Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-13 / 111. szám

1978. május 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 FILMJEGYZET Kihajolni — KÉSZ CSODA, hogy itt nem futnak össze a vonatok! — mondja hősünk a megdöb­bentő állapotok láttán. De csodák nincsenek, még Al­mamelléken, a Kihajolni ve­szélyes című új magyar film képzeletbeli állomásán sem. Így aztán az iménti ifjú a hozzánemértés .tehetetlensé­gével figyelheti, amint a ki­vételesen jól működő vezérlő­asztalon egymás félé közelít a vonatokat jelző két kis lámpa. Egy csattanás, füstö­lög az automata, kint az erdő felett is száll a füst. A „nem jelzett tartályvonat” és a sze­mély összeütközött. Mindebből Almamellék ve­zérkara mitsem érzékel. Kerek íír, az állomásfőnök a sze­mélyzeti WC-n trónol, szex­magazinját bújva sziesztázik. Tóbi. a jámbor beosztott még az éjszaka fáradalmait pihe­ni, másnaposán hever az ágyon. Klárika, az ártatlan pénztároslányka ma szabad szombatos, ő egyébként is csak a kávéfőzőt tudja kezel­ni. A szerencsétlenség egyet­len tanúja, ez a hosszú hajú egyetemista is csak véletle­nül került ide. A Kihajolni veszélyes, Si- monffy András hangjátéka alapján készült. — Arra az 50 percre futotta ebből az öt­letből, egy másfél órás film­hez ez kevés volt, — vetették a rendező szemére a kriti­kák. Pedig a film kétségkívül meglevő hibái nem ebből fa­kadnak. A magyar film új irányzatánál — általánosan elfogadott elnevezés híján ne­vezzük ezt groteszk filmvíg­játéknak — az alapötlet csak kiindulópont. Nem kitalált, a valóságban nem létező me­se, nem a fantázia játéka, hanem természetes élethely­zet. Esetünkben egy potyautas cseppen Almamellék pocsolyá­jába, és eltölt benne 1—2 na­pot. Előbb unatkozva, majd kíváncsian nézelődik, és vele mi is a szalutálások, vasalt egyenruhák, leeresztett pénz­tárablakok mögé látunk. Lát­juk a Főnök Kartársat, amint mindenre kiterjedő figyelem­mel hajhálóját igazgatja, a lábáztatójánál serénykedő pénztároslány mutatós for­máit mustrálja, leteremti a hajbókoló Tóbit, apró hatal­mával rátelepszik az „ügyre”, majd mint a csiga, visszahúz­za szarvait, és ijedten tépi veszélyes össze a jegyzőkönyvet, ami­kor a potyautas kapcsolatai­ról hall. Nagyvonalúan elkár­tyázza az állomást is, még szerencse, hogy Tamás, a bu­sinessman megelégszik Klá­rika könnyen elérhető bájai­val. Látjuk Tóbit, aki Pestig években méri a távolságot, és otthonosabban mozog a malacok között, mint a vezér­lőasztal mögött, Ferkét, aki egy hűtőkocsiban megbújva eltöltött svájci „tanulmány- útjárói*’ visszatérve most csirkével és pálinkával üzle­tel. És mindenütt látjuk a szabolcsi vagonokból véletle­nül ládaszámra kiguruló al­mát, halljuk a felelőtlenséget, semmittevést túlharsogó köz­helyeket. Talán még több is-kiderül­hetne, ha a potyautas kar­társ nem lenne ilyen álmos mozgású. Lustán, .elmélázva nézelődik, üresjáratai a film üresjáratai lesznek. Különö­sen a bevezető félóra unalma válik a film kárára. Akkor is, ha e világvégi hely rezzenet- len levegőjét, áporodott vál­tozatlanságát akarták vele ér­zékeltetni. Nem segít ilyen­kor a kivételes tehetségű Ra­gályi Elemér kamerája sem. KORÁNTSEM tökéletes film tehát a Kihajolni veszé­lyes. Sorolhatjuk, elemezhet­jük fogyatékosságait (lassú, vontatott cselekmény, a gro­teszk kényes egyensúlyát megbontó tragikus befejezés az első pillanatoktól vészjós­lóan egyhanzú zene...) E­helyett mégis dicséret illeti Zsombolyai Jánost, aki szakí­tani mert első filmje (Kengu­ru) igénytelen semmitmon­dásával. Lemondott a biztos sikerről, kockáztatni mert. Szerencsére ez a kockázat is egyre kisebb: egyre-másra ké­szülő groteszk filmvígjáté­kaink kialakítottak már egy olyan közös nyelvet, mely tartalmi, formai kereteket nyújt és segíti színészt és rendezőt egyaránt. Ezért tűnt el szinte teljesen a színpadi póz Tomanek Nándor és Bod­rogi Gyula játékából. Bencze Ferencnek pedig — úgy tű­nik — ez az anyanyelve. E filmek láttán talán mi is megtanulunk