Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-26 / 97. szám
1978. április 26. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP Az Abigél: jött, láttuk, és győzött. A képernyő előtt láz tört ki: a Matula-láz. Az ár- kodi, puritán szellemű és szigorú nevelőintézetbe került tábornok-lány drámája, kinek életébe betört a háború, s kire a még viszonylag védett szigeten is leselkedik a veszély, rokonszenvet és ellenérzést csiholva, érzelmeket kavarva alaposan felcsigázta fantáziánkat. Az Abigél Szabó Magda nagysikerű „leányregénye” mondhatni diadalmas tévé útra lépett. Zsurzs Éva úgy teremtette képernyőre a magyar irodalom egyik legszebb ifjúsági olvasmányát, hogy belőle az utóbbi idők legemlékezetesebb, felnőttekhez szóló tévéfilmje született, ha • egyáltalán remekmű esetében illik ilyen kategóriákról beszélni. A tévéfilm alkotói jól érezték meg, és az ábrázolás szemléletében helyesen is érvényesül, hogy miként Móricz Légy jó mindhalálig-ja sem csupán gyermekolvasmány, akként Szabó Magda Abigélje sem „rétegmű” jóllehet meséje, jellegzetesen diákatmoszférája révén magán viseli az ifjúsági olvasmányok bizonyos vonásait. Ez az a tipikus eset, amikori lányomnak mondom, értsen a menyem is belőle, azaz az író a gyermekekhez szól ugyan, de mondanivalóját a felnőtteknek is címezi. A televízió ebben a szellemben, az emberi mélységek irányába ható kitágítással vitte képernyőre az Abigélt, ihletett, pontos!, tiszta és hűséges, az eredetihez méltó formában. Amikor kitágításra gondolok, nem azt értem, hogy a tizenéves lányok szerepeit érett színészekre bízták az alkotók (a regénybeli ötödikesek hetedik osztályos diákokká váltak a filmben), bár a jellem- ábrázolás szempontjából nem érdektelen az efféle „megko- rosítás”, hanem a környezet ábrázolásában megnyilvánuló nagyvonalú pontosságra, az igazi dráma iránti igényre. (Milyen kiélezett drámai helyzetek születnek Vitay Georgina soorsának alakulásában!) valamint a jellemrajzokban megmutatkozó teljességre, hogy tudniillik itt minden szereplőnek nemcsak arca van, hanem egyénisége is. És mindehhez érdekfeszítő mese, izgalmasan bonyolított cselekmény, amely még egy valamirevaló bűnügyi történetnek is díszére válhatnék. Együtt van tehát ebben a filmben: a varázslat, igézet, feszültség, s így természetesen érthető, hogy a kis diáklány sorsában — üldöztetésében, kivetettségében, majd feloldódásában és megmenekülésében — egy kor a négy - neves évek fasizálódó Magyarországának, a háborús éveknek embert nyomasztó hatása személyes élményünkké válik. Teljes mértékben érzékeltetni tudja a film, mit jelent ezeknek a jellempróbáló időkben hűen maradni önmagunkhoz, elveinkhez — egy diáklány felnőtté válásának felemelően szép folyamatában. Ginának a körülmények folytán olyan terheket kell elviselnie, oly titkokat kell hordoznia, úgy kell vizsgáznia egyéniségmegőrző, közösségbe illeszkedő magatartásból, arai túlmutat egy diáklány eszmél- kedésén; a különböző magatartásformák és magatartás- normák szembesülésével —a tanári kar egyénített tagjai, a kemény, elvhű igazgató, az ellenálló apa, az álnok udvarló, a jóságosán szigorú 'prefekta — felnőttvoltunk vizsgálatára is ösztönöd. És bár egyértelműen győz meg bennünket a tévéfilm arról, hogy a háború szennyes áradatának még egy szigorú valláserkölcsi elvekkel körülbástyázott, évszázados intézmény sem állhat ellent, ugyanakkor ha kissé idealizálton és romantikusan is, azt is megmutatja, hogy igenis létezhet védett sziget az embertelenség tengerében: a megőrző emberség, a szembeszegülni képes humánum szigete. Míg tehát egyik oldalról szívbemarkolóan ábrázoltatok a háború, a fasizmus pusztító, lélekromboló hatásai, ugyanakkor felemelően szép rajzát adja a humánum védekezésének, a gondolkodni és cselekedni képes erőknek, melyeknek jelképes és mesebeli megtestesítője a mindig jókor közbelépő, titokzatos kőszobor, Abigél, a valóságban pedig a bogaras tanár képében megbúvó König tanár úr és a köréhez tartozó többiek. König, akit Garas Dezső testesít meg megejtő varázs- zsal. De éppígy kitűnőek a többiek is — jó színészválasztás és kiváló színészvezetés! — például Básti Lajos az igazgató szerepében (fájdalom, utolsó tévészereplése ez), valami nagy-nagy erő lakozik az ő Torma Gedeonjában, vagy Piros Ildikó, aki bonyolult összetett jellemet formál Zsuzsannából, vagy Szerencsi Éva teljes illúziót keltő Gináját is említhetem, eddigi legjobb alakítása, hasonlóképp Ruttkai Éva megtévesztően villogó Horn Mi- cijét, vagy akár Nagy Attila hiteles tábornok-papáját és sorolhatnám tovább. De ami külön is örvendetes, s ez ritkaság is a képernyőn: a legkisebb lányszerepekben is jellemek villannak fel, jól megkülönböztethető lányegyéniségek, miközben a tehetséges színészek önfeledt természetességgel élik át Ma- tula-életüket. Régen láthato tunk olyan egységes színvonalú színészi játékot tévéfilmben, mint amilyet a négyrészes Abigél produkált. És még valami: Zsurzs Éva filmje talán a legjobbkor érkezett: akkor, amikor bizalmunk kezdett megrendülni. hitünk pedig meggyengülni a televíziós drámákban. Az utóbbi időben ugyanis alaposan megcsappant az értékes tévéfilmek, tévéjátékok száma. Az Abigél újra visszaadta a hitünket. Röviden Szokatlan, hogy önkifejezésre színész olyan eszközhöz nyúl, ami hivatásos mesterségétől távol áll. Játék helyett ír. Szokatlan az is, hogy a Nyitott könyv egy annyira antidrámai természetű műhöz nyúljon, mint a napló. Hogy mégis a Sári-gyöp, Horváth Teri könyvének bemutatója sikerül járt, az a művész egyéniségének, páratlan megszállottságának köszönhető, s továbbá annak, hogy a napló televíziós fellapozása nem vált egyáltalán önmutogatássá, ellenkezőleg; az alulról érkező, s mindegyre magasabbra törő művész küzdelmeinek tanúságtétele lett. A kóstolóból — úgy tűnik — Horváth Teri írásban is megőrizte egyéniségének sajátos ízeit, mondanivalójának külön nyelvi zamata is van. V. M. Kiskunfélegyházán a helyi múzeum külön épületszárnyában kapott helyet az ország egyetlen börtönmúzeuma. A javarészt középkori fenyitőeszközök mellett itt látható Rózsa Sándor börtöncellája, valanúnt a múlt századi betyárvilág és az őket üfdöző pandúrok fegyverei és felszerelései. A börtönmúzeum emeleti részén külön rész mutatja be a haladó mozgalmak üldözését és a bebörtönzött forradalmárok állal hosszú évek alatt készített fafaragásokat és egyéb tárgyakat A mesebeli Ákom-bákom Irodalmi színpad a Beloiannisz úti iskolában flz olvasó munkásért lörökszentmikléson A munkásolvasók számának növelése, a könyv és a könyvtár népszerűsítése érdekében 1976-ban Olvasó munkásért címmel pályázatot hirdettek a közművelődési könyvtárak számára. A pályázat egyik első helyezését a törökszentmiklósi kiváló városi könyvtár nyerte el. A pályázat másfél éve alatt a könyvtár munkásolvasóinak száma hatszázki- lencvenről ezerhuszonháromra növekedett, s amíg 1975- ben száznyolcvankét szakmunkástanuló volt a könyvtár beiratkozott olvasója, ma a tanulók közül háromszáz- harminchatan rendszeres könyvtárlátogatók. Hogy mi a siker titka? A könyvtár az elmúlt évben olvasási pályázatot hirdetett, amelyen a város nyolc vállalatának huszonhét szocialista brigádja vett részt. Rendezvényeiknek száma 173-ról 485-re növekedett, s ezeket több, mint huszon- kétezren