Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-12 / 85. szám

1978. április 12. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 a Ml Hümaii aüttj Zsörtölődéseim VOLT IDŐ a televízióban, amikor színházi közvetítések előtt rendszeresen bevezető szövegben útbaigazítást ka­pott a néző; régi, jeles film­alkotások alkotóiról is mesélt valaki, hogy jobban eligazod­hassunk a látottakban, hogy ne csak élményeink sorában, ismereteink rendjében is el­helyezhessük a kérdéses mű­veket, vagy épp életműveket. Aztán — mert túlságosan didaktikusnak, szájbarágós- dinak tűnt ez a módszer, s televíziónk is egyre inkább felnőtté vált, kinőtte ezt a korszakát: elmaradtak az elöljáró beszédek. És ez ál­talában helyes is, hisz az idők során a néző is felnőttebbé vált, és finomodott a látot­takhoz való pozíciója is: a maga fejével is jobban el tud már igazodni. Más oldalról meg, beszéljen a mű önma­gáért, a jó televíziós produk­ciónak bármilyen műfajban és alakban jelenjék is meg, nincs szüksége általában fo­gadott prókátorra. És mégis vannak esetek, mondjuk így kivételek, ami­kor igenis elkellenék az el­igazító szó, amikor az em­berben talán épp a kapott élmény hatására olyanféle pluszkíváncsiság ébred, amit csak egy közbeszéd, vagy elöljáró beszéd elégíthetne ki. Megesik az is, hogy egy-egy műsor olyan mély visszhan­got ver benne, hogy a látot­takat, hallottakat esetleg más formában is szívesen megis­merné, netán meg is tanulná, például egy verset. De leg­alábbis tudni szeretné, hogy amit hallott, kitől származik, s a dalról, hogy hová is so­rolhatja, a képről, festmény­ről, hogy ki alkotta stb. Mindez egy kivételesen szép bemutatkozás nyugtalanító hatására fogalmazódott meg bennem: Kolindáék önfeledt muzsikálása juttatta az eszembe. Világjáró együttes, ezt talán sokat hallottuk ró­luk. Jómagam is külföldön találkoztam nevükkel, egy hangversenysorozat előzetes programjában hírelte őket a párizsi Városi Színház, világ­hírű külföldi együttesekkel egy sorban. A képernyőn vi­szont teljes önálló műsorral, ismétlem ihletetten szép programmal és ez vonatkozik zenei értékein túl a képi tá­lalás minőségére is (Zolnay Pál rendező), most először léptek elénk. El kellett volna tehát mindenképpen egy kis „didaktika”, azaz a bemutat­kozás előtt vagy épp után, ez egyre megy, módját kellett volna találnia annak is, hogy egyrészt többet tudjunk meg a neves együttes tagjairól, célkitűzéseiről és zenei prog­ramjáról, másrészt nem sza­bad lett volna, hogy a zene közben felhangzó versek egy­szerűen névtelenek maradja­nak. De ugyanebből az ismeret- terjesztést szolgáló alapállás­ból kiindulva vetődik fel az előbbihez hasonló másik igény; vajon a két Hubay- játék előtt vagy talán közben miért nem lehetett — kérdem — a most épp hatvanéves szerzőt akár néhány mondat erejéig is megszólaltatni ? Netán ezzel a mondanivaló szempontjából kissé áttéte­les játékok gondolati hátte­rét is fel lehetett volna vil­lantani. Mert örvendetes, hogy a televízió nem oktatandó di­ákként kezeli nézőit, de ha alkalom nyílik rá, kár meg­feledkezni róla, hogy a fel­nőtt néző is szívesen válik „diákká”, ha szükségesen okos dolgokra akarják taní­tani. És ha már elkezdtem zsör­tölődni, hadd folytassam más apró dolgok miatti morgá­saimmal. Nem tudok példá­ul mit kezdeni a Vitray mű­sorában látott kétpói peda­gógus meséjével. Pontosab­ban a meséhez fűzött műsor­vezetői magyarázattal. Már az is sántított valamelyest, ahogyan Vitray Tamás ezút­tal kissé fáradtabban és épp ezért nem eléggé