Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-11 / 136. szám
16 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. júniut 11 SZOLNOK MEGYEI Néplap i97& jüNius ií., Tanévzáró VASÁRNAP a zeneiskolában BARNABÁS NAPJA Jászberényben a Palcutásy A Nap kél: 3.47 —, nyugszik: 19.41 órakor.' A Hold kél: 9.04 —, nyugszik: 23.03 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS ma estig: eleinte jobbára felhős idő, majd felhőátvonulások, sokfelé ismétlődő esővel, záporral, zivatarral. Fokozatosan megélénkülő, időnként megerősödő, a Dunántúlon viharossá fokozódó és nyugatira, északnyugatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma: északnyugaton: 18, 20, máshol általában 20, 25 délkeleten még 25, 27 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál 11 órakor 23 fok volt. Vanzetti János Zeneiskola június 12- én, hétfőn délután tartja ünnepélyes tanévzáróját. Az elmúlt tanévben a jászberényi zeneiskolában és a Jász- árokszállásra kihelyezett tagozaton négyszáztíz növendék tanult. Az elmúlt tanévben a jászberényi zeneiskolások részt vettek a megyei hegedűversenyén, ahol az iskola a harmadik helyen végzett, egy versenyző az első, egy pedig a második helyezésért járó díjjal tért haza, egy ifjú hegedűs eljutott az országos döntőig. A megyei fúvósversenyen öt növendék ért el rangos helyezést, jól szerepeltek a jászberényiek a Székesfehérváron megrendezett országos kamarazenei fesztiválon, az iskola névadója halálának 100. évfordulója alkalmából rendezett hangversenyen, a Székely Mihály zenei napokon. Az iskola tantestülete az 1977/78. tanévben is részt vállalt a város közművelődési munkájából. Jászberényben és a járás községeiben rendezett tanári hangversenyeken nyújtott szép zenei élményeket a Jászság lakosságának. Együtt a család Kilencven évvel, ezelőtt. 1888. június 11-én született Bartolomeo Vanzetti, a nemzetközi munkás- mozgalom kiemelkedő harcosa, Nicola Saccóval együtt világhírnévre szert tett mártírja. Kettőjük közül Vanzetti volt az idősebb; 1888-ban született, míg társa. Sacco 1891-ben. Az Egyesült Államokba bevándorolt olasz anarchista munkásforradalmárok voltak, akik sajátos meggyőződésükhöz híven, politikai küzdelmet folytattak a munkásosztály jog'aiért. azok ki- szélesítéséért az USA-ban. A nagy nemzetközi visszhangot keltő Sacco—Vanzetti-ügyet és bírósági eljárást az amerikai imperializmus legreakciósabb körei rendezték meg a munkásmozgalom fellendülése idején a munkástömegek megfélemlítése céljából. Mást nem tudván kitalálni, mindkettőjüket hamis gyilkossági váddal tartóztatták le 1920- ban, hogy a következő esztendő, ben halálra ítéljék őket. Hosz- szú éveken át folyt megmentésükért a nemzetközi harc, de a világméretű tiltakozás ellenére hat év múltán — 1927. augusztus 23-án — az Ítéletet végrehajtották. A kunmadarasi művelődési ház egyik legnépszerűbb közössége a családi klub. Szívesen látogatják a színes, gazdag programú foglalkozásokat, a mindig I érdekes műsorokat a családok. Ma délután sportprogram várja a szülőket, nagyszülőket, gyerekeket: kirándulnak az erdei tomapályára, ahol tréfás, de minden testrészt megmozgató verseny, közös vetélkedő lesz. A sportolás után szalonnasütő versenynyel fejezik be a programot. Sok a négytalálatos A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a 23. