Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-03 / 79. szám
IO SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. április 3. Szolnokon Pedagógus bábcsoportok találkozója Szolnok lesz a házigazdája április 5-én és 6-án a pedagógus bábcsoportok első országos találkozójának. A Ságvári Endre megyei Művelődési Központ színháztermében 5-én délután tíz csoport — a soproni óvónőképző Intézet, a Vas megyei Művelődési és Ifjúsági Központ, a budapesti Tanítóképző Főiskola, a Magyar Néphadsereg központi klubja, a győri Tanítóképző Főiskola, a zalaegerszegi óvónőképző Szak- középiskola, a tatabányai, a nagykanizsai, a budapesti pedagógusok együttese, valamint megyénk képviseletében a MÁV szolnoki Járműjavító Üzemének bábosai lépnék pódiumra. Másnap délelőtt „A bábjáték szerepe a pedagógiában” címmel Granasztói Szilvia, az OPI főelőadója tart előadást, majd szakmai tanácsadásra kerül sor. A bemutatóval egyidőben bábkiállítás nyílik, amely április 12-ig várja a látogatókat naponta 9—17 óráig. Szép kezdeményezést láttunk a MEZŐGÉP szolnoki gyárában. A Május 1. és a Lenin szocialista brigád - közösen - brigádkönyvtárat alapított. A már 800 kötetnyi könyvállományt a társadalmi munkák ellenértékéből vásárolták. A szak- és szépirodalmi könyvek kölcsönzői nemcsak a könyvekkel, de az alkotókkal is találkozhattak, mert a brigádok iró-olvasó találkozókat is rendeznek. Az alvégről Indultak Szász, káj, nájszasz, szász jekvár... Hol volt, hol nem volt, volt egyszer... Volt egyszer egy cigánysor. Esténként összesereglett a vályogházak, nádkunyhók feketeszemű, sötét hajú népe, s dallal, tánccal búcsúztatta a napot. Aztán a legöregebb mesélni kezdett a tűzről, a lovakról, a hosszú vándorlásokról. Egy csillogó szemű pöttömnyi kislány különös érdeklődéssel hallgatta ezeket a hol csodálatosan szép, hol meg szívszag- gatóan szomorú történeteket. Évek; telitek el azóta. Eltűntek a vályogházak. Akislányból " gimnazista lett. Czenke Ibolya idén érettségizik az újszázi Gimnázium és Közlekedési Szakközépiskolában. — Azok az esték végigkísérnek egész életemben. Alighanem én voltam az egyetlen, aki megsiratita a cigánysort, amikor megszűnt — emlékezik vissza. — Sokáig kijártam emlékeket keresni, bár mi már előbb beköltöztünk a faluba. Mostanában nincs időm, hogy a hajdani cigánysor felé sétálgassak, de sokszor eszembe jut egy-egy történet, egy- egy dal. A dal, a tánc a legfontosabbak közé tartozik számomra. Feledteti a szomorúságot, a bánatot, s örömet ad. Az őseink ajándéka ez... Egyetértőén helyeselnek Ibolya iskolatársai, a Karcagi testvérek, s Jakab József is. Érdeklődők, szorgalmasak — akár a többiek. A Karcagi testvéreket, . Editet és Antalt egyedül neveli édesapjuk. A harmadikos gimnazista Edit a tanulás mellett a házi munkát is ellátja. Jakab Jóska másodikos szakközépiskolás így emlékezik gyerekkorára: — Sokat vándoroltunk. Előfordult, hogy csak egy szoba volt a lakásunk, abban éltünk öten. Én rendszerint két egymás mellé rakott széken aludtam Tizenhárom éves koromig öt iskolába jártam Pesten. Aztán hazajöttünk a nagymamához Alattyánba. Itt jobb. — Miért? — Máshol lenéztek. Pedig jól tanultam, a szüleim sem munkakerülők. Az apám víz-, gáz- és központifűtés-szerelő. — Nem a származás dönti el, hogy ki milyen ember — mondja Ibolya. — Én büszke vagyok arra, hogy ci„ Bátor!” Úgy legyen! gánynak születtem. Sohase tagadnám meg a származásomat, hiszen önmagamat tagadnám meg vele. — Mit tudnak a cigányság történelméről? — Jóformán semmit. Indiából indultak el őseink, s telepedtek le különböző országokban. Az ősi kultúrából pedig még ennyit sem ismerünk. — Valamikor pótolni kell ezeket a hiányosságokat — teszi hozzá figyelmeztetően Edit, — dehát kitől hallottunk, tanultunk volna a cigányság eredetéről? A szüléinknek nem volt lehetőségük a tanulásra, illetve munka mellett szerezték meg a szakmunkásbizonyítványt. Mi, a