Szolnok Megyei Néplap, 1978. június (29. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-15 / 139. szám
1978. június 15. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Nyári tábor Tötevényben Az ö csöndjük Az író—olvasó találkozások értelméről Kiállítás a Néprajzi Múzeumban Fazekaskiállítással köszönti a Néprajzi Múzeum Mezőtúrt, a 600 évvel ezelőtt városi rangra emelt települést. A régi túri kerámia legszebb emlékeit a Néprajzi Múzeum őrzi. Mezőtúr, az Alföld második legnagyobb fazekasközpontja, a korsósmunka terén országosan első. A múlt század elején még olyan fekete edényeket égettek, mint napjainkban Nádudvaron. 1813- ban „Czéh-Forma Társaság”- ot alakítottak és 1817-ben sikerült elnyerniük a Korsós Céh kiváltságlevelét, költségeihez 88 mester járult hozzá. A gyűjtemény legkorábbi tárgya egy fekete gyertyamártó edény is az 1813-as évszámot viseli. Sok datált tárgy alapján a mezőtúri kerámia történeti fejlődését folyamatosan szemlélhetjük. A mázas edények az 1850-es évektől jelennek meg. A virágozott díszítés klasszikus fénykorát az 1880-as évektől számítjuk, a fejlődés az 1890-es években jut el csúcspontjára. A korsómesterek írástudók voltak, a korsók által szignált tárgyak alápján az egyes mesterek munkásságát be lehet mutatni. A „cifra” munka terén K. Nagy Gábornak volt nagy szerepe. Híres Badár Balázs, már a századfordulón nagy sikereket ért el díszedényeivel — a kiállítás a hagyományoshoz közelálló munkáit mull warn tatja be. A kiállítás záró- esztendeje 1914, ez a korszak törést jelentett a hagyományos stílusban. Képeink a kiállításon készültek. Festői környezetben, Jászberénytől 12 kilométerre megnyitotta kapuit a Délalföldi Pincegazdaság jászberényi célgazdaság nyári tábora. A gazdaság áz ötödik ötéves terv során 40 millió forint költséggel 340 hektár szőlőt telepít a város déli részén. A homokterületek hasznosítását szolgáló munkánál a nagy teljesítményű szőlőművelő gépek mellett szükség van a kézi munkára is. A munkaerőben _ szűkölködő gazdaság ezért már a telepítési program kezdetén pat- ronálási szerződést kötött a jászárokszállási Solymosi Ignác Gimnáziummal, az elmúlt-, évben pedig a jászberényi Székely Mihály Általános Iskolával. A megállapodás értelmében a diákok a nyáron — az idén június 12. és július 30. között — munkát vállalnak a gazdaság szőlészetében. Segítségükre az új telepítés® szőlősorok között a növényhajtások kiválasztásánál,. a törzskötözésnél van szükség. A tanulók a gazdaság nyári táborában laknak, ahol kényelmes hálószobákat, sátrakat rendeztek be számukra. A táborban étkeznek, szórakozásukról televízióval, rádióval, magnóval ellátott klubteremben, jól felszerelt sportudvaron gondoskodnak. A Déryné Művelődési Központ művészeti csoportjai műsoros esteket rendeznek a táborban. A fiatalok, teljesítményüktől függően, napi 70—90 forintot, de ennél többet is kereshetnek. A nyári munkák befejezése után a célgazdaság jutalómkirándulásra viszi őket a Balatonra. A tábor első lakói, a jászárokszállási gimnázium diákjai. A negyvenöt tagú csoportot június 19-től 29-ig a Székely Mihály Általános I§kola ötven tanulója követi. Utánuk újból a jászárokszállási gimnazisták folytatják a „zöldműszakot”. Évzáró a zeneiskolában A törökszentmiklósi Kodály Zoltán Zeneiskola tantestülete és kétszázötven növendéke kedden este a zsúfolásig telt nagyteremben tartotta évzáró ünnepségét. Melegh Károly igazgató foglalta össze a tanév során elért eredményeket, majd tanszakonként egy-egy növendék rövid műsorával és bizonyítványosztással ért véget az ünnepség. francia Egy fiatal költő, vi'i Mim fordítója, egy ízben megkérdezte tőlem: — Furcsa, hogy