Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-05 / 104. szám
1978. május 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Ma este Jordan Radicskov: Január Magyarországi bemutató a Szigligeti Színházban A Szigligeti Színházban ma mutatják be - Magyar- országon először - Jordán Radicskov Január cimű komédiáját. Az előadás rendezője Paál István. A szolnoki premier előtt őt kértük Radicskov írói világának jellemzésére. — A szerző napjaink egyik legnépszerűbb bolgár írója. A Januárt évek óta játsszák Európa különböző színházaiban. Különben nálunk ez a komédia tavaly télen jelent meg a Modern Könyvtár sorozatban ... — Ennek ellenére a bolgár drámáról, színházról bizony elég hézagosak az ismereteink. — Sajnos, igen. Pedig Radicskov is nagy meglepetés. A Januárban fergeteges humorral ábrázolja a zárt, de már, széthullóban lévő Ro- dophe hegységbéli faluközösség életét, az ottani emberek erkölcsét, gondolkodásmódját. Szabad asszociációval Tamási Áron legjobb mesevilágához, Ionescu és Beckett abszurdjához hasonlíthatjuk Radicskov furcsa, groteszk játékát. Egy külvilágtól elzárt kis faluban játszódik a cselekmény, 1964. januárjában. A kocsmában iszogatnak az emberek, majd egyikük elindul a szánján. Nem tér vissza, helyette egy agyonlőtt farkast hoz vissza a szán... És így tovább... — Ügy hangzik, mint egy krimi... — Ügy vélem, több annál. Egyedülállóan érdekes figurák mozognak Radicskov színpadán. Kitűnő darab! — S akik Radicskov alakjait életre keltik? — Piróth Gyula, Papp Zoltán, Lázár Kati, Iványi József, Hollósy Frigyes, Czibu- lás Péter — többek között. — ti — II Szovjet Tudomány és Kultúra Háza Gazdag programot kínál Kiállítások, tudományos ismeretterjesztő filmek, irodalmi estek, előadások gazdag programot kínálnak a következő hetekben a Szovjet Kultúra és Tudomány Háza látogatóinak. Hétfőnként a volt szovjet ösztöndíjasoknak a „Barátok országa” című filmet vetítik. A szovjet tudomány és technika iránt érdeklődőknek május 10-én filmvetítéssel egybekötött előadást tartanak, A fejlett szocializmus alkotmányával fórumon ismerkedhetnek meg a résztvevők 11-én. Az Eötvös Ló- ránd Tudományegyetem irodalmi színpada 16-án műsort ad a ház vendégeinek). „A vaskohászat a népgazdaságnak” és a „Kohászat hulladék nélkül” témákról filmet vetítenek 17-én. A kiállítási tervek között szerepel a Moldavai SZSZK festészetét és grafikáját bemutató május 25-től megtekinthető tárlat, valamint gyermekjátékokat felsorakoztató a május 28-án megnyíló kiállítás. Bemutatjuk... Az Állami Balett Intézetet Lányok a 3. évfolyamból Huszonnyolcadik szezonját kezdte az 1977—78-as tanévben az Állami Belett Intézet — ifjúsága hamvát őrzik az új meg új növendékek — de ez alatt a negyed század alatt még nem volt állandó székhelyük. Az oktatás jelenleg is három helyen, az Operaházzal szemben lévő egykori Upor kávéház helyén, korszerűtlen, majdhogynem élet- veszélyes körülmények között folyik, valamint az Operaház .^kölcsön” balett termeiben és a két esztendeje átadott Kazinczy utcai fémvázas, modern épületben. Az Állami Balett Intézetbe évente általában 7—800 gyerek jelentkezik. Közülük választják ki a legalkalmasabbnak vélt 25—30 fiatalt. Általában 16-an végeznek, mert a rosták erősek, a követelmények nagyok, s nem mindenki bírja az iramot. De a lemorzsolódásnak lehetnek alkati okai is, az évek folyamán kialakult fejlődési változások. Az utóbbi időkben azt tapasztalják, hogy jóformán alig akad fiú jelentkező. Női hivatás lett a balett. Ezért járják az országot, az általános iskolákat, figyelik a tornaórákat, hogy tehetséges fiúkat felkutassanak. Az intézet nem egy volt növendéke már világhírre tett szert. Hogy csak néhány nevet