Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

1978. május 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 15 Díjazott sportfotók Az Ezüstgerely művészeti pályázat sportfotó kategó­riájában a szolnoki Fény­képész Szövetkezet dolgo­zója, Orgoványi Dezső „Kosárlabda" cimű képeit dicsérő oklevéllel díjazták Á BVSC harmadszor lett kupagyőztes Sípszó előtt Rangadó Jászberényben Ma délután az MTE Fűz­főn mérkőzik. Az ősszel .Szolnokion a piros-feketék 4:0-ra győztek, ez azonban nem jelenti azt, hogy a mai mérkőzésnek is ők az esé­lyesei. A fűzfőiek ugyanis otthon nagyon jól. idegen­ben viszont gyengén szere­pelnek. Eddigi 31 pontjukból 25-öt hazai pályán szerez­tek. Többek közöt megver­ték a Debrecent és a Kazinc­barcikát is. A Szolnoki MTE-nél Sebők betegsége okoz gondot. Ennek ellenére bíznak a védelem félj avulá­sában és a pontszerzésben. Friedmanszky Zoltán vezető­edző „söprögetőnek” a fiatal Hegedűst állította a csapat­ba. Az utazó keret, amely még szombaton elindult a dunántúli városba a követ­kező: Szendrei, Kántor, He­gedűs, Simon, Zielbauen Porhanda, Lódi, Kupeczki, Szatmári, Dákay, Zakar. Cse­re: Boros, Kábák, Baran. Asztalitenisz VYK Tegnap délután Szolno­kon a tiszaligeti sportcsar­nokban két jugoszláv, egy holland és egy magyar csa­pat szállt harcba a Vásár­városok Kupájáért. Különö­sen nagy érdeklődés kísérte a férfiak döntőjét, ahol a Kilián F9E-t kiverő Spar­tak Subotica próbálta meg folytatni sikersorozatát a BVSC éllen. A Kilián után a budapesti vasutasok nehe­zebb diónak bizonyultak; tulajdonképpen a férfi dön­tőn nem is volt nagyobb iz­galom annál, amennyi ahhoz kellett, hogy a mintegy négyszáz néző ne unatkoz­zon. Gergely Gábor világ­bajnokunk vezényletével a budapesti kék-fehérek reme­kül küzdöttek és mindössze Mészárosnak ' sikerült Ha­rangi ellenében megszerezni a becsületgyőzelmet. A BVSC tegnapi győzel­mével harmadszor nyerte el a díszes trófeát: 1973-ban, majd ’75-ben voltak már a Vásárvárosok Kupa-tornájá­nak győztesei. A nőknél vá­ratlanul izgalmas összecsa­pást hozott a döntő. Az esélytelenek nyugalmával asztalhoz lépő Delta Lloyd Amsterdam jó karmesterre talált a sokszoros angol baj­nok Judy Williams szemé­lyében. Eredmények: BVSC—Spar­tak Subotica 5:1, .Takács— Gavrilovics 2:1, Mészáros— Harangi 2:0, Gergely—Kali- nics 2:0. Takács—Mészáros 2:0, Gergely—Gavrilovics 2:0, Harangi—Kalinics 2:0. Nők: Klatt—Batinics 1:2, Williams—Bernardics 2:0, Moorst—Fabri 0:2, Williams —Batinics 2:0. Klatt—Fabri 2:1, Moorst—Bernardics 0:2. A mérkőzés lapzártakor 3:3- ra áll. A gyár ajándéka: egy tornaterem A megyei labdarúgóbaj­nokságban ma délután Jász­berényben játsszák le a Jb. Vasas—Törökszentmiklósi SE (rangadót. A táblázaton a Vasas jelenleg öt pont előny­nyel vezet. Amennyiben a jászberényiek a mai mérkő­zést megnyerik, már bajno­kok, hiszen előnyük hét pontra növekszik, s már csak három forduló lesz hát­ra. Mindenesetre ebbe a tö- rökszentmiklósiaknak is lesz beleszólásuk. * * * Az NB III Keleti csoport­jában a Szolnoki MÁV már az osztályozóra készül. Pén­teken a húszas keret érte­kezletén részt vett Ambrus János, az egyesület új elnöke is és arra kérte a játékoso­kat, hogy ne a soron követ­kező mérkőzésekre, hanem az osztályozóra készüljenek. A mai, Papp J. SE elleni ta­lálkozón sem az eredményt tekintik elsődlegesnek, ha­nem az egységes, ütőképes csapat kialakítását az osz­tályozóra. Az Egy üzem — egy iskola mozgalom keretében ideális társ­ra talált' egymásban a Jászberé­nyi Aprítógépgyár és a jász- szentandrási általános