Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-26 / 122. szám
1978. május 28. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A három Jóbarát Legfőbb mumus az orvos Ismerkedés a vadászgép műszerfalával Odafenn biztonságosabb utak vannak Vadászrepülő. A férfias helytállás mellett sokoldalú ismereteket követelő mesterség ez, tisztelettel tekint rá mindenki. Aki ezt a pályát választja^ foglalkozását hivatásnak tekinti. — Ezért igyekszik minden hallgató tanulni — mondja Molnár István alezredes, a Kilián György Repülő Műszaki Főiskolán. — Nálunk nem fordul elő, hogy rossz tanulmányi eredmény miatt marad ki valaki a főiskoláról. Legfeljebb egészségügyi okokból. A hallgatók számára a legfőbb mumus! az orvos. — Aki idekerül, az már előzőleg ismerkedett a repüléssel. Lanecker József középiskolás korában Dunaújvárosban, majd Békéscsabán repült. — Szépek voltak a leszállások, még nem jöttem rá, hogy nem én teszem le a gépet, hanem az oktatóm. Nagyon sokat köszönhetek neki, igen lelkiismeretesen foglalkozott velünk. — Az eredmény? — Érzem, hogy odafenn biztonságosabb utak vannak. Nyúzó István általános; is- kcftás korában modelleket épített, repültetett. — Elhatároztam, hogy megtudom, milyen az, ha magamat „repültetem”. — S milyen érzés volt az első felszállás? — Vitorlázó géppel repültem. Megállt bennem az ütő, amikor kiakasztották a csörlőkötelet. Kovács Márk tiszthelyettesi iskola után került a főiskolára. Az ő esete nem általánosítható. Áprilisban repült először. — Szabadságon voltam, kerékpároztam a határban. Ott repkedett egy AN—2-es. A strathelyhez mentem, gondoltam, hátha .Jeesik” valami. A mezőgazdasági repülőgép pilótája felvitt magával, s megkérdezte: „Akjarsz vezetni?” Nosi, ez csak úgy, egyik pillanatról a másikra nem megy. Alapos elméleti ismeretekre kell szert tenni előbb — főlég a harci gépeknél. Több évnek kell eltelnie, amíg valaki teljhatalmú ura lesz a repülőgépnek. A fáradozás megéri. Igaza van Nyúzó Istvánnak: — Gyönyörű mesterség ez, csak jókat tud róla mondani az ember. Már most, kezdő hallgató korában is, hát még később, amikor kellő politikai és szakmai tudással, kiváló haditechnikával felvértezve őrzi légterünket. S. B. szép a fiatal, de a vén...” „Mert Lévi-Strauss szerint a nam- bikuara indiánoknak csak egy szavuk van a „fiatal és szép”, és egy az „öreg és csúnya” fogalmára. Ügy tűnik azonban, hogy nem kell olyan messzire menni, hogy ilyesmit halljon az ember. — Meddig szeretnél élni? — kérdezem az ifjú leányt. — Ügy negyven éves koromig. Esetleg negyvenötig. — Miért? — Jó lenne meghalni mielőtt megöregszem. — Félsz az öregségtől? — Igen. A betegségtől. A megcsúnyulástól. — Az öregség egyenlő a megcsúnyulásal ? — Hát... Ügy látom... — El itudod magad képzelni öregnek? — Nem. Egy középkori népi kalendárium párhuzamot keres az évszakok és az életkor között. „Azon hónap melly szeptember Után jön, s neve október, . Hatvan éved jelenti. lm vénülsz, hajad hó hinti: Ekkoron vegyed eszedbe, Hogy elindulsz halál elejbe. Nos, sokan észben tartják ezt az intelmet a régi kalendárium verse nélkül is. Ismerek olyan öregasszonyt, aki megvásárolta koporsóját, kipróbálta elég kényelmes-e, úgymond „kibírom-e benne az utolsó ítéletig?” Megvette halotti koszorúját is, sírhelyét, a sírkövet, mindent. Próbálgatja a fekete ruhát: „Ugye szép halott leszek?” — Mire jó ez a túlvilágra függesztett tekintet? — Ezt fiatal ember még nem értheti. Majd ha idősebb lesz, rájön, hogy hamarosan elmúlik a világból, s nem akar nyomtalanul elmúlm. Síremléket épít, felkészül. Egyébkét a fáraók is már életükben építették gigantikus sírjaikat, a piramisokat. Az embernek az a tulajdonsága, hogy szeretne megmaradni. Ezért is építenek kriptákat, ezért csináltatnak hatalmas márvány sírkövet: úgy gondolják, emlékük így tovább fönnmarad. A nagy emberek mauzóleumot kapnak. A kicsik is nagyra tartják és megbecsülik magukat, lehetőségükhöz, zsebükhöz mérten ők is megteremtik a maguk kis „mauzóleumát”. _ — Néha anyagi lehetőségeiken túl is. — Ismerek egy asszonyt, súlyos tízezrekért csináltatott egy kriptát vasbetonból, különleges pléh