említsünk az 1963/64-es első vizsgakoncert színlapjáról: Menyhárt Jacqueline, Orosz Adél, Szumrák Vera, Koren Tamás, Pethő László és Róna Viktor. A növendékek minden délelőtt és délután, sőt sokszor még este is dolgoznak, igen „feszes” napi beosztással. Népitánc-szakos növendékek Reggel nyolckor már munkához öltözve állnak a rúd- nál a balett-termekben, majd másfél órás gyakorlat után egyéb szakmai tárgyak következnek fél tíztől tizenegyig. Tizenegytől egy óráig zongoraórák, színpadi próbák, illetve koncert próbák következnek. Azok a növendékek, akiknek erre az időre nincs szakmai elfoglaltságuk, a tanulószobákban készülnek a délutáni órákra. Az ebédidő tizenhárom és tizennégy óra között van, majd ebéd után következik az általános iskolai, gimnáziumi és művészképző évfolyamok oktatása, mely fél hatig tart. A növendékek ezután tesznek eleget egyéb feladataiknak, az ifjúsági szervezetekben, szakkörökben vállalt munkád juknak. Akik fellépnek az Operaházban, este hatkor ott jelentkeznek. „Magánéletre” tehát úgyszólván alig jut idő. Aki erre a pályára készül, az elkötelezettséget vállal, s fel kell adni az ifjúság sok apró örömét, de aki erre nem képes, nem is alkalmas a pályára. Kilenctől tizenkilenc éves korukig nőnek fel ebben az intézetben a gyerekek, érnek művésszé, önálló alkotóvá. A kilencedik évben, a számyrabocsátás előtt, az iskola egyik legfontosabb feladata, hogy a fiatalokat felkészítse a „nagybetűs” életre, magyarán igyekszik felvértezni őket a csalódások ellen. Hiszen minden fiatal nagy-nagy ábránddal készül a pályára. A valóság ezeket a dédelgetett álmokat azonban olykor megcáfolja. Ezért mielőtt elhagynák a biztonságot jelentő iskola falait, a fiataloknak tudniuk kell, miként álljanak be dolgozóként egy közösségbe,. milyen a színházi rend, egyáltalában hogyan kell egy állást megpályázni, egy szerződést megkötni. Az Állami Balett Intézetet előreláthatóan nemsokára főiskolai rangra emelik, s ez még több felelősséget, még több energiát jelent annak a negyven, mondhatni megszállott művésznek, tanárnak és nevelőnek, akik annak szentelik az életüket, hogy új meg új balettnemzedéket neveljenek. Persze a főiskolai rang mellé méltó épület is kellene, állandó otthon, ahol egy helyen lenne a szakmai képzés, az általános iskola, a gimnázium és a kollégium. Ez azonban jelenleg sajnos csak illúzió, még a távlati tervekben sem szerepel... Á. T. 160 éve született Marx Károly Gondolatok a marxi életmű egységéről ... . vetődött fel egyálH6ZZI1K, nogyan talán a marxi életmű egységének a kérdése? A „gondok” két történeti hullámban merültek fel, s e hullámok egyaránt Marx fiatalkori írásainak megtalálásához, „felfedezéséhez” kapcsolódtak. Századunk harmincas éveiben publikálták ugyanis először a Gazdasági-filozófiai kéziratok és a Német ideológia, kevéssel később A politikai gazdaságtan bírálatának alapvonalai c. műveket. Olyan írásokat, melyeket Marx — részben Engels közreműködésével, — a 19. század negyvenes, illetve ötvenes éveiben vetett papírra. Az értelmezések első hullámában — s ez hozzávetőlegesen századunk hatvanas éveinek derekáig tartott, — a polgári filozófia „marxológiai” (Marxszal foglalkozó) vonulata a fenti írások alapján a ^fiatal” Marxot játszotta ki a „kései” Marxszal szemben, utóbbi „rovására”. Mi tette ezt lehetővé? A századforduló szociáldemokráciájának marxizmus-értelmezése példátlanul beszűkített és egyoldalú volt. A Marx utáni marxista filozófiai gondolkodásban — Lenin tiltakozása és ellenvéleménye dacára — évtizedeken át uralkodott egy olyan felfogás, amely a társadalmi élet valamennyi megnyilatkozását egyoldalúan és mechanikusan egyetlen tényezőre, a gazdasági viszonyokra akarta