Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-20 / 143. szám
1978. június 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Idegek orr a labdarúgó világ. Fenn a csúcson, a sportág Olimposzán istenek, félistenek kerestetnek. Zeusz — azaz az ezerfejű Cézár, a közönség — osztja a halhatatlanságot a legnagyobbaknak a Mundialon. De itthon is tétre játszott szinte valamennyi NB-s csapat az elmúlt fordulókban. Volt, amelyik az NB I-et célozta meg, mások az NB II-höz szükséges pontokat igyekeztek összekuporgatni, az alsóbázban pedig legalább az osztályozó lehetőségébe próbáltak belekapaszkodni az NB III sereghajtói. Ha valamikor, hát ebben a néhány fordulóban hihetetlen nagy szerepe volt annak, ki mit tud még rátenni az utolsó 90 percekre. És úgy látszik, a készlet elsősorban higgadtságból, a józan körültekintésből, egyszóval az idegi tartalékokból fogyott el. Nem minden csapat bírta „cérnával” végig a bajnokságot. Már az utolsó előtti mérkőzésen „kivágta a biztosítékot” az NB I egyik várományosa: a Debreceni VSC a Kazincbarcikával a pályán kívül is mérkőzött. Az eredmény: Kendi Ferenc megropogtatott két bordája, jó pár kiállított, majd eltiltott vagy megsérült barcikai játékos. A botrány miatt aztán az utolsó mérkőzésre nem kevesebb, mint öt játékosát nélkülözte a Vegyész, így az Izzó valójában nyitott kapun át jutott az NB I-be. A Debrecen tehát öngólt lőtt azzal, hogy megkönnyítette nagy riválisa számára a helyzetet. Ráadásul Teleki Gyula fiai felett sem múlt el nyomtalanul az utolsó hazai mérkőzés kavarta vihar, a váci 0:0-ba minden bizonnyal ez is belejátszott. Ugyanígy vesztette el fejét vasárnap a Jászberényi Lehel. Nem kis feladat előtt állt: az első helyre pályázó Ózdot kellett volna kétvállra fektetni, hogy esélye legyen a tíz közé jutásra. A helyzet még az első félidő végén sem látszott reménytelennek. A bajnok- aspiráns óvatosan bekkelgetett, a Lehel puhatolódzva támadott, és látszott, a döntés a második félidőre marad. Ügy is lett: két berényi védő hibájából a vendégek szerezték vezetést, de ezt Kelemen kiegyenlítette. Aztán ismét szerencsés gólt ért el az Ózd — és látni kellett, mint vesztik el fejüket a hazaiak. László, a Lehel kapusa annyit hibázott, mint amennyit az egész bajnokságban nem. Lukácsi büntetőt rúghatott, de még csak esélye sem volt, hogy a kapuba találjon: toronymagasan lőtte el a labdát a léc fölött. Egy szoros mérkőzésen, egyik pillanatról a másikra támadt több osztálynyi szakadék a csapatok között. Mert az idegek felmondták a szolgálatot. Kanyarodjunk vissza még egy mondatra a Mun- dialhoz: vajon Törőcsik és Nyilasi gyászos szereplése nem a gyenge idegállapot számlájára írható? sportpályán a siker reményében a harcot A csak magabiztossággal, önbizalommal, kellő önuralommal felvértezett versenyző veheti fel. Olykor évek munkája válik semmissé, mert egy-egy játékos vagy csapat elveszti uralmát idegei fölött. Gondolnak-e erre az edzők akkor, amikor felkészítik játékosaikat sorsdöntő összecsapásokra? — pb — Táblázatok Áz NB II végeredménye 1. STC 2. Izzó 3. DVSC 4. K. Vegy. 3. Eger 6. SZMTE_ 7. Volán 8. Budafok 9. Kanizsa 10. Vác 11. BTASK 12. Dorog 13. Komló 14. BVSC 15. Fűzfő 1G. BKV E. 17. KKFSE 18. Szekszárd 19. Várpalota 20. MÁV DAC 38 23 10 5 75-33 56 38 22 10' G 63-26 54 38 23 7 8 51-36 53 38 20 9 9 66-35 49 38 16 14 8 55-39 46 38 17 9 12 