Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-07 / 81. szám

Ára: 80 fillér SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XXIX. évf. 81. szám, 1978. április 7. péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Bővül az árucsere a szocialista országokkal A magyar népgazdaság fejlődésének létfontosságú feltétele a szocialista orszá­gokkal kialakult és egyre szélesedő tervszerű külkeres-' kedelmünk, bővülő kooperá­ciónk — mondotta tegnapi sajtótájékoztatóján Tordai Jenő külkereskedelmi mi­niszterhelyettes, Ezért köve­teli meg a kormányzat, hogy valamennyi vállalatunk tel­jesítse szerződéses export­kötelezettségeit, Kívánatos, hogy 1978-ban az import nö­vekedési üteme megelőzze az exportét, ezt lehetővé te­szik a szocialista országok­kal aláírt árucsereforgalmi jegyzőkönyvek is. A megál­lapodások értelmében expor­tunknak az idén nyolc, a szocialista országokból szár­mazó behozatalunkat pedig 11,7 százalékkal növeljük, ez egyben azt is jelenti, hogy 1978-ban a szocialista or­szágokból 3,9 milliárd ru­belért vásárolunk és oda 3,7 milliárd rubelért exportá­lunk, vagyis forgalmunk több mint 6 százalékkal lesz ma­gasabb, mint amit a hosszú lejáratú megállapodásokban annak idején 1978-ra elő­irányoztak. Közismerten a Szovjet­unióból hozzuk be a legtöbb és legfontosabb energiahor­dozókat és nyersanyagokat, e tételek alkotják a Szovjet­unióból származó importunk 2 százalékát. Exportunknak 33, impor­tunknak pedig 20 százalékát alkotják a szakosított termé­kek; egy év alatt körülbelül egyharmaddal bővült a gaz­dasági együttműködésen ala­puló áruforgalmunk. Továbbra is a Szovjetunió a legfőbb külkereskedelmi partnerünk1, amely az 1978- ra tervezett 7,’6 milliárd ru­beles szocialista külkereske­delmi forgalmunkból négy- milliárddal részesedik. Az NDK-val 1,3 milliárd, Csehszlovákiával csaknem 1 milliárd, Lengyelországgal 647 millió, Romániával mint­egy 400 millió, Bulgáriával 200 millió, Kubával 70 mil­lió, Mongóliával 7,7 millió rubeles forgalmat irányoz­tak ©lő 1978-ra. Valamennyi országgal to­vább fejlődnek a kooperá­ciók. Az NDK-val például a mezőgépgyártás és a jár­műipar az együttműködés két legfontosabb területe, de kooperációban és azon kívül sok egyéb fontos cikket is szállítunk és vásárolunk. Csehszlovákiával erőtelje­sen folytatódik a szolgálta­tás jellegű együttműködés. A magyar—lengyel gazda­sági kapcsolatoknak is új vonása az építőipari együtt­működés. Lengyel vállalatok 13 millió rubel értékű építé­si és szerelési munkát vé­geznek a magyar nagyberu­házásokon, s lengyel fővál­lalkozásban, lengyel beren­dezésekkel épül a kábái cu­korgyár. Romániával számottevő kohászati termékcserét bo­nyolítunk le, s igen jelentős a román vasúti és közúti jár­művek importja. Bulgáriából származó im­portunkban a hagyományos targoncákon, mezőgazdasági gépeken, tehervagonokon, számítástechnikai berendezé­seken és egyebeken kívül megjelennek az építőipari gépek, exportunkban pedig lényegesen nő a gyógyszerek szerepe. Kubából főként cukrot ho­zunk be, Mongóliával ha­gyományos árucserénk foly­tatódik. Albániával 12,5 százalékkal növeljük forgalmunkat, ami az idén megközelíti a 9 mil­lió rubelt. Koreával a tava­lyi 14 millióról 