redukálni. A probléma az volt, hogy a gazdasági viszonyok szélsőségesen mindent megmagyarázó elvként való tételezése merőben utólagos és járulékos szerepre kárhoztatta az emberi cselekvést. Ebből a marxizmus-értelmezésből kikerült a cselekvő-alkotó, a körülményeket tevékenységével befolyásoló, a társadalmi alternatívák között választó, röviden: a miagát és történelmét teremtő ember problémája. Abból a marxi belátásból; hogy az ember egyszerre szerzője és szereplője saját „színpadi drámájának”, csak az utóbbi szempont érvényesült. Az ember — úgymond — csak efb- játszhatja a szerepeket. Mégpedig azokat, amelyeket „tőle független”, „rajta kívüli”, kérlelhetetlen, már-már fatális tényezők írnak elő. A cselekvő ember — és a politizáló ember — egy tőié függetlenített gazdaság változásainak függvénye és alárendeltje lett. .Aligha kell külön bizonygatni, hogy ennek a filozófiai beállításnak megvoltak a következményei a korabeli szociáldemokrácia politikai gyakorlatában, amely a viszonyok változásának „kivárására”, s ezzel egy reformista stratégiára rendezkedett be. Ez az anti-dialektikus felfogás eredendően megtörte Marx filozófiai munkásságának egységét. A helyzet sajátossága az volt, hogy a harmincas évektől beinduló említett „első hullám” a fenti, bírált értelmezést magának Marxnak tulajdonította. Mondván, hogy minderre a „kései” — A tőkét író — Marx maga adott volna alapot. Mondván, hogy ezzel a „kései” Marxszal: szemben kell — úgymond — felfedezni a „fiatal”, „emberfilozófus”, „humanista” Marxot. Ez az egyoldalúság nyilvánvalóan lebecsülte és mellőzte Marx kései munkásságát, s ezzel drasztikus módom megtörte életműve egységét. Már ebben az időszakban — a negyvenes-ötvenes évek periódusában — felmerült ezért annak szükségessége, hogy megszüntesisék ezt az ellentmondásos feldarabolást és szembeállítást. A szocialista országok marxistái közül nem kevesen tettek ie- lentős kezdeményezéseket, hogy újból átgondolják a marxi életmű folyamatosságát, s hogy egységben rekonstruálják annak egészét. Ennek az egységnek bizonyítása nem egy csapásra történt. A „fiatal” Marxot kisajátító első hullám ugyanis — mintegy önmaga reakciójaként — megszülte azt a második hullámot, amely a „kései” Marxot abszolutizálta. A hatvanas évek derekán jelentkezett e tendencia a francia Louis Althusser munkásságában, aki tagadta az ember-filozófiai problematika létjogosultságát a marxismusban, s ezzel a „fiatal” Marxot kívánta kilódítani saját életművéből. Althusser — az első hullámhoz hasonlóan — szintén abból indult ki, hogy Marx fejlődésében élesen elhatárolandó két stádium. Az első — így Althusser — egy 1845-től 1848-ig tartó „filozofikus-ideológus” szakász. A második — 1848-tól — teljes szakítás lenne a megelőzővel. Nem ideológikus-filozófikus, hanem tudományos — értsd: a társadalmi-gazdasági szerkezet konkrét teljességét »megismerni kívánó — korszak. Mi lenne a különbség a két korszak között? Althusser: minden olyan vizsgálódás, amely az ember helyére, szerepére, lehetőségeire kérdez, ideologikus. Azért, mert emberi igyékivéseket és óhajokat próbál formába önteni, mert célokkal és nézetekkel kívánja ellátni az embereket. S mint ilyen, az emberi cselekedetek befolyásolására törekszik, gyakorlati-manipulatív beállítottságú, s ezért nem láthatja eil1 a pártatlan és objektív megismerés funkcióját. A tudomány ezzel szemben nem az emberi gyakorlat alakításával foglalkozik, hanem megismeri a társadalmat. Mégpedig úgy, hogy eközben elvonatkoztat az embernek azoktól a vágyaitól, előítéleteitől, rigolyáitól és „agyrémeitől”, amelyek erre a társadalomra vonatkoznak. Felmerül a kérdés: a marxista filozófia elveszítheti-e ideologikus és