felelősséggel nevetni. Elvégre nemcsak el­szenvedői, de okozói is va­gyunk bajainknak. Bérezés László Hangszereli, portrék.., Zene a kisgrafikákon Kiállítás Jászberényben A zenei motí­vumok igen gyakoriak az ex libriseken, alkalmi kis­grafikákon. E motívumok elsősorban ex libris tulaj­donosának (annak, aki e laookat könyveibe ragasztja) egyéniségére, kedvteléseire utalnak, de számos könyv­gyűjtő zenei tárgyú könyvei­be külön zenei témájú met­szeteket készíttet. Megjelen­hetnek e műalkotásokon a zenei motívumok egyéb jel­képes. mondanivalókat is su­gallva: a lant gyakori ábrá­zolása a költészet jelzésére szolgál, Hadik András gróf­nak, Mária-Terézia hadvezé­rének ex librisén található harci dobok pedig nyilvánva­lóan a tulajdonos foglalkozá­sára utalnak. A jászberényi Városi-járá­si Könyvtárban megtekinthe­tő zenei témájú ex libris ki­állítás meggyőzően bizonyít­ja, hogy a zene szeretete el­választhatatlan a könyvet, művészetet kedvelő ember­től. A tizenhárom ország ex libriseiből gazdagon válogató tárlat tematikus elrendezésű. Külön tablókon tekinthetjük meg az egyes hangszerek — zongora, hegedű, fúvós hang­szerek világát. Az azonos tárgyi valóságot ábrázoló, de különböző stílusú, techniká­jú grafikák egymás mellé he­lyezése érdekes, változatos képet nyújt a kisgrafika kife­jezési lehetőségeiről. A hava­si kürttől a balalajkáig, leg­többször a zenét hallgató vagy muzsikáló ember meg­hitt környezetében, szinte minden hangszer megjelenik e kisméretű grafikákon. Sa­játos érdekességei a kiállí­tásnak az ismert zeneművé­szek könyvjegyei, így példá­ul Gácsi Mihály Yehudi Me­nuhin részére készített linó­metszetű ex librise, önálló tablókon látható a híres ze­neszerzők, zeneművészek portréit ábrázoló kisgrafikák. Ezek között több külföldi al­kotó — például E. Tyihano- vics Bartók Bélát és Liszt Ferencet ábrázoló — magyar vonatkozású könyvjegyét is megtaláljuk. Külön tárlóba kerültek Jászberény ismert szülöttének, Székely Mihály­nak az emlékét idéző metsze­tek. A. A. Karcagon a Déryné Művelődési Központban május 18-ig tart nyitva Hefelle József és Török László fotókiállítása A népi hangszerek vásárát rendezik meg június 25-én Hajdúszoboszlón. Megyénkből Rab István' tiszaroffi ezermester mutatja be bodzafa furulyáit és díszes citeráit Várjuk a szolnoki művészeket Beszélgetés Mihai Mihaillal a galaci színház igazgatójával Vasile Alecsandri Kirica vidékien című drámájával vendégszerepeit Magyaror­szágon: Szolnokon, Budapes­ten és Gyulán a galaci Drá­mai Színház társulata. A ro­mán művészek a szolnoki Szigligeti Színház vendégei voltak. Ebből az alkalomból a magyarországi benyomá­sokról, a közönségről beszél­gettünk Mihai Mihaillall, a fiatal színház fiatal igazga­tójával. — Először vendégszerepel­tünk Magyarországon, a kö­zönség hozzáértése átsegí­tett bennünket a nyelvi ne­hézségeken. Különösen a szolnoki fellépés marad em­lékezetes számunkra, művé­szeinknek igazi ünnep volt a nagyszerű közönség előtt játszani. A műértő hallgató­ság, a házigazdáink, a Szig­ligeti Színház művészeinek vendégszeretete felejthetet­len marad. — A szolnoki társulat — úgy tudom — hamarosan visszaadja a vendégszerep­lést. — Szeretettel várjuk a mű­vészeket. Gorkij: A nap gyermekei című drámáját mutatják be nálunk. Bár a mi közönségünk elsősorban a vígjátékokért rajong — műsorunk hetven százalékát ezek a darabok teszik ki — biztos, hogy nagy sikerük lesz. Gorkij népszerű Romá­niában, a szolnoki előadás pedig — decemberben volt alkalmam látni — nagyon jó volt. A művészeknek si­került megteremteniük a megfelelő légkört, hangula­tot, ami Garkij drámáiban nem is olyan egyszerű fel­adat. . — S mikor láthatjuk újra Szolnokon a galaci társu­latot? — A jövő évadban, remé­lem, újra eljövünk. Most a „Vígjátékok Országos Fesz­tiváljára” készülünk otthon. A rangos eseményt a mi színházunk kezdeményezte, s mi vagyunk a házigazdák. Szeptemberben pedig Wei- marban, a Brecht tiszteleté­re rendezett fesztiválon lé­pünk