Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-13 / 86. szám
1978. április 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Gazdag bútorválaszték Munka—tanulás—háztartás Nők a Május 1. Ruhagyárból Közismerten ,nöi üzem” a Május 1. Ruhagyár szolnoki gyáregysége. Tavalyi adatok szerint az 560 dolgozóból 460 lány, asszony. A nőknek több mint a fele harminc éven aluli. A tényleges létszámba tartozik még 178 kismama, ők otthon nevelik kisgyermeküket. A különféle bőr-, szövet és ballonkabátokból szoknyákból tavaly több mint 200 ezret varrtak a gyárban. Az idén az első negyedévben a termelési tervet 103 százalékra teljesítették. A kétműszakos munka mellett a nők zöme otthon ellátja a háztartást, a gyerekeket. Mindezeken túl évek óta sokan vállalják, hogy az arasznyi szabad időből még lefaragnak egy kicsit, és~ a napi munka előtt vagy után beülnek az iskolapadba, pótolják a még hiányzó szakmai és általános ismereteket. Ez együtt már nem mindennapos feladat. A gyár dolgozóinak több mint 70 százaléka tanul ebben az oktatási évben. A tanulásról, az oktatási formákról érdeklődtem Szabó Bélánénál, a szakszervezeti bizottság titkáránál, aki maga is tanul. — Kezdjük a tömegszervezeti oktatással. Több mint 260 dolgozónk vesz részt politikai képzésben. Marxista— leninista egyetemre ketten, középiskolába öten járnak. Külön tanfolyamot szerveztünk 69 brigádvezetőnek és valamilyen tisztségviselőnek. A kihelyezett általános iskola nyolcadik osztályába 12 nő jár. Szintén a gyárban tartják a kétéves felnőtt szakmunkásképző iskola foglalkozásait, ahol huszonheten tanulnak, most a nyáron végeznek. Ezenkívül a Ruhaipari Szakközépiskola esti tagozatának 45 hallgatója van. A tanulási kedvet maga a kollektíva erősíti. A brigádok — mivel szalagrendszerű termelés folyik a gyárban — kicsit „rávernek” a munkára, ha valamelyik társuk iskolába jár. Fizetéskieséssel ez nem jár, a gyárban csoportbérezés van. Az üzemvezetői minden erkölcsi ösztönzést megadnak, hogy valaki szakmát szerezzen. Anyagi támogatásra nincs lehetőség, nincs pénz. A kedvezmény, a segítség abban mutatkozik, hogy a dolgozót elengedik a munkából, vagy másik műszakba teszik át. A kollektív szerződésszerűit az egyedülálló, nagy- családos, vagy kicsi gyermeket nevelő édesanyák munkaidőben tanulhatnak, a kieső időre átlagbért számfejtenek számukra. A művezetőknek pedig kötelező elvégezniük a Ruhaipari Szakközépiskolát. — A gyesen levő kismamák szakmai képzése az otthon töltött évek során általában elmarad. Itt a gyárban foglalkoznak-e a továbbképzésükkel? fejezése után rögtön idejöttem a gyárba. A szüleim nem örültek neki, azt mondták, hogy jobb lenne, ha továbbtanulnék. Megfogadtam, hogy megszerzem a szakmunkás- bizonyitváayt. Kicsit megerőltető a tanulás, mert sokszor reggel 8-tól este fél 11-ig itt vagyok. Délelőtt iskola, délután munka, vagy fordítva. — Segítenek a munkatársai? — összeszokott, fiatalokból álló kollektívában dolgozom. Jó a hangulat, nincs zsörtö- lődés, ha kiesek a munkából, A szalagról most hárman tanulunk, míg odavagyunk, a többiek helyettesítenek. Mindenki természetesnek tartja, hogy a másikban is él a becsvágy. — Látom, karikagyűrű van az ujján. — Júniusban, ha levizsgáztam, férjhez megyek. A vőlegényem hegesztő, ő is most jár továbbképzésre. Ügy tervezzük, hogy együtt tanulunk