Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-03 / 102. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. május 3. u Visszaemlékezések. levelek Újabb dokumentumok Rácz madárról A Jászapátiban született, majd Jászberényben nevel­kedett világhírű cimbalom­művész, Rácz Aladár életé­ről közöl érdekes dokumen­tumokat a magyar zenetör­téneti tanulmányok leg­újabb, negyedik kötete. A Rácz Aladárról szóló terje­delmes közlemény szerzője és egyben a kötet szerkesz­tője — Bónis Ferenc, az is­mert zenetörténész. Bónis Ferenc 1950-ben, mint a Magyar Rádió fiatal munka­társa kezdeményezte, hogy a rádió felvételeken örökítse meg a kiváló művész muzsi­kálását. Rácz Aladár színes, érdekes egyénisége, kifogy- hatalan elbeszélőkedve azon­ban lehetőséget teremtett a művész életéről szóló foly­tatásos rádióműsor szerkesz­tésére is. Bónis Ferenc tanulmánya többek között a Rácz Aladár által a rádióban felolvasott visszaemlékezések teljes szö­vegét is közli. A jászberé­nyi Rozsdás utcai emlékek­től a kortárs zeneszerzők leg­nagyobb elismerését kivívó sikerek bemutatásáig ívelő vallomás különösen érdekes a szerkesztő részletes kom­mentálása, a műsorban kap­csolódó levele^ közlése ré­vén. Az Életem című vallomás­hoz szervesen kapcsolódnak a Bónis Ferenc által lejegy­zett és teljes terjedelmük­ben most x először közölt egyéb visszaemlékezések, be­szélgetések. Például Rácz Aladár kapcsolatáról Stra- vinskyVal, Ansermet-vel, a külföldön eltöltött évek mun­kájáról, a hosszú ideig ci­gányzenekarban muzsikáló művész útkereséséről. Rácz Aladár egyik kiemel­kedő sikerét (és szólókon­certjeinek szerencsés propa­gandáját) jelentette az, hogy Kodály Zoltán Háry-szvit- jének svájci és franciaorszá­gi előadásain ő játszotta a cimbalomszólót. A bemuta­tóra rendkívül lelkiismerete­sen készülő Rácz Aladár ter­mészetesen tanácsokat, elő­adási utasításokat kért Ko­dálytól. Ezeknek dokumen­tumait, Rácz Aladár és Ko­dály Zoltán levelezését köz­li a tanulmány második része. A. A. A Sárköz szívében, Decsen él és dolgozik - mint a Já­rási Művelődési Központ művészeti előadója - De- csi Kiss János. Szabad ide­jében ötletgazdag textil fa­liképeket alkot, amelyek anyagául kender zsák­vásznat és köteleket hasz­nál. Decsi Kiss János önál­lá zsáktextil kiállításra ké­szül A szolnoki Áfész Kodály kórusa tegnap elutazott egyhetes írországbeli vendégszereplésére. Április 29-én, szombaton délután 5 órakor, a Szolnoki Galériában a Zenélő órák hangver­senyei sorozatában nagy sikerű bemutatót tartottak vendégszereplésük programjából. Vezé­nyelt Buday Péter és Rigó Éva. (Felvételünk erről készült) (Fotó: N. Zs.) Tűi a megyehatáron Új művelődési központ épül Debrecenben Az országban a legnagyobb A Tiszántúl legnagyobb, hagyományokban gazdag kulturális központja: Debrecen. A város művészeti, tudományos, köz- művelődési eseményeit, életét nemcsak a Hajdúságban élők kisérik figyelemmel, hanem a Hajdú-Biharral szomszédos me­gyék lakói is. Szolnok megye kulturális élete különösképp sok területen kapcsolódik Debrecenhez. A ^legtöbb Szolnok megyei diák a debreceni felsőokta­tási intézményekben tanul, a karcagiak, kisújszállásiak, tiszafürediek rendszere^, láto­gatói a nagyobb debreceni rendezvényeknek. A Hajdú­ság fővárosában minden je­lentős eseménynek vannak Szolnok megyei résztvevői. Az Agrártudományi Egyete­men a közelmúltban rende­zett Tessedik Sámuel tudo­mányos napokon mintegy kétszáz megyénkbeli agrár­mérnök vett részt; a szol­noki, illetve mezőtúri együt­tesek is szerepelnek a na­pokban zajló debreceni or­szágos színjátszófesztiválon. A korábbi években