iskola. Az 1974 januárjában kötött együtt­működési szerződés olyan szo­ros kapcsolatot teremtett amely­nek máris kézzel fogható ered­ményei mutatkoznak: a gyár négy esztendő óta évenként több ezer forinttal támogatja az is­kolát, segít a berendezései kar­bantartásában, a végzős tanu­lók elhelyezésében. Felfigyeltek a közösség sportolóinak szép eredményeire, amelyek még szebbek lehetnének, de nincs a községnek tornaterme, három­százharminc általános iskolás számára a művelődési házban tartják a testnevelési órákat. A gyár vezetői és dolgozói tehát úgy döntöttek, hogy építenek egy tornatermet. Az építkezéshez biztos ..ala­pot” nyújtott a község lakóinak önzetlen áldozatvállalása, amit az utóbbi években szép tettek­kel bizonyítottak: 1973-ban az óvodát bővítették, egy év múl­tán művelődési házat alakítot­tak ki egy régi épületből a kö­vetkező esztendőben 120 négv- zetméter alapterületű szertárt építettek az iskolában, tavaly pedig Í50 négyzetméter alap- területtel- bővítették a napközi konyháját. — Meghatódással és büszke­séggel tudok csak szólni1 a köz­ség lakosainak segítőkészségéről — mondotta Molnár István igaz­gató. Az úttörőktől a nagy­papákig, az állatorvostól a ta­nácselnökig mindenki dolgozik. Jelentős támogatást kaptunk a Haladás Tsz szocialista brigád­jaitól, s a tornaterem építkezé­sénél is ott van községünk ap­raja. nagyja. Az alapot tavaly június ele­jén kezdték ásni, s minden jel arra mutat, hogy az idén au­gusztus 20-ra elkészül a torna­terem. Nemrég Horváth József igazgatóval az élen ötvenöt ap­rítógépgyári dolgozó — köztük a Jászberényi Vasas labdarúgó- csapata — kommunista műsza­kot tartott, s mintegy 50 ezer forint értékű társadalmi munkát végeztek. Kiss István tanácselnök derű­látóan jegyezte meg: — Jól jött a segítség, megfelelő ütemben halad az építkezés. Más helyről is érkeznek felajánlások, legutóbb a Visontai Hőerőmű gépkocsivezetői jelezték segítsé­güket. A 40x18 méter alapterületű tor­nateremhez az Aprítógépgyár ad minden anyagot, amelynek ér­téke mintegy 2,5 millió forint. A társadalmi munka értéke is eléri a 2 millió forintot. Ha el­készül, Jászszentandrás büszke­sége; lesz. (pi) Ott tartunk: már nem gátolják Testkultúra négyórás tanácskozás szerte­Cgy röppenő gondolatait nem köny­l,3 7 nyű csokorba szedni még akkor ■ sem, ha egyetlen szálra fűzhető a mondandója: és ez a sport. A Szakszerve­zetek Szolnok megyei Tanácsának kibőví­tett ülésén a szakszervezetek testnevelési tevékenységéről esett szó. Erről tájékoz­tatta az alapos és kritikusan elemző be­számoló a részvevőket, és az „anyag” érde­me is volt, hogy tizenhármán kértek szót — ám alighanem lett volna még jelentke­ző a véleménynyilvánításra, ha az idő nem rohan olyan vészesen előre. Egyszóval nem egy tanácskozás zajlott a sok közül, de egy igen élénk vitával el­töltött „sportülést” tartott az SZMT. Az el­múlt év eredményeinél azok a számok fo­rogtak közszájon, melyeket mindenki is­merhet, akit egy kicsit is érdekel a megye sportmozgalma: hiszen nem először került nyilvánosságra, hogy évente 100 ezer résztvevője van a tömegsport-versenynek, Szolnok megye lakosságának egyötöde vesz részt alkalmanként vagy rendszeresen a tömegsport-rendezvényeken. Ugyancsak közismert a 77-es év pályaépítési akciójá­nak eredménye: mintegy kétmillió forint értékű társadalmi munkát vehettünk számba, és 8 milliót érő létesítménnyel gazdagodott megyénk sportélete. A fenti számok önmagukban nem sokat monda­nak, de amint Berzi Sándor, a SZOT test- nevelési és sportosztályának vezetője el­ismerően szóvá