majd, és mind a ketten leérettségizünk. Biztos vagyok benne, hogy itt a gyárban segítenek. még nem volt arra példa, hogy valakit elutasítottak volna, ha tanulni akart. Öszes hajú, középkorú asz- szony Tóth Istvánná, betanított munkás. Kétgyermekes anya, és három hete büszke nagymama. — Most végzem a nyolcadik osztályt, januárban vizsgáztam a hetedikből. Annak idején közbejött a háború, nem törődtek a tanulással, dolgozni kellett... Amikor férjhez mentem, jöttek a gyerekek, mindig elmaradt az iskola. Két éve megkaptam a kiváló dolgozó kitüntetést, örültem neki, meg egy kicsit szégyenkeztem is, hiszen ezt a jelvényt csak a nyolc osztályt elvégzettek kaphatják meg. Előlegezték a bizalmat. Nekivágtam! Eddig sokat segített a fiam, ő már vizsgázott lakatos. A férjem gépkocsi vezető, ő nem akar tanulni, de engem mindig biztat. Történt már olyan is, hogy nekem varrnom kellett, a férjem mellém ült és hangosan olvasta a leckét. — Nehezen megy? — Bizony eleinte alig tudtam eligazodni az órákon. A földrajz, a történelem, még csak-csak ment. De a matematika! Nem értettem. Olyan türelmesek hozzánk a tanárok, annyiszor elmagyarázzák, hogy már mi szégyelljük, hogy milyen értetlenek vagyunk. Megesett, hogy a vizsgán matekból nem tudtam valamit kiszámolni, rös- tellkedtem, mint egy „elemista”. Pedig én vagyok a legidősebb az osztályban. Most nagyon izgulok, két óra múlva megyek vizsgázni, zárjuk a félévet. Szabó Jánosné művezető 1970 óta dolgozik a gyárban. Azóta egy év kihagyással egyfolytában tanul. Elvégezte a nyolcadik osztályt, a szakmunkásképzőt, most harmadikos a Ruhaipari Szákközépiskolában. — Korábban könnyebben ment a tanulás. A középiskolában főként a magyartól, a történelemtől félek. A szakmai tárgyak jól mennek. A tanárok is sokat követelnek, ugyanúgy kell tudni, mintha kisdiák lennék. A munkahelyemről elengednek, de addig mégsem mehetek el soha, amíg a csoportomban nincs rendben minden. Ez az év különösen nehéz. Tavaly szanálták a családi házunkat, kiköltöztünk a Széchenyi lakótelepre. Nagyon szokatlan a bérházi környezet, a zaj. A lányom is most érettségizik, a fiam utolsó éves a szakmunkásképzőben. Majdnem egy- időben fogunk vizsgázni. Már előre izgulok őértük is, magamért is. — A férje pótolja a tanuló háziasszonyt? — Sokat dolgozik, parkettás műanyagburkoló, nem nagyon ér rá. Azért bevásárol, takarít. Mióta tanulok, nem követeli meg mindennap a főtt ételt, ez is segítség. Meg a gyerekeknek is megvan a maguk ház körüli feladataik. — Hosszú évek óta tanul. Megéri a fáradtság, a gond? — Amikor a szakmunkás- képzőt végeztem, kislánykori álmom teljesült. Mindig nagyon szerettem varrni. Tizenegyen voltunk testvérek, dolgoznom kellett. Utána a gyerekek miatt nem tanulhattam szakmát. Amikor a szakmunkásbizonyítványt megszereztem, nem lehetett megállni. Kineveztek művezetőnek. Megbíztak bennem, így muszáj megszerezni az érettségit. Csak már ott tartanék ! Kevés a férfi a gyárban, az a tapasztalat, hogy számukra kevésbé „presztízs” kérdés a bizonyítvány megszerzése. Jánosi József műszaki igazgató, a sok nő között egyetlen férfi vezető, elismeréssel szól női munkatársairól: — Nehéz a tanulás az asz- szonyoknak, a lányoknak. És magának a gyárnak is, hiszen az időkiesést a kollektívának kell pótolnia. Példaként állíthatom a gyár férfi dolgozói elé, de bármelyik