59-41 43 38 12 16 10 55-50 40 38 14 11 13 64-48 39 38 14 9 15 49-48 37 38 14 9 15 39-42 37 38 12 12 14 38-42 36 38 13 10 15 37-44 36 38 13 8 17 39-46 34 38 10 13 15 50-57 33 38 11 11 16 46-68 33 38 9 13 16 34-48 31 38 6 18 14 50-67 30 38 9 9 20 38-73 27 38 7 10 21 44-73 24 38 7 8 23 41-77 22 Megjegyzés: A Várpalota és a MÁV DAC együttese osztályozót játszik majd az új NB II-be jutásért. Eredmények: Volán—Békéscsabai TASK 2:2, BVSC—BKV Előre 2:2, Kossuth KFSE—Dorog 1:1, Salgótarján—Fűzfő 1:0. Vasas Izzó—Kazincbarcika 2:0. Vác —Debreceni VSC 0:0, Várpalota —Eger l:l. Nagykanizsa—MÁV DAC 2:1. Komló—Budafok 3:3. NB III Keleti csoport Végeredmény 1. Ózd 38 20 13 5 73-31 53 2. MVSC 38 23 6 9 87-44 52 3. Szarvas 38 23 6 9 84-45 52 4. Papp SE 38 16 14 8 71 42 46 5. Sz. Dózsa 38 16 14 8 67-49 46 6. Szabó SE 38 18 8 12 61-44 44 7. Nyíregyh. 38 14 15 9 48-33 43 8. HMSE 38 15 13 10 66-52 43 9. DMTE 38 17 8 13 64-46 42 10. Gyula 38 16 9 13 56-57 41 11. Bors. B. 38 17 6 15 60-71 40 12. Lehel SC 38 14 11 13 53-61 39 13. Leninv. 38 15 8 15 61-51 38 14. Szó. MÁV 38 9 15 14 63-78 33 15. Kisvárda 38 10 13 15 47-62 33 16. Recsk 38 10 10 18 45-68 30 17. S.-újhely 38 7 10 21 42-84 24 18. H.-szob. 38 5 13 20 36-65 23 19. SZVSE 38 5 12 21 36-75 22 20. Salg. Síkü. 38 4 6 26 32-94 16 Megjegyzés. Az első vonal feletti csapatok az NB n-be jutottak. Az első és második vonal közöttiek osztályozót játszanak az NB II-be futásért. A második vonal alattiak kiestek a megyei bajnokságba. Eredmények: Gyula—Borsodi Bányász 3:0. Debreceni MTE— Szegedi Dózsa 4:2. Szegedi VSE —Sátoraljaújhely 4:2. Szarvas— Leninváros 1:0. Miskolci VSC— Recsk 5:2, Honvéd Papp J. SE —Salgótarjáni Síküveggyár 4:1, Hódmezővásárhely—Nyíregyháza 4:0. Labdarúgó NB II Evadzárás győzelemmel Szolnoki MTE— Szekszárdi Dózsa 3:0 (1:0) Szolnok, 1000 n., v.: Győri. SZMTE: Szendrei — Kántor, Simon, Porhanda, Kábák — Baran, Lódi (Kupeczki a szünetben), Zielbauer — Szatmári, Dákay, Varga (Za- kar a 70. percben). Edző: Friedmanszky Zoltán. Sz. Dózsa: Lipovszky (Pólyák a szünetben) — Szlovák, Korner, Somodi, Bonnyai — Tóth, Laki, Szőcs — Glava- tity, Boros (Pölöskei a 70. \ percben), Házi. Edző: Magasházi József. Hazai támadásokkal kezdődött a mérkőzés. Az első percben Varga 15 méteres, léc alá tartó nagy lövését öklözte ki Lipovszky. majd az előretörő Kántor 25 méteres kellemetlen, lapos lövését védte biztosan. A 16. percben Boros labdájával Házi tört kapura középen, de 10 méteres lövését a jól helyezkedő Szendrei kiütötte. A 22. percben Zielbauer futott fel a balszélen, magasan kapu elé lőtt labdáját a szekszárdi kapus látványos öklözéssel hárította. Négy perccel később Baran vezette fel a labdát, mintegy 35 méterről váratlanul kapura lőtt és a labda hatalmas erővel, védhetetlenül vágódott a jobb felső sarokba, 1:0. A 30. percben Lódi kapu elé ívelt labdáját Szatmári a kapunak háttal állva emelte kapura, ám a labda a bal kapufa tövéről kiperdült. A 32. percben Varga bal oldali beadásából Dákay a felső lécre, majd egy jobb oldali beadás után Varga a jobb kapufára fejelt. Az 51. percben Tóth jobb oldali beadásából Boros jó helyzetben a bal kapufa mellé fejelt. Három perccel később Tóth küldött távolról erős lövést a kapura, Szendrei először kiejtette a labdát, másodszorra azonban sikerült megkaparintania. A 64. percben Boros került gólhelyzetbe, de a