Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-24 / 120. szám
1978. május 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Hogy a képernyőn a jó dokumentumfilm vagy az izgalmas riportfilm épp oly hatásos lehet, mint egy művészi munka; hogy a belőle sugárzó erő, a nyers valóság ereje épp oly meggyőző lehet, mint akár egy tévéjáték művészi igazsága, az ma már többnyire nyilvánvaló. És mégis hangsúlyozni kelletik olykor, ha — mint most történt Lázár István dokumentumfilmjével — a televízió maga feledkezik meg erről a közhelynek is beillő igazságról. Különben fő műsoridő helyett miért is utalta volna a Zsámbékról készült kétrészes filmet olyan sugárzási időbe, vacsora előtt, amikor a nézők többségének általában még gond- ja-baja is akad, mint a képernyő előtt csücsülészni. — Mélyfúrás a valóságba Ugyanakkor viszont telt házat biztosított esti 8 órai sugárzással olyan túlságosan is könnyed, már-már habkönnyű szórakozásnak^ mint a magyar és NDK közös játék, a Saccoljunk; pedig alighanem a legszélesebb nézői körökben is szíves fogadtatásra -talált volna a különös sorsú település életébe lenyúló dokumentumfilm, és érdekesebb is lett volna annál. mint hogy nyilvánosan azt saccodgatták milliók fü- lehallatára és szeme láttára: hány centiméter magas a játékvezető, hogy X-nek vagy Y-nak milyen a szeme színe, kék-e vagy zöld, satöbbi. S bár két merőben más szándékú, műfajú és célú televíziós termékről van szó, a végeredményt tekintve —mi haszna van belőle a nézőnek — mégis csak helyénvaló a kérdés: mire érdemesebb időt áldozni? Arra-e, ha lényeges társadalmi kérdésekkel, jelen esetben egy falu közösségének összekovácso- lódásával ismerkedhetünk meg emberi sorsok tükrében, vagy pedig arra, hogy tudomást szerezzünk olyan lényegtelen dolgokról, hogy például egy balettoipő 110 grammot nyom, s lábon, munka közben egy órát sem bír ki, vagy hogy egy őslény 11 méter magasan hordta a fejét, hogy egy disznóból nyolc adag berlini csülök telik ki. Nem ízlések és pofonok különbözőségéről van itt szó, hanem a televíziós programok értékrend szerinti besorolásának kérdéséről. Közvetve arról a fel-felbukkanó televíziós kishitűségről, mely szerint a néző szórakozni akar, s ha pedig ezt akarja, akkor jöjjön valami felszínes mulatság, kedélyes időtöltés. Olyanfajta program, amikor nyugodtan kikapcsolhatja magát a teljes szellemi restség és fizikai elernyedt- ség állapotában csak néznie .kell, hisz hogy „lásson” is, meg sem követelik tőle. A Zsámbék című dokumentum- film „félreállítása” — úgy érzem — a nézői igények téves megítélésének is tükre, szórakozási igényeink alábe- csülése. Lázár István dokumentumfilmjében, (rendező: Rácé Gábor) annak bevezető képsoraiban érdekes mód épp ezzel a csak felszínen járó, a mélybe mélyebben bepillantani nem szándékozó szemlélettel száll szembe a finom irónia eszközével. Mondhatni turisztikai közhelyekkel indítja zsámbéki beszámolóját, csakhogy azután szinte észrevétlen, de valójában rendkívül tudatosan elkezd ásni a falu életének mélyebb rétegeibe, hogy lépésről lépésre közeledjék az élet rejtett titkaihoz. Módszere afféle mélyfúrás —történelmi és társadalmi értelemben. S ami e televíziós feltáró munka sajátsága, s izgalmainak forrása is egyben: Lázár István nem eleve kész képletekhez keres bizonyítékokat a történelem viharától megtépázott majd új életre támadt falu életében, hanem a feltárt tényekből áll össze szemünk láttára a Valóság képlete. Zsámbék a felszabadulás után csaknem megüresedik. Lakóinak nagy részét kilakoltatják, hogy távoli vidékekről — épp erről a tájról, a Jászságból és a Nagykunságból — új „honfoglalók” érkezzenek, az élet reményeivel a kihalt településre. Mi lett velük, hogyan alakult életük, miként formálódnak egyéni honfoglalókból közösséggé, mi indította őket elvándorlásra. A meg- szólaltatottak