Szolnok Megyei Néplap, 1978. május (29. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-17 / 114. szám
1976. május 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Tízezer tonnával többet Ai Oroszlányi Szénbányák XXII. bányaüzeme az idén hatszázkilencvenezer tonna barnaszenet hoz a felszínre. A szocialista brigádok felajánlották, hogy a munkaversenyben az éves tervet tízezer tonnával túlteljesítik. - Képünkön: a szovjet gyártmányú fejtőgépnél / fl kuncsorbai Búzakalász Tsz-ben — * i A hajnali sötét sárban ide- oda csúszkál az UAZ. A kun- osorbai Búzakalász Tsz szarvasmarha telepére hajtunk, az egykori Argyelán majorba. — Lassan „kifutnak” ezek a tehenek, aztán hamarosan újak jönnek helyükbe. Sokkal jobbak. A tsz stabilizálni akarjia az eredményes gazdálkodást, s ehhez jó állat- tenyésztés kell! Magyar tarka és vöröstarka-lapály keresztezéséből származó utódokat vettünk a vaszari Hunyadi Termelőszövetkezetből. Azoknak tejük is meg húsuk is van, szépen — mondja alapos felkészültséggel Elek Sándor, a kuncsorbai tsz főállattenyésztője. Végre sikerül bejutni az egyik istállóba. Itt Bézi Imre és Szilágyi István 31 fejős tehén alól már felszedte a trágyát, pedig még csak fél négy múlt. Az állatok, annak ellenére, hogy hamarosan túlad rajtuk a szövetkezet, igen szépek, gondozottak. — A szájáról szép az állat — nyugtázza a dicséretet Szilágyi István. — Enni kell adni nekik, gondozni őket! De nem mindegy, hogy hogyan! Rendszeresen, ugyebár! Csakis úgy! — Jól mondja a szaki — szól közbe Bézi Imre. — Meghát pénz is csak akkor van, ha melózunk! Az elvtárs is így tudja? — kérdi, s nevet. A trágya kihordása után — a ló, a Szedres húzta ki a csillét, volt rajta vagy 8 mázsa — a gondozók egy-egy jókora kassal megkezdik a siló be- hordásátj. Egyszerre visznek vagy 80 kilót. — Ettől bizony nyúlik az ember ina — állapítja meg Szilágyi István. Amikor telepakolják, az egyik kast, lopva megpróbáltam felemelni. — Van mihez gyürkőzni! — nevetnek. Bézi Imre egykedvűen gyű- röget a szájában egy meg- gyújtatlan cigarettát. — így dolgozunk, látja! Hamarabb kellett volna elkezdeni, de a régi vezetés nem foglalkozott építkezéssel. Ami most van, az ideiglenes megoldás. Majd az új telepen! Azt megnézhetik, csak előbb virrad jón meg! Közben nem áll meg egy pillanatra sem, de nem kapkod, nem erőlködik. Ügy tűnik, mintha unatkozna, pedig rendkívül gyorsan dolgozik, amolyan hanyag eleganciával. Előbb azt hittem, hogy állatorvosok jönnek, ugyanis Szilágyi és Bézi fehér köpenyben lép elő azí ist|álló végéből. A fejés kezdődik. Miközben a 3—3 fejőgép dolgozik, van egy kis időnk beszélgetni, hogy ki, miért csinálja ezt a munkát. — Nem lennék gyalogmunkás semmi pénzért! — jelenti ki határozottan Szilágyi István. — Ott sohasem tudja az ember, hogy hová fogják küldeni, mikor, mit találnak ki. Itt, igaz hogy korán kell kelni, és nem számít se karácsony, se húsvét, mindig jönni kell. Mert az állat nem várhat egy percet sem, de az ember tudja, hogy bejön, s elvégzi a feladatát, utána délutánig a kutya se szól hozzá. Napközben ott a háztáji, a kert. Ad az munkát, eleget. — Én reggeli után általában pihenek, — veszi át a szót Bézi Imre. — Aztán ha van valami dolgom, azt megcsinálom. Ha meg nincs, szétnézek a faluban. A szipogó gépek hamar végeznek a fejéssel. Ezen a reggelen 205 liter tejet adott a 31 tehén. Szilágyi István nagy szakértelemmel mossa el a fejőgépeket. Nem csoda, hogy ért hozzá, odahaza mosnia is kellett, amikor a feleségét kórházban ápolták. Megnézzük