más üzem munkásai elé is a mi „lányainkat”, mert megállják a helyüket a munkában is, a tanulásban is. Veres Emma A vásárlók igényeihez és a modern lakások méreteihez igazodó gazdag választék, több olcsó bútor, 10 millió forint árbevétel. Így határozta meg idei tennivalóit a Jászsági Egyesült Áfész jászárokszállási bútorboltja. Az egyesülés óta a bútorbolt feladata az áfész körzetéhez tartozó 13 település ellátása. Gyakran nyitnak be az üzletbe a Heves megyéből átránduló vásárlók is. Idei árbevételi terve azért 2 millió forinttal haladja meg ' a tavalyit. Az elmúlt években jó kapcsolatot alakított ki a BÚTORÉRT Vállalattal, közvetlen kapcsolatot a bútorgyárakkal. Ennek eredménye, hogy változatos árukészletével szinte hiánytalanul ki tudja elégíteni a vásárlók igényeit. Több hibrid, több vegyszer A szükségletnek megfelelően alakul az idén az olajos növények vetésterülete. A termelők a területet nem növelik, inkább korszerű módszerek tech- rológiák alkalmazásával a hozamokat igyekeznek fokozni. A vetésterületből a legnagyobb helyet — szokásosan — mintegy 145—150 ezer hektárt a napraforgó foglalja el, amelynek vetése országszerte jó ütemben halad. Ezután következik a repce, hozzávetőleg 70 ezer hektáron. Országszerte befejeződött a lenmag vetése. A vetőgépek tartályát szójával is feltöltötték: a várható vetésterület mintegy 20—25 ezer hektár. Az idei esztendő az olajos növények termelésében egész sor újdonságot ígér. Mindenekelőtt figyelemreméltó, hogy az elmúlt évi 5 ezer hektárral szemben 16 ezer hektárra nő a hibridnapraforgók vetésterülete; ez az előretörés főként a kitűnő termésátlagokkal magyarázható. Reményteljes magyar hibridek is vannak, ezek szaporítása erőteljesen megkezdődött, a terület zömére azonban egyelőre külföldi eredetű mag kerül, francia, jugoszláv és román importból. A hozamok növelésének másik eszköze a kutatók által kidolgozott sűrű vetési módszer. Amíg régebben egy- egy hektáron 20—24 ezer növény nevelődött, idén számos üzemben csaknem megduplázzák a tőszámot. A növény megfelelő tápanyagellátás, gondozás esetén a sűrített táblában nagyobb termést hoz. A tavalyinál nagyobb területen alkalmazzák a Nevr- kol nevű vegyszert, amely a virágzás idején segíti a virágpor kötődését, a jó meg- termékeny ülést. — Amikor indul az oktatás, mindig levélben értesítjük őket — feleli Szabó Bé- láné. — Sajnos nagyon kevés kismama veszi igénybe a lehetőséget, most is mindössze ketten tanulnak. Minden évben indítjuk nekik és a betanított munkásoknak az úgynevezett reszort-betanító tanfolyamot, erre már többen jelentkeznek. A gyárnak jobb lenne, ha a kismamák a gyes ideje alatt tanulnának, de nem tudnak kijárni, mert nincs kire hagyni a gyereket. Mi ennél többet egyelőre nem tudunk tenni. A nőket a továbbtanulásra, a többlet terhek vállalására nem ösztönzi a magasabb fizetés reménye, nem kényszerítik őket a körülmények. Presztízskérdés számukra, hogy szakmunkások legyenek. Ahhoz, hogy előmun- kássá váljék valaki, kell a szakmunkásbizonyítvány, hogy vezető legyen, kell az érettségi. Mihályi Katalin a gyár legfiatalabb generációjához tartozik, most 20 éves, betanított munkás. — A nyolcadik osztály beKórházakban, de mozgássérültek otthoni kezelésénél is nagy szükség van guruló beteghordó székekre, amelyeket a Gyógyászati Segédeszközök Gyárában