12 millió ru­belre csökkent a forgalom, ami abból adódik, hogy autóbusz-szállításain^ befe­jeződtek. Vietnammal a há­ború alatt a külkereskedelem lényegében magyar exportot jelentett, most már a forga­lom import oldala is gyors ütemben növekszik. Kínával több mint 220 millió svájci frank értékű forgalmat irányoztunk elő 1978-ra, 17 százalékkal na­gyobbat, mint tavaly. Ma­gyar gépekért és fogyasztási cikkekért másfajta fogyasz­tási cikkeket, mezőgazdasági termékeket és különféle alap­anyagokat kapunk cserébe. Jugoszláviával 470 millió dől. lár az idei áruforgalmi elő­irányzat, 15 százalékkal ma­gasabb az előző évinél. A kölcsönös áruszállításokon túl 112 millió dollár érték­ben tranzit, kikötői, túrisz- tikai és egyéb szolgáltatás­ban is megállapodott a két ország. — (MTI) Műszaki hetek május 15-ig Téma: Területfejlesztés és urbanizáció Inkétok előadások, tapasztalatcsere MTESZ-aktíváknak Az idén kilencedik al­kalommal rendezik meg a MTESZ Szolnok megyei szervezetének aktivái a műszaki heteket. Tavaly megyénk hosszú távú ipar- fejlesztése volt a rendez­vénysorozat kiemelt téká­ja, tavalyelőtt az energia- gazdálkodással, az azt megelőző esztendőben pedig az anyagellátás aktuális kérdéseivel fog­lalkoztak az előadások, a konferenciák, a kiállítások résztvevői. A kilencedik műszaki he­tek fő témája: Szolnok me­gye területfejlesztése és az urbanizáció. Tegnap a Bőr, Cipő és Bőrfeldolgozó Ipari Tudományos Egyesület mart­fűi csoportjának rendezvé­nyével kezdődött az ese­ménysorozat. Ezen a Tisza Cipőgyár-i műszaki fejlesz­tések eredményeiről, az el­következendő hónapdk, évek feladatairól számoltak be az előadok, s megvitatták a résztvevők azt is, hogyan le­hetne javítani a minőség- biztosítási rendszer munká­ját. Április 24-én földmérési na­pot tart a Geodéziai és Kar­tográfiai Egyesület szolnoki csoportja, amelyen többek között szó lesz a műhold megfigyelések eszközeiről, módszereiről, a kapott ered­mények felhasználásáról. — Ugyanezen a napon a Gép­ipari Tudományos Egyesület szolnoki területi szervezető­nek előadásán a műanyagok alkalmazásáról, s az ezzel összefüggő tűzvédelmi fel­adatokról beszélgetnek az egyesület tagjai. A műszaki hetek kiemelt témájához szorosan kapcso­lódnak a környezetvédelmi tanácskozások. A műszaki hetek program­jában sok-sok találkozó és gyárlátogatás szerepel. Az Energiagazdálkodási Tudo­mányos Egyesület szolnoki csoportjának tagjai például május 13-án Egerben a Nagyalföldi Kőolaj és Föld­gáztermelő Vállalat üzemé­ben földalatti elégetéses kí­sérleteken vesznek részt. A GTE jászberényi csoportjá­nak szakemberei a Bakony Művekbe mennek tapasztalat, cserére, míg a Magyar Elekt- rotechikai Egyesület szolnoki csoportjának tagjai a deb­receni Atommagkutató Inté­zetbe tervezik tanulmányút- jükat. A műszaki hetek több mint nyolcvan rendezvényé­re május 15-ig várják a MTESZ aktíváikat és az ér­deklődőket. AKIK JÓL VÁLASZTOTTAK A mezőgazdasági beruházásokról szóló sorozatunk első részének címe: Olcsóbb mint máshol 3. oldal A JÖVŐ HETI RADIO­ES TV-MÜSOR 4. oldal KIBOMLÖ ERNYŐK Képes riport ejtőernyősökről 5. oldal A belga delegáció tegnapi programja Az országgyűlés meghívá­sára hivatalos látogatáson hazánkban