Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-22 / 145. szám
1978. június 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 A jó vízgazdálkodású földeken még most is elkel az öntözővíz. Az ALVSZ-berendezések éjjel-nappal dolgoznak A tiszaföldvári Lenin Tsz cukorrépatábláján tizenkét mezőtúri főiskolás öthetes szakmai gyakorlaton az öntözés fogásaival ismerkedik. Képünkön Volzsanka berendezést szerelik a diákok A szokatlanul nagy tavaszi esőzés hatására gyomosak a kukoricatáblák. Ahol a vegyszer sem segit, előkerülnek a kultivátorok. Horváth Tibor traktoros a háztáji kukoricát kultivátorozza _ nIS _ A SZAKÉRTELEM ÁRA Minek a tanfolyam? A munkások, ahol van ilyen, így becézik: az sztk. Megyek az sztk-ra, mondják ép, életerős emberek. Ahová indulnak annak azonban semmi köze a betegellátáshoz, a szakmunkás-továbbképző nagyon is egészséges ötlet. Éppen hét esztendeje, hogy a Minisztertanács rendeletben írta elő, tanítani kell a korszerű technikai ismeretekre a már szakmával rendelkező munkásokat. Az egy év múlva — 1972-ben megjelenő MüM-határozat pedig arról beszél, hogy olyan munkahelyeken, ahol indokolt, ötnyolc esztendőn belül a már továbbképzett munkások tudását ismét fel kell újítani. Azonos érdek Utasítást kaptak tehát a vállalatok — ezek végrehajtásához el is készítették oktatási programjukat (úgy mondják rossz szóval: beiskolázási tervüket...). Ezek a tervek különfélék. Van ahol — nyilván kisebb üzemek esetében — csak azt jegyezték fel, hogy ki hova, milyen tanfolyamra, iskolába készül. Nagyobb gyárakban, mint például a Szolnoki Papírgyár, már nemcsak az egyéni kívánalmakat, törekvéseket mérték fel, hanem azt is, mire van szüksége a vállalatnak. így készült el az oktatási program, s közvetlenül a rendelet megszületése után, az 1972/73-as tanévben, már majd kilencvenen jártak az „sztk-ra”, a papírgyártó szakmunkások továbbképző tanfolyamára. A következő évben hasonló létszámmal indult a papírfeldolgozók oktatása, az 1974/75-ös tanévben a tmk-soknak rendeztek tanfolyamot, két esztendeje pedig erőművi és energetikai ismereteiket újíthatták fel a munkások. A Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárában már korántsem büszkélkedhetnek ilyen, minden szakterületet átfogó programmal. Igaz, sok pénzükbe került nemrégiben például, hogy kilenc hegesztő megszerezte az országos minősítő vizsgabizottság előtt bizonyítványát. Ehhez persze nem rendeztek külön tanfolyamot, bár a felkészülésnél segítették a gyár mérnökei a vizsgára igyekvőket. Egyaránt részt vehettek viszont szakmunkások s betanított munkások a darukezelői tanfolyamon. (A kérdés csak az, miért jártak ide ötvenen, amikor négy daruja van a gyárnak ?) Sokan tanulnak, vagy kevesen? Vitatott ez a Ganz- Villamossági Művek szolnoki gyárában is. A művezetők szerint igen, s ehhez hasonlóan vélekednek a munkából kieső órákat számláló termelésirányítók is. A gyár jövőjét latolgató vezetők viszont ennek ellenkezőjét vallják. Az üzem példája bizonyítja, hogy meg kell találni az optimális létszámot, csak nem mindegy, hogyan. Felötlik ugyanis a kérdés: vajon helyes és megfelelő hatékonyságú-e az a tanfolyam ahol osztályvezetők, művezetők, csoportvezetők együtt tanulnak? Vajon ugyanazt kell-e tudni az előbbieknek, mint az utóbbiaknak? A gyárban nyolcvanan vettek részt ilyen, egyébként munkaidőben megtartott — így kötelezővé tett — tanfolyamon. (Gyakran panaszkodnak az üzemekben