látogatták. A könyvtár segítséget nyújtott a szocialista brigádok városi levelező vetélkedőjén indulóknak. Szemléltető anyagokkal vizsgaelőkészítő tanfolyamokkal hozzájárult a Mindenki iskolája konzultációs központjának eredményes működéséhez. Bővítette a szolgáltatásait is. A pályázat idején vették birtokukba a könyvtárlátogatók az olvasótermet, a hírlapolvasót — több, mint száznyolcvanféle folyóirattal, újsággal — és a zenei részleget is. A könyvtár munkatársai az elmúlt évben, több, mint háromszáz művet ismertettek, ajánlottak olvasóiknak. Elérték, hogy a város munkásainak ma már csaknem 27 százaléka a könyvtár tagjává, rendszeres olvasójává vált. Diákszinjátszó napok Csurgón Az ország legjobb diákszínjátszó együtteseinek fesztiválja kezdődik holnap a Somogy megyei Csurgón, Csokonai Vitéz Mihály hajdani tanárkodásának és korai drámaírói munkásságának színhelyén. A fesztiválon két Szolnok megyei együttes is fellép: a tisza- földvári Hajnóczy József Gimnázium és Szakközépiskola diákszínpada, amely évek óta az amatőrmozgalom élmezőnyéhez tartozik, és az újszászi gimnázium együttese, amely idén tavasszal a békéscsabai színjátszó napokon aratta első kiugró sikerét. Négy évvel ezelőtt a szolnoki Beloiannisz úti általános iskola második osztályának tanulói olvasási órán találkoztak először Zsuzsa nénivel; Trömböczkyné Frankó Zsuzsannával. A gyerekek olvastak, ő pedig szorgalmasan írogatott. Hogy mik kerültek a füzetébe? Nos, a legkülönbözőbb feljegyzések; például „szép kiejtés, hangos beszéd, kicsit pösze, de javítható, hangsúlyos olvasás”. A rövid felmérés eredménye pedig az „Ákom-bákom” lett: az iskola azóta is jól működő irodalmi színpada, amelynek munkájára nemrégiben fényes korona került. Az úttörő kulturális seregszemle megyei döntőjén az aranyérmes együttesek között végzett az Alkom-bákom is. — Milyen műsorral szerepeltetek? — Majakovszkij: Csodajó című művét mutattuk be — válaszol Mák Kornélia, — A darab a pályaválasztásról szól, amiről időszerű lesz lassan nekünk is gondolkodni, hiszen hatodik osztályosok vagyunk. .— Majakovszkij műve milyen tanácsot adott a „Mi legyek, ha nagy leszek?" kérdésre? —- Sok szakma szépségét felsorolja, rímekbe szedi a költő, de mi inkább eljátszanánk — indítványozta Pataki Edit. A rögtönzött bemutatóra a tanári szobában került sor. Feltűnt, hogy a tizennégy gyerek szinte állandóan mozog, úgyszólván mindent mozgással fejez ki. — Jellemző ez egyéb színpadi játékaikra is? — kérdezzük Trömböczkyné Frankó Zsuzsától, az irodalmi színpad vezetőjétől. — Díszleteket, tárgyakat, jelmezeket nem használunk. A mozgás, de általában véve a gyerekek teste; kezük, lábuk alkalmas különböző tárgyak megjelenítésére is. Például, ha a darabban erdőre van szükségünk, a gyerekek fejük fölé emelt kezekkel jobbra-balra hajladoznak, ha házra, akkor ugyanezek a kezek fej- fölött összefogva jelképezik a tetőt. Ügy gondolom, hogy a mozgás az irodalmi színpadok egyik legkifejezőbb, leggazdagabb eszköztára lehet, főleg gyerekeknél, akiknek erre természetes igényük is van. — Hogyan készül az együttes egy-egy új bemutatóra? — Mi állandóan „edzésben” vagyunk — mondja Lipták László. — Hetente három alkalommal próbálunk, és nemcsak a szövegkönyvet kell bemagolni! Rendszeresek a beszéd- és helyzetgyakorlatok, a torna- és énekfoglalkozások. — A harmadik, negyedik próbára mindenki tudja a szerepét — veszi át a szót Falusi Erika. — De amíg a darabot tökéletesen megtanuljuk, eltelik egy félév is. — Sok írót, költőt az irodalmi színpadi munka során ismertetek meg? — Már alsótagozatos korunkban megismerkedtünk olyan költőkkel, írókkal, akiknek