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytan legkisebb televízió A közszükségleti ./cikkek chicagói kiállításán egy brit cég 50 mm-es képernyőjű fekete-fehér zsebtelevíziót mutatott be. A televízió képcsövét az ASG-Telef unken cég gyártotta. A zsebtelevízió súlya 800 gramm. lálatos szelvénye 137 fogadónak volt, nyereményük egyenként 51152 forint. Három találatot 12900 fogadó ért el, nyereményük egyenként 272 forint. A kéttalála- tos szelvények száma 326 572 darab, ezekre egyenként 13 forintot fizetnek. A nyeremények az illeték levonása után értendők. A budapesti állatkert szibériai nősténytigrise négy kölyköt hozott világra. Képünkön: A tigrisköfykök ápolójukkal, Sári Károllyal Fészekrakók a Táncsicsban A mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezetben az idén képeztek először lakásépítési alapot, amelynek az összege 600 ezer forint. A társasházat építő fiataloknak — vissza nem térítendő támogatásként — 75 ezer forintot adnak. Eddig négy „fészekrakó” jelentkezett, valamennyien Mezőhéken szeretnének társasházat építeni. Az alapból a kislakásépítőknek 50 ezer forint kamatmentes kölcsönt adnak. Ezt az idén négyen igényelték a szövetkezet dolgozói közül. A szolnoki Hetényi kórház újszászi pszichiátriai és rehabilitációs egységében újabb műhelyeket építenek. A betegek a már működő műhelyekben gyógyulásuk, a társadalomba való zökkenőmentesebb visszatérésük érdekében önszántukból végeznek munkát. Az új foglalkoztatót, ahol szőnyegszövő, nyomda és könyvkötészet kap helyet, a kórház műszaki dolgozói és a betegek építik. Új politikai Óvoda és bölcsüde átalakítással kiadvány Berecz Jánosnak A szociáldemokrácia és a nemzetközi kommunista, mozgalom viszonya címmel, az MSZMP Központi Bizottsága Politikai Akadémiáján elhangzott előadása megjelent füzet alakban a Kossuth Könyvkiadónál. Egyedül Fotó: K. I. Üzemi tárlat A Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Tisza Antal komplex ifjúsági szocialista brigádja és a Képzőművészeti Vállalat rendezésében holnap kiállítás és vásár nyílik a vállalat tanácstermében. Az üzemi tárlaton több szolnoki festőművész alkotása is látható lesz. A kiállítás és vásár június 16-ig tart nyitva, naponta délután négytől hat óráig. A bajbajutott Justitia Egy malaysiai bíróság közölte, hogy kénytelen ideiglenesen beszüntetni tevékenységét, mivel hernyók serege támadta meg a bírósági épületet. A hernyók megették a szőnyegeket, a térítőkét, a parkettát és „megkóstolták” az ügyiratokat is. Bár a hernyókat elpusztították, Justitia szolgálói mégis bajban vannak: a szétrágott ügyiratokat nem lehet pótolni, Elkészültek a kiviteli tervek és rövidesen elkezdődik a jászberényi volt mezőgazdasági szakiskola épületének átalakítása. A rekonstrukció során a városi tanács és az Aprítógépgyár közös beruházásában 50 személyes óvoda és 20 személyes bölcsőde épül. Szolnoki szimfonikusok Hangverseny Szolnokon A szolnoki szimfonikus zenekar június 12-én este 7 órától hangversenyt ad Szolnokon a városi tanács dísztermében. A zenekar műsorán; Mozart, Haydn és Pet- rovics Emil egy-egy műve szerepel. A hangversenyen közreműködik Kincses Veronika (ének), vezényel Báli József. A legnagyobb lakóház A világ legnagyobb lakóházát Chicagóban építették fel. A 369 méter magas és 96 emeletes felhőkarcolóban 705 lakás van, ezenkívül ügyvédi iroda, orvosi rendelő, báni,, étterem, fürdő, tisztító üzem és .. /ravatalozó található benne. Az elmúlt héten már sok zöldborsót hoztak eladni a szolnoki piacra, és az ára is elfogadható volt, a szövetkezeti boltokban 10 forint 50 fillérért mérték kilóját. Sok borsót árultak egész héten a Zöldért üzleteiben is, csak azért bosszankodtak a vevők, hogy a Zöldért legnagyobb piaci boltjába szinte minden» nap késve érkezett meg az áru. A magánkereskedők már árultak zöldbabot 60 forintért, és volt főzőtök 8 forintos áron. Burgonyából is talált minden vevő kedvére valót, árultak tavalyit 4 forintért és újburgonyából is mértek a. szövetkezeti üzletekben 12 forintért, a magánkereskedők 20 forintért adták. Üj sárgarépát és petrezselymet csomónként 3—6 forintért lehetett beszerezni, káposztafélékből pedig 7—8 forintér kínáltak egy-egy kilót. Legtöbb eladónál ennyi volt a paraj és a sóska ára is. Csökkent valamelyest az uborka ára, 16—20 forint közötti összegért mérték kilóját. Paradicsomból a szövetA városi tanács 350 ezer forinttal járul hozzá a két gyermekintézmény létrehozásához. A költségek