milyen sokat bíbelődsz közgondokkal a verseidben. Miért nem hagyod ezt a politikusokra? Nehéz volt válaszolnom neki. Nem tudhatta, hogy nálunk a költészet a szociológiát, sőt a filozófiát is kénytelen volt olykor helyettesíteni a századok során, de még az újságírást is: Tinódi krónikái valójában rírrtelő riportoknak, verses tudósításoknak foghatók fel. S ez a körülmény egészen sajátossá tette a . költészet funkcióját Magyarországon. Véletlen ez? Azt hiszem nem. Ugyanis minden országban más és más funkcióját alakította ki a költészetnek a történelem. Egyik helyen direktebb beszédre, politikus attitűdre késztette a költők javát, míg másutt több lehetőséget hagyott az útkeresésre, a kísérletezésekre, a szavakkal végrehajtott bűvészmutatványokra. Minden nép lírájában fellelhetjük mind e két fajta költészetet: az aktualitásokra is reagáló közéleti lírát éppúgy, mint a műfaji öntörvényeire hagyatkozó l’art pour l’art szépelgést. Ám, hogy miképpen aránylanak ezek egymáshoz egy adott országban és hogy melyik a domináns ág — ezt a történelem döntötte el. A mi nagyszerű líránk fő vonulatában legalább is — közéleti költészet, ..sorsköltészet” volt mindig is, mert ebben az országban így intézkedett a történelem. Ez határozta meg az emberek vershez való viszonyát. Mindezen kívül az anekdo- tázó, lakodalmi rigmusolás, a megboldogult jótetteit elsoroló rímes kántori siratok is nagy mértékben befolyásolják a tömegeknek — kiváltképp a parasztoknak — a költészetről kialakított képét. Meg aztán keleti nép is volnánk eredet szerint: minden bizonnyal volt naiv eposzunk, ha nem is maradt fenn. Mesélő, hőskölteményeket teremtő népek mai fiai is a mesét, a sztorit igénylik elsősorban a verstől, történetet, csak éppen „rímekbe szedve”. A költőket mély tisztelettel övezik, de maguk közt vállveregető kedélyességgel „rímfaragóknak, rímkovácsoknak” mondják őket. Verses — s csakis rímelős verses — krónikát ismernek el költészetnek manapság is az egyszerű falusi emberek. És szigorúan megpirongatják a költőt, ha „rajtafogják” a „hazugságon”. Saját falumban voltam egyszer író—olvasó találkozón. Az egyik volt iskolatársam elsőnek kért szót néhány költeményem elhangzása után: — Ferke, legalább engem ne csapj be a verseidben. — Már miért csapnálak be? — Ott laktam mellettetek, szomszédok voltunk és láttam, hoey, a disznókat sosem a húgod etette, hanem rendszerint az öcséd. — Miért fontos ez most? — Mert az imént elhangzott versedben az áll a húgodról, hogy „fut malac-etetéstől. odahagyja a konyhát, hol füstök szürkeszínű nagy- kendőjükbe vonnák”. Diadallal ült le, úgy érezte megfogott. Nem volt könnyű válaszolni neki. Nehéz volt megértetni azt, amire csak sok-sok olvasás után jön rá az ember: hogy a művészi igazság a típusban érvényes, az egyedekben sokszor nem egészen. A kis- húgom — azzal, hogy vers lett belőle — egyben minden városba menekülő falusi kislány jegyeinek, tulajdonságainak a hordozójává vált. Értetlenek még — de már nagyon érdeklődők. Mindig tiszta, jóindulatú és jóhisze- -«mű várakozással jönnek el az író-olvasó találkozóra. És mindig odaadó, szinte áhí- tatos a figyelmük. Csönd van, amíg verset mondok vagy beszélek, illetve nem is csönd az már, inkább feszült egyetértés. Az ő csöndjükre egyszerűen nincsenek szavaim. Lehet figyelni lélegzetvisszafojtva, a csönd lehet rezzenéstelen, szegetlen, egytömbű. lehet olyan csöndes a csönd, hogy benne a légyzümmögés repülőberregésnek hangzik. De az ő csöndjüket jelzővel egyszerűen lehetetlen minősíteni. S a beigazolódásra szomjas, bátorításra váró lelkek moccanatlan figyelme a legszebb honorárium az író számára. Tudom, az irodalom