Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-14 / 112. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. május 14. Avtandil Adeisvili: Felvilágosító propaganda — Halló! Halló! Állami gazdaság! — Igen, tessék. — Az előadó elindult önökhöz. Halló! Halló! — Igen, igen, tessék! — Készítsenek elő megfelelő helyiséget, szervezzenek hallgatóságot. Az előadás témája: Az alkoholizmus és az alkoholizmus elleni harc. Az állami gazdaság igazgatója rendkívüli értekezletet hívott össze. — Egy előadó jön hozzánk Tbilisziből — kezdte. — Igen, igen... — ingatták a fejüket a beosztottjai. — Fel kell készülni a fogadásra.', Te, Vano, levágsz egy bárányt. — Igenis! — mondta a zootechnikus. — Te, Iraklij, bort szerzel. — Meglesz! — mondta a főagronómus. — Te, Elizbar, „Extra” konyakot hozol. — „Extrát” nem enged a könyvelés — mondta a bérelszámoló. — Akkor vegyél háromcsillagosat. Te pedig, Givi, előkészíted a literes ivótülköket. — Rendben! — mondta a raktáros. — Gogi, te mondod a tósz- tokat. — Ezen nem fog múlni — mondta a főmérnök. — Jászon, te arra ügyelsz, hogy mindenki fenékig kiigya a tülköt. — Ne aggódj, senkit sem tévesztek szem elől — mondta az igazgatóhelyettes. Az igazgató elégedetten nézett végig munkatársain. — No, azt hiszem, minden rendben van, jöhet az előadó ... * * * — Halló! Halló! Tbiliszi? — Igen, tessék. — Haladéktalanul küldjenek orvost. SzívSpecialistáti. Helikopterrel! Az előadó h végét járja.. (Zahemszky László fordítása) Sikeres vadászat A vadászatról visszatérő férj a pályaudvarról telefonál a feleségének: — Én vagyok, Mary. Jövök haza. — Milyen volt a vadászat, kedvesem? — Minden rendben volt. Egy hónapig nem kell húst vennünk. — Szar'vast ejtettél? — Nem, elittam a havi fizetésemet1. Három dologra voltak büszkék Bakiszépkorda lakói : önmagukra, birkapörkölt j ükre és két sportegyesületükre. Az első sohasem okozott nekik fejtörést, a birkapörköltnek is csak az ára változott az idők folyamán, hanem a sport színvonala annál jobban hanyatlott. A Pitekenő és a Gombócgyúró SE versenyzőit mind többször emlegették az ..indultak még” között. A pitekenők labdarúgóinak védekezését — néhányszor úgy kitömték őket, mint az állatokat a Nemzeti Múzeumban — még elfogadták (kedvencekről és a legnépszerűbb sportágról lévén szó), de az atléták magyarázkodására már felhördültek a zetőségének indoklása. — Azért szerepeltek gyengén a rövidtávfutók, mert az ellenfelek félelmükben ragasztóval kenték be a baki- szépkordaiak futócipőjét, s így a rajtgéppel a lábukon kellett megtenniük a távot... — hangzott a szakosztály vezetőjének indoklása. A vetélytárs kudarcainak a gombócgyúrók sem örülhettek sokáig: rájuk is rossz napok virradtak. A sakkozókról kiderült, hogy színtévesztők, a kajak-kenusok az eldugott Evezős csárdában tréningeztek. Még nagyobb megdöbbenést váltott ki az a hír, hogy a labdarúgókat kirakati bábuknak akarta szerződtetni — játékuk láttán — az egyik elragadtatott nyugati cég. Akkor telt be a pohár, amikor az egyik versenyről postán, csomagban érkeztek haza a dédelgetett birkózók, ráadásul portósan. Ebben a helyzetben egyetlen megoldás kínálkozott: a két nagy múltú egyesületet összevonták, s élére szinte még juniorkorú elnököt neveztek ki. Az új elnök, Gyepesák Hubert nagy ambícióval látott munkához. Mindenkivel önéletrajzot