a többi istállót is. Az elletőben Ullár János és Ullár József dolgozik, ök is éppen etetnek és fejnek. Ezen az éjjelen nem volt el- lés, de a két „bába” árgus szemekkel figyeli az állatokat. — Nagyon jó dolgozók — mondja róluk a főállattenyésztő. — Van abban elismerés is, hogy ők kerültek ide. Hallatlanul lelkiismeretesek, ezt akár meg is írhatja. Ezeknek az embereknek az „enyém” meg a „mienk” ugyanazt jelenti. Alig észrevehetően dolgoznak, szinte vigyáznak rá, nehogy hozzáérjenek a néhány napja ellett állatokhoz. — Szeretem a jószágot — mondják mind a ketten. — Most, hogy kevesebb az állat, itt sincs annyi munka. De hamarosan elkészül az új istálló, jönnek a tejelő tehenek. Csak látnánk már őket! Miközben beszélgetünk, két lány érkezett vendégségbe. Veres Edit és Molnár Klára a borjúnevelőből nézett át. Velük megyünk vissza a bocik közé. A lányok az általános iskola után jöttek ide. Jó lenne, ha tanulhatnának a szakmában. (A vezetőség is ezt sürgeti, úgy látszik egy „hullámhosszon” vannak.) — Nem itta meg a kávéját, kedves — méltatlankodott Cs. Tóth Józsefné, Tériké néni, a vendéglátó Háziasszony, pedig felkeltem, hogy mire indul, legyen kész. Maga meg itt hagyja! Álmos az ember korán, ez legalább feldobja. Bizony jólesik a reggeli. Közben a háziasszony a helyi nőklub gondjairól beszél. A rádióban a műsort ismertetik, egy pillanatra csendben kell maradni: Veress Péter darabot adnak délelőtt, a kezdésre kíváncsi Tériké néni. Templom, vegyes bolt, tsz- iroda egymás mellett. A bolt sarkán három ember áll és vitatkozik, s egy üveg a frissen bontott félliteres vegyes pálinkát kóstolgatja. Hiába, 9-ig szesztilalom van, de csak a presszóban és kocsmában. A tsz irodában a főkönyvelő mosolyog: 24 napos revízió van mögötte. A jókedve érthető, hiszen a jegyzőkönyvben nagyobb helyet foglalnak el az ellenőrzők aláírásai, mint a többi szöveg. Az elnök izgul. Van miért, állítólag megkapják a miniszteri dicsérő oklevelet. Ez óriási esemény a tsz életében. Ezelőtt 3 évvel még legtöbbször korholták őket, most pedig azon méltatlankodik a vezetés; egy ponton múlott, hogy nem kapják meg a legnagyobb elismerést. Nem baj, majd jövőre. Avar László Közös akaratunk megnyilvánulási formái A szakszervezeti jogok Népköztársaságunk alkotmánya, szocialista államunk törvényei, a Munka Törvénykönyve és számos más rendelkezés széles körűen kiterjedt jogokat biztosít a szakszervezeteknek feladatuk elvégzéséhez. Ezek a jogkörök a párt szakszervezeti politikája eredményeképpen fejlődésünk követelményeihez igazodva folyamatosan bővülnek. Látható ez például a Minisztertanács és a SZOT 1969-ben megjelent közös irányelvéből, amely a gazdasági vezetők tevékenységének megítéléséről szól; az 1976. májusi határozatából, amely a szakszervezeti bizalmiak szerepének, felelősségének, hatáskörének a kibővítéséj; tartalmazza; az MSZMP Politikai Bizottsága, 1977. áprilisi határozatából, amely az üzemi demokrácia erősítésére, továbbfejlesztésére vonatkozik. Fontos hangsúlyozni és jól érteni, hogy a szakszervezetek jogai nem a választott vezető testület vagy valamely funkcionárius, hanem mindig a munkások, a bérből és fizetésből élők jogait jelentik. A vállalatok szakszervezeti szerveit úgy kell tekinteni, mint az összes foglalkoztatottak érdekvédelmét, képviseletét ellátó szerveket. A szak- szervezetek törvényben biztosított jogai tehát politikai jogként értendők, amelyekkel ha helyesen élnek, a párt politikájának, a dolgozók törekvéseinek a megvalósítását