tette: az eredmények az or­szágos összevetésben is megállják a helyü­ket, és Szolnok megyének igen előkelő po­zícióit biztosítsanak a megyék rangsorá­ban. A továbblépés legnagyobb akadálya alig­hanem az önelégültség lenne, szerencsére azonban ettől nem kellett óvni senkit, hi­szen a megbeszélés központi kérdése a „hogyan tovább” volt. A beszámoló is megállapította, hogy sok még a teendő: például az egyesületek a versenysport eredményeinek hajhászása miatt háttérbe szorítják a tömegsportot. Alacsony a nők részvételi aránya a tömegsport rendezvé­nyein. Ami pedig a létesítményeket illeti: drágák a bérleti díjak, kevés a pálya, a tornaterem, — olykor viszont a meglevők sincsenek kihasználva. Ezeken a gondokon nem segít, ha egy-egy tetszetős akciót út­jára bocsátanak anélkül, hogy a hatást végiggondolnák, hiszen olykor árnyalat­nyinak tűnő szubjektív tényezők is a bal­sikerhez vezethetek. Így járt például a nyi­tott pálya akció, amelyhez nagy reménye­ket fűztek — és megbukott. Hogy miért? Többek között azért, mert a sportegyesüle­tek formálisan eleget tettek annak, hogy alkalmanként szabad belépést biztosítsa­nak a sportolni vágyóknak, ám nem szá­moltak az ember közösségi hajlamával. Az utcáról csak úgy, ötletszerűen a legritkább esetben lép be valaki a pályára, baráti, munkahelyi, lakótelepi közösségekben szü­letik meg az elhatározás a testedzésre, já­tékra, versengésre. Nem elég tehát a kaput kitárni, a belépésre invitálni is kell, még­hozzá nem egy-egy embert, hanem kol­lektívákat ! És máris ott vagyunk a szemléletformá­lásnál, ami az ülésen ugyancsak jelentős hangsúlyt kapott. Szekeres József, az or­vosegészségügyiek gondját így fogalmazta meg. „Sok vezető addig már eljutott, hogy nem gátolja a sportot —, de nem is tesz érte semmit.” Pedig tehetne, hiszen jó példa is éppen e területen kínálkozott. A karcagi kórház igazgatója személyes példa­adásával az intézete dolgozóinak tucatjait csábítja a sportpályákra. Természetesen senki nem gondolhatja komolyan, hogy a tömegsport máról holnapra csatát nyer, hiszen a kényelmes élettempót sem egyik napról a máikra vettük fel, így az egész­ségesebb életvitel igényléséhez is idő kell. Hogy mennyi idő? Nos, ebben meghatáro­zó szerepe lehet a szakszervezetnek. Berzi Sándor szerint a szakszervezet klasszikus funkciója, hogy utat mutasson a teljesebb emberi élethez, melyben mindenképpen helye van a sportnak is. Ugyancsak sarkalatos pontja a célszerű­en és haszonnal végzett tömegsport-tevé­kenységnek rendszeresség. Az egészséget őrző mozgásra mindenki alkalmas élet­korra való tekintet nélkül, akit ettől az or­vos el nem tiltott. Más kérdés, hogy a test­kultúra jótékony hatását csak akkor érez­heti az ember, ha nem évente egy-két al­kalommal „hagyja magát elcsábítani”, de legalább hetente egyszer felkeresi a sport­pályát, és az itt szerzett alaphoz naponta végzett tornával hozzátesz. Aki jó példáért hallgatta végig a tanács­kozást, nem távozott üres kézzel. Fehér Pál, az egyik legerősebb tömegsportbázis, a KÖTIVlZIG sportfelelőse elmondta, ho­gyan teremtették meg tömegsportjuk alap­jait. A 2350 dolgozójuknak kérdőíveket osztottak, melyen ez állt: melyik sportág­ban szeretnének rendszeresen tevékeny­kedni? Ezer kérdőív érkezett vissza, és a szavazatok alapján tizennyolc sportág ma­radt a „kalapban”. A tömegsport bizottság mindegyik élére egy-egy felelőst állított, aki a létesítményről, felszerelésről és a vesenyprogramról gondoskodott. Még egy példa, amelynek követését jó szívvel ajánljuk: a Milléren a vízügyi sportpályák mellé