koporsót vásárolt extra kivitelben, megvette a koszorúkat, virágvázákat, így várta a halált. Pedig nagyon egyszerű asz- szony volt, egyáltalán nem tehetős, én is azt mondtam, jobb lett volna, ha feléli, élvezi azt a pénzt. — Sok ilyen ember él ma? — Szerintem sok. Azon a vidéken, ahol régebben éltem valóságos kriptaváros van a temetőben, ott százezret sem sajnálnak erre a célra. Itt, ezen a vidéken, ahol most élek, még nem építenek kriptákat. De csak egynek kellene építeni, s akkor elkezdődne. .. — Régebben megtette a kopjafa és a fakereszt is. — Akkor a földre áldoztak mindent azt vásárolták, ha tehették, a temetésre kevés jutott. Ma a kutyának sem kellene a föld. Vesznek házat, esetleg autót, nyaralót, s a végén majd esetleg kriptát vagy díszes sírkövet. Mindezt egy korosodó falusi értelmiségi mondta el. A kereszténységet idézik temetőink, már a kapu fölötti felirat is „Feltámadunk”. Nézem a márvány tobzódását: az életnek van egy-két egyszeri, megismételhetetlen, s éppen ezért nagyon fontos pillanata. Ilyen a születés vagy a halál. Egyes primitív természeti népeknél és az évezredekkel ezelőtt élt népeknél is követ helyeztek a sír fölé, ne jöhessen vissza a halott szelleme, né árthasson az élőknek, s talán azért is, nehogy az elhunytat kikaparják a vadállatok. Aztán a hun király Attila koporsója ötlik eszembe, melynek holléte máig izgalomban tart embereket. S olvasmányaimból tudom, hogy mekkora segítséget adtak a temetők, a temetési szokások a régészeknek, s az mennyi mindent tudott ezekből az évezredekkel korábbi sírokból kiolvasni például a magyarok honfoglalásának eseményeiből. Az újabb ezer esztendő múlva kutakodó régész vajon mit olvasna ki ma benépesülő temetőinkből? Alighanem megérezné, hogy átmeneti korszak embereit nézi, hiszen temetkezési szokásaink is olyan ellentmondásokat hordoznak, mint a társadalom sok más területe. Egyik ismerősöm történetet, mesél: az egyik falu valamelyik közintézményének elhunyt vezetőjét először társadalmi temetéssel helyezték örök nyugalomra, de ez az öröknek mondott nyugalom fölöttébb rövidnek bizonyult, mert fölvették szegényt, majd ismét eltemették, most már egyházi szertartással. Nem tudom igaz-e a történet vagy sem, mindenesetre a meglevő ellentmondásokat jól tükrözi. Egy másik falu temetőjében a „Feltámadunk” feliratú kapu mögött a sírkő- vön vörös csillag hirdeti az elhunyt világszemléletét. Folytathatnám azzal, hogy vonaton utazva, és egy lakásra váró fiatal párral beszélgetvén kitekintünk az ablakon: megyénk egyik városának temetőjében egy tekintélyes, készülő építmény, egy kripta hívja fel magára a figyelmet, mellette hetek óta (többször láttam) elhagyatottnak látszó szállítószalag. Az ifjú házasokkal éppen a lakásról beszélgettünk: késik az építkezés, nincs kapacitás. És így tovább. — A magáé? — kérdezem az öreg férfit a sírkőre mutatva, amelyen rajta a név, a születési idő, csak az elmúlás éve hiányzik. A sírfelirat is ott ékeskedik: „Miért hagytál el bennünket akik úgy szerettünk, miért hagytad itt helyedet üresen mellettünk?” Mióta elhantoltak s nem néz ránk szemed, nincs itt öröm, boldogság, sírba szállt veled". Az öreg bólint. — Az enyém. — Ki csináltatta? — Én. — A verset is? — Azt is. — A gyerekei nevében? — Igen. — És azok így érzik majd. Ahogy a felirat mondja? — Gondolom. — Hány gyereke van? — Hat. — Merre? — Szerteszéjjel. — Kivel él? — Magam. — A gyerekei’ sűrűn hazajönnek? — Nem jönnek. — Ügy érzi, nem fontos a számukra? — Ügy. — És mikor volt nekik fontos? — Amíg felneveltem őket. — Míg fiatal volt. — Igen. — És mikor lesz megint fontos? — Ha legközelebb jönnek. — Az mikor lesz? — Amikor meghalok. Nyomot hagyni e földön, jelezni, hogy éltem. így vagy úgy. Ha máshogy nem, márvány sírkővel. — Sokan elítélik a kriptamániát, az egymásra licitáló sírköveket. — Van némi igazuk — mondja a falusi pedagógus. — De akkor már tovább kell gondolni a dolgot. Ha ezért a túlzott költekezésért megrójuk az öregeket, nézzünk magunkba! Mi, az erőnk teljében levő generáció vajon nem követünk el hasonló pazarlásokat? Egyetlen példát mondok: az új iskolák és egyéb intézmények