az oktatási felelősök, hogy munkaidő után nem nagyon vállalják a munkások a „fejtágítást”. Ügy látszik van példa arra, hogy a vezetők sem.) Tanulnak, de mit? A gyárban a mesterszak - munkás-képzésről még csak hallottak, s még csak ezután tesznek érte valamit. Ezzel ellentétben a papírgyárban az említett tanfolyamokon kiválogatták azokat, akik „továbblépnek”, vagyis elvégzik a mesterszakmunkás, a vezető munkás, vagy a művezetőképző iskolát. (Persze azokról sem feledkeznek meg, akik megelégedtek a néhány évvel ezelőtti tanfolyammal. Két év múlva kezdődik a friss ismereteket adó, s az előzőekhez hasonló képzés.) Kellenek a papírgyárba a tanult, s nagy termelési tapasztalattal rendelkező szakemberek, hiszen több milliárd forintos beruházással új üzem épül Szolnokon. Ehhez elkészülte után összeszedni az embereket, bizony bajos dolog lenne. A kalapács változatlan Ebből persze könnyen azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a Ganzban nincs ilyenekre szükség. Az egyedi vagy kissorozatú gyártás, a sok kézi munka, az egyszerű szerszámgéppark — mind arra utal, hogy különösebb továbbképzésre aligha kell gondolniuk a gyáriaknak, hisz a reszelő, a kalapács upvanaz marad évek múltán is. Amikor a gépjavító' üzemet a Ganz Villamossági Művek átvette, csak egyszerű munkákat mertek bízni a „vidékiekre”. Az idén viszont már itt készült az egyedülálló, 750 kilovoltos távvezetékek transzformátorához a vasszerkezet. A kollektíva tehát „felnőtt” a feladatokhoz, csakhogy nem biztos: ez a jövőhöz elegendő-e. Szükség lesz jól szervezett tanfolyamokra, kellően átgondolt oktatási programra, a szakmunkások, s a betanított munkások rendszeres továbbképzésére, úgy ahogy a papírgyárban erre már szükség van. A képzésért — a jövőért — fizetni kell. Persze nem ráfizetni... H, J, Két gazda — gazda nélkül Elemeit daru Körülbelül egy éve tart már az örökös perpatvar a Túrkevei Vegyesipari Szövetkezet és a törökszentmiklósi Alföldi Építő-, Szak- és Szerelőipari Szövetkezet között. Annak a géptársulásnak a daruján vesztek össze, amelynek mindketten tagjai. A törvény, szerződésük szerint az építkezéseknél nélkülözhetetlen emelőszerkezet „használati joga egyenlő arányban illeti meg a tagokat”.’ Mégis csak a túrkeveiek dolgoznak vele. A törökszentmiklósi társnál tavaly alig töltött pár hetet a gép. — »Nem tudjuk odaadni senkinek — győzköd Süveges István, a túrkevei elnök. — Hogyan emelnénk iel az emeletes házakhoz használt Blokkokat daru nélkül. Kézzel?.. Most, amikor 1978-ban körülbelül 150 lakáson dolgozunk, vagy kezdjük el építését egy percig sem hagyhat itt bennünket a daru. KIFIZETŰDŰ? Igaza van? Mezőitúr és Túr- keve lakásépítési tervének teljesítése nem múlhat egy autódarun. Különösen, ha az építőknél nem is hiányzik ez az eszköz. Csak ki kell használni, és ennek érdekében mindent meg is tesz a túrkevei szövetkezet vezetősége. Túl sokat is. Miért akadozzanak a törökszentmiklósi építkezések daruhiány, közös géphasználatra szövetkezett társuk feszített tervei miatt? — kérdezik a darura pályázó Miklóson. Miért az „Alföldi” határidői csússzanak? A gép közös. A kérdések különösen akkor jogosak, ha tudjuk, Tö- rökszentmiklóson is építenek lakásokat (körülbelül olyanokat, mint a másik szövetkezet), a közepes építőblokkok felemeléséhez azonban nem autódarut használnak. A kölcsönző vállalattól bérelnek sínen mozgó emelőszerkezetet: — Lakásépítkezéseinkhez nem is