gyermekjátszóteret építenek, így amíg a szülők sportolnak, a csemeték is találnak elfoglaltságot. Kedves ötlet, és aligha kell bizonyítani, mennyire hasznos elsősorban a kismamák szempontjából. A felszólalók olykor egymásnak is vá­laszt adtak: egyesek a magas bérleti dí­jakra panaszkodtak, mások viszont azt ne­hezményezték, hogy a meglevő létesítmé­nyek fenntartása igen sokba kerül. Külö­nösen akkor, ha szolgáltatásait megfelelő szinten biztosítja: korszerű öltözőkkel, fürdőkkel várja a sportolni vágyókat. Igaz­ságot első hallásra nehéz volt tenni, ám ez a gond sem megy feledésbe. Ugyancsak felszínen marad azoknak a megszüntetett pályáknak a hiánya, melyek helyett nem épült másik — Szolnokon például a közel­múltban hét sportpályát emésztett meg az építkezési kedv. . hiányérzettel fejeződik be ez az írás, hiszen az elhangzot­taknak csak töredékét sikerült visszaadni. Kácsor József a felszólalásokra adott válaszában a követ­kezőket mondta: — Nem kampányfeladatról van szó a tömegsportban, de hosszútávra szóló kö­vetkezetes munkáról. így hát a problémákkal — és azok meg­nyugtató orvoslásával a jövőben még gyak­ran találkozhatunk. Palágyi Béla Nagy Bács, Békés, Csongrád és Szolnok megye középfokú tanintézeteiből ötszázötven versenyző részvételével kezdődött meg tegnap dél­előtt Szolnokon, a MAV-sporttelepen a területi atlétikai bajnok­ság. A fiatalok 49 versenyszámban (23 csapat és váltó, valamint 26 egyéni) küzdenek az országos döntőbe jutásért, ahová a Szol­nokon elért eredmények alapján kapnak meghívást. Szombaton délelőtt pergő rendezés mellett, kissé kavargó szélben elsősorban a dobószámokban születtek jó eredmények. A szolnoki Varga Katalin Gimnázium serdülő leánycsapata például országos viszony­latban is jó, 8,42 méteres átlaggal nyerte a súlylökő versenyt. A bajnokság ma délelőtt 9 órától folytatódik. Képünk a magas­ugrók versenyéről készült Események Asztalitenisz. NB I. Férfi: Hon­véd Kilián FSE—U. PEAC, Szol­nok, Kilián-tornacsarnok. 9.30. Atlétika. Középfokú intézetek területi bajnoksága, Szolnok, MAV-sporttelep, 9 és 13.30. Kézilabda. NB H. Férfi: Al­földi Olajbányász—Váci Fonó, Szolnok, Tiszaliget, 10. Megyei bajnokság, férfi: Kunszentmár- ton—Jászszentandrás, 10.30; Le­hel SC—Honvéd Gyulai SE 9.30; Kunhegyes—Honvéd Kilián FSE, 9; Törökszentmiklós—Tiszapüs- pöki 9; Mezőtúri AFC—Túrkevei AFIT 9; Jászárokszállás—Tisza Cipő SE- 10. Női: Mezőtúri AFC —Kisújszállás 9; Kunszentmár- ton—Lehel SC, 9.30; Jászboldog- háza—Szolnoki MTE 9; Jászköt SE—Tiszafüred, 10. Kosárlabda. Magyar Népköz- társasági Kupa. Férfi: Szolnoki Olajbányász—BSE (NB I-es). Szolnok,, sportcsarnok, 11. Röplabda. NB I. Női: Lehel SC—Miskolci VSC. Jászberény, hűtőgépgyári sportcsarnok 11. Bíró, Horváth. NB II. Női: Kun- hegyesi SE—Épíők SC, Kunhe­gyes, Kossuth út 11.30; Szolnoki MTE—DÉLÉP SC, Szolnok, ti­szaligeti sportcsarnok, 16. Teke. NB III. Szolnoki MÁV II.—Berettyóújfalu, Szolnok, MÁV tekecsarnok. 9. Vívás. Józsa Kupa vidéki ifjú­sági vegyes csapatverseny Szol­nok. MAV-sportcsarnok 8. Labdarúgás. NB III: Szolnoki MÄV—Honvéd Papp J. SE, Szol­nok, MÁV-sporttelep. 17, Győri. Megyei bajnokság: Jászberényi Vasas—Törökszentmiklós, 17, Asztalos; Kunszentmárton—Jász- kisér, 17. (Csongrád megyéből): Kunhegyes—Fegyvernek. 17 Ba­logh; Rákóczifalva—Üjszász. 9.30 (Békés megyéből) ; Jászárokszál­lás—Szolnoki Vegyiművek. 17 (Heves megyéből) : Tiszafüred— Tiszaföldvár, 17, Boros; Jász­apáti—Karcag. 17, Szávó: Túr- keve—Tisza Cipő SE 17, Tóvízi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom