Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-20 / 92. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. április 20. fa emberi jogok fórumai találkozó záródokumentumának elfogadását követően egyes nyugati küldöttségek és sajtóorgánumok látszatra sajnálkoztak, amiért) az okmányba nem került be valamilyen az emberi jogokkal kapcsolatos megállapodás. Az emberi jogok tisztelet- bentartása, mint az európai kapcsolatok tíz elvének egyike — a hetedik elv — természetesen szerepel a helsinki záróokmányban, amelynek érvényét a belgrádi találkozó megerősítette. Az erről szóló szöveg —, amelyet a dokumentumban bárki elolvashat — elsősorban az emberi jogok már meglévő nemzetközi kötelezettségeire, és dokumentumaira hívja fel az országok figyelmét. Belgrádban az amerikai és néhány nyugati küldött azonban nem ezt — a valóságos kötelezettségeket és tennivalókat — érintette, hanem azokkal nem is törődve, valamilyen új fórumot akart teremteni a szocialista országok politikai támadására. Ez — mint várható volt — nem sikerült Egyes józanabb nyugati vélemények, cikkek maguk is elismerték, hogy éppen a záródokumentummal szemben táplált túlzó és maximalista követelések akadályozták meg azt, hogy az emberi jogok nemzetközi feltételeiről — több más kérdéssel együtt — kölcsönösen elfogadható, konstruktív utalások kerülhessenek be a belgrádi okmányba. Az emberi jogoknak azonban az utóbbi évtizedekben ettől teljesen függetlenül kialakultak és működnek valóságos, nemzetközi jog szerinti megállapodásai és fórumai. Ezek az ENSZ-ben a résztvevő államok önkéntes kötelezettségvállalása alapján tevékenykednek ,— olyan ellenőrzési, beszámolási rendszerrel, amely összhangba hozható az állami szuverenitás alapvető szempontjaival. A belgrádi értekezlet utolsó szakaszával szinte egyidőben fejezte be rendes ülését az ENSZ genfi, európai székhelyén két állandó bizottság, amely az emberi jogok nemzetközi betartásának kérdésével foglalkozik. A jogoknak ugyanis két egyezményből álló kódexe létezik és hatályos 1976 óta: a Polgári (személyi) és Politikai Jogok Egyezségokmánya, és a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Egyezségokmánya. Hazánk és az európai szocialista országok mindkét okmányt ratifikálták. Az Elnöki Tanács nyomban a hatálybalépésekor kihirdette és a magyar jogszabályok közé is iktatta azokat! mint az 1976. évi 8. és 9. számú törvényerejű rendeleteket. Alkotmányunk 1972-es módosítása azonban már korábban utalt e két nemzetközi szerződésre, és az ENSZ 1948-as emberi jogokról szóló deklarációjára is, amikor egy külön az emberi jogok tiszteletbentartásá- ról szóló paragrafust vett fel az állampolgári jogokról szóló fejezet élére. A két bizottság közül a fiatalabbikat az emberi jogok 1976-ban életbelépett nemzetközi egyezségokmánya — kódexe — alapján hozták létre. A különböző társadalmi rendszerű országok tizennyolc tekintélyes jogászából álló választott bizottsága a Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmányának végrehajtására ügyel — Emberi jog-Bizottság (Human Rights Committee) néven, s idén január-februárban már harmadik ülésezését tartotta. Feladata elsősorban az, hogy megvizsgálja a szerződésben résztvevő államok jelentéseit arról: hogyan hajtják végre jogszabályaikban és jogalkalmazási gyakorlatukban az egyezségokmány rendelkezéseit. Alaposan tanulmányozza a jelentéseket, szakszerű kérdéseket tehet fel azzal kapcsolatban az illető állam képviselőinek, további felvilágosításokat kérhet, és a jelentések alapján átfogó tanulságokat dolgozhat ki. Ezt anélkül teszi, hogy egy-egy államot konkrétan támadna, vagy elítélne. Ha a gyakorlatban ez az együttműködési forma beválik, tehát konstruktív vitákhoz, és nem ellenségeskedéshez, a bizalmatlanság szításához vezet, akkor ennek az ellenőrzési rendszernek a fejlesztése is elképzelhető. A bizottság eddigi munkája kiegyensúlyozottnak, szakszerűnek mondható. A Magyar Népköztársaság az első országok között volt, amelyek jelentést küldtek: azok közt az államok közt, melyeknek beszámolóit á bizottság előző augusztusi ülésszakán terjesztették elő. A mostani ülésszakon a bizottság újabb jelentéseket tanulmányozott, megállapította továbbá, hogy az egyezségokmányt eddig 47 ország ratifikálta, s húsz körül