munkásságáról a tananyag szerint csak jóval később tanultunk volna — mondja Foganasi Erika. — így Petőfi Sándor költeményeivel, Arany János Toldijával, Weöres Sándor, később Csanádi Imre és Majakovszkij verseivel, de sorolhatnám még tovább. Persze szívesen emlékszünk a bemutatott mesejátékokra is, hiszen a színpad neve is „mesebeli”, az egyik mesejátékban bukkantunk rá Ákom-bákamra. — Hol, milyen alkalmakkor szoktatok szerepelni? — Az iskolában gyakran fellépünk; nemzeti ünnepeinken, de anyák napján^ farsangi bálon, klubdélutánokon, pedagógusnapon is — mondja Perényi Csaba. — Most, hogy aranyérmesek lettünk a kulturális seregszemle megyei döntőjén, nagyon várjuk az országos versenyen való fellépést. T. E. Asirberdi Kurtov: Húzz ki a pácból! E gy nyelven beszélünk, Marat-aga — harsogta a telefonba Karri- jev —, és maga még mindig nem képes felfogni, hogy nem tehetem. Folyton csak a magáét hajtogatja. Nem fogok a maga kedvéért törvénybe ütköző dolgot cselekedni. Inkább nevelje meg a csemetéjét, hogy a saját erejéből javítsa ki a ketteseit Itt az ideje, hogy a kölyök végre megtanuljon szárazdada nélkül élni... Szó sem lehet róla! Dühösen lecsapta a kagylót aztán kényelmesen elhelyezkedett a díványon, és az újságjába mélyedt, Tekintete megakadt a „Húzz ki a pácból!” című cikken, amely a „szocialista összeköttetéseket”, az elvtelen segítségnyújtást állította pellengérre maró gúnnyal. „Jó, hogy nem adtam be a derekamat” —• gondolta magában, amikor hirtelen felpattant az ajtó, és a felesége zuhant be feldúltan a szobába. — Jaj nekem! Micsoda szerencsétlenség! — jajveszé- kelte Durszum-edzse. — Miket zagyválsz itt összevissza? Miféle szerencsétlenség? — Szegény kisfiam... a mi édes gyermekünk ... — zokogott az asszony —, a rendőrségre került... Elgázolt valakit... Hányszor kértelek, hogy ne vedd meg neki azt az átkozott kocsit! — Azért ne óbégass! — mordult rá Karrijev, és feltárcsázott egy számot. —Te vagy az, Mergen-aga? Hogy szolgál a kedves egészséged? Köszönöm kérdésed, jól vagyunk, csak Orazikkal történt egy kis malőr... Bevitték a rendőrségre ... Nagyon kérlek, húzz ki a pácból, öreg fiú ... Köszönöm ... köszönöm ... Igazán kedves vagyí... Karrijev feltárcsázott egy másik számot is: — Aman Amanovics? Szalam alej- kum! Aman Amanovics, segítsen a szegény rokonon ... Nem, nem, csak Oraziknak van egy kis kellemetlensége ... Valami bámész fajankó nekiszaladt a kocsijának ... Most bent csücsül a rendőrségen ... Igazán megtenné? Nagyon hálás vagyok .önnek... Még le sem tette a kagylót, amikor betoppant Oraz. — Csakhogy itthon vagy, édes kisfiam! — rohant hozzá Durszun-edzse és köny- nyezve átölelte. — Elengedtek? — Mi van veletek? — ál- mélkodott Oraz. — Honnan kellett volna hogy elengedjenek? — Hát a rendőrségről... — szipogta az anyja. — Mutasd magad, ugye nem történt bajod, amikor az a holdkóros a kocsid alá feküdt ... — Ugyan, mi jut eszetekbe, nem ütöttem én el senkit — csodálkozott Oraz. — Gépjármű-ellenőrzés volt, műszaki vizsgálatra kellett vinnem a kocsit. Az pedig ugyanabban az épületben van, ahol a rendőrség. — Csak most kapott észbe, hogy miért olyan izgatottak aszúiéi: Ahá, hát ezért emlegettétek a rendőrséget! Karrijev mérgesen ráförmedt a feleségére: — Látod, milyen pánikot keltettél, te őrült! Én meg jól beugrottam neked, és fölöslegesen háborgattam egy csomó derék embert. Majd még azt hiszik, hogy provokálni akartam őket. A végén még megharagusznak, aztán szeretném tudni, ki fogja a drágalátos magzatodat kihúzni a pácból, ha egyszer tényleg a nyakára hajt valakinek?! (A türkmén szerző írását oroszból fordította: Zahemszky László.)