Íratott, amelyet lábjegyzetekkel tűzdelt meg, majd személyre szólóan meghatározta a feladatokat. Az egyesületek hajdani vezetőiből alakult intézőbizottság buzgón helyeselt, s mindösz- sze a fúzió után az egységes név miatt támadt nézetletérés. Gyepesák úgy gondolta, ezt még ráérnek eldönteni, a sportélet fellendítése, az egyesület szénájának rendbe hozása mindennél fontosabb — addig is használják együtt mindkét sportkör pecsétjeit. Ellentmondani senki sem mert, ám az intézőbizottság tagjai maguk között és magukban más álláspontra helyezkedtek. Az új egyesület — csodák csodájára — gyors fejlődésnek indult. Rövid idő alatt túlszárnyalták a megyei átlagot, majd némely sportágban a legjobbakkal is felvették a versenyt. Váratlanul azonban az elnök kórházba került, amiből azután újabb bonyodalmak származtak. Kezdetben arról vitatkoztak az intézőbizottsági tagok, hogy melyik egyesület pecsétje legyen felül. Az áthidaló megoldás — nyomják egymás mellé a kettőt — sem vezetett eredményre, mert hiszen nem mindegy, melyik egyesület pecsétje áll elöl. Később fellángoltak az egységes elnevezéssel kapcsolatos — addig elfojtott — viták. Nemsokára a pitekenők egyik vezérét eltévedt diszkosz találta fültövön — azóta is körbe- forogva közlekedik, mint az őrült dervisek. Az ellenpárt nagyhangú szónokát másnap gyeptéglák közé taposva találták. Két hét is beletelt, mire visszanyerte emberi formáját, és takarodót fújtak a bőrén levő zöld elszíneződések. A nagy jövő előtt álló fúzió alkotóelemeire bomlott szét, a sporttal, az eredményekkel senki sem törődött. — Legyen az egységes név Pitehenger SE — javasolták a belháború elején a pitekenők. — Ez magában foglalja a dicsőséges Pitekenő egyesületet, utal a hírneves Gombócgyúró egyesületre is. ugyanakkor azt is jelzi, hogy közös erővel mindenkit „lehengerelünk” a sportban. — Szó sem lehet róla — tiltakoztak az ellenlábasok. — Akkora egyesületnek, mint a miénk, ez kimondottan piti név. — Micsoda? — hördültek fel a másik táborban. — Talán legyen Gombócda? A főidőn már akkor rendeztek pitekenő világbajnokságot» amikor az embereknek még fogalmuk sem volt a sportról, nemhogy a gombócgyúrásról! A viták kellős közepén a titkárnő lépett be a tanácskozóterembe ... Táviratot hozott az elnöktől. Ez állt benne: ..Sporttársak, stop, gondolkodtam a dolgon, stop, igazuk van. stop, a fúziónak valóban kell egy, stop, közös név, stop, a javaslatom, stop, pitekenő és gombócgyúró egyesült sportegyesület, stop, ha nem tetszik, értesítsenek, stop, találok másikat, stop, gyepesák hubert elnök sk stop. Constantin Lajos Ezen nevet ... A fiatalembert otthagyta az imádottja. A fiú szörnyen levert, mozdulatlanul guny- nyaszt, szeme egy pontra mered. — Ne bánkódjál — vigasztalja az apja. — Fiatal és jóképű vagy, már holnap találsz egy másik lányt. — Jó, — jó, de mit csináljak ma? * * * Az elmegyógyász rendelőjében egy fiatalember idegesen azt magyarázgatja az orvosnak, hogy őt a rokonai kényszerítették erre a látogatásra, és csakis azért, mert ő a pamutzoknit kedveli jobban, és nem szereti a műanyagból készültet. — De hát mi a baj ebben? —, kérdi az orvos. — Én is a pamutzoknit kedvelem. — Igazán? — kiáltja örömmel a páciens. — És mivel szereti jobban, doktor úr — növényolajjal vagy majonézzel? Kép szöveg nélkül Izsók Jenő rajza B ocsásson