tartózkodott belga parlamenti küldöttség — élén Edmond Leburtonnai, a bel­ga képviselöház elnökével — tegnap délelőtt a Hősök terén megkoszorúzta a Magyar hő­sök emlékművét. A koszorúzást követően az Országházban a magyar és a belga parlamenti küldöttség megkezdte a hivatalos tár­gyalásokat. A magyar dele­gációt Apró Antal, a belga küldöttséget Edmond Lebur- ton vezette. Apró Antal az országgyű­lés tevékenységéről, a tör­vényhozói munka tapasztala­tairól és hazánk gazdasági, politikai, kulturális helyzeté­ről tájékoztatta a belga kül­döttség tagjait. Mindkét tár­gyalófél megegyezett abban, hogy a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében még további lehetőségek rejlenek. A tárgyalást követően a vendégek tiszteletére Apró Antal ebédet adott az Or­szágház Gobelin termében. Este Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke a belga küldöttség tiszteletére az Alabárdos étteremben va­csorát adott, amelyen részt vett Kelemen Lajos és Cse- hik Ferencné, a Fővárosi Ta­nács elnökhelyettesei, vala­mint Constant Clerckx is. Jászapátiban Ki a legkiválóbb a szakmában? Szarvasmarha- és baromfitenyésztő szakmunkások országos versenye Tegnap reggel írásbeli fel­adat megoldással kezdődött Jászapátiban a Mezőgazda- sági Szakmunkásképző Inté­zetben a szakma kiváló tanu­lóba országos verseny dön­tője. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium, a KISZ Központi Bizottsága, valamint a MEDOSZ elnök­sége 1965 óta minden eszten­dőben megrendezi a mező- gazdaság szakmunkástanulói­nak országos versenyét. Az idei vetélkedő házigazdájá­nak a jászapáti szakmunkás- képzőt kérték fel. Az intézet szívesen adott helyet az el­méleti és gyakorlati vizsgá­kon résztvevőknek. Az ország- 18 szakmunkásképzőjéből érkeztek résztvevők, végzős szakmunkástanulók, akik a helyi vetélkedők után most országos versenyen bizonyít­ják tanulmányaik eredmé­nyét. Mindkét szakmában ti­zenhat-tizenhat fiatal kezdte meg tegnap reggel a kétna­pos versenyt, amelynek gya­korlati részét a jászapáti Ve­lemi Endre, illetve a zagyva- rékasji Béke Termelőszövet­kezetben bonyolították le a délutáni órákban. Mint a versenybizottságtól megtudtuk, a vetélkedőn részt vevő, s azon kellő ered­ményt elért fiatalok azonnal megkapják a szakmunkásbi­zonyítványukat. Az első he­lyezettek kül- és belföldi üdülésen vesznek majd részt, a többiek pedig értékes tárgyjutalmat és emlékpla­kettet kapnák. Az országos verseny részt­vevőit a házigazdák nevében tegnap Sipos Károly, a me­gyei tanács elnökhelyettese köszöntötte. Műsort adott tiszteletükre a Szövetkezetek Jászsági Néptánc Együttese is. Az ország különböző vidé­keiről érkezett tanulók és ta­nárok szabad idejükben a Jászsággal, a Hűtőgépgyárral, a Jász Múzeummal ismerked­nek. A szakma kiváló tanu­lója országos verseny ered­ményét ma délután hirdetik ki. Brezsnyev beszéde a gazdasági feladatokról (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON) CSÉMI KÁROLY FOGADTA ZAMERCEV TÁBORNOKOT Csémi Károly altábornagy, honvédelmi minisztériumi ál­lamtitkár és Papp Dezső ve­zérőrnagy, az MSZMP nép- hadseregi bizottságának el­ső titkára tegnap a Honvé­delmi Minisztériumban fo­gadta a hazánkban tartóz­kodó kedves vendéget, Ivan