gyerekeik pedig már gimnáziumba, szakközépiskolába járunk. — Mivel töltik a szabad idejüket? — Az nem sok van. Valamennyien bejárók vagyunk, ki Zagyvarékasról, ki Jász- ladányból ingázik az iskolába — veszi át a szót Edit testvére, Antal. — Sok a lecke, s akad elfoglaltság az iskolában délutánonként is, KISZ-gyűlésre, szakkörökre járunk. Ha van egy szabad délutánom, rendszerint olvasok vagy gitározom. — Mekem a legkedvesebb időtöltésem az olvasás, pedig otthon többször megszidtak már érte — panaszolja Ibolya. — Emlékszem, amikor a házat építettük, takarékoskodni kellett még a villannyal is. Nem engedték a szüleim, hogy esténként olvassak. A zsebpénzemből vettem egy elemlámpát, s azzal világítottam meg a sorokat a paplan alatt. Fél éjszakákat átolvastam úgy, hogy senki sem tudott róla. Amikor Gorkijról tanultunk, én igazán át tudtam érezni, mit jelent titokban olvasni, művelődni... — Kik a kedvenc írói, költői? — Szinte válogatás nélkül olvasok. Elolvastam mind a kétszáz könyvemet, némelyiket kétszer is. A kedvenceim évről évre mások. Egy időben az indiános könyvekért bolondultam, aztán Jókaiért, Mikszáthért. Most Ajtmatovért, Lorcáért rajongok. Lorca-verset mondtam az idei Verseghy diáknapokon is, s ezüst oklevelet kaptam. Az irodalmi színpadunkat pedig aranynyal jutalmazta a zsűri, s Békéscsabán az országos minősítő versenyen is nagy sikerrel szerepeltünk. — Én édesanyámtól örököltem a könyvszeretetet. Nagyon sokat olvasott. Amikor kicsi voltam, mesékkel altatott el — emlékezik Edit. — Méíg ma is a fülemben vannak a szavai, pedig már régen meghalt. — Milyen nyelven mesélt? — Magyarul. Nekünk már ez az anyanyelvűnk. Ha cigányul szólnak hozzám, többnyire megértem, de valahogy nem áll rá a nyelvem a beszédre. Csak néhány szót ismerek, mint például a „sukar”, aríii „szépet” jelent. Ezt gyakran hallom. A többi szó jelentését inkább csak sejtem, érzem. — S nem akar megtanulni cigányul? — Nem. Véleményem szerint a mi feladatunk az, hogy segítsük a cigányok beilleszkedését, művelődését. Ezért is tanultunk tovább az általános iskola befejezése után. — Hogyan akar segíteni? — A gimnáziumban népművelést tanulok, fakultatív tantárgyként. Jövőre érettségizem, s ha sikerül a vizsga, alapfokú képesítést kapok népművelésből. Dolgozni fogok, s levelező tagozaton szeretnék továbbtanulni, diplomát szerezni. Ibolya az idén érettségizik A jászberényi Tanítóképző Főiskolára jelentkezett. — Tanítónő leszek — mondja olyan határozottsággal, hogy érezhető, mindent elkövet a megvalósításáért. — Szeretnék olyan pedagógus lenni, mint a legkedvesebb tanáraim. S milyen jövőt képzelnek el maguknak a fiúk? Antal is, Jóska is gépkocsivezető akar lenni. — A szüleim azt szeretnék, ha továbbtanulnék — mondja Jóska. — A tanulmányi eredményem viszont nem a legjobb. Közepes átlaggal aligha vennének fel főiskolára. Talán majd a húgom vagy az öcsém diplomát is szerez. Nekik már könnyebb lesz. Hogy is mondják? „Bá- ter!” Úgy legyen! Tál Gizella Közművelődés életközeiben A városban sóik szakmunkástanulónak, fiatal szakmunkásnak van motorkerékpárja. Ez adta az ötletet a mezőtúri népművelőknek, hogy motoros klubot szervezzenek. Az ötlet bevált, a klub azóta is működik, a fiatalok a drága gépparipákon lovagolva a szervezett hazái és külföldi túrákon csodálatos műemlékeket, múzeumokat, városokat, tájakat látták, más népek szokásaival ismerkedtek meg. Újabban a klubtagok közösen tanulnak nyelvet, így készülnek a legközelebbi külföldi útra. Kinek s miért? Ha hosszan elemeznénk a motoros klub sorsát az ötlettől a megvalósulásig, az egyszerű alapigazságig jutnánk: a közművelődés szakemberei egy sajátos közösségi művelődési forma megteremtésével erőteljesen hatottak az életmódra. Tegyük hozzá: a klubtagok korábban afféle „vadmotorosok” voltak. Nincs ebben semmi érdekes — szűrhetnénk le tanulságul — hiszen ez a közművelődés