tartalmasán próbálta meséit egy „férfi­nap” közös nevezőjére hozni. De ez még hagyján. Kit érde­kel a nevező, ha izgalmas a mese. De azt már végképp nem értettem, hogy miféle titok nyitja lehet annak a nevelőnek a meséje, egyéb­ként rokonszenvesen lelkes pedagógusról van szó, aki úgy eszkábál össze egy felel­tetőgépet, használandó tan­eszközt, bonyolult technikai szerkezetet, hogy — ő mond­ta — mit sem ért az egészből, hisz műszakilag „analfabéta”. Érthetetlen, hogy ilymódon miként hozható összefüggés­be esete annak a megfejtésé­vel, hogy miért is lehetnek hiányosak fiataljaink ismere­tei. Olykor elképesztően. (Ez egy másik Vitray-játékban pattant ki.) Ugyanis nem vált világosan egyértelművé, hogy az ilyen pedagógiai mo­dell a tanulásban hasznára van-e a tanulóknak, vagy el­lenkezőleg épp a felszínes is­meretek irányába tereli a kis nebulókat. De azt sem tud­hattuk meg, hogy ki is ez a „mesébe illő” nevelő. Pedig ha már egyszer „mesés” dol­gokat mível, illő lett volna világgá röppenteni nevét is, nemcsak ténykedésének szín­helyét. S VÉGÜL morogva korho­lom a Nulla óra, nulla perc alkotóit, amiért nem voltak „tiszteletlenebbek” a szerző­vel szemben; mert nem bán­tak vele bátrabban, erőtel­jesen rövidítve szövegén, hogy a bűnügyi játék csak ott kezdődött volna, ahol mos­tani formájában folytatódott: a második résszel. Akkor mi nem lettünk volna rövideb- bek, mint így egy unalmas órával. Fordulat, izgalom, meglepetés ugyanis csupán a második részben akadt, az el­ső: hosszúra nyújtott pepe­cselés. Nem tudom, a célra­törő krimik hatása-e, vagy ténylegesen Agatha Christie felett járt el az idő, de tény, Kojak meg a többiek után, akikkel a képernyőn van ta­lálkozásunk ugyancsak unal­masnak és porosnak tűnt a kétrészes játék. V. M. Miért szép? Miért más? Mire jó a diákklub ? szobor, díszkút vagy a köz­épületet díszítő mozaik, dombormű sokkal erőtelje­sebben hat érzésvilágunkra, mintha ugyan­ezt egy múzeum csendet parancsoló vi­lágában szemléljük meg. Ez érthető: a múzeum a művészetek háza, ott minden természetesebb, minden helyénvalóbb, ami a művészetekkel kapcsolatos. A múzeum­ban kiállított absztrakt szobor soha nem hökkent meg annyira, mint a megszokot­tól kevésbé eltérő, de köztéren felállított műalkotás. Gondoljunk csak a hódmező­vásárhelyi Szántó Kovács János szoborral kapcsolatos országos vitára, a dunaújvá­rosi Lenin, a ceglédi Dózsa szobor, a váci felszabadulási emlékmű vagy a százha­lombattai Munkás igen megoszló vélemé­nyű fogadtatására. Dózsa György, a tüzes trónuson megége­tett parasztvezér vagy a hódmezővásárhe­lyi földmunkások vezetőjének, Szántó-Ko­vács Jánosnak alakja nem úgy élt' az em­berek képzeletében, ahogyan Somogyi Jó­zsef Kossuth-díjas szobrászművész meg­fogalmazta. Markánsabb, erőtől duzza- dóbb, robosztusabb, sőt fenségesebb em­bernek képzeltük mindkettőt. Miért? Mert hősök voltak. Igaz hazafiak, akik számá­ra a nép, a haza mindennél többet jelen­tett, amiért, ha kellett, a legtöbbet adták, amit ember adhat. Ezért volt megdöbben­tő, hogy Somogyi József nem úgy állította elénk történelmi figurájukat, ahogyan azok bennünk éltek, ahogyan látni sze­rettük volna. A miértre akkor Somogyi József így válaszolt: „A hazafiság nem ünneplő ruhái, melyet az ember magára öltve nekivághat vala­mi nagy, hősi küzdelemnek. A hazafiság mindig is a hétköznapok tetteiben volt mérhető, legfeljebb ezek a hétköznapok olykor viharosabbak voltak az átlagnál. Ezért hiányzik történelmi szobraim figu­ráiról az ünnepi dísz, a