meg, hogy nem üdvözölhetem, ha megáll a sírom előtt. — E meghökkentő mondatot a tiszafüredi ör- vényi úti temető egyik szürkegránit síroszlopáról olvastam. Alatta név és két dátum. Bevallom, fura érzéseket sugallt bennem a rövid közlemény, hiszen az elmúlás kertjében sehogysem illett a közhelyszámba menő, hagyományos feliratok sorába. — Jól ismertük a szöveg íróját, Monori Kálmán bácsit — tájékoztat Korda Gyula, a Tiszafüred és Vidéke Áfész elnökhelyettese. — Kálmán bácsi ízig-vérig udvarias kereskedő volt, mellesleg nagy tréfakedvelő ember hírében állt. Szerette a község, adomái közszájon forogtak, jórészük ma is él. A felszabadulás után kis üzletében vasipari cikkeket, főleg kerékpárkerekeket, láncokat, vázakat, tengelyeket árult. Mivel a negyvenes évek derekától néhány évig a bicikli jelentette a fő közlekedési eszközt, kiírta fehér festékkel a bolt falára: „Hiányzik egy kereke? Nálam megveheti! Egy kerékkel több van önnek? Nálam eladhatja!” A helybeliek nevettek, betértek, diskuráltak — amiből sokSíri szór vásár lett. Később Kálmán bácsi belépett a szövetkezetbe, ahol kiválóan dolgozott, így hamarosan ellenőr lett, fura hobbival. A rendhagyó időtöltés sír- vers-írást jelentett. Több százat szerkesztett, költött, írt, átírt — megrendelésre, olykor kérés nélkül. A feliratok egy részéből úgy tűnik, hogy a házsártos asszonyok hamarabb elköltöznek az élők sorából. „Ift nyugszik Kiss Gáspárné — férje pedig otthon." „Itt nyugszik e csendes helyen Szabó Agnes, kedves nejem, Isten adta, visszakérte, Aldassék a neve érte.” Rossz, aki rosszra gondol: „Rövid az élet — rövid volt a tied is Állította szűkölködő feleséged: Maris.” Néha a halál okát is megtudhatjuk. „Kovács Pétert megrágta a tehene, Itten nyugszik, ehen e.” A negyvenes évek elején az agg földbirtokos a zsíköltészet ros jussot egy orfeumi táncosnőre testálta. A hoppon maradt örökösök egy csípős strófával vigasztalódtak. „Kedves halottunk, Itt hagyunk örökre. Ha meguntad hanyatt. Támaszkodj könyökre.” Melegség, az egyszerű emberek kedvessége, munkatisztelete csendül ki az alábbi sorokból. „Ki e sírba nyugszik Kék ingbe gatyába Negyven esztendeig volt Kábának gulyása. Esmérte a község apraja és nagyja Azért nincs a neve ide kifaragva.” Úgy tűnik, olykor a mennyország megközelítése se könnyű. „Sokáig taposta Nagy Pál a föld hátát Doberdói hadban lőtték a fél lábát Kétséges, kétséges, felér-e a mennybe, Mert hát a mankóját itt lenn felejtette.” Kálmán bácsi nem szerette a dologkerülőket. A következő szakaszt hellyel-köz- zel még ma is jónéhányszor leírhatnánk: „Egy dologkerülő fekszik a sírboltba Nem volt életében soha semmi dolga Mindig naplopó volt, lustálkodott, henyélt Még mostan is henyél, csak fekhelyet cserélt.” És végül az ismert strófa kissé átalakított változata. „Itten nyugszik Gacsal Pista Csinálta a keresztapja Az anyjának barátságbul Ezt a fejfát akácfábul.” Az örvényi úti temetőt már évek óta lezártnak nyilvánították. Hantjai még dacolnak a romboló idővel, de a település sátortetős, kőporos házai egyre közelebb kerülnek az akácos, gesztenyés ligethez. A korhadt, kidőlt kapun bejutva, a főbejárattól balra egy egyszerű, szürke síremlék, rajta egy komoly-furcsa felirat. Egy volt kereskedőé és rímfaragóé, aki szabad idejében annyi derűs pillanatot szerzett a tiszafüredieknek. DSZM