feladata. Neveljen, igényeket, érdeklődést keltsen egy minőségileg más életmód iránt. Valóban, ám közművelődésünk szervezeteinek, intézményednek átlagát ismerve éppen ebben Vannak jelentős hiányosságok: az életmódra gyakorolt hatás tudatosságában. Megfordítva: még mindig túlsók közművelődésünkben a mechanikus elem. Ezért találunk aztán olyan, egész évre szóló települési és munkahelyi közművelődési terveket, amelyekben rendeletekre hivatkozva, pontokba szedve képzelik el a lakók, dolgozók művelődését. Lapozgatva ezeket a terveket, az az érzése támad az embernek, mintha pontosan a lényeget nem gondolták volna végig a tervezők: kiknek s miért tartanak fenn csoportokat, szerveznek tanfolyamot, rendeznek előadásokat. Tehát a tervezésnél kezdődik, s folytatódik — ennek megfelelően — sikertelen szervezésekkel, érdektelenség kísérte műsorokkal. Mindennek végkifejlete: sok helyen bizalmatlanul nézik a köz- művelődési intézmények minden kezdeményezését. A mostanában elburjánzott óriási vetélkedő „kedv” talán ennek a fentebb részletezett A motorozástól a nyelvleckéig szakadéknak az áthidalására szolgál? Tévedés ne essék: a mechanikus tervezésű és kivitelezésű közművelődés nemcsak a népművelők lelkén szárad, benne van ebben a fenntartó és a felügyeleti szervek tévedése is. Ennek hatása a leg- károsabban az egy intézményt fenntartó kisebb településeken érvényesül. ' A formalizmus természetes velejárója a tartalmatlanság, így a közgondolkodásra, életmódra gyakorolt hatás is csekély. Igen gyakori jelenség még az ilyenfajta „me- chanizálós”, ugyanakkor egyre erőteljesebbé válnak azok a törekvések, amelyek a közösségi formák elterjesztésére, szélesítésére irányulnak. Eredményekkel igazolva Az alkotó, a társadalmi érdekeket pontosan felmérő, megérző tervezés, s az azt követő gondos kivitelezés hatékony közművelődést eredményez. Rákóczifalván családi klub működik — a régi falusi szomszédolási hagyományt töltve meg új tartalommal. Szolnokon a MÁV csomóponti klubban úgy is szerveznek programokat, hogy amíg a szülők a nagy teremben élvezik az előadást azalatt gyermekeik felügyelet mellett játszanak a klubszobában. Egyre-másra szerveződnek a népdalkörök és más amatőr együttesek, hosszas stagnálás után megyeszerte fellendülőben van a klubmozgalom, s úgy tűnik az amatőr együttesek újra közönségre számíthatnak. Gyakran találkozunk meglepő ötletekkel, amelyek eredményeikkel igazolják a közművelődési szakembereket. Olyanokra gondolunk, mint például a mezőtúri motoros klub. A közművelődés mindennapi gyakorlatában az formálódik, ami így fogalmazódott meg a XI. kongresszus beszámolójában: „A művelődés, a műveltség egyéniséget formáló és közösségteremtő erő. A társadalom, további felemelkedését szolgáló céljaink szükségessé teszik, hogy erőteljesen fejlesszük közművelődési rendszerünket. A jelenleg is meglevő lehetőségek jobb kihasználása mellett fejlesztjük a művelődés egyéni és közösségi formáit.. Lakóhelyen ós az üzemben A feltételek javításában, az anyagi fedezet összehangolt növelésében rejlik a közművelődés egyik legnagyobb tartaléka. E tekintetben biztatóan alakul a Szolnok megyei helyzet. Állami gazdaságok, termelőszövetkezetek, üzemek, áfészek, ipari Szövetkezetek adnak évről évre jelentős támogatást művelődési házaknak, klub- könyvtáraknak. 