szavaiból így azután kirajzolódott az alföldi emigránsok sorsképe is. Lázár István egyik legfőbb érdeme, hogy bár a történelmi mozgásra, a társadalmi folyamatok megragadására igyekszik, munka közben mindig előtérben marad a változások alanya: a sorsát alakító ember. Az ő filmjét látva önkéntelenül is Urbán Ernő jut eszembe, akinek korai halálával nagy veszteség érte a televízió valóságfeltáró műfaját. Nem véletlenül, hisz ha Lázár István más hangnemben is és inkább tudósi mint írói megközelítésben, de valójában ugyanarra vállalkozik, mint a tv-riportjai- ról nevezetes Urbán Ernő: a valóság emberközeli ábrázolására a képernyőn. Talán kevesebb intuícióval, puritánabb és fegyelmezettebb módon teszi, nagy-nagy kíváncsiságát szenvtelenség mögé rejtve, igyekszik háttérben maradni — beszéljen a valóság —, de ahol alkalom nyílik, menten kibújik belőle az írói személyesség is. AZsám- békot — remélhetően — újabb Lázár-mélyfúrások követik majd, hisz ezek a művek is nagyban hozzáse gítenek bennünket egészséges valóságérzékünk erősödéséhez. Iróportré Erről beszélt a róla készített portréfilmben többek között Kolozsvári Grand- pierre Emil is, amikor megemlítette, hogy egy osztály vagv épp egy nemzet beteg valóságérzékének milyen súlyos következményei lehetnek. De egyéb gondolatai is arról győzhettek meg bennünket, hogy a franciás írói könnyedség mögött mély életbölcselet húzódik meg, amely a valóság alapos tanulmányozásából és főleg ismeretéből származik. Amit például a cselekvésből váló kiábrándultság, a passzivitás és a gátlástalan törtetés összefüggéseiről felvillantott, akár bővebb kifejtést is érdemelt volna — tanulságul. De hát ott vannak az író müvei, mondhatni, aki kíváncsi, vegye kézbe őket Egy félórás beszélgetés csupán arra lehet jó, hogy megízlelhessük az író egyéniségének sajátos ízeit. A francia ősöktől való magyar író, — aki ha szükséges, a kör nyezet kicsinyességei ellen védőpajzsul a humort tartja oda, s aki megrögzött nyelvművelő, mert szerinte ki mint beszél,' akként gondolkodik, '— a képernyőn sem tagadta meg magát: eleven, friss szelleme magával ragadott. Röviden Azt tudtuk, hogy az angol humor sajátos humor, hogy a szigetországiaknak fahumoruk van. De hogy milyen idétlen módon társalogták hajdanán, azt csak most ismerhettük meg a hatrészes idegesítő Emmából. Jellegzetes gúnyrajzát kaptuk az önmaga világába bezárkózott XVIII. századi angol felső osztály életének. Amit ígért, be is váltotta az Autók és emberek, az autózás történetének eseményeit szellemesen idézte, ügyelve mindig a megfelelő korkép megrajzolására is. Így lett az autók históriája kul- túrhistóriai sorozat is a képernyőn. — VM — Dél-Amerika és a Kanári-szigetek egzotikus világát varázsolták kicsiben a városi művelődési házba a mezőtúri kaktuszkedvelők szakkörének tagjai. Az egy hétig tartó kiállításon tenyérnyi, tűzpiros virággal pompázó epyphyllum hybridet, méteresre megnőtt afrikai aeonium arboreumot és még legalább nyolcszáz féle kaktuszkülönlegességet csodálhattak meg az érdeklődők (T. F.) Nyugalom hölgyem, csak kettéfűrészelem! — -,. és ha nem ficánkol kiskezitcsókolom, akkor nem is faj olyan nagyon, csupán egy kis bizsergést érez a keresztcsontja tájékán. Mert higgye el, hölgyem, ez a villanyfűrész csodákra képes. 