labdát a kifutó Szendreibe lőtte. Négy perc múlva Zielbauer ívelt pontosan Szatmári fejére, és a jobbszélső éles fejese alig csúszott a léc fölé. A 75. percben Házi távoli lövését tolta kaj?u fölé Szendrei. A mérkőzés hajrájában csere- játékosai révén növelte előnyét az MTE. A 78. percben Kupeczki labdáját Zakar egy csel után, mintegy 14 méterről a kapujából kint álló Pólyák fölött a léc alá lőtte, 2:0. A 83. percben Kupeczki bombázott mintegy 20 mé't,erről a szekszárdi kapu jobb sarkába, 3:0. Négy perccel később szépíthettek volna a vendégek, Porhanda rossz hazaadását ugyanis Pölöskei elcsípte, de a kapu mellé helyezett. A végső helyezés szempontjából egyik csapat számára sem volt tétje a találkozónak. Ennek megfelelően sem az iram, sem pedig a színvonal nem haladta meg a közepest. Általában az MTE irányította a játékot, több gólhelyzetet dolgozott ki. A piros-fekete csatárok a gólokon kívül három kapufát is lőttek, s végeredményben ilyen arányban is megérdemelten győztek. Jó: Kántor, Simon, Porhanda, Baran, Szatmári, ill. Korner, Tóth, Szőcs. Verbók Holnapra maradt a döntés Vasárnap lejátszották a labdarúgó VB középdöntőiének második fordulóját, mely több meglepetéssel szolgált, Buenos Airesben Olaszország a vártnál nehezebben, mindössze 1:0-ra nyert az osztrákok ellen, míg Cordo- bában 2:2-re végződött az NSZK —Hollandia mérkőzés. A világ- bajnoki cím védői kétszer szerezték meg a vezetést, noha a hollandok támadtak többet. Az ezüstérmes csapat azonban hiába tette többször is próbára Maiért, csak egyenlíteni tudott. Mendozában Lengyelország VB. bronzérmes együttese végig fölényben játszott, ám gólhelyzetei közül csak egyet sikerült értékesítenie. s végül Szarmach gyönyörű fejesgóljával nyert 1:0-ra a csalódást okozó Peru ellen. Ezzel a lengyelek továbbra is versenyben maradtak az éremszerzésért folyó küzdelemben. Rosarióban a magyar Palotai Károly dirigálta az Argentina—Brazília összecsapást, amely jó. heves iramú mérkőzést hozott. Egyik: csapat sem tudott a másik fölé kerekedni, és a ta: lálkozó 0:0-ás döntetlennel ért véget. VB-menetrend Június 20. Tévé: 17.40, összefoglalók. Június 21. A-csoport: Hollandia—Olaszország (tévé: 17.35), NSZK— Ausztria. B-csoport: Brazília—Lengyelország,, Argentína—Peru. (Tévé: 23.00-tól 01.00-ig részletek mindkét mérkőzésről.) Végeredményben vasárnap egyik csoportban sem dőlt el semmi, a kedvezőbb pozícióban levő együttesek nem bírtak előnyt szerezni az utolsó fordulóra, amely a végső helyezéseket hivatott eldönteni. Annyi azonban bizonyos, hogy minden eddiginél nagyobb csata várható valamennyi hátralevő mérkőzésen. Függetlenül az utolsó fordulótól. Ausztria és Peru már kiesett a versenyből. Szerdán dől el. hogy a két csoport 3—3 esélyes csapata közül melyik négy játszhat még szombaton vagy vasárnap egy mérkőzést. A második forduló után így festenek a táblázatok. A-csoport: 1. Hollandia a 1 1 — 7-3 3 2. Olaszország 2 1 1 — 1-0 3 3. NSZK 2 — 2 — 2-2 2 4. Ausztria 2 — — 2 1-6 — B-csoport: 1. Brazília 2 1 1 —• 3-0 3 2. Argentína 2 1 1 — 2-0 3 3. Lengyelország 2 1’ r__ 1 1-2 2 4. Peru 2 — — 2 0-4 — * Ismét szó esett a magyarokról ... A holland Dirk Nanninga kiállítása kapcsán minden hír- ügynökség megjegyzi: ez a Mun. diái harmadik piros kártyája Törőcsik és Nyilasi után. Az NSZK—Hollandia mérkőzés utáni sajtóértekezleten Nanninga volt az egyik