fennköltség. Test­ben ők is ugyanolyan esendő emberek Voltak, mint mi vagyunk. Cselekedeteik tették őket óriássá, nem pedig különleges fizikai adottságaik.” Vegyünk egy másik példát. Kiss Ist­ván Kossuth-díjas szobrászművész Duna­újvárosban felállított Lenin-figurája sem az ismert politikust, hanem elsősorban az embert fogalmazta meg. Hogy miért így ábrázolta Lenint? íme, a művész válasza: :.A kor emberét nem kell megtámaszta­ni héroszokkal. A ma embere eljutott odáig, hogy már nem igényli - az istene­ket. Az önmagához hasonló embereket akarja viszontlátni a művekben. Lenin pedig ember volt a szó legnemesebb ér­telmében. Ezért formáltam meg ilyen egy­szerűen, pátosz nélkülinek alakját. Ügy, ahogyan azokban él, akik ismerték, ta­lálkoztak vele. S úgy, ahogyan bennünk, a fiatalabb generációban él, akik azért munkálkodunk, hogy valóra váltsuk élet­művét.” És Varga Imre Kossuth-díjas szobrász- művész alkotásait sem fogadta osztatlan megértés az első pillanatban. Gondoljunk csak Radnóti-szobróra, melyet a költészet és próza — kifejezően szép arc, s az or­mótlan bakancsba bújtatott,, szürkle ba- zaltkövön nyugvó láb — egymásra épülő I köztéri és egymásra ható ellentétének összecsen- gése telt vitatottá egyesek szemében. És ugyanez történt, amikor nem is olyan ré­gen Százhalombattán felállították monu­mentális Munkás szobrát. Miért? Százhalombatta nemcsak születésileg va­donatúj város. Űj abban is, hogy az elekt­romosság és az olaj — e két legújabbkori energia — városa. Az erőmű és a finomító munkásainak többsége fehér köpenyben á’ü vagy ül a műszerek sokaságával fel­szerelt kapcsolótáblák előtt; vezérel és irányít; az eszét használja fizikai ereje helyett. Vagyis: a Százhalombattán dol­gozó munkásemberek már nem olyanok, mint Varga Imre bazaltba és bronzba foglalt munkása. Varga munkása számá­ra a munka inkább robot volt, mint em­berformáló erő. Robot, amely megfosztja az embert az alkotásban rejlő szépségtől és lendülettől, mindattól, ami szebbé, tar­talmasabbá teheti életét. Hogy miért ezt a munkást fogalmazta meg a százhalom­battai emberek számára? Válasza a kö­vetkező: „Százhalombatta ma sem lenne több több egy csöppnyi parasztfalunál az olyan munkáselődök nélkül, akik a lélekölő ro­botban is emberek, tudtak maradni, biza­kodó, küzdő, a holnapban hivő emberek. Ezért éreztem úgy, hogy ma azoknak kell emlékművet állítani, akiknek mai valósá­gunkat, kiteljesedő életünket köszönhet­jük. Egy művész számára nincs más lehe­tőség, mint népének és múltjának válla­lása. Bizonyos értelemben olyan ez, mint folyónak a part, meghatározza útját, nem­csak tartalmában, de formai mértéket is ad. Ez a formai mérték: az összekapcso­lódó ellentétek egysége.” Természetesen mindez nem valamiféle magya,- specialitás — világszerte hasonló véleménykülönbségeket váltanak ki azok a műalkotások, amelyek az ember köz­vetlen környezetéhez tartoznak, s ame­lyekkel naponta találkoznak. Ezek a ta­lálkozások — köztereken, lakótelepeken, parkokban felállított szobrokkal és más képzőművészeti alkotásokkal — nem csu­pán gyönyörködtetnek, híradásul is szol­gálnak múltról, jelenről, jövőről, azaz: gondolkodásra késztető élményt nyújtanak. Ugvanakkor segítenek abban is, hogy ne csak a múzeumok, tárlatok látogatói, ha­nem az utca embere is közelebb kerüljön a művészetekhez. Aki például Szentend­rére látogat, nemcsak Európa-hírű múzeu­maiban — a Ferenc^y család, Czóbel Bé­la. Kovács Margit Múzeum, hogy csak a legjelentősebbeket említsük — kerülhet kapcsolatba a