segítik. Nem csupán jogok kérdése A jogszabályok fontosak, de nem tartalmazhatják a társadalmi, politikai életben jelentkező valamennyi eseményre, jelenségre érvényes jogi formulákat, A jogi szabályozás szükséges, hangsúlyt ad a szakszervezetek munkájának, irányt jelöl, az állami és szak- szervezeti szervek együttműködésének kereteit, szabályait adja, de nem tartalmaz mindenre kiterjedő taxatív felsorolást. A szak- szervezeteknek a jogszabályokat be kell tartani. de nem bürokratikusán, hanem szellemük szerint, elvi alapon kell állást foglalniuk, a lényeget, mindig a dolgozók érdekeit messzemenően szem előtt tartva. Egyes helyeken tapasztalható olyan nézet, hogy mind.en kérdés és feladat megoldásának kulcsa a jogkörök bővítése és újabb jogszabályok kibocsátása. E nézetet vallók úgy vélik, így könnyebben lehetne dolgozni, hiszen csupán a rendelkezésekre, előírásokra kellene hivatkozni, s így a tennivalók ember- ről-emberre történő megmagyarázása, megértetése nélkül is biztosítható lenne a végrehajtás. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen gyakorlat a szakszervezeteket, utasításokat készítő és ellenőrző hivatalokká alakítaná át és degradálná, hiszen éppen a legfontosabb funkciójától fosztaná meg őket, az iskola- és nevelő szereptől. Csupán a jogok hangsúlyozása a szakszervezeti mozgalmi, politikai munka, a sajátos és sokoldalú arculatú tevékenység elsekélyesedéséhez vezetne. A szakszervezeti jogok helyes értelmezésének lényeges része a jog gyakorlásáért érzett és vállalt politikai felelősség. A szak- szervezetek fő célja a szocializmus építésének elősegítése, á dolgozók munka- és élet- körülményeinek rendszeres fejlesztése, a dolgozók nevelése. A jogok gyakorlása során ezt sohasem téveszthetik szem elől. Döntéseikért, állásfoglalásaikért mint önálló, de politikailag egyértelműen elkötelezett szak- szervezetek felelősek a dolgozóknak, választóiknak, a pártnak. A szakszervezeti jogok tehát mindig kötelességek is. Ezt azt jelenti, hogy kötelességszerűen élniük kell a törvényekben biztosított jogaikkal. Kötelesek bizonyos előfeltételeket teremteni annak érdekében, hogy a jogokkal élni lehessen. A bizalmiak megnövekedett szerepe A szakszervezeti bizalmi hálózatban is kollektív jellegűek a jogok, hiszen a bizalmi a csoportja nevében, velük együtt és értük lép fel, és él a jogok adta lehetőségekkel. Az 1976-os határozat szerint a szakszervezeti bizalmiaknak egyetértési, véleményezési, javaslattételi, ellenőrzési képviseleti és vétójogai vannak. A leglényegesebb változás az egyetértési jogkör bővülésében van. Ennek megfelelően munkabért, jutalmat és számos anyagi, szociális juttatást, erkölcsi elismerést ma már csak a szakszervezeti bizalmival egyetértésben- állapíthatnak meg a vállalati gazdasági vezetők. Vagyis a szakszervezeti bizalmiak nélkül vagy ellenükre nem történhet döntés. A bizalmiak egyre jobban, magabiztosabban élnek jogaikkal, ami a határozat realitását igazolja. Az egyetértési jog lehetővé teszi az esetleges feszültségek ellentmondások feloldásába társadalmi és egyéni érdek közötti összhang személyekre szóló megteremtését. Érezhetően kezd megváltozni egyre több helyen a szak- szervezeti tagság viszonya. Elvárják, hogy konkrétan és folyamatosan kapjanak tájékoztatást az ügyek alakulásáról. Aktívabbá válnak a munkahelyi közügyek iránt. Követelményeket támasztanak a bizalmiakkal szemben. Néhány félreértés Fel-fel bukkannak még téves nézetek, amelyek a vonatkozó határozat nem megfelelő ismeretét, vagy a