'Ám ezzel kapcsolatban xi kell térni egy sajátos problémára is. A gazdasági szervek kulturális élete nem merülhet ki abban, hogy bizonyos összeget befizetnek a település kulturális alapjába, vagy támogatják a művelődési házat, klubkönyvtárat. A lakóterületi művelődés segítése mellett biztosítani kell a munkahelyeken is a feltételeket, természetesen jól megtervezve, kiszámítva az arányokat. Egy-egy üzem munkásainak művelődése például csak úgy teljes, ha a lakóhelyük közelében levő intézményeket és a munkahelyi kulturális rendezvényeket 'is látogatják. Aki a lényegre tapint A célok megvalósításában döntő szerep jut a közművelődési szakembereknek. Tudunk „élelmes” szakemberekről, akik az anyagiak előteremtésében, „összeszervezésében” nem ismernek lehetetlent. Vannak, akik a munkahelyi rendezvényekre esküsznek, többen a tudományos ismeretterjesztést, mások a művészetit helyezik munkájuk középpontjába. Lényegtelen hogyan, csak befogadóra találjon és az igények előtt járjon az elképzelés. Vagyis a lényegre az a népművelő tapinthat, aki ismeri intézménye számba jöhető látogatóinak életszínvonalát, szabad idejét, szokásait, életfelfogását. Csak ebből kiindulva lehet a társadalmi és egyéni érdekeket egyaránt szolgáló közművelődést tervezni és megvalósítani. Szabó János Jubilál a kunszentmártoni gimnázium Átadták az „Olvasó Munkásért” pályázat díjait A Hazafias Népfront Országos Tanácsa, a Kulturális Minisztérium és a Szak- szervezetek Országos Tanácsa az Olvasó Népért mozgalom keretében másodszor hirdette meg 1976-ban az „Olvasó Munkásért” pályázatot. Megyénk harminckilenc könyvtára illetve könyvtárosa nevezett be a pályázatra, az eredmény kihirdetésére tegnap került sor a megyei tanácson. Első díjat kapott a Szakszervezetek megyei Tanácsának Központi Könyvtára és a törökszentmiklósi városi könyvtár. Második díjban részesült a jászberényi, a mezőtúri városi könyvtár kollektívája és Horváth Ferencné, a szolnoki 605-ös számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet könyvtárosa. A harmadik díjat dr. Knorr - né Csányi Zsuzsa, a jászberényi Hűtőgépgyár szak- szervezeti könyvtárának, Balogh Attiláné, a MÁV szolnoki Járműjavító Üzeme Művelődési Központja könyvtárának, valamint Csernus Gyuláné, a Tisza Cipőgyár Művelődési Központja könyvtárának vezetője vehette át. Ebben a tanévben ünnepli fennállásának 25. évfordulóját a kunszentmártoni József Attila Gimnázium. A jubileum alkalmából tegnap ünnepi rendezvénysorozat kezdődött. Délelőtt az ország kilenc, a költő nevét viselő gimnáziuma diákjainak részvételével rendeztek meg a József Attila szavalóversenyt. A zsűriben kedves vendéget köszönthettek: dr. Makai Ödönné József Etelkát. A versennyel egyidőben különböző kiállítások nyíltak az iskola tantermeiben, folyosóin, A rendezvénysorozat délután emlékünnepély- lyel folytatódott, amelynek elnökségében helyet foglalt Majoros Károly, a megyei pártbizottság titkára, Garáz István, a járási pártbizottság első titkára, Sipos Károly, a megyei tanács elnökhelyettese. Dobrosi Dénes igazgató mondott ünnepi beszédet. Méltatta az iskola negyed- százada jelentőségét, a Tiszazug kulturális felemelkedésében vállalt szerepét. A születésnapját ünneplő gimnáziumot Majoros Károly köszöntötte, aki a többi között ezeket mondotta: Ez az iskola büszkén vállalhatja múltját, mert a szocializmust építő társadalommal együtt mindig az előrehaladás volt a jellemezője. Az elmúlt huszonöt év * kötelez is, hiszen értékes hagyományok teremtődtek. Mások tervét is vállalni képes közösségi emberek nevelődték és nevelődnek ma is a József Attila nevét, viselő gimnáziumban. Annak az osztálynak az ügyét szolgáljuk a volt és mostani tanítványokkal együtt, amelyek világnézeti áldozatvállalása és lelkesedése jövő céljaink megvalósulásának biztos záloga. A munkásosztály céljai — mondotta —, az egész népünk nagy nemzeti ügyévé váltak, valóraváltásuk mindannyiunk közös feladata, igazi hazafias tett. Haza- fiságunk tehát egy felszabadult nép jövőt építő ha- zafisága. A ma hazafisága a munkában és a tanulásban teljesedik ki. A „hass, alkoss, gyarapíts” szép gondolata a fejlett szocialista társadalomban az emberi ki- teljesedés útja. Az emlékünnepélyt követően az „öreg diákok” találkozójára, s műsoros estre került sor. A jubileumi ünnepség ma az új KISZ-ta- gok fogadalomtételével, e KISZ éneklőkörök megye: találkozójával és sportversenyekkel folytatódik, majc ifjúsági klubesttel ér véget