világnézeti funkcióját? Lehet-e merőben leíró-tudományos elmélet? Aligha. A valóság mégoly mély megismerése önmagában még soha senkit nem késztetett társadalmi cselekvésre. Márpedig a marxizmus központi funkciója az, hogy széles társadalmi meggyőződést és egyetértést alakítson ki és szilárdítson meg olyan célokban és értékekben, amelyeket éppen magának a valóságnak a megismeréséből olvasottkövetkeztetett ki. Althusser legnagyobb tévedése az, hogy az ideológia és a tudomány különbségét mint a „becsapás” és az „igazmondás” különbségét fogta fel. Jóllehet az igazi különbség eltérő társadalmi funkciójukban rejlik. Az ideológia feladata a társadalmi mozgósítás kialakítása, és ebből még nem következik, hogy az ideológia ne tartalmazna tudományos eredményeket. Éppígy bemutatható, hogy ideologikus tartalmak és óhajok számos esetben vezettek tudományos felismerésekhez. És ezzel visszajutottunk Marxhoz. nemcsak fenti fiatalMarx ugyanis kori műveit, hanem a Kommunista Kiáltványt is „fiatal karában” írta, tehát A tőke előtt. Innen nézve pedig kiderül, hogy a marxi életmű első szakasza genetikus eszmetörténeti kapcsolatban áll a későbbiekkel. Arról van szó, hogy a fiatalkori stádiumban születnék meg azok a problémák, amelyek megoldásán Marx egész későbbi alkotó tevékenysége során fáradozik. Számára a gazdaság területe nyújtotta azokat az eszközöket és viszonylatokat, amelyek forradalmi átalakítása elsődlegesen teszi lehetővé a fennálló meghaladását, vagyis — s a hatvanas évektől a marxista filozófia meggyőzően dokumentálja ezt a körülményt — a marxi vizsgálódások súlypontjának áthelyeződése kizárólag abból a nézőpontból érthető meg, hogy az ember társadalmi felszabadítása volt és maradt érdeklődésének kulcsfontosságú mozzanata. A „fiatal” és a „kései” Marxé egyaránt. Papp Zsolt fl jubileumra Könyv az akadémiai Kiadó életéről Szoborpark Pécsett Pécs új látványossággal gyarapodott: létrejött a város első szoborparkja. A műemléki központban — a székesegyház közelében lévő művészeti szakközépiskola udvarán alakították ki a szabadtéri tárlatot. A műveket az iskola tehetséges növendékei alkották Farkas László szobrászművész-tanár vezetésével és a legjobb szobrok kerültek közszemlére. Országos cserépvásár Húsz neves fazekas mester és öt népművészeti szövetkezet részvételével május 7-én, vasárnap országos cserépvásárt rendeznek Székesfehérvárott. A város két műemlékutcájában ütik fel sátrukat a fazekasok, s összesen 600 ezer forint értékű kézműves terméket árusítanak. Határainkon túli és hazai könyvbemutatókkal jubileumi kiadványok, bibliográfiák megjelentetésével tudományos ülésszakkal ünnepük meg idén az Akadémiai Könyvkiadó megalakulásának másfélszázados jubileumát. Évente mintegy 300 könyv — egyharmada idegen nyelven — 101 féle folyóirat több mint 400 kötete hagyja el ma már az Akadémiai Kiadó műhelyeit. Az első akadémiai kiadvány 1828-ban három évvel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása után jelent meg: az akadémia alapszabályainak megfogalmazására alakult királyi bizottság jelentését adták közre. A kötet címe, szerzőjének neve megtalálható majd annak a bibliográfiai sorozatnak az első kötetében, amely 1950-ig tartalmazza az akadémia által megjeíentetett könyveket és folyóiratokát. Ugyanennek a sorozatnak a második könyve az MTA újjászervezésével megújhódó kiadói tevékenység kezdetétől, tárgykör szerinti csoportosításban tárja fel az 1950— 1977 közötti időszak akadémiai kiadványtérmését. A jubileum alkalmából csaknem 50 európai tudományos könyvkiadó képviselőjének részvételével Budapesten tudományos ülésszakot rendeznek, s ehhez kapcsolódva több száz kötetes kiállítás nyílik a Nemzeti Galériában.