készítenek Kisújszálláson. Az üzemben ebben az évben megoldják a Fémvázak műanyaggal való bevonását, amit eddig kooperációban végeztettek. Új termékük, az összecsukható beteghordó szék pedig a mozgássérültek gépkocsival való közlekedését könnyíti meg VISSZHANG Kommunistákról szór írtam, szóltam már. Azokról, akik példaképei környezetünknek, akiknek eszmei-politikai érettségét, meggyőződését leggyakrabban nem azon mérhetjük le, mit mondanak — jóllehet, azt is fontosnak tartom —, hanem főként azon, hogy mit tesznek, milyen szerepet játszanak a mindennapi feladatok megoldásában. Közéleti emberekről, akik nem vonják és vonhatják ki magúikat az erkölcsi és anyagi ösztönzés hatása alól, de önként és tudatosan szolgálják — szolgálták — a társadalmi érdekeket. Mindig is ők, az önként és tudatosan cselekvő kommunisták voltak, vannak és lesznek többségben a sorainkban. De most mégis a kisebbségről, az elenyésző kisebbségről szólnék. Nem azért, mert — divatos szóhasználattal élve — a kérdésnek most valamiféle különös aktualitása volna. Számomra, valamennyiünk számára mindig a többség volt a mérvadó A gyakorlati munka során azonban újból és újból szemet szúr, kihívóan felhívja magára a figyelmünket az úgynevezett elenyésző kisebbség. Néhány hete egyik megyei lapunkban pár mondattal megjegyeztem, hogy a szűkebb pátriában találkoztam felelős tisztségviselőkkel, akik rutinból dolgoznak, gépiesen jönnek mennek a kitaposott ösvényen, így aztán üres a kezük, néha talán kicsit üres a szívük is. Ez utóbbit az ügy iránti közömbösségre értettem, arra, hogy rangon alulinak tartják például egyes megyei, járási funkcionáriusok, hogy elmenjenek és türelmesen végighallgassanak alapszervezeti taggyűléseket, végighallgassák a népfront által szervezett falugyűléseket, és ott valami érdemit mondjanak; akadnak állami tisztségviselők, akik nyugodt szívvel eltűrik, hogy az ellenőrzésük területére érve a helybéli vezetők glóriát fonjanak a fejük köré, akár a szenteknek, majd ezzel a glóriával, de üres kézzel visszatérnek hivatalukba. Bár hangsúlyoztam, hogy a felelős tisztséget viselőknek csak egy jelentéktelen kisebbsége ilyen, mégis tucatnyi szemrehányó levelet hozott a postás, plusz a szemrehányások zöme zúdult rám szóáradatban is. Töredelmesen bevallom: nem számítottam ilyen visszhangra... önzetlen dolgozó, nemcsak az alapszervezeti taggyűlésekig eljutó, hanem a kisebb közösség, sőt az egyes ember sorsával is sokat törődő pártmunkásoktól, állami funkcionáriusoktól kaptam a legtöbb szemrehányást. Más szavakkal: nem az elmarasztaltak, a megbíráltak reklamáltak. A többség tette szóvá: elhisszük, tudjuk, látjuk, hogy jogos volt a keserű kifakadás, valóban vannak közöttünk is olyanok, akik okot adnak a szóvátett jelenség feletti töprengésre, de... És a de utárv sorakoznak az érvek, mondván, hogy párttagságunk, közöttük a tisztségviselők zöme is morális kötelezettségének érzi feladatának pontos megoldását, az önként vállalt többletteher viselését. Sajnos, az igazamat megerősítő leveleket is kaptam. Szálkás betűkkel írta az egyik termelőszövetkezet építőbrigádjának vezetője: A mi elnökünk a közgyűlésen évről évre elmondja, hogy ő mindent megtesz a munka- körülmények javítása érdekében A valóság most is rácáfolt az elnök szavaira. Huszonnyolc kilométerre építkezünk a falutól, a tsz