főszereplő. A sokak előtt érthetetlen kiállítás okairól kérdezték. — Teljesen ártatlan eset volt — mondotta. — Ügy érzem, az uruguayi Barreto játékvezető túljátszottá a szerepét. Egy szabadrúgás után Hölzenbein megfogta az orromat, és azt kérdezte: „Na, mi van?” Erre én a mellemmel taszítottam rajta és ugyanazt kérdeztem: „Na, mi van?” Ezzel a dolognak vége is lett volna, tömegével adódtak a mérkőzéseken ilyen jelenetek. Ekkor azonban Barreto hozzám MUNDIAL O I K rontott, sárga lapot vett elő és felírta a nevemet. Hibát követtem el, mert ekkor elnevettem magam, miűtán érthetetlen volt számomra az egész. Barreto még- inkább feldühödött, elkezdett ordítani, s mivel még mindig mosolyogtam, elővette a pirosat is. Fogalmam sincs arról, mi a rossz abban, ha valaki mosolyog. Továbbra sem komorodtam el és nem igen akartam lemenni a pályáról. Erre azt ordította, hogy rendőröket hív, erre lementem. Hivatalnok, elektromérnök, bankigazgató, földművelő is található a VB 32 játékvezetője között. Valamennyien sportoltak, a legtöbben természetesen a kerek bőrlabdának hódoltak, viszont korábbi ökölvívó és atléta is fellelhető soraikban. Egyértelműen Palotai Károly labdarúgó pályafutása volt a legsikeresebb. Az 1964-es olimpián aranyérmet nyert magyar csapat kapitánya volt. Ki lesz közülük a VB-döntő bírója — még senki nem tudja. Csütörtökön eldől. Labdarúgó NB III Kiesett a Lehel és a MÁV Mezőtúri Honvéd—Hajdúszoboszló Bocskai 3:1 (1:1). Mezőtúr, 600 n. v.: Csányi. M. Honvéd: Balázs — Takács P., Sólyom, Dávid, Takács B., Vágó (Szlávik), Batári, Kovács, Vozár (Bobcsek), Kup- csok, Czanka. Edző: Bencsik Gyula. H. Bocskai: Szőllősi — Kuki, Király, Jenei (Ács), Farkas, Mezei A., Mezei J., Nagy, Bodonyf, Siket, Kálmán. Edző: Sóvárgó Lajos. A széltől támogatott hazaiak lendültek támadásba, hamarosan mezőnyfölényt harcoltak ki, s a 29. percben megszerezték a vezetést is. A vendégek kapuja előtt pattogó labda Czanka elé került, és a szélső habozás nélkül a, bal alsó sarokba küldte, 1:0. Ezután megélénkült a játék, a vendégek is ügyesen adogattak a mezőnyben, a félidő végén pedig egyenlítettek. Ekkor a 16-os tájékán szabadon maradt Bodonyi kapta a labdát és élesen lőtt a bal alsó sarokba, 1:1. A 47. percben Batári szerzett labdát a felező vonalnál, két ügyes csel után kitűnően -indította Czankát, s a csatár most sem hibázott, 2:1. Továbbra is magabiztosan, tudatosan játszott a hazai gárda, több helyzetet is teremtett a vendégek kapuja előtt. A 69. percben Takács P. húzott el a jobb oldalon, és beadását Kovács látványos fejessel védhetetlenül küldte a jobb felső sarokba, 3:1. A kitűnően vezetett mérkőzésen nagyobb arányban is nyerhetett volna a hazai csapat, amely már korábban biztosította helyét az NB lies mezőnyben. Jó: Czanka, Kovács, Takács P^_. ill. Szőllősi, Bodonyi, Király. — Sindel' — Kisvárdai SE—Szolnoki MÁV 2:2 (1:0). Kisvárda, 600 n. v.: Makó. Kisvárda: Nagy Cs. —Weigl, Kulcsár, Szűcs, Tóth J., Kovács, Kormos (Boros), Komáromi, Gólyán (Szeregnyi), Tóth B., Bori. Edző: Baksa Gyula. Sz. MÁV: Donka — Juhász,. Árvái, Debreczeni, Takács (Nagy), Menyhárt, Erdei, Ábel, Szántai, Rózsavölgyi (Szilágyi), Németh. Mb. edző: Földesi János. A latyakos, vizes pálya már az első percekben megtréfálta a játékosokat. A harmadik percben Németh egyedül húzott kapura, de lapos lövése a gólvonal előtt elakadt egy