Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-17 / 141. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI.EGYESÜLJETEK! XXIX. évf. 141. szóm, 1978. június 17. szombat A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Kádár János vezetésével párt- és kormányküldöttség látogat Lengyelországba Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első tit­kárának vezetésével, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának és a Lengyel Népköztársaság Államtanácsának és Minisztertanácsának meghívására, a közeli napokban magyar párt- és kormányküldöttség utazik hivatalos baráti látogatásra a Lengyel Népköztársaságba. (MTI) ÉJSZAKAI START BAJKONURBAN Két űrhajóssal a fedélzetén fellőtték a Szojuz-29-et Ismét éjszakai rajt volt Bajkonurban: bár helyi idő szerint a Szojuz—29 űrhajó indulása már a kora hajna­li órákra esett, az űrrepü­lőtéren még teljes volt a sö­tétség, amikor az utolsó elő­készületeket tették az indítás­ra, csupán a hordozórakéta hatalmas, 300 tonnás testét világították meg a reflekto­rok és a szerelőállványokon égtek a lámpák. Vlagyimir Kovaljonok és Alekszandr Ivancsenkov két és fél órával a rajt előtt szállt ki a televíziós képek­ről már jól ismert autóbusz­ból az űrruhában, kezében a megszokott kis táskával. Ke­vesen tudják egyébként, hogy ebben a táskában nem úti­poggyász, vagy háromnapi hideg élelem van, hanem egy ventillátor: a hermeti­kusan záró űrruhát már a Földön is állandóan fölfújt állapotban kell tartani, és belülről szellőztetni. Ez an­nál is inkább szükséges volt, mert ezúttal meleg éj­(Folytatás a 2. oldalon) KGST szakbizottság látogatása Tiszaföldváron Hz idényen kívüli öntözésé a jövő A hazánkban tartózkodó KGST trágyázási és öntözési szakbizottság 1 Tiszaföldvárra a Lenin Tsz-be látogatott, ahol tagjai a hazai öntözési kísérletek eredményeivel is­merkedtek. A látogatáson je­len volt Mohácsi Ottó, a me­gyei pártbizottság titkára is. A nemzetközi szakdelegá­ció — dr. Bocz Ernő egyete­mi tanár, a szakbizottság ve­zetője, Alfonzó Velasco, a Kubai Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium kutatási főosztályának veze­tője, dr. Janusz Jankowják, a poznani Agrotechnikai és Talajtani Intézet tüdományos munkatársa, dr. Wladyslaw Buniak, a wroclawi Agrár- tudományi Akadémia Mező- gazdasági és Meliorációs In­tézet vezetője, valamint Zde- nek Banoch kandidátus, a brnoi Agrártudományi Inté­zet öntözési osztályvezetője — előbb meghallgatta dr. Szabó Béla, a szövetkezet el­nökhelyettesének a 8 ezer hektáros gazdaság üzemszer­vezéséről és áz alkalmazott öntözési technológiáról szóló előadását. A küldöttség ez­után buszra szállt, és határ­szemlére indult. Közben meg­tekintették a gazdaság RAHYB szakosított sertéste­lepét. A külföldi szakembe­rek elismeréssel szóltak a szövetkezet gazdálkodását jelző eredményekről. A táblák között elhaladva általános elismerést váltott ki a jól fejlett és tiszta növény- állomány. A mezőhéki II. ön­tözőtelepnél Karakas Lajos, a Tiszamenti Regionális Víz­mű és Vízgazdálkodási Vál­lalat vízhasznosítási osztály- vezetője mutatta be a válla­lat gyakorlati tevékenységét. Ez az egy nyomásközpont 1500 hektárt tesz alkalmassá öntözésre, a munka nagy ré­szét idényen kívül végezhe­tik. A továbbiakban a vendé­gek az egyes kultúrák ter­mesztésével ismerkedtek. A gazdaság eredményei ez eset­ben is egyértelműen bizo­Az elnökhelyettes a vendégeknek mutatja, hogy az idényen kívül öntözött növények már most is fejlettebbek, mint a ha­gyományosan termesztett cukorrépák. nyitják, hogy az idényen kí­vüli öntözés nemcsak maga­sabb termésátlagot biztosít, hanem a munka olyan idő­szakban is elvégezhető, ami­kor bőségesen van víz, hasz­nálhatók az öntözőberendezé­sek, és kerül hozzá