többi részét az Aprítógépgyár vállalta. A kivitelező az átalakítási munkák befejezését, az óvoda és a bölcsőde átadását az év végére ígéri. Hétfőtől olcsóbb a tüzelőolaj Az ÁFOR az idén is folytatja a hagyományt, hétfőtől 800 üzemanyagtöltő állomáson és ásványolajterméket árusító kirendeltségen, továbbá 2500 viszonteladójánál megkezdődik a háztartási tüzelőolaj nyári kedvezményes árusítása: literenként 60 fillérrel olcsóbban kapják a vásárlók. A dolgozók és a nyugdíjasok kedvezményes tüzelőutalványaira is érvényes az olcsóbb ár. A 600 Ft- os utalványra 400, a 900 Ft- os utalványra pedig 600 liter háztartási tüzelőolajat adnak. Az érvényes tűzrendészed szabályok szerint, a lakásban 50 liter, a kertes házak fészereiben 600 liter háztartási tüzelőolajat, a pincében pedig 1 hordóval tárolhatnak a vásárlók. Az olajtüzelésű központi fűtésű kazánokkal rendelkező társasházak földalatti tárolótartályaiban több ezer liter tüzelőolajat raktározhatnak. kezeti boltok közül több helyen árultak 24 forintosat, de a szebbjét mo6t is csak 44-ért lehetett megvenni. Még mindig van alma 15 —25 forintért kínálták kilóját, ennyiért viszont már friss c&resznyét és földiepret is lehetett venni. Gyümölcsök között újdonság volt a meggy, amiért 30 forintot kértek az eladók, a piszke literjét 8—12 forintért kínálták. A jászberényi piacon tyúkot 29, csirkét 39 forintért árultak, volt kacsa is 31 forintért. A tojás darabja 1,20—1,40 forintért kelt. Az újbungonya és a zöldborsó ára 12—20 forint között váltakozott, és ehhez hasonlóan kélt az uborka is. Sárgarépából és petrezselyemből volt régi és új termésű egyaránt, a régi kilónként, az új csomónként került 2,50— 8 forintba. Paradicsomot, karfiolt, valamint zöldpaprikát kilónként 25—50 forint közötti árért lehetett beszerezni. 12 forintnál kezdődött a földieper ára, cseresznyét 20—25 forintért kínáltak. | MA a Szolnoki Nyomda Vállalatnál dolgozó szülők gyermekei részére nagyszabású gyermeknapot rendeznek. Ennek keretében 21 gyermek részére névadót tartanak; o NYÁRI TATAROZÁS Tiszapüspökiben. A községi egészségház és az óvoda új külsőt kap, a gyermekintézményben kisebb átalakításokat is végeznek. Az általános iskola is felújul, belső falburkolatot építenek. A tatarozásokra összesen 250 ezer forintot költ a tanács. | MA, a késő esti órákban érkezik vissza Szolnokra az a barátságvonat, amelyet május 31-én indított az IBUSZ a Szovjetunióba 330 Szolnok megyei utasával. © JÁRDAÉPÍTÉS társadalmi munkában. Rákócziújfa- luban az Arany János és a Kállai Éva úton 500 méter hosszúságú járdát építettek a község lakói társadalmi munkában. Szakembert és építési anyagot a hely^ tanács biztosított. A közös munka értéke mintegy 40 ezer forint. ■ TÖBB MINT hétszáz gyereket tanítanak meg a nyáron úszni a kunszentmártoni járásban. Kerekdombon, a kisdobostáborban, a cser- keszőlöi és a tiszaföldvári strandon már megkezdődött az oktatás, a Körösön úszókosarakat helyeztek el az úszáshoz. 0 JUGOSZLÁVIÁN keresztül holnap érkezik haza tíznapos tapasztalatcserével eygbekötött bulgáriai útjáról la Szolnoki Cukorgyár szakembereinek negyvenhat tagú csoportja. ■ ELKÉSZÜLT Kenderesen a köztemetőhöz vezető 700 méteres út, amelynek az építésére a tanács 500 ezer forintot költött. Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága is a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Fábián Péter Főszerkesztő-helyettes: Lazányi Angéla Telelőn: 12-093. 12-320. 12-069. 11-93Í Telex: 23 357 Index-szám: 25 069 HU ISSN 0133-0756 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat 5001 Szolnok. Pl.: 105 Igazgató: Virágh Iván Telelőn: 12-094 Az előfizetés díja egy hónapra 20.— forint Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: minden postahivatalnál és a kézbesítőknél Szolnoki Nyomda Vállalat Szolnok, vörös Csillag út 28. Felelős vezető: Gombkötő Béig PIACI SZEMLE Van elég zöldborsó