tócsában. Két perccel később egy rövidre sikerült felszabadítás után Gólyán éles szögből bombázott a kimozduló Donka mellett a bal sarokba, 1:0. A félidő végéig nem alakult ki folyamatos játék, egyik oldalon sem tudtak kellőképpen alkalmazkodni. a mély talajhoz, így csak küzdelmes taktikai harcot vívtak a csapatok, a kapuk ritkán forogtak veszélyben. Szünet után élénkült az iram, a MÁV átvette az irányítást, s a levegőben lógott az egyenlítés. A 62. percben Takács élesen kapu elé lőtt labdáját Németh, majd Erdei vétettél el a gólvonal előtt. Három perccel később Szántai remek ütemben lépett ki a védők közül, és a kimozduló kapus fölött a jobb sarokba emelt, 1:1. A 73. percben Szilágyi saját térfeléről indulva átjátszotta a hazai védelmet, s a kifutó Nagy fölött a kapuba lőtte a labdát, 1:2. A hajrában a kékfehérek a játék lassítására, az eredmény tartására törekedtek, s ez a 86. percben megbosszulta magát. Komáromi átesett a menteni akaró Ábel lábán, a játékvezető 11-est ítélt, amellyel a sértett kiegyenlített. A végig nagy iramú, küzdelmes találkozón a MÁV helyzetei és második félidei játéka alapján közelebb állt a győzelemhez. Jó: Szűcs, Tóth J., Bori, ill. Debreczeni, Erdei, Menyhárt. — Tamási — Ózdi Kohász—Lehel SC 5:1 (0:0). Jászberény: 1200 n. v.: Tóth L. Ózd: Szabó — Pribék, Biró, Túrái, Fükő II. Fükő I. (Murányi), Bácskái I., Varga, Csuhány (Munkácsi) Konyha, Tóth. Edző: Frenkó László. Lehel SC: László — Hajdú, Sárközi, Kirchner, Kátai, Lukácsi, Lakatos, Postás, Bacher, Kelemen, Szabó. Edző: Bukhár László. Félelmetesen kezdtek a vendégek, a harmadik percben Csuhány fejesét Kátai a gólvonalról fejelte ki, aztán László előbb Csuhány, majd Konyha közeli lövését védte óriási bravúrral. Ezután az ózdiak átengedték a teret és a kezdeményezést a Lehelnek, amelynek csatárai azonban nem bírtak a tömörülő védelemmel, így meddő hazai fölénnyel telt el az első félidő. A 47. percben Bácskái vezette fel a labdát, húsz méterről kapura lőtt és a labda a jobb alsó sarokban kötött ki, 1:Q. Az 55. percben Postás szögletét Kelemen előre vetődve fejelte az ózdi kapuba, 1:1. A 71. percben Varga vezette át a labdát a fél pályán, Bácskáit szöktette jobb szélen, aki elhúzott Kátai mellett, és a kimozduló László mellett a kapu közepébe lőtt, 2:1. Egy perccel később Sárközi, László és Hajdú ösz- szefütött a 16-os előtt, Bácskái lecsapott a labdára és az üres kapuba gurította, 3:1. A 80. percben Bacher 6 méterről lőtt kapura, a labda felpattant, Szabó a gólvonalnál elérte, de azonnal szerelték — mégpedig szabálytalanul. A 11-est Lukácsi csúnyán fölé vágta. Két perccel később Munkácsi szabadrúgása a jobb oldali kapufán csattant, Tóth ismételt, de ő is a kapufát találta el, harmadszorra azonban Munkácsi már nem hibázott, 4:1. A 90. percben Bácskái állította be a végeredményt, 5:1. Az első játékrészben az ózdiak szemmel láthatóan a védelem biztonságára törekedtek, minden áron pontot akartak szerezni. A második 45 percben beindult a gólgyártás, elsősorban a Mezőtúri Honvéd egykori játékosa, Bácskái szemfülessége révén jutott jelentős előnyhöz az Ózd. ám az igazsághoz tartozik, "hogy a Lehel játékosok valósággal összeroppantak a hajrára, s hibát hibára halmoztak. Jó: Bácskái (a mezőny legjobbja), Fükő II., Konyha, ill. Kelemen. — Erdős —' A második gól után „kifeküdt” a szekszárdiak védelme Fotó: Kőhidi