hatását nem lehet lemérni. Az ő csöndjük azonban egy kicsit méri a mérhetetlent, a hatás közvetlennek mutatja egy pillanatra magát — s kiváltóját . szinte elszédíti ezzel. szívesen Ezért járok író-olvasó találkozókra, ezért a szédületért. Évente száz—százötvenet is vállalok. Mert ha a publikum csak egyetlen verssornyi „fertőzést” kap az emberhez méltó indulatokból — már megérte elutazni az ország legtávolabbi községébe is. Azért, hogy olyan mértékben lehessünk emberek egyszer, amilyen mértékben csak lehetséges. Baranyi Ferenc z éveknek ez az idő- a alkalmas arra, hogy az leüljenek és bizalmas szemközti beszélgetést — Fiam, most, hogy leérettségiztél, anyád úgy érzi, rossz apa lennék, ha nem avatnálak be az élet legfontosabb tényeibe. — Tessék apa, mondjad: — Először is szeretnék neked megmutatni néhány dolgot, amellyel találkozni fogsz az életben. Például ezt a tárgyat úgy hívják, hogy nyakkendő. — És mit kell vele csinálni? — Először is felveszel egy inget, majd ezt a nyakad köré tekered, látod így. — És ez mire való? — Azt senki sem tudja biztosan. De ha kimész a nagybetűs Életbe, az emberek elvárják majd tőled, hogy ezt viseld. Ez a tárgy a beérkezettek válasza a ti békejelvényetekre. — Elég viccesen néz ki. És mi van még, apa? — Ez itt fiacskám, látod, egy öltöny. Most meg mit nevetsz? — A kabát ugyanolyan anyagból készült, mint a nadrág. Ez aztán teljes képtelenség. ART BUCHWALD: Ilyen az élet! — Igen. A kabát ugyanolyan, mint a nadrág, és a külvilág elvárja majd tőled, hogy napközben ezt viseld. —- De hát a nadrágba élt vasaltak. Az mire való? — Efelől nem vagyok egészen bizonyos. De most már, hogy felnőttél, tőled ;s el fogják várni, hogy élesre vasalt nadrágot viselj. — Te jó Isten, mi jöhet még ez után? — Fiam, szeretném, ha komolyan vennéd, amiről most beszélgetünk. Lehet, hogy már korábban meg kellett volna magyaráznom neked ezeket a dolgokat, de nem akartam tönkretenni az iskolás éveidet. Hidd el, amit most mondok neked, az nagy hatással lesz mindarra, amit a későbbiekben cselekszel. — Ne haragudj apa, be kell ismerned, hogy nyakkendőt meg szabályos öltönyt viselni nagyon füi;a ötlet. — Mehetünk tovább ? Ezek a furcsa külsejű bőrtárgyak a cipők. Van valami" fogalmad róla, hogy mire használják őket? — A leghalványabb ideám sincs. — Felhúzod őket a lábadra, hogy azokat megvédd az éles tárgyaktól. — Én nem akarok ilyesmit viselni, apa. Inkább vállalom a kockázatot. — Nem is tudom, hogy mondjam meg neked fiacskám, de a legtöbb helyen megkövetelik a felnőttektől, hogy cipőt viseljenek. — Nézd, apa! Ha akarod, én viselek nyakkendőt, sőt még az élesre vasalt nadrágot és zakót is, de azokat az ostoba bőrdolgokat nem húzom a lábamra. — Cipők, fiam, cipőnek hívják őket. Hidd el, hozzá fogsz szokni. Egy kis idő után még meg is szereted, és suvickolni fogod őket. — Csak nem azt akarod mondani, hogy ezeket még tisztogatni is kell ? — Nem kell, de akkor jobban festenek, és tovább is tartanak. Nézd, itt van ez a pár zokni, vedd fel ,és ... — Mi az, hogy zokni? — Azt a cipő alatt viseli az ember, hogy a bőr fel ne dörzsölje a lábát. — Épp most mondtad, hogy a cipő a lábam védelmére szolgál. — Feltéve, hogy zoknit is viselsz alatta. Fiacskám, ne nehezítsd meg a dolgomat. Talán nem valami pompásan magyaráztam el neked az élet e megváltoztathatatlan tényeit, de hidd el, hogy az igazat mondtam. — Sajnálom apa, csak tudod, ahogy így egyszerre a nyakamba zúdult ez az egész, meg vagyok döbbenve a csodálkozástól. — Akkor talán ennyi elég is volt egy napra. Holnap majd beszélek neked a borotváról. — Borotva? Ez aztán egy oltári fura szó! (Fordította: Zilahi Judit)