munkás­kéz is. A gazdálkodó szak­emberek véleménye szerint ezt az öntözési módot a jö­vőben általánossá kell tenni, mert rendkívül nagy termés­biztonságot ad. Szóba került a munkánál fellépő problémák közül a másodlagos szikesedés, amely a szakszerű vízellátás mel­lett, mint azt a tiszaföldvári példa is bizonyítja, nem tör­vényszerű. A látottakat értékelve Mo­hácsi Ottó elmondta, hogy hazánkban és különösen Szol­nok megyében nagy gondot fordítanak a mezőgazdasági termelésre. Most már egyre inkább elmondhatjuk, hogy a tudomány bevonult a gazdál­kodásunkba, amelynek kitű­nő reprezentánsa a tiszaföld­vári Lenin Termelőszövetke­zet. A külföldi szakemberek őszinte elismeréssel nyilat­koztak a megyében tapasztal­takról', kiemelve az itteni gazdaságok szervezettségét és a kimagaslóan jó öntözési eredményeket. Lázár György vezeti a KGST 32. ülésszakán részt vevő magyar küldöttséget Június 27-én Bukarestben megnyílik a Kölcsönös Gaz­dásági Segítség Tanácsának XXXII. ülésszaka. Az ülés­szakon a tagországok minisz­terelnöki szinten képviselte­tik magukat. A magyar kül­döttség Lázár Györgynek, a Minisztertanács elnökének vezetésével utazik Bukarest­be. (MTI) Budapestre érkezett a mongol külügyminiszter Púja Frigyes külügyminisz­ter meghívására tegnap hiva­talos baráti látogatásra ha­zánkba érkezett Mangalin Dügerszüren, a Mongol Nép- köztársaság külügyminiszte­re. A Ferihegyi repülőtéren Púja Frigyes, Házi Vencel külügyminiszter-helyettes és Szerencsés János, a Magyar Népköztársaság ulánbátori nagykövete fogadta. Jelen volt Bamdarijn Dügerszüren, a Mongol Népköztársaság bu­dapesti nagykövete. Mangalin Dügerszüren teg­nap megkoszorúzta a Hősök terén a Magyar hősök em­lékművét és a Szabadság té­ren a Szovjet hősi emlékmű­vet. A koszorúzáson részt vett Házi Vencel, Szerencsés János, Sipos Károly alezre­des, a Budapesti Helyőrség helyettes parancsnoka. Jelen volt Bamdarijn Dügerszüren. A koszorúzást követően a Külügyminisztériumban Púja Frigyes és Mangalin Düger­szüren megkezdte a hivatalos tárgyalásokat.- A két ország diplomáciájá­nak vezetői tájékoztatták egymást országaik belső hely­zetéről, áttekintették a ma­gyar—mongol kapcsolatok alakulását, számba vették a kétoldalú együttműködés to­vábbi fejlesztésének lehetősé­geit, és eszmecserét folytat­tak az időszerű nemzetközi kérdésekről. ic ic ni t t __*4 m W W cr t inr w Iff Felejthetetlen három nap Jászberényben Nyolcadik megyei Ifjú Gárda szemle Napok óta mutatós plaká­tok és színes transzparensek hirdetik a város közterein és utcáin, hogy az idén Jászberény ad otthont. a nyolcadik megyei Ifjú Gárda szemle háromnapos rendez­vénysorozatának. A résztve­vők — a megye városaiból és járásaiból érkezett tíz Ifjú Gárda szakasz — a Bé­ke és barátság ligetben ütöt­tek tábort. . A rendezvénysorozat teg­nap délután a Szövetkezet úton tartott megnyitó ün­nepséggel kezdődött, ahol Fekete József, a KISZ vá­rosi bizottságának titkára köszöntötte a résztvevőket. Az ünnepi köszöntő után az ifjúgárdisták díszmenetben vonultak el a tribün előtt. Az első nap programja a Béke és barátság ligetben is­merkedési esttel ért véget. A mai nap a versenyeké lesz. A nap programja: har­ci túraverseny. A közel 18 kilométeres szakaszon fel­állított 13 állomáshely érin­tésével a versenyzők ügyes­ségükről, leleményességükről, elméleti és gyakorlati felké­szültségükről adnak majd számot. A versenypontok: ifjúság- politikai, Ifjú Gárda, hon­védelmi, munkásőri, polgári Védelmi, közbiztonsági és. közrendészeti ismeretek. Gyakorlati felkészültségüket légpuskalövészettel, kézigrá­nátdobással, szennyezett te- Tepszakasz leküzdésével el­sősegélynyújtással bizonyít­ják a versenyzők. Este ne­ves pol-beat énekesek szó­rakoztatják a tábor