Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. április 30. : t2$f\K2íno ABSZOLÜT SZENNYEZETT VÍZ Együtt vagy külön Ti a férjeddel együtt töfeitek a szabadságoto­kat, vagy külön?- Eleinte együtt töltöt­tük, de két évvel ezelőtt már külön utaztunk el.- És hogy éreztétek magatokat?- Hát azt még nem tu­dom, hogy a férjem hogy érezte magát, mert még nem jött vissza) Aforizmák Nagyon alkalmas a di­cséretre. őt ugyanis dicsér­hetjük anélkül, hogy csat­lakoznunk kellene bármi­lyen klikkhez, de ugyanak­kor attól sem kell tartanunk, hogy bármilyen klikk ke­gyeiből kiesnénk. * * * Egyes fiatal kritikusak ki­sajátítják maguknak a régi irodalmi vitákat és azokat olyan elkeseredten folytatják tovább, mintha saját vitáik lennének. * * * Hitvallását profanizálás- nak álcázta. * * * A sebészet új sikere: rend­kívüli műtét! X-et, a főnök jobbkezét annak távozása­kor leválasztották a törzs­ről és most mint a helyet­tes jobbkeze működik to­vább. Arra törekedj:, hogy egy felfedezetlen világ közepe legyél! * • * Írva van, hogy bocsás­sunk meg ellenségeinknek. Az viszont sehol nincs meg­írva, hogy barátainknak is megbocsássunk. (Cosimodo Medici) Ne azt vegyétek, ami hasz­nos, hanem azt, ami szüksé­ges. (Katón) * * * Ha az égből datolyák po­tyognak, nyisd ki a szád. (Keleti közmondás) * * * Az agyvelő valahogy egy összegyűrt papírlapra emlé­keztet! * * * Hány Rómeó és Júlia át­kozta sorsát azért, mert egyesülésüknek semmi nem állt útjában! • * « Nem igaz, hogy a halak némák. Miért zúg akkor úgy a tenger? egy labdarúgóval Tage Danielsson: Interjú A sporttudósító kérdése: Nos, mit mondhat erről a mérkőzésről? Hogyan tör­ténhetett, hogy ilyen alapo­san eldöngették a váloga­tott csapatunkat? A labdarúgó válasza: — Hát... tudja, először meg kell állapítani, hogy nagyon gyatra volt a szál­lodai elhelyezésünk. A mat­racok túlságosan puhák vol­tak, meg a csend is vala­hogy gyanús. Azután itt a közönség — bízvást mond­hatjuk — nem olyan, mint a miénk; azt pedig megérti, mennyire ingerli az embert, ha egy sereg olyan szót ki­áltanak oda neki, amiről fo­galma sincs! Ráadásul a futballcipőm kissé szorított, különösen a bal, a bal lábam pedig ép­pen az erősebb. Úgyhogy, ha a bal futballcipőm egy ki­csit bővebb lett volna, bez­zeg megmutattam volna ne­kik! Különben még az sem biztos, végeredményben va­lóban veszítettünk-e, mert legalább négy gól azok kö­zül, amelyeket beszedtünk, rendkívül kétesnek látszott arról a helyről, ahol én áll­tam. Azazhogy futottam — akarom mondani. Mellesleg szólva már több ízben felhívtam vezetősé­günk figyelmét arra, hogy ilyen időben semmiképp sem szabad karfiolt adni nekünk reggelire. Otthon az ilyesmi még megjárja, de külföldön a karfiol végképp megen­gedhetetlen. Azután úgy vettem észre, hogy a stadion füve kissé mifelénk hajlott, ilyen kö­rülmények között pedig — világos — a támadó játék sokkal nehezebb. Meg aztán — ki látott ilyet! — a szünetben idete­lefonállt -a fedezetünk fele­sége, és közölte, hogy a gyerekkel együtt látta a té­vében, hogy a férjecskéjé- nek állítólag kicsúszott a futballtrikója a sportnadrág­jából, márpedig az ilyen rendetlenség a gyerekek szá­mára rossz példa. Szegény fiú természetesen szörnyen ideges lett, és a fedezetso­runk úgyszólván elveszítette a gerincét. — És a csatasor? — A csatársor? Tudja, itt a stadion nem úgy fekszik, mint otthon, s ezért a csa­táraink elveszítették az irányzékot, és nem tudták megállapítani, hol az ellen­fél kapuja. Mindennek betetőzéséül az időjárás is többnyire jó volt. Ez természetesen az ellenfél kezére