kellene a közös gép — mondta Németh Ferenc, a törökszentmiklósi szövetkezet elnöke. — Túl drága lenne üzemeltetése. A telepített daru óránként 175 forintért dolgozik, az autóra szereltnek minden órája 350 forintba kerül. Ha a túrke- veiek is bérelt daruval építenék lakásaikat, nyugodtan feloszthatnánk egymás között a közös gép munkaidejét. Van olyan építkezés, amin csak autódaruval lehet dolgozni. Törökszentmiklóson most épülne egy napraforgó-tároló szín, asztalos- és lakatosüzemük falainak felállítását is el kellett volna már kezdeni. Autódarut azonban sehol sem kapnak. Sem géptársulásukéhoz, sem máséhoz nem jutnak hozzá. Igaz, a túrkeveiek is nemsokára hozzáfognak egy tornacsarnokhoz, amihez feltétlenül mozgékony emelőgép kell. Addig azonban a daru csak lakóházaknál dolgozik. Állítólag gazdaságosan — 350 forintért óránként. Körülbelül ennyit érdemes elmondani a közös gép kisajátítása körüli vitáról. Az indulatok, az állítólagos könyvelési hiányosságok taglalása mellőzhető. Inkább az érdekes, hogy az öt éve „élő” társulás körüli vita csak egy éve lángolt fel. 1973-ban határozta el a KISZÖV elnöksége, hogy kétmillió forintért vásárol egy autódarut és két árokásó gépet a törökszentmiklósi, a mezőtúri, a tiszaföldvári és a ken- deresi építőknek. A szövetkezetek dolga csak a megegyezés, a géphasználat megszervezése lett volna. Aztán a kenderesiek kiléptek, a mezőtúriak a túrkevei szövetkezetbe olvadtak be egy évvel ezelőtt. A túrkevei vezetőség természetesnek vette, ha Mezőtúr hozzájuk kerül, akkor az ott talált daru is az övék. (A régi társulás gazdája (gesztora) a mezőtúri szövetkezet volt.) „ŰI” SZELEK Csakjiát közben Tö- rökszentmiklósra új elnök került. Rájött, nekik is jól jönne néha az ügyes gép. A szerződéssel érvelt, ám sikeresen — bár alaptalanul — verték vissza követeléseit. „Mi két város lakásépítését vettük a nyakunkba” — vágtak vissza Túr- kevéről. Hiába foglalkozott az üggyel a KISZÖV elnökségi ülése is, a társulási szerződés csak írás maradt. Talán nem akarták lehetetlen helyzetbe hozni a daru birtoklóját és két város lakásépítéseit megállítani. Talán az hatott, hogy a közös gépet a túrkeveiek saját pénzükből újították fel. (Persze csak ők használták.) És különben is: úgy látszik, hiába a gépet vásárló KISZÖV minden döntése. A daru marad ott, ahol van. Túrkeve makacs. „Már úgyis elavult a szerződés”: — A megnövekedett feladatok miatt nem tudnak megegyezni, a szövetkezetek, öt évvel ezelőtt még alig építettek emeletes házakat a szövetkezetek, ma meg ... Egy szövetkezetnek is kevés egyetlen autódaru. A tagok kinőtték a társulást. POTYAGÉPEK Fura egy géptársulás volt ez. Öt évvel ezelőtt a tagok kaptak három gépet. Dolgoztak vele, és ha nekik nem kellett — akkor még gyakran előfordult —, bérbe adták idegeneknek. Jellemző, amit Süveges elnök említett: „A másfél milliót érő darut most újítottuk fel 750 ezer forintért. Annyira el volt használódva”. Az árokásó gépek is alig képe- sek már működésre. Az alapítás óta eltelt évek alatt senki sem törődött a géppark bővítésével. A karbantartással is alig-alig. A KISZÖV — végeredményben más szövetkezetek pénzéből — vett három gépet. A társulás fejlesztésére azonban nem gondolt. Nem véletlenül kicsi a mai feladatokhoz. A „szülőatya” ellen- őrizte-e, hogy mire költik az amortizációból befolyt, bővítésre fordítható pénzt a működtetők? Nem valószínű. A szövetkezetek se gondoltak arra, hogy