7.7.7.77.7.J. . . — Jaj! Ó, jaj, mily gálád szeánsz! S minő cinizmus; hangos nevetésből kísérve. Hátborzongató! Ilyesmin nevetni, holott egy ember nyilvános kivégzése. Állj! Semmi kivégzés, hecc az egész. Csalás! S milyen magas fokon! A „halálraítélt” is nevet —pedig a csigolyái közt berreg a fűrész. És nevet a „tettes” is, akit ezek után akár Dra- kulának, vagy Frankensteinnek, de legalábbis hivatásos szatírnak képzelnénk. Nevetés. Aztán taps. Az áldozat elvonul — egészben. Mágia? Ugyan kérem! — Mondja kedves Dnakula úr... — Pozsonyi, kérem tisztelettel. Pozsonyi bűvészegyüt- tes.'Annak a műsorát tetszett látni. Csak nem képzeli, hogy egy ilyen kedves kislányt kettévágok?! Mi lenne a népesedéspolitikával, ha minden fellépésen... — Tehát becsapott. — Be, én kérem! Ez a munkám. Ezért kaptam az Indiai Nagykiard Mágusa díjat Karlovy Vary ban tavaly. — Akkor ön .mágus! — Mágus? Ugyan kérem! A kollégák szememre is vetik, de én nem tartom magam mágusnak. Csaló! Az igen! — A csalásért kitüntetés is jár? — Csalni tudni kell! Ne tévessze meg, én csak csaltam, nem sikkasztottam. — Milyen számért kapta az elismerést jelentő díjat? — Elsősorban azért a kár- tyatrükkömért, ajmelyben két lapot kiválasztatok két különböző személlyel, természetesen úgy, hogy elfordulok. .. de tudja mit, nem mondom el. Nézze meg... — Hol? — Zircen, Karlovy Vary- ban, Párizsban, Cibakházán, Kunadacson, Budapesten vagy ahol akarja. Előfordulok néhány helyen. — Soha nem hallottam még önről. — Nem csodálom... Becsapta a csalót — Pozsonyi kisdiák voltam, amikor a világhírű Ufe- rini az olasz mágus egy fellépésére besündörögtem, s mit tesz a véletlen, engem szemelt ki „bűvészinasának”. Rájöttem, hogy preparált kellékekkel dolgozik, amelyeket alkalmas pillanatban ki-kioserél. Hát én is kicseréltem. Avagy szabálytalan portré egy csalóról, akit nem üldöz a rendőrség — Erre aztán kapott egy olyan pofont!... — Igen, az apámtól — jóval később, de nem az olasztól. Ö ugyanis megkeresett, hogy szegődjék hozzá, mert lát bennem fantáziát. Apám nem látott... — Mégis bűvész lett. — No igen, s épp Uferini- nél, négy évvel később. Ezután bocsátott meg apám és fogadott vissza. Ezerkilencszázharminchétben a pozsonyi Kludsky Cirkuszhoz szerződtem, azután háború, a Szlovák Frontszínházzal jártam a csapatokat... Felszabadulás, szünet. Senki nem volt kíváncsi bűvésztrükkökre. Az élvemaradás volt a legnagyobb mutatvány. Nemsokára sokadmagammal az áttelepítettek sorsára jutottam, s egy batyuval, négy gyerekkel Budapesten kerestem otthont. Siker itthon — elismerés külföldön — A szakmaszeretet úrrá lett a nehézségeken. Amikor „át jöttem”, a puszta két kezem volt csak. A háborúban megmaradt eszközeim egy részét átcsempészték a határon, a többit pedig magam gyártottam, gyártattam. Végül is 1054-ben magyar működési engedélyt szereztem. — És ezután jött a siker... — Utána, az stimmel, de csak később. Először visszadobtak, mert kopasz vagyok, „egyébként ügyes”... Végül sikerült, s húszegynéhány éve járom a művelődési házakat, iskolákat, lokálokat, s tizenhárom évig jártam a külföldet. — Cirkusszal merre járt? — Semerre. Idegen voltam. Nem juthattam be annakidején társulathoz, később már nem is akartam, önállósítottam magam. — Magányos farkas... — Magyarországos egyeoül vagyok, aki önálló egész es- tés műsort ad, de magányos nem vagyok. Az egész világon vannak barátaim, kollégáim, s másodmagammal vagyok magyarként nemzetközi szakmai zsűritag. És most már ismerik külföldön a feleségemet is. Az első nő a világon, aki bekötött szemmel vezetett autót, Karlovy Varyban tavaly nemzetközi zsűri előtt. — Tudja, hogy ez a munka nemcsak könnyű szórakoztatás is? Én a babonák eljen is küzdők, — Ne haragudjon, nem nagyképűség ez egy ,,cirkuszművésztől”? Varázsló úr, rontás van rajtam — ítélje meg! Egy dunántúli faluban az út szélén várt egy férfi. Elébeállt az autónak, s egy óráig kömyöngött, hogy gyógyítsam meg. „Varázsló úr, rontás van rajtam”, hajtogatta és sírva ri- mánkodott, érintsem meg a varázspálcával. Lehet, hogy ez az ember, aki egyébként nem volt elmebeteg, megnyugodott volna, de én nem. Már csak azért sem, mert ■tudom, nem egyetlen hely, ahol a tévhit megterem. Egy községben az előadás szünetében félrehív a művelődési ■ház igazgatója: „Művész úr, a második sorban • ülő traktoros, az a bajuszos fiatalember, gyógyíthatatlanul