köré vagyont érő kerítéseket építünk. Miért? Az a gyerek, aki át akar mászni a kerítésen, úgyis átmászik, aki nem akar, azt egy szép élősövény is visszatartja. Szóval nem azt mondom, hogy ne gondoljuk végig a sírkőmániát, hanem azt kívánom, hogy akkor vegyük számba kerítés- és egyéb mániáinkat R- Van belőlük bőven. — Fél az öregségtől? — Nem. Victor Hugo ezt írje- .. , ... . „Szakálla szmezust áprilisi patak... Mert szép a fiatal, de a vén nagyszerű... Az ifjú emberek szemében láng ragyog, Ámde a vén szeme világossággal árad”. — Ez nagyon szép. — Igen. És létezik e világra vetett szemű öregség is. Sokan nagyon okosan, értelmesen, más emberek javára is élnék. Az apámon látom ezt: tanácstag, lót-fut, emberek sorsát intézi. Nyugdíjas már, de nincs ideje a sírkőre. Én azt mondom, hogy ha az öregek életük végső esztendeiben csak a sírkövükkel törődnek, abban főleg mi, a gyerekeik, a fiatalabbak vagyunk bűnösök. Az öregek a régi világban nőttek, amikor az idős ember teher volt. Olvasta Sánta Ferenc Sokan voltunk című novelláját? Vagy Fukazava Hicsiró Zarándokénekét? Na, erre gondolok. Nekünk kellene megmutatni az új társadalom új lehetőségeit!, célokat, tennivalókat. .. Hogy szükségünk van rájuk, hogy hasznosak is tudnak lenni. Körmendi Lajos Óvoda az üzemben Négy éve annak, hogy Jászkiséren a MÁV Épitőgépjavitó Üzemben elkészült egy 40 személyes üzemi óvoda. A létesítmény a szocialista brigádok, a KISZ-fiatalok védnökségével épült félmillió forint költséggel és hasonló értékű társadalmi munkával. Két foglalkoztatóteremmel, étkezdével, az egészségügyi követelményeknek megfelelő szociális helyiségekkel és játékszerekkel gazdagon ellátott udvarral adták át. Az elteft 4 év alatt az üzem gazdasági és társadalmi vezetése számos intézkedéssel teremtett mind kedvezőbb feltételeket a gyerekeknek a játékhoz, a tanuláshoz, szüleiknek a nyugodt munkához. Az átadást követő években az üzemi óvoda egy újabb foglalkoztatóterem hozzáépítésével 60 személyesre bővült. A gyerekek bordásfalakkal, ügyességi gyakorlatokra alkalmas NDK gyártmányú tornaszerekkel ellátott tornatermet kaptak. Az óvoda udvarát sokféle szabadtéri játékszerrel látták el, „mini" fürdőmedencét és kerékpárpályát építettek. A gyerekek hasznos szórakozását szolgálják a közeli kiserdőbe, a jászapáti parkba és a fagylaltkertbe szervezett rendszeres kirándulások. A jászkiséri filmszínház matinéelöadá- sainak legifjabb és állandó bérletesei a MÁV- óvodások. Az óvodások a dolgozó szülőkkel együtt Jászkisérről, Jászladányból, Jászapátiból és Jászszentandrásról járnak be az üzembe. Bejárásukat külön kismama-autóbuszjáratok segítik. A szülők nélkül utazó gyerekekre a buszon óvónők felügyelnek. Az óvoda nyitvatartásával is igazodik a szü< lök munkarendjéhez. Az üzemben szervezett akciók - kommunista műszak - esetén is gondoskodnak a gyerekekről. Kedvezmény, hogy az óvoda a nyári hónapokban is folyamatosan üzemel. - illés Elismerés Jászberényben az Országos Báketanácstii Vetélkedő Kubáról A békemozgalomban kifejtett (kiemelkedő tevékenységéért az Országos Béketanács — a Hazafias Népfront városi elnöksége javaslatára — Szolnokon több kollektíva munkáját ismerte el oklevéllel. A Kertvárosi Általános Iskola MSZBT-tag- csoportjának vasárnap délelőtt adja át az oklevelet Bekényi Istvánná, a népfront városi titkára. A jövő héten az MHSZ vezetősége és az Iparcikk Kiskereskedelmi V. kollektívája veszi át az elismerést. Az amerikai földrész első szocialista országára, Kubára emlékeztek tegnap Jászberényben az Országos Takarékpénztár jászberényi járási fiókja Rákóczi Szocialista Brigádjának rendezésében megtartott ünnepségen. A béke és barátság hónap jegyében rendezett találkozón a vállalat kiváló brigádja, meghívott vendégével, a Népköztársaság Kiváló Brigádja címet viselő hűtőgépgyári Vályi Péter Szocialista Brigáddal közösen rendezett vetélkedőn adott számot arról, ki tud többet Kubáról és az eddigi VIT-ékről. Befejezésül a találkozó résztvevői tiltakozásukat fejezték ki a fegyverkezés, a neutronbomba gyártása ellen, az enyhülés, a békés egymás mellett élés biztosítását követelve.