műalkotásokkal, hanem vá­rosszerte!, séta közben is alakulhat itt e.mbei- és művészet között tartalmas ba­kapujában szobor fo­gadja az érkezőt, s ve­zeti el egészen Barcsay Jenő arany hátterű, monumentális moza­ikjához, amely a művelődési központ elő­csarnokát díszíti. Innen már csak egy lé­pés, hogy a'látogató átlépje a múzeumok kapuját is. A köztéri szobrok és a középü­leteket díszítő képzőművészeti alkotások így segítik az ember és művészet kapcso­latának elmélyítését. P. P. ratsag. Már a város Az ifjúsági klubok több­ségének valamilyen közmű­velődési intézmény, üzem, vállalat a házigazdája. Az utóbbi évtizedben azonban egyre több közévfokú okta­tási intézményben alakultak meg a diákklubok. Megyénk középiskoláiban és szakmun­kásképző intézeteiben hu­szonhat diákklub működik. Az éves költségvetésük álta­lában mindössze egy-két-há- romezer forint. Lehet-e ennyi pénzből mégis pezsgő klubéletet va­rázsolni, iirtalmas progra­mokat szervezni? A jászbe­rényi Lehel vezér Gimná­zium példája szerint lehet. A diákklubok között az egyik legjobbként tartják számon a jászberényi gimna­zistákét. - Négy évvel ezelőtt alakult meg, helyiség híján egy osztályterem volt a klub­élet színtere. Két évvel ez­előtt tizenhét helybeli vál­lalat. üzem segítségével el­készült a három teremből álló pinceklub. A programot a diákok ál­lítják össze, sportolókat, író­kat látnak vendégül, verse­nyeket, vetélkedőket, kiállí­tásokat rendeznek rendsze­resen, beszélgetésre hívják a gimnázium volt tanulóit, egyetemistákat..főiskolásokat. A gimnázium ad otthont a városban működő értelmisé­giek klubjának. havonta egyszer tartanak összejöve­telt. A város értelmiségi klub­jával, a Déryné Művelődés> Központtal és a főiskolával kialakított jó kapcsolat le­hetőség a gimnázium „nyi­tottá” válásában. Nemcsak az értelmiségiek, főiskolások ..bejáratosak” azonban a pin­ceklubba hanem a városban működő ifjúsági klubok fia­taljai is. Jó szervezéssel úgy tűnik pótolni lehet a hiányzó ez­reket. S mj haszna van a diákklubnak? A tapasztalatok szerint azon túl. hogy lehetőséget kínál a diákoknak a szabad idő hasznos eltöltésére — fontos szerepet játszik az is­kolai élet demokratizmusá­nak fejlődésében. Közelebb hozza egymáshoz a külön­böző osztályokba járó tanu­lókat. a pedagógusokat s a tanítványokat. A kötetlen forma, a katedra „kikapcso­lása” révén az ismeretnuúi- •ásnn túl sok nevelési lehe­tőséget kínál egy-egy foglal­kozás, beszélgetés. T. G. II Költészet napjára ff Szép versek ’77 'Keszi Imre ALAPKŐ Ismét a könyvesboltokba került — a költészet napjá­ra — a Megvető Kiadó Szép versek ’77 című antológiája, amely a legújabb magyar lí­rából ad reprezéntatív válo­gatást. A kötet a költészet napján féláron kapható. Arany János A nagyidai ci­gányok című művét az Aka­démiai Kiadó gondozásában hasonmás kiadásban jelen­tetik meg. Ez a költő egyet­len olyan alkotása, amelyet húsz tollrajzzal sajátkezűleg illusztrált. A Szépirodalmi Kiadónál látott napvilágot Babits Mi­hály verseinek új kiadása, amely az író-költőfejedelem életműsorozatának első kö­tete. A minden eddiginél tel­jesebb könyv 50 új, ez idáig kötetben kiadatlan alkotás­sal bővült. Az 1905-től 1967-ig írott költői művek találhatók a Kassák Lajos összes versei című kétkötetes könyvben, amely a Magvető Kiadó gondozásában került az ol­vasókhoz. Az élő magyar költészet is számos kötettel szerepel az ünnepi listán. Hogyan alakult ki a ma­gyar kapitalizmus? Né­hány dolgot tanultunk róla az iskolában de sajátos és sajnálatos módon