babonás. Segítsen, kijózanítani.” Nos, a szünet után lemegyek a széksorok közé, megállók a bajuszos mellett és elkezdek szaglászni. Azt mondom: tisztelt közönségünk, közöttünk van olyan ember, aki azt tartja, disznótrágyát kell a zsebbe tenni és akkor a bűvésznek "Semmi sem sikerül... Alighogy befejezem, a fiatalember fölpattan, rohan a becsukott ajtóhoz, teljes erővel nekiugrik és üvölt. A zsebében ott volt a disznótrágya. Egy másik faluban döbbent csendben játszottam végig az estét. Egyetlen taps, egyetlen sóhajtás nem hangzott. Bár százszor is elmondtam, „vigyázat, csalok!” a végén egy asszony sírvafa- kadt: Istenem, micsoda ember, benyúl a levegőbe, elővesz egy tízest, és mégis itt kell neki mutogatnia magát. — Kedves Pozsonyi... — Tévedés. Csak az együttesem hívják így. Én Száva Sándor vagyok.1 Ez Viszont igaz. Nem csalás. — Mikor jön Szolnok megyébe? — Tizenhárom éve élek itt. Jászberényben. Igriczi Zsigmond Fiital művészeink Készülnek a havannai VIT-re Formálódik a program; bizonyos, hogy a VIT-re utazó magyar delegáció művésztagjai, együttesei, előadói színvonalas műsorokkal lépnek az ifjúsági találkozó résztvevői elé. A világ haladó fiataljainak béke- és barátság demonstrációján — ezúttal a latinamerikai kontinens első szocialista országában — ki-ki számot ad hazája változásairól, fejlődéséről, kulturális örökségéről és legújabb eredményeiről is. Erről szólnak majd a művészetek nyelvén jeles fiatal előadóink is — mondotta Pándi András, a KISZ KB kulturális osztályának vezetője az MTI munkatársának. —' Korai lenne még kész műsortervekről beszélni, de azt már tudjuk, milyen nagyszabású programokban szerepelnek a kultúra magyar Ikövetei. Az előzetes tervek szerint július 31-én, a késő esti órákban a La Chorrero tengerparti • szabadtéri színpad több ezres nézőterén ülők magyar folklórestet láthatnak: a KISZ Központi Művész- együttes tánckara és Rajkózenekara, a Sebő-együttes, a Tolcsvay-trió és Dévai Nagy Kamilla műsorát. Nagy gonddal készülnek a magyar gálaestre: több mint 100 fiatal művészünk lép augusztus 2-án a Lazaro Pena színház dobogójára. A „Mindennapok forradalma” című műsorukban prózában, dalban, táncban, zenében vallanak majd a ma forradalmiságáról, ifjúságunknak a szocialista építőmunkában való helytállásáról, valamint a szabadságukért, a függetlenségükért, a társadalmi fölemelkedésükért küzdő népekkel vállalt cselekvő szolidoritásá- ról. A Fonográf együttes, Koncz Zsuzsa, a Kormorán együttes, Hacki Tamás és Wolf Péter ad ízelítőt Havannában a hazai könnyűműfajiból : ők augusztus 1-én éjfélig koncerteznek a Par- que Maceo szabadtéri színpadon. A Szépművészeti Múzeumban nemzetközi kamarazene hangverseny lesz július 29-én, amelyen a „magyar színeket” Ránki De- 1 zső és Szenthelyi Judit zongoraművész, Tokodi Hona, operaházunk tagja és Szenthelyi Miklós hegedűművész képviseli. Minden bizonnyal a VIT egyik legemlékezetesebb látványossága lesz a nemzetközi gálaest, amelyen a mieink is válogatást adnak repertoárjukból. Irodalom filmen Az ünnepi könyvhéthez kapcsolódva a megye filmszínházaiban irodalmi alkotások alapján készült filmeket mutatnak be. Újra láthatjuk a Magyarokat, Balázs József regénye alapján, az Obeliszket, amely V. Bikov kisregényéből készült, a Germinalt, Emil Zola halhatatlan alkotásából, az Árvácskát, Móricz Zsigmond művéből és a kétrészes Városok és éveket — Turgenyev művei alapján. Baranya legszebb, legkorszerűbb úttörőháza épült fel Komlón. Tizenhárom millió forintba került a bányászváros pajtásainak új otthona. A palotának is beillő épületben százötven személyes színházterem, könyvtár, olvasó-, játékszoba és több szakköri helyiség van. Komló kialakulóban levő kulturális központjának hangulatos része az Üttörőház A képző- és iparművészeti szakkör vezetője Blumschein Dezső, aki rézdomboritásra tanltja a pajtásokat