az euró­pai viszonylatban is rangos­nak számító Bartók Béla kórusfesztiválnak szolnoki szereplői is voltak. Folytat­hatjuk a sort a virágkarne­vállal, a nyári tárlattal, a nemzetközi gyermekrajzpá- lyázattal, a különböző tudo­mányos, művészeti rendez­vényekkel. A város — és a tájegység — kulturális életében kulcs­szerepet játszik a megyei művelődési központ, amely meglehetősen szűkös létesít­ményhálózattal rendelkezik. Huszonöt, többnyire elavult épületben működik, ezekben tartják a 105 művelődési kö­zösség, klub, együttes foglal­kozásait. Néhány csoport or­szágos, sőt nemzetközi hírre tett szert az elmúlt években: a Hajdú néptáncegyüttes, a Máróthy-kórus, a Délibáb együttes, a Jazz-quartett. A művelődési központ — né­hány olyan módszert dolgo­zott ki, amelyek országosan is elterjedtek. Utalhatunk például az olyan — nem vetélkedő jel­legű — kulturális mozgal­makra, amelyek a megye minden településének köz- művelődését befolyásolták. Természetesen Debrecen­ben is érzik a központi, mo­dern közművelődési létesít­mény hiányát, de már nem sokáig, hiszen az új műve­lődési központ építése befe­jezéséhez közeledik. A deb­receni művelődési központ a legnagyobb lesz az ország­ban. A tízezer négyzetméter alapterületű épületben négy nagy övezetben zajlik majd az élet. Az előcsarnok és az abból nyíló helyiségek a spontán időtöltést szolgálják: itt kapnak helyet a játékszo­bák, a folyóiratok, televíziók, zenegépek, diaműsorok vetí­tésére alkalmas készülékek. Az első emeleten rendezik be a felnőttnevelési stúdiót, amelynek működése hasonló elveken alapszik, mint a szolnokié. Külön helyiséget kapnak a művészeti csopor­tok és a klubok. Mindezt négyszáz ülőhelyes színház­terem és egy kisebb bábszín­ház egészíti ki. A debreceni szakemberek jó előre megtervezték, ho­gyan folyjon a munka az új épületben. A tervezés során 150 üzem, intézmény és a környező utcákban lakó két­ezer család véleményét hasz­nálták fel. Ezt a munkát le­velezéssel. kérdőíves és in­terjús felméréssel a műve­lődési központ munkatársai végezték. Szükség is van a gondos előkészületekre, hi­szen a művelődési központ úgyszólván non-stop nyitva- tartással működik majd, s befogadó képességét tekintve naponta több ezer látogatóra lehet számítani. Sz. J. Színjátszóink minősítő versenyen Ezüstoklevelet kapott a Híd I Szombat-vasárnap Debecenben rendezték meg a szö­vetkezeti fenntartással működő színjátszó együttesek orszá­gos találkozóját, amelyen a szereplő csoportok egyúttal országos minősítést is szerezhettek. A nagy hagyományokra visszatekintő fesztiválra 15 együttes érkezett, Szolnok megyét a szolnoki „Híd” és a mezőtúri városi szövetke­zeti bizottság irodalmi szín­pada képviselte. Láthattunk egy kiemelke­dő produkciót a budapesti „Perem” színpadtól; ezen­túl viszont meglehetősen kö­zepes színvonalon szerepel­tek az együttesek, legalább­is ami a színpadi megvalósí­tást illeti. Feltűnő volt — kevés szó esik mostanában erről —, hogy néhány együt­tes beszédkultúrája milyen hiányos. S ugyancsak alap­vető hibaként rótta fel a zsűri több együttesnek, hogy nem tudnak élő kapcsolatot teremteni a nézőtéren ülők­kel. Oka, feltehetően, abban keresendő, hogy — a feszti­válokat, találálkozókat le­számítva — alig-ialig szere­pelnek a színpadok. Ennek következtében szerepelt — többek között — a ,,HlD’ együttes is szürkén. Az ér­telmetlen életmodellek el­len agitáló szerkesztett mű­sorokat ugyan „ezüst” mi­nősítéssel jutalmazta a zsű­ri, ám a nagy múltú csoport­ban ennél sokkal több van. Nagy vitát váltott ki a mezőtúriak produkciója, amelynek irodalmi alapanya­gát Tamkó