lakóit. Szép élményeket, sok iz­galmat ígér a vasárnapi program. A zenés ébresztőt rajverseny, lövészet, fegyve­res terepváltófutás, a Hűtő­gépgyár strandfürdőjének medencéjében úszóverseny követi. Délután 3 órakor ér­tékelik a nap eredményeit, összegzik . a tapasztalatokat és adják át a legjobb telje­sítményekért járó díjakat. Szovjet állásfoglalás az amerikai politikáról Olaszországi merényletek (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) HUSZÁR ISTVÁN ANGYALFÖLDÖN Tegnap a főváros XIII. ke­rületébe látogatott Huszár István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyettese. A vendéget a kerületi párt- bizottság székházában Ko­vács Károly, a pártbizottság első titkára és Bozsik József, a városrész tanácselnöke fo­gadta. A program a Magyar Ha­jó- és Darugyárban folytató­dott. Az egész napos látogatás végén Huszár István aktíva- értekezleten tartott tájékoz­tatót aktuális gazdaságpoli­tikai kérdésekről. KIÁLLÍTÁS A MAGYAR NÉPI IPARMŰVÉSZET NEGYEDSZÁZADÁRÓL Több mint 150 népi ipar- művészeti remekmű látható az Iparművészeti Múzeum­ban tegnap megnyílt kiállí­táson, amely a magyar népi iparművészet negyedszázadát mutatja be. A Népi Iparmű­vészeti Tanács megalakulá­sának 25. évfordulója atkái­méból rendezett tárlatot Kor- nidesz Mihály, az MSZMP Központi Bizottságának osz­tályvezetője nyitotta meg. A ROMÁN KÜLDÖTTSÉG HAJDÚ-BIHAR MEGYÉBEN A Hajdú-Bihar megyei lá­togatáson tartózkodó román parlamenti küldöttség — élén Virgil Teodorescuval. a nagy nemzetgyűlés alelnökével, a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának tag­jával — tegnap délelőtt Deb­recenben megkoszorúzta a román hősök emlékművét. A koszorúzást követően a küldöttség a megyei tanács­ra látogatott, ahol Hajdú- Bihar párt-, tanácsi és tár­sadalmi szervezetei nevében Szabó Imre, a megyei tanács elnöke köszöntötte a vendé­geket. A nagy nemzetgyűlés kül­döttsége ezt követően felke­reste a Medicor Művek deb­receni orvosi műszergyárát. NAGY JÁNOS KÜLÜGYMINISZTER. HELYETTES SZOLNOKON Nagy János külügyminisz­ter-helyettes tegnap a szol­noki Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán tett lá­togatást. A program során megismerkedett a főiskola oktató-nevelő munkájával, majd délután összevont párt­nap keretében tájékoztatót tartott időszerű nemzetközi kérdésekről. ÜLÉST TARTOTT A TOT A hatékonyság gyorsabb növelésével kapcsolatos fel­adatokat kisebb számú mun­kaerővel és csökkenő föld­területtel kell megoldani a következő időszakban, ezért a termelés különböző ténye­zőit jobban összhangba kell hozni — hangsúlyozták a Termelőszövetkezetek Orszá­gos Tanácsának tegnapi bu­dapesti ülésén, amelyen a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar fejlesztésére hozott KB-határozattal összefüggő termelőszövetkezeti feladato­kat vitatták meg. díszdoktorrá avatták IDŐSEBB MARTIN LUTHER KINGET Tanévzáró és doktoravató ünnepi közgyűlést tartottak tegnap az ősi kollégium épü­letében a debreceni Refor­mátus Teológia Akadémia ta­nárai, diákjai. A magyaror­szági református egyház tu­dományos fokozat adomá­nyozására jogositot zsinata bizottsága a honoris causa címet adományozta idősebb Martin Luther King baptis­ta lelkésznek és Fred H. Kaan-nak, a Református Vi­lágszövetség- titkárának, az angliai és a walesi egyesült kongre&acionalista! egyház moderátorának. EGY MONDATBAN — Tegnap hazaérkezett Varsóból a magyar delegá­ció, amely Csikós-Nagy Béla államtitkárnak, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöké­nek vezetésével részt vett a KGST-tagállamok árhivatali vezetőinek tizedik értekezle­tén. — Marjai József miniszter­elnök-helyettes, Andrej Lu- kanov bolgár miniszterelnök­helyettes meghívására tegnap Szófiába utazott.

Next

/
Oldalképek
Tartalom