a „potyagépekhez” saját pénzüket ösz- szeadva újakat vásároljanak. A társulást magukra hagyták, és a csaik papíron létező közösség elkezdhetett osztozni a „jusson”. A „gazda” jogait öröklő túrkeveiek csak véletlenül jártak a legjobban. Helyükben talán más is így tett volna. Lehetősége volt rá. * Mostanában ismét forr a vita. A törökszentmiklósi szövetkezet azt követeli: a túrkeveiek számoljanak el a daru működtetésének eddigi hasznával, eredményével. „Együtt kaptuk a pénzt” — mondják. Á túrkevei elnök fogadkozik az „egyeztető” tárgyaláson: „minden megvan a könyvekben. Az lesz a legjobb, ha széjjel megyünk. A társulás életképtelen.” A KISZÖV újabb gépekkel rendelkező épitőszö- vetkezetek bevonását javasolja. mert 'társulva gépekre költendő pénzt takaríthatnak meg az összefogók. Képviselője azonban mégis ígv folytatja: „vagy meg kell szüntetni a géptársulást”. Csak a vita megszüntetéséért? ... _ V. Szász József Búzabemutató Rákóczifalván A holnap fajtáiért Tegnap délelőtt Rákóczifalván őszibúza-bemutatót tartott a Gabona- és Iparinövény Termelési Rendszer. Dr. Bereczki László, a rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezet elnöke üdvözölte a résztvevőket, majd a rendszer igazgatója, Bozsik Zoltán az elmúlt évben megfogalmazott, és idén megvalósítandó cékitűzésekről szólt. Az időszerű tennivalók közül az igazgató arról beszélt, hogy a gondtalan munkát sok külső tényező zavarja. A GITR vegyszerigényét jelenleg a kereskedelem nem képes kielégíteni, hiszen 130 ezer hektárra a rövid határidőn belül nincs szállító. A termesztés technológiája ugyancsak sok nehézséggel küzd. Ma a világon általában a 40 mázsa és az alatti termésátlagokhoz méretezik a gépet. Ez is egyik oka — Magyarországot eredményeit tekintve búzatermesztésben csak négy ország előzi meg — hogy a gépgyártó cégek a 120 gabonatermelő állam átlagához tervezik az eszközeiket. Így jelenleg megfelelő vetőgép, műtrágyaszóró és kombájn sem áll rendelkezésre. A tervekről szólva Bozsik Zoltán elmondta, hogy a Rendszer 5 év távlatában másfél mázsával növeli a hektáronkénti termésátlagot. Erre reális alapot nyújtanak a rendelkezésre álló technikai és biológiai eszközök. A további fejlődés érdekében a GITR és a nádudvari KITE együttműködik. Most mindenek előtt segítséget kell nyújtani a gazdaságoknak. Készülni kell arra, hogy 1981 82-ben a búzából újabb fajtaváltás lesz. Már most ajánlják a GK—Szegedet, amely az elkövetkezendő időszak „slágere” lesz. De nagy reményeket fűznek a szakemberek az NV 103-as fajtához is, amelyeket tegnap szántóföldi kísérleten tekintettek meg a vendégek. Már most gondol a holnaputánra a> rendszer, hiszen keresik azt a fajtát, amellyel a ma újdonságnak számító Rana búzákat öt—hét év múlva felválthatják. Új elképzelésekről is tájékoztattak a rendszer vezetői. Ismét előtérbe kerül az őszi árpa, amely búza után vethető, s nagyobb termést ad, mint a legjobb takarmány- fajták. A tájékoztató után a szakemberek és nemesítők a szántóföldi kísérletekben tekintették meg a jövő fajtáit. Általános, elismerést aratott a GK—Szeged, a GK—Tisza- táj, az MV 6-os, valamint a francia Rivoli búza. A résztvevők egyöntetű véleménye szerint a jövő az alacsony növésű, a betegségekkel szemben ellenálló, kevésbé pergő fajtáké. A programban ma a Vetőmag Vállalat szakemberei ismerkednek az új búzákkal, holnap pedig a partnergazdaságok növénytermesztőinek tartanak bemutatót. — « -