játszott, hiszen mi sűrű ködben játszunk a leg­jobban, amikor még a lab­dát sem látni. Meg aztán tizenegyen vol­tunk a csapatban, nekünk pedig ez szerencsétlen szám. Tegye hozzá' ehhez még azt, hogy a divat követel­ményei miatt megnövesztet­tük a hajunkat, és éppen a döntő pillanatokban hajtin­cseink a szemünkbe csüng­tek — és akkor megérti, mi­ért veszítettünk, bár sokkal jobbak voltunk az ellenfél­nél! (Fordította: Gellért György) Orvosnál Doktor úri Segítsen, mióta megnősültem, egyre kisebbnek érzem magam Barátnők Az egyik barátnő:- Ákos csodálatos! Amikor megcsókol, min­dig azt mondja:- „Olyan a szád, mint két koráll”. A másik barátnő:- Ó, igen, ez Ákos! *- Jaj, kedvesem, a fiad teljesen az apja!- Na, ugye! És mégis mindenki azt, mondja, hogy a férjemre hason­lít! * cr —•- A te férjed is tesz esténként egészségügyi sétát?- Nem. Az enyém ott­hon iszik. Egy forint az egy forint „Ö, minő gyönyörűség lel­kűnknek a bliccelés!” — kiáltott föl egykor a nap­keleti bölcs. „A bliccelés világjelenség” — állapította meg Samuel Weltkopf, az Amerikában élő német közgazdász. „Bliccelés tekintetében el­értük, sőt bizonyos területe­ken túlszárnyaltuk a világ- színvonalat” — közölte a Központi Statisztikai Hiva­tal a Keleti Károly utcából. Jól értesült körök tudni vélik, hogy a fent említett „bizonyos területek” a tele­fonbliccelésre vonatkoznak, annak is a legveszélytele­nebb fajtájára. Lássuk a a példát! Borkő Bélát fölhívja a fe­lesége a hivatalból, és közli vele, hogy munkaidő után a varrónőjéhez megy. Amikor ott végzett, hazatelefonál, s akikor Béla induljon el érte a kocsival, mert föl kell menniük a mamához. Te­kintve azonban, hogy a var­rónőnél nincs telefon, majd a fülkéből „csenget haza”. Borkő azonban ne vegye föl a kagylót, hanem hagyja kettőt csöngeni. Ha a csön­gés abbamarad, abból tud­ja, hogy ő hívta. Minden menetrendszerűen történt. Borkőné hazatelefo­nált egy fülkéből, majd két „kicsöngés” után vissza­akasztotta a kagylót, amire a jóhiszemű automata visz- szaköpte a pénzét. Hiába, egy forint az egy forint! Ugyanebben az időben Végzetes Vendel lihegve be­csöngetett Kovácsékhoz, és értetlenül bámult az anyu­kára, aki „szerencsére” még otthon volt, s az ő kedvéért otthon is maradt, sőt szívé­lyes beszélgetéssel szórakoz­tatta a fiút, majd végre-va- lahára kiment kávét főzni. Ekkor Vendel megmondta Abigéljének, hogy ilyen „ócska trükkel” őt nem le­het megfogni. Abigél eskü­dözött, hogy ő nem telefo­nált. Vendel nem hitte el. Abigél sírt, az anyuka be­jött, mosolygott, és mondát A szerelmesek veszekednék. A szerelmesek erre abba­hagyták a veszekedést, meg­itták a kávét, és utána ösz- szevesztek. Máig is harag­ban vannak. Ugyanez idő alatt Borkő­né dühösen járkált a meg­beszélt helyen föl és alá. Várta a férjét. Hiába. Egy óra múlva taxiba ült, föl­ment a mamájához, és kí­méletesen értésére adta, hogy még aznap este hazaköltö­zik. Borkő Béla kitette a lel­két, -és hajnalig esküdözött, hogy ott ült a telefon előtt, de... A felesége nem „vette be” a mesét, mert biztos volt benne, hogy avval a vacak Micókával hetyegett, miközben ő úgy járkált az utcán, mint egy .. . Borkőné ugyan nem költö­zött haza a mamához, de azóta is fúj, prüszköl, és képtelen megbocsátani a — kivételesen — ártatlan fér­jének. Én megértem Borkénét, és megértem Vendelt, hiszen ők tudhatják azt, amit a ked­ves olvasó már rég kitalált. Igen, előfordul, hogy az erű­ben mellétárcsáz. Remélem, hogy a fenti F»éld,ából megértik a telefon­bliccelők, hogy óvatosabban kell tárcsázni. Sólyom László /

Next

/
Oldalképek
Tartalom