fel a Puntila úr és szolgája Matti című darab­bal, Románia képviseleté­ben. T. G. Két és félszeres a túljelentkezés A felvehetők több mint két és félszerese — 35 ezer 700 fiatal — jelentkezett az idén az egyetemek és főis­kolák nappali tagozatára. Az arány nagyjából meg­egyezik a tavalyival. Az Eötvös Lóránd Tudomány- egyetem Bölcsészettudományi Karára például tavaly a fel­vehetők négy és félszerese, az idén viszont már öt és félszerese pályázott. A sze­gedi József Attila Tudo­mányegyetem Bölcsészettu­dományi Karára tavaly a felvehetők alig kétszerese je­lentkezett, az idén a négy­szeresnél is nagyobb volt a túljelentkezés. Évről évre vonzóbbak az érettségizők körében a ta­nárképző főiskolák, amelyek­re most több- m|int két és félszeres a túljelentkezés, Kiemelkedik a szombathe­lyi Tanárképző Főiskola, ahová a felvehetők három­szorosa nyújtotta be pályá­zatát. Némiképpen csökkent a tanítóképző főiskolákra je­lentkezők száma; kivétel a nagy hagyományú sárospata­ki főiskola. Itt az idén majdnem háromszoros a túl­jelentkezés. Aki a tsz kulturális életét irányítja Bóka Péter, népművelő munkájáról és életéről Bóka Péter életrajza na­gyon egyszerű. Érettségi után adminisztratív munka­körben dolgozott négy évig a berekfürdői Üveggyárban, majd a karcagi KlSZ-bizott- ság politikai munkatársa volt ez év márciusáig. Már­cius elseje óta a karcagi Magyar—Bolgár Barátság Tsz népművelési ügyintézője. Huszonnyolc éves, két kis­gyereke van. Karcagon min­den fiatal ismeri, s bár a i,népszerű” jelző használata kényes, ráillik — a legjobb értelemben véve. A tsz irodaházának kis szobája zászlókkal, plaká­tokkal, meghívókkal, deko­rációs eszközökkel van teli. Bocsániatkérően mutat kör­be: — Nyakig vagyunk az if­júsági köztársaság előkészü­leteiben. Ifjúsági köztársaság: elő­ször 1975-ben rendezték meg — Bóka Péter ötlete nyo­mán. Nagyszerű ifjúsági, po­litikai, kulturális fesztivál­nak ígérkezik az idei három­napos rendezvénysorozat is, amely május 19-én kezdődik1. — Noha a munkahelyem megváltozott időközben, tár­sadalmi megbízatásként vál­laltam az idei ifjúsági köz­társaság megszervezését. — Miközben egy nagy tsz kulturális életét irányítja. — A tsz-ben több mint négyszáz, harminc éven alu­li fiatal dolgozik, közülük mintegy százötvenen KISZ- tagok Mindenben lehet szá­mítani rójuk. A munkaköri leírásomat lehetetlen betar­tani, különben is a mun­kában a legjobb mérce az ember saját lelkiismerete. Két és fél hónapja dolgo­zom a tsz-ben, annyit el­értem, hogy már legalább „kapisgálom”, mit is kell csinálnom. Két dolgot alap­vetően fontosnak érzek a munkámban: az igények irá­nyítását, s ebben a fiatalok­ra és a szocialista brigádok­ra támaszkodást. Nemrég került ugyan a tsz-be, ám az eltelt idő elég volt egy szövetkezeti ifjú­sági klub „összehozására”. Ez sem akárhogyan történt. — Volt egy üres helyisé­günk a régi székházban. Ne­kiláttunk, társadalmi mun­kában rendbetettük, s hogy a klubélet lendületesen ki­bontakozhasson, átvettünk— közös működtetésre — két „részklubot” a városi ifjú­sági klubtól. Nem zárt a klub, tehát azok a fiatalok is látogathatják, akik nem a tsz-ben dolgoznak. Most azon ügyeskedünk, hogy a labdarúgó-világbajnokság­ra színes tv-t vegyünk. — Munkaidő? Szabad idő? — Régebben úgy volt, hogy fél nyolckor kezdtem dol­gozni, és ötkor végeztem. Aztán egyre korábban jár­tam be, egyre később fejez­tem be. Szabad idő? Ha a gondtalan órákra gondol — abból kevés van. A szüleim­nél lakunk egy szobában — most építkezem. Olvasásra lenni kell időnek. Elég meg­fontolt könyvvásárló vagyak, mégis elkötök könyvre éven­te három-négyezer forintot. Igaz, könyvtárba járni nincs időm. Szeret rajzolgatni, szereti a zenét, s gyakori látogató­ja a művelődési központ rendezvényeinek is. Társa­dalmi munkát nemcsak szer­vez, végez is. Egyszóval: benne van mindenben, ami a közösséget érinti. Nemcsak úgy dolgozik, úgy is ól, mint akinek mércéje a lelkiisme­ret. Sz. J,

Next

/
Oldalképek
Tartalom