központjától. Októberben szinté egyik óráról a másikra nyolc, majd másnap tizenkettő-ti- zennégy fokkal hidegebb lett az idő. Kértünk melegebb holmit, csak három nap múlva hozta az elnök gépkocsija. Mint később megtudtuk, amíg mi a meleg ruhára vártunk, az autó Budapesten járt, menyasszonyi ruhát hozott a kölcsönzőből az elnök leányának menyegzőjére ... A minap meg forró teát vártunk, jött is a kocsi, háromórás késéssel, mert útközben a mi elnökünk az egyik csárdában felöntött a garatra. Számtalan hasonló brigád működik a megyében. Főnökeik mindent megtesznek azért, minél kevesebbet szenvedjenek a rossz időben. Ha jól tudom, rendelet; is van rá... Bizony, van ilyen rendelet. Rendelet is van rá, de a gondoskodást a szív is diktálja Éppen ezért a szó- banforgó elnök — kommunista létére — nemcsak a rendeletet szegte meg, hanem elfelejtette a legelemibb dolgot, a törődést a dolgozó emberrel. A másik példa személyes emlék. Évtizedek óta ismerem Mária nénit. Az ország távoli szögletében él — egyedül. Hetvenéves, többszörös nagymama, sőt déd- ngymama. A minap találkoztam vele, kérdezem: hogy van? Azt mondja, öregesen, de hál’ istennek tűrhető egészségben. Csak a magányosság fáj neki. Várja a fiait, menyeit, várja az unokát, nem jönnek. Várja a leveleket, de az övéi nem szeretnek írni. Fontos posztokat töltenek be különböző városokban. (Ismerem őket, egyikük pártfunkcionárius.) Nem szép tőlük, hogy így miagára hagyják Mária néni! — csúszik ki a számon. Mária néni tiltakozik: nagyon jó gyerekek, sok a dolguk, mindegyik fut a maga dolga után, ez az élet rendje! Valóban ez az élet rendje? — visszhangzik bennem Mária néni tiltakozása. A mi emberségünk — kommunista lelkiismeretünk — eltűrheti-e az ilyen rendet, az ilyen közönyt, az ilyen futok a magam dolga után állapotot. Elgondolkoztató az egyik építőipari válalat kommunista brigádvezetőjének néhány sora is: „Amikor azt kérdezik tőlem, hogy hói' és hogyan érvényesül a párttagság példamutatása, én rendszerint visszakérdezek: hol és miért nem érvényesül? Csekélységnek tűnik, de mindig kihoz a sodromból például, ha valahová háromméteres palló kell, és ezt egy ötméteres szabványpal'lóból vágják le, amikor néhány lépéssel arrébb megtalálható a háromméteres is. És itt van az úgynevezett privát hétfő. Hogy miből áll? Abból, hogy lakodalom, búcsú, névnapi áldomás és más esemény után egyre többen és egyre következetesebben csak kedden, szerdán kezdik el a hetet. Párttagok és párton kívüliek egyaránt... És ebbe sokan beletörődnek a mi vezetőink! Vajon az ő esetükben beszélhetünk-e kommunista elvszerűségről, következetességről ?” amit szóba hoztam a visszhangról, így kiragadva és felsorakoztatva, nem másik oldala az éremnek. Inkább arra bizonyság — és örvendetes bizonyság, bármennyire keservesek legyenek is a példák önmagukban —, hogy a kommunisták döntő többségében nemcsak a példamutatásra, hanem a példaszegők elmarasztalására is megvan a készség. A levelekből és a megjegyzésekből kiviláglik, hogy a közjóért fáradozó önzetlen sereg egészséges türelmetlenséggel szembefordul az elenyésző kisebbség önelégültségével, eltorzult magatartásának minden formájával. A többség szelleme, példaadása, önkéntes és tudatos cselekvőkészsége nem tűri, hogy a szavak és a tettek elkülönüljenek egymástól. Kőszegi Frigyes Nem: mindaz,