kevés olyan szépirodalmi mű szü­letett amely élménnyé is teszi ismereteinket. E folyamatról szól Keszi Imre regénye. A cím beszé­des, utal az író koncepciójára is. Egy hatalmas (de el nem készült) regényciklus első kö­tete ez, amelyben éppen a kezdeteket, a magyar ipar megteremtésének küzdelmes, és az egyéni sorsok alakulá­sában nem egyszer valóban romantikus fázisát írta meg. A cselekmény centrális mag­ja 1848—49. Ez a politikai, társadalmi földrengés szaba­dította fel azokat az erőket, amelyek igényelték a válto­zást, ez hárította el (majd a kiegyezésben) az akadályokat a gazdasági fejlődés útjából. A több szálú cselekmény 1848—49-be torkollik, majd innen ágazik szét. A szerep­lőket némi egyszerűsítéssel három csoportba oszthatjuk: a parasztok, akik az 1848 áp­rilisi törvények után „sza­bad” munkaerővé válhattak a jobbágyi kötelmek feloldásá­val. Ennek az osztálynak va­lóban létérdeke volt a társa­dalmi változás, s ez hozza emberben, vérben (pl. Bara­nya Bálint, Vermes Kovács Miklós) a legnagyobb áldoza­tot érte. Tudjuk, hogy a meg­oldás felemás volt (a földkér­dés az örökváltsággal nem oldódott meg), de a munka­erő szabaddá tétele elhárítot­ta az egyik akadályt az iparo­sodás elől, lett olcsó és sza­bad munkaerő. Keszi — cél­jának és koncepciójának megfelelően — 1848—49 áb­rázolásakor az osztályharcra helyezi a hangsúlyt, amelyet mintegy integrált az egész nemzetet átfogó szabadság- harc. A Zsóry család bemu­tatásával indokolja az anti- feudális-jellegű harcok, meg­mozdulások okát és célját. Itt egyszerre három típussal is megismerkedhetünk. Az öreg Zsóry egyértelműen re­akciós és konzervatív, akivel a fia, a reformer György és a radikálisabb Katalin is szembefordul. De míg Kata­lin következetesen: feleségül megy Vermes Kovácshoz, a falu tanítójához, addig György csak ameddig az ér­dekei (amelyek egyben a kor­ral haladó feudális osztály érdekei) megkívánják. Ö és az idegen tőkét hozó Fern család jelentik majd az új uralkodó osztályt: a tőkést. Keszi árnyaltán, sokoldalú­an ábrázolja a mozgékony, minden újra fogékony Fern családot. Őszinte hívei a for­radalomnak (Fern Iccik beáll a gerillák közé, és meghal a falu védelmében. Józsuát, aki fegyvert gyárt a honvéd- ■ seregnek, bebörtönzik), de a bukás után a konszolidáció hívei ők teremtik, hozzák '(kölcsönként) az iparosodás másik alapfeltételét: a tőkét. Útjuk itt el is válik a forra­dalmi tömegekétől, sőt mind munkaadók szembe is kerül­nek azzal. Ezt azonban csak tendenciaként jelzi Keszi — feltehetően a későbbi regé­nyekben ábrázolta volna mélységeiben. Még valamit ki kell emel­ni Keszi regénykompozíció­jában, s ez a távlat. Az a távlat, amelyet a magyar események és a német mun­kásmozgalom epizódjainak ábrázolásával tendenciaként jelez. Egyértelművé válik, (ki is mondják a regényben), hogy a Zsóryak a múltéi. A „jövő embere” Fern Józsua, de az az ellenállás és idegen­kedés, amellyel „fent” (Zsó- ryék) és „lent” (a parasztok, majd munkások) szemlélik, előrevetítik a későbbi kon­fliktusokat, tragédiákat is, (amelyet pl. az Elysium című regényében meg is írt Ke­szi). Ha megéri, a második ki­adásban feltehetően kijaví­tott volna a szerző néhány apró, de bosszantó kronoló­giai pontatlanságot, anakro­nizmust. Ezek azonban sem­mit sem vonnak le a regény értékéből, az olvasó élveze­téből, Keszi kötete így is a magyar polgárosodás törté­netének egyik alapkönyve. (Magvető és Szépirodalmi Könyvkiadó 1977. 30 év soro­zat.) H. S.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom