajthoz. Évente 10—15 ezer forintot fordítunk a tömegsportra. Az Alkotmány Kupában már az elmúlt évben is szerepeltünk, ám a második fordulóban ki­esett a csapat. Fél öt van, de a játékveze­tő még nem érkezett meg. A kiírás értelmében a pályavá­lasztónak kell gondoskodnia a bíróról. — Személyesen vittük el hétfőn a játékvezetőt igénylő lapot a városi sportfelügyelő­ségre, — magyarázza Nán János. — Nem tudom, miért nem jön . . . Múlnak a percek. A sza­bad idő percei. A játékvezető csak nem jön. Harminc spor­tolni vágyó ember bosszan­kodik. mégpedig joggal, hi­szen a kupameccset így más időpontban kell lejátszani. Persze nem maradnak tétle­nek. Ha már összejött a két csapat, útjára indítják a lab­dát. Mert a lényeg mégis csak a játék, — a foci örö­me. . Constantin Lajos

Next

/
Oldalképek
Tartalom