Sirató Károly gyermekversei képezték. — Mindezt táncban, zenében oldva, rendkívül pergő mó­don adták a közönségnek. Noha kérdéses, el lehet-e illusztratív módon játszani a verseket, ugyanakkor bizo­nyos, a gyermekműsorokra nagy szükség van. Végül is —- hajszállal maradva el a magasabb fokozattól — „bronz” minősítést kaptak a mezőtúriak. Ezzel akár elé­gedettek is lehetnénk, mert a csoport tavaly januárban alákult, azzal viszont ke­vésbé, hogy megalakulása óta ez az egyetlen színpad- képes műsoruk készült el. Persze eta a tény utal az országos minősítő rendszer felületességére, hibáira is. Az ország legjobb tizen­hat diák színjátszó együtte­se, ugyancsak a hét végén, a csurgói diák színjátszó na­pokon szerepelt, örvendetes tény, hogy két Szolnok me­gyei csoport is, az újszászi és a tiszaföldvári gimnázium együttese meghívást kapott Csurgóra. Mindkét együttes szép si­kerrel szerepelt, a tiszaföld- váriak a Kocsonya Mihály házasságával, az újszásziak pedig a Don Quijote szín­padra alkalmazott kereszt- metszetével. Két diákegyüttesünk az országos élvonalhoz tartozik — ennek maradéktalanul örülünk. Mögöttük viszont nem alakult ki a megyében a derékhad, vagyis: rajtuk kívül nincsenek olyan diák- együtteseink, amelyeknek a megyei kulturális szemlé­ken való szereplésen kívül egyébre is futná. — Szabó — Az évforduló, a jeles po­litikai ünnepségek és meg­mozdulások mindig kivételes erőpróbára késztetik a televí­ziót is; egyrészt le kell gyűr­ni a megszokásból, ismétlés­ből fakadó esetleges sema­tizmus veszélyeit, másrészt lehetőség szerint új színek­kel illik gyarapítani egy-egy nagy esemény televíziós tab­lóját. A munka ünnepe A több órás színes közve­títésben, a rendező Szűcs László, aki épp az ünnep elő­estéjén kapott SZOT-díjat a politikai adások színvonalas rendezéseiért, érdeme alko­tótársaival egyetemben, hogy nem igyekezett erőszakos módon, különböző kívülről bevitt trükkökkel észrevétet- nie magát a közvetítésben, hanem — ha fogalmazhatok így — a kamerák is beálltak a sorba, a felvonulók közé, és a színpompás eseményt belülről, a közvetítés szelle­mét tekintve s nem elhelyez­kedésüket a felvevő masi­náknak, azaz nem felülről vagy ami ennél is rosszabb kívülről láttatták az ese­ményt. Eredményként a né­zőnek is az az illúzió adatott meg, mintha maga is ott me­netelne a felvonulási téren. Különös szerepe van az ef­féle demonstráció televíziós „továbbításában” a ritmus­nak, a részek és az egész, az egyes részek egymáshoz való arányának is. Egy túlnyújtott beszélgetés megtörheti a köz­vetítés lendületét; egy indo­kolatlanul elbámészkodó ka­mera félre terelheti a figyel­met, s egy elszalajtott lénye­ges mozzanat pótolhatatlan veszteségekkel jár. A mosta­ni közvetítés elkerülte az em­lített veszélyeket, s még va­lamiben külön is jeleskedett: az emberi arcok, a csillogó­ragyogó tekintetek felmutatá­sában. Így a látványnak sem akármilyen esemény ember­arcú májusi seregszemlévé vált a képernyőn. Az elmúlt hét egyes prog­ramjai azonban azt is tük­rözték, hogy a televízió gon­dosan készült is az ünnepre, illetve tervszerűen igyekezett gondolatilag és érzelmileg is ráhangolni nézőit a dolgozó ember ünnepére. Témájában ék gondolatvilágában ideso­rakozott a szerda este sugár­zott Ami a brigádnaplóból kimaradt, beszélgetés Bara­nya megyei fiatalokkal az if­júsági brigádmozgalom új, tartalmi vonásáról, a .szako­sodás lehetőségeiről, továbbá tematikailag ebbe a gondo­latkörbe tartozott a nem­zetközi összefogásban rejlő gazdasági és emberi erőkre utaló Crumeron és Elana, a Viscosa új termékeinek ne­vét viselő riportműsor