Zamercev tábornokot, a fel­szabadult Budapest első vá­rosparancsnokát. A szívélyes, elvtársi légkörben lezajlott találkozó résztvevői felidéz­ték a felszabadulást követő hetek, hónapok emlékeit. Számos epizódot elevenítet­tek fel arról az önzetlen és gyors segítségről, amelyet Budapest lakossága akkor a szovjet néptől, a szovjet hadsereg katonáitól, pa­rancsnokaitól, személy sze­rint Zamercev tábornoktól kapott. KOSZORÚZASI ÜNNEPSÉG ASZTALOS JÁNOS SZÜLETÉSÉNEK 60. ÉVFORDULÓJÁN Asztalos János, a magyar munkásmozgalom kimelke- dő személyisége születésé­nek 60. évfordulója alkalmá­ból tegnap ünnepélyes kül­sőségek között, katonai tisz­teletadással koszorúzási ün­nepséget rendeztek a Mező Imre úti temető munkás- mozgalmi panteonjában. Az ellenforradalom idején mint ezredes a Budapesti Pártbizottság székházának védelmében hősi halált halt. SZMT ELNÖKSÉGI ÜLÉS Tegnap ülést tartott Szol­nokon a Szakszervezetek Megyei Tanácsának Elnöksé­ge. Az értekezleten Sziráki András, a Mezőgép Válla­lat vezérigazgatója és He: gyes István, a Vállalati Szakszervezeti Bizottság tit­kára az elmúlt évi szociál­politikai tervek teljesítésé­nek tapasztalatairól és az 1978. évi főbb célkitűzései­ről számolt be. Második na­pirendi pontként Busi Sán­dor, az Építők Megyebizott­sága titkára a kiemelt me­gyei beruházások helyzeté­ről és az építőipari vállala­tok működésének további feladatairól tartott tájékoz­tatót. 1978: A MAGAS VÉRNYOMÁS ELLENI KÜZDELEM ÉVE A tüdőszűrő vizsgálatokat a jövőben fokozatosan egy­bekötik a vérnyomásmérés­sel — hangsúlyozták az Egészségügyi Minisztérium­ban tegnap tartott sajtótájé­koztatón, amelyet az április 7-i egészségügyi világnap al­kalmából hívtak össze. El­mondták: az egészségügyi vi­lágszervezet minden eszten­dőben olyan betegség ellen hirdeti meg küzdelmét, amely nagy tömegekbe érin­ti, érintheti a lakosságot. A hipertónia tipikusan olyan betegség, amelyet világje­lenségként tartanak nyilván. Hazánkban egymillió hi­pertóniás él, ezért a mozga­lomhoz való csatlakozás ná­lunk különösképp indokolt. EGYÜTT A NEMZETI PARKÉRT A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága és a Szol­nok megyei Tanács Végre­hajtó Bizottsága együttmű­ködési megállapodást kötött az ősi puszta Szolnok megyé­re eső részének természetvé­delmére, flórájának, állat- és növényvilágának meg­óvására, hasznosítására. A nemzeti park számottevő ré­sze, 8450 hektár terület Szol­nok megye nagyiváni, kun­madarast, karcagi és tisza­füredi részére esik. Az egyezségben a tanács vég­rehajtó bizottsága többek között vállalta, hogy tagként részt vesz a nemzeti park irányító testületének munká­jában, igazgatási és fejlesz­tési kérdésekben szakmai ta­nácsokat ad. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatósága rendsze­resen tájékoztatja a végre­hajtó bizottságot a megye természeti és tájvédelmi te­rületén végzett munkájáról, terveiről. EGY MONDATBAN — Abdul Hamid Merei szír tervezési miniszterhe­lyettes vezetésével tegnap gazdasági delegáció érkezett Budapestre. — Egerben tegnap ünne­pélyesen megnyitották a fel­sőoktatási intézmények kó­rusainak és szólistáinak or­szágos fesztiválját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom