Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-21 / 93. szám
XXIX. évf. 93. szóm, 1978. április 2i. péntek A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ülést tartott az MSZMP Központi Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1978. április 19- 20-án kibővített ülést tartott. A Központi Bizottság elfogadta a Politikai Bizottság jelentését a XI. kongresz- szus óta végzett munkáról és a párt előtt álló feladatokról, majd szervezeti és személyi kérdésekben döntött. A Központi Bizottság széleskörű vita után egyhangúlag hozta meg határozatait Az ülésről közlemény jelenik meg és a Központi Bizottság nyilvánosságra hozza a határozatát. (MTI) A jászalsószentgyörgyi Petőfi Tsz-ben napraforgót vetnek. A gazdaság az idén 600 hektáron termeli ezt a növényt Szovjet-amerikai külügyminiszteri tárgyalások Folytatja munkáját az SKPIX. kongresszusa (KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSUNK A 2. OLDALON) Alma mater A felsőfokú oktatási in- téményekből kikerült pályakezdőktől még csak megkérdezik: hol végezte az egyetemet, a főiskolát. De van-e kellő értéke — az esetleg kötelező, de lehet, hogy csak hézagpótló — kérdésnek: hol érettségizett? S az érdekel-e valakit is, hogy az ifjú szakmunkásjelölt, aki esztergályos, kőműves, stb. akar lenni, melyik iskolában szerezte meg az általános, alapvető ismereteket? Mindezek fordítottja is igaz: oly ritkán halljuk emlegetni az iskolákat, a régi alma matereket. Hiányzott volna a szeretettáplálta kötődés a volt tanulók részéről? Kéretlenségnek, öntömjénezésnek tűnt volna netán, ha a tanár, az iskola számba vette volna nevelt kiválóságait, az élet különböző munkaterületein becsülettel helytálló, volt tanítványokat? Rossz lenne ha így volna, mert könnyű az építésznek: ezt a házát én terveztem, építettem. Boldog lehet az orvos: meggyógyultak a betegei. örülhet az agrármérnök: rekord termést adott a föld. De a neveléssel eltöltött életek eredményességét mi méri? A neveltek embersége, a társadalomhoz fűződő viszonyuk. Akkor hát miért is ne lehetnének joggal büszkék jeles tanítványaikra az iskolák? Szaporodni látjuk a nevelői önméretés alkalmait, jelenségeit. Ezek jó része iskolai jubileumokhoz kapcsolódik. S ha ellene vagyunk az üres, tartalmatlan „évfordulózgatásoknak” úgy pártoljuk, nagyra értékeljük az iskolák visszatekintéseit. Nemrégen a kunszentmártoni József Attila Gimnázium jubileumi ünnepségén beszélhettünk olyan „öregdiákokkal”, akik visszajöttek az „ősi iskolába”, hogy együtt ünnepeljenek a maiakkal, hogy kifejezzék tiszteletüket, köszönetiiket. A szolnoki Kertvárosi Általános Iskola igazgatója egy interjúban — lapunkban — arról beszélt, jogos büszkeséggel, hogy a volt tanítványok milyen jól megállják helyüket az életben. Számos jel arra utal, növekszik a felismerés, hogy az iskola nem csupán az az intézmény, amelyben megtanulunk írni, olvasni, számolni, hanem jellemünk, szokásaink alakítója, emberré válásunk műhelye. A napokban meghívót kaptunk Kisújszállásról. Egy fiatal iskola ünnepel. Tíz év nem nagy idő. Mégis, már van mit számba venni a helyi, állami zeneiskolában, — a jelenből és a múltból. Megrendezik a volt növendékek hangversenyét is. A programban így szerepel: „Kisújszállásról indultunk...” Hova tér vissza szívesen az ember? Oda, ahová szép emlékek kötik, ahol kapott valamit, S a visszatérő öregdiákok sora azt bizonyítja, hogy iskoláink mind többet adnak: szellemeikben. emberségben /.. Kikre emlékezünk legszívesebben ? Azokra, akik egy kicsit mi magunk vagyunk, voltunk, akiket úgy indítottunk túl az iskolán, hogy boldogulni tudnak, akikre büszkék lehetünk: a tanítványaink voltak. Ha majd többször hallj.uk szeretettel emlegetni a régi iskolákat, s ha az alma materek mind sűrűbben és büszkébben emlegethetik a volt tanítványokat, akkor mondhatjuk méltó diákok, jó tanítók vagyunk... Tiszai Lajos BEMUTATKOZNAK A VIT-PÁLYÁZATOK * LEGJOBBJAI A VIT művészeti pályázatán részt vett ifjú amatőr és hivatásos alkotók legsikerültebb műveinek tárlatát tegnap nyitotta meg Boros Sándor kulturális miniszterhelyettes. A Nemzeti Galéria termeiben bemutatott festmények, grafikák, fotók, iparés népművészeti alkotások százaiban a művészek sajátos eszközökkel jelenítik meg a VIT alapeszméjét, az an- tiimperialista szolidaritás, béke és barátság gondolatát, és bemutatják a magyar fiatalok életét, munkáját. Különböző műfajok nyelvén vallanak arról, hogy magukénak érzik és támogatják a VIT céljait, a hazai felkészülés programját, s részt vesznek a közös munkában. MAGYAR-DÁN KULTURÁLIS TÁRGYALÁSOK A koppenhágai és az aar- husi egyetemen magyar lektorátust hoznak létre, — rögzítették egyebek között a magyar—dán kulturális vegyes bizottság IV. ülésének tegnapi zárónapján aláírt kulturális, tudományos és oktatási munkatervben. Ä Kulturális Kapcsolatok Intézetében Frank A. Hoick Col- ding, a dán Külügyminisztérium kulturális osztályának vezetője és Borha Zoltán, a KKI főosztályvezetője ' — a delegációk vezetői — írták alá az 1978—81. évekre szóló együttműködési programot. Az új munkaterv lényegesen bővíti a már kialakult kapcsolatokat, nagyobb lehetőségeket teremt az országaink közötti művészeti cserék gyarapítására, tárlatok kölcsönös szervezésére, filmhetek megrendezésére, valamint színházaink vendégszerepléseire. A dán delegációt fogadta Rónai Rudolf, a KKI elnöke. A delegáció tegnap elutazott Budapestről. DÍJKIOSZTÓ ünnepség A Zala megyei Moziüzemi Vállalat bizonyult a legjobbnak abban az országos filmforgalmazási versenyben, amelyet a szovjet filmek népszerűsítésére hirdettek meg. Az elmúlt évben 11,5 millió látogatója volt a szovjet filmeknek — mondotta Szabó B. István, a Kulturális Minisztérium főigazgatóságának vezetője a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában tegnap megrendezett díjkiosztó ünnepségen. A versenyben második helyezést ért el a Hajdú-Bihar megyei Moziüzemi Vállalat, harmadik pedig a Vas megyej Moziüzemi Vállalat lett, A díjakat Tóth Dezső kulturális miniszter- helyettes nyújtotta át. AZ OLASZ TUDOMÁNY NAPJAI Három évvel ezelőtt Rómában a magyar tudomány napjait rendezték meg, most az olasz tudomány napjaira kerül sor április 22—28-a között Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia és a Kulturális Kapcsolatok Intézete szervezésében. Ebből az alkalomból az Olasz Nemzeti Kutatási Köztr rjfc- <5 LJ j iff * Krv éh- i Kéziköuörűkből készített sorjázó célgépen dolgozik Horváth Ferenc, az Április 4. Gépgyár örményesi gyáregységében. Az ötletes szerkezetek jól használhatók az idomacélok vágási sorjáinak eltávolításához. Országos VIT-müszak—korhatár nékül Hatvanezren a termelésben, csaknem kilencezren társadalmi munkában A készülődés hírei bizonyítják: sokszázezer dolgozó, tanuló- és katonafiatal tölti munkával szombati pihenőnapját a KISZ Központi Bi- zotsága által meghirdetett országos VIT-műszakon. Mint a KISZ KB illetékesei elmondották: az ifjú kommunisták, az áldozatkész fiatalok lelkesedése magával ragadta a vállalatok, intézmények, termelőszövetkezetek idősebb dolgozóit is, akik sok helyen az ifjúsággal karöltve gyarapítják majd a műszak eredményeit. A megyében mintegy hatvan üzemben hatvanezren állnak a gépekhez, munkapadokhoz. hogy kommunista műszakban, termelőmunkával töltsék a napot és csak nem kilencezren vállaltak társadalmi munkában településfejlesztési, környezetvédelmi feladatokat, főleg a tanuló- és katonafiatalok, és a nem termelő tevékenységet folytató vállalatok, intézmények dolgozói. Martfűn, a Tisza Cipőgyárban az egész üzem, mintegy hatezer dolgozó, a jászberényi Hűtőgépgyárban négy és fél ezer, a BVM kunszentmártoni gyárában hatszázötven munkás vállalta a VIT- műszakot és sorolhatnánk még tovább az Aprítógépgyárban és a Hűtőgépgyárban munkát vállaló jászberényi diákokat, korhatár nélkül a jászapáti Velemi Tsz ötszáz tagját, a Ganz Villamossági Művek szolnoki gyárának exportmunkán dolgozó négyszáz munkását, az ipari szövetkezetek hatszázötven szolnoki dolgozóját. A szolnoki üzemekben hatezer fiatal termelő műszakban dolgozik szombaton és mintegy kétszázan — a két szakmunkásképző intézet tanulói és még nyolc—tíz egyéb területről jelentkezők — tapasztalt kőművesek, vasasok irányításával a megyei úttörőtábor építésén dolgoznak a Tiszaligetben. Mezőtúron a város üzemeiben, szövetkezeteiben kommunista műszakot tartanak abból az alkalomból, hogy az idén ünnepli 600 éves fennállását a város. pont (CNR) mintegy 60 tagú delegációját várják fővárosunkba, ahol holnap kiállítás nyílik az olasz tudományos és ipari kutatások eredményeiről, tudományos életének fejlődéséről. Április 24-én, az MTA kongreseszusi termében plenáris ülést tartanak az olasz és a magyar tudósok, majd zártkörű, szűkebb szakértői csoportokban is megvitatják kutatási eredményeiket, értékelik az eddigi együttműködést, s újabb közös feladatokat szorgalmaznak meg. összesen 11 témakörben cserélik ki tapasztalataikat a két ország szakemberei. EGY MONDATBAN — Rostás Istvánnak, a Magyar Partizán Szövetség országos bizottsága tagjának vezetésével tegnap magyar delegáció utazott Kölnbe, ahol tagjai részt vesznek azon a nemzetközi megmozduláson, amelynek megrendezéséről az antifasiszta ellenállás harcosait és a hitleri koncentrációs táborok egykori foglyait tömörítő 8 nemzetközi és 64 nemzeti szervezet brüsszeli tanácskozásán hoztak határozatot. Magyar—kubai ifjúsági nagygyűlés Tiszafüreden A magyar—kubai barátsági hét rendezvénysorozata alkalmából tegnap Eudardo Basco, a kubai nagykövetség pártbizottságának titkára látogatott el a Tisza-parti nagyközségbe. A kubai vendéget és kíséretét a település vezetőinek nevében Tuza József, a Hazafias Népfront nagyközségi bizottságának titkára köszöntötte. A fogadás után a vendégek megismerkedtek Tiszafüred nevezetességeivel, majd az MHD selyi gyárrészlegében üzemlátogatáson vettek részt. A gyárlátogatást az üzemben ifjúsági politikai nagygyűlés követte, ahol Eudardo Basco beszélt a hallgatóságnak a kubai ifjúkommunisták életéről. Az ifjúsági nagygyűlés után a vendégek műsort tekintettek meg.