felületességet jelzik. Például „több joga lesz a szakszervezeteknek, mint a pártnak?” stb. A kérdést így feltevők nem értik eléggé, hogy az említett jogok lényegében ha jól értelmezik,és elveink szerint alkalmazzák, és gyakorolják,_ az végső soron a pártalapszervezet „kinyújtott keze” a párt politikája végrehajtásának egyik eszköze. Minden érvényben lévő szakszervezeti jogkörtől szélesebb körű a pártalapszer- vezetek joga olyan értelemben, hogy nincs és nem lehet olyan ügy az üzemben, vállalatnál, amelyhez nem lenne joga beleszólni, hozzászólni, megoldását politikai eszközökkel segíteni. A pártszervezetek minden esetben, minden lényeges kérdésben — a párt vezető szerepének birtokában és megfelelő hatáskör szerint — magasabb szinten döntenek, állást foglalnak a működési területüket érintő legfontosabb politikai, gazdasági, kulturális, szociálpolitikai, kommunális kérdésekben. Például az üzem távlati terve, éves terve, kollektív szerződés stb. Tehát mindenben, amelyekben szükséges a kommunisták által egységesen követendő álláspont, cselekvési egység kialakítása. így például az üzem éves bérpolitikáját illetően is politikai döntést hoznak. A bizalmi a felső politikai döntés alapján — amelyet a vállalati szakszervezeti szervek is képviselnek — „lebontva” az adott dolgozók személyi bérére vonatkozóan gyakorolja törvényben biztosított jogát. Ezzel egyes személyekre lebontva a kialakított bérpolitikát, érvényesíti és biztosítja megvalósítását. Amikor tehát tevékenységük során fellépnek a törvényesség megtartásáért, amikor védik a dolgozók, a szakszervezeti tagok jogos érdekeit, ha bírálnak és ha válóban reális követelményeket támasztanak, akkor a párt politikáját képviselik, a párt és a dolgozók kapcsolatát építik, végső soron a munkáshatalmat erősítik. A párt irányító szerepe, élcsapat jellege, a párt tagjainak felelőssége nem annyit jelent, hogy minden kérdést'közvetlenül a pártnak, a pártszervezeteknek kell megoldaniuk. A társadalom politikai szervezetei, köztük a szakszervezetek is összehangoltan tevékenykednek. A párt nagy gondot fordít a megfelelő munkamegosztásra. Politikai felelősség A fenti példa kapcsán a pártcsoportbizal- miak kötelessége jelezni — tegyük fel, ha az adott esetben a bizalmi jogait nem rendeltetésszerűen alkalmazza, vagy az nincs szinkronban a pártalapszervezet döntésével, a helyileg kialakított, alkalmazott bérpolitikával. Ugyanakkor nincsen olyan ügy a szak- szervezetek vonatkozásában sem, amit a dolgozók oldaláról, érdekükben ne tárhatna fel, ne tehetne javaslatot a pártalapszervezetnek. Vagyis nem jogi, hanem módszerbeli kérdés az együttműködés, az, hogy konzultáljon-e egymással a pártcsoport és a szakszervezeti bizalmi. A szakszervezeti bizalminak objektíve szüksége van erre. A hitelt érdemlő „kiálláshoz” kell ez a háttér. A jogok gyakorlása nem könnyű feladat. A pártcsoport - bizalminak pedig politikai érdeke, hogy érvényesüljenek a jogok. A pártszervezeteknek éppen ezért kötelességük ösztönözni, biztatni a szakszervezeti szerveket arra, hogy egyre jobban megtanulva alkalmazzák a biztosított jogokat. Valamennyi jog alkalmazása nagy politikai felelősséggel jár. Ezért kell hangsúlyozni, hogy a jogok szükséges keretek, de tartalmi vonatkozásban, a konkrét esetek során mindig politikai megközelítést igényelnek. Moldován Gyula Az MSZMP KB munkatársa Búrzakók az NDK-ba Kilencezer bőrzakót készítenek NDK-megrendelésre a szolnoki Bőrtex Szövetkezetben. Képünkön az exportmegrendelésen dolgozó nők egy csoportja