is, s ugyancsak a májusi gondo­lat jegyében született Vér- tessy Sándor „Élmunkás az lehet” című beszélgetése né­hány hajdani élmunkással, akik nemcsak a régi hősi időkre emlékeztek, hanem a munka mai dicséretét is el­zengték — őszintén és önkri­tikus hangon. Más hullámhosszon, a va­lóság írói képzelettel átfor­mált minőségében szólalt meg a fenti gondolat a Vészi Endre novellájából készült tévéfilmben, — Muslicák a liftben, — amelyben a régi sérelmeken alapulva osztály­tartalmakat is hordozó bosz­szút áll kenyéradó gazdáin — egy hazahívó távirattal za­varja meg gondtalannak ígér­kező nyaralásukat — Juszti- nia, a háztartási alkalmazott. Gábor Pál rendezésében mo­dern képi nyelven fogalma­zódik meg a gondolat, és két színészi teljesítményre külön is felfigyelhettünk: az igen ritkán látható Lázár Máriá­éra (A hercegnő) és a Máthé Erzsiére (Jusztinia). A miniszterek sorában a mezőgazdasági és élelmezés- ügyi tárca első számú veze­tője fogadott bennünket, né­zőket, s válaszolt kérdéseink­re, pontosabban a kérdések alapján: beszélgetett velünk. Mert ez a látogatás valójá­ban igazi társalgás volt azok­kal, akiket érdekelt, s kit ne érdekelt volna, a kenyér mi­nősége, a falu átváltozása, a mezőgazdasági szakma fejlő­dése és becsülete, a várható termés, tekintettel az időjá­rás áprilisi szeszélyeire, és így tovább. Tartalmi gazdag­ságán túl igazi vonzerejét ab­ban érzem ennek az alig több mint félórás, országos társalgásnak, hogy meggyő­zően sikerült feloldania egy látszólagos ellentmondást: a legkomolyabb dolgokról is lehet akár miniszterként is népi egyszerűséggel, közvet­lenül és oldottan beszélni. E látogatás tartalmához hozzá­tartozik a nekünk kelleme­sen ismerős, hazai nyelvi íz és zamat is, hisz Romány Pál miniszter az általa is több­ször emlegetett Alföldnek ép­pen erről a tájáról, egészen pontosan Szajolból indult el. Röviden Magyar rövidfilmek a kép­ernyőn — hétfőn délután, majd a műsorajánlásban hallhattuk, hogy holnap kü­lön kiadásként a Kisfilmek a nagyvilágból című prog­ramnak a műfaj-csak magyar terméséből újabb csokrot nyújt át a televízió. Végre, nyugtázhatjuk, a kisfilmje- ink is elfoglalhatják méltó helyüket a képernyőn. Hiszen hírekből jól tudjuk, hogy a magyar rövidfilmek milyen dicsőséget szereznek rendre fesztiválokon, világversenye­ken, csak éppen itthon nem ismerjük őket eléggé. Ha ed­dig egyet-egyet közülük be is engedtek az importfilmek társaságába, most az első al­kalom, hogy csoportba szer­veződve álltak oda a tévéné­zők elé. És ez azért is örven­detes, túl azon, hogy egy ér­tékes műfaj mostoha sorsa válik végképp múlttá, mert ezek a tömör látleletei a va­lóságnak vagy csupán egy- egy gondolat felvillantására vállalkozó, gondolatindkáló remekek igen hasznosak a közgondolkodás szempontjá­ból is. Lírai riport — Csoóri Sán­dorral. Mondhatni rendha­gyó. Hisz a költő ezúttal nemcsak alanya, hanem ri­portere is volt a vele, illetve róla készült filmnek. Hisz önmagáról beszélve is a köl­tészetet faggatta, szerepét, hasznát firtatta, korunkban betöltött hivatásáról elmél­kedett — nyilvánosan. Köl­tői magatartásának lényeges vonásait tárta fel ebben a lí­ra védelmére kelt önvallo­másban — hangsúlyozva az emberi érzelmeket megörökí­tő költészet értékeit. V. M. Finiséhez közeledik a középiskolások felkészülése az érettsé­gire és a felvételi vizsgákra. Szolnokon, a Varga Katalin Gim­náziumban már november óta tart az egyetemi előkészítő tan­folyam. A diákok - az ipari televízió segítségével — a Magyar Ifjúságban közölt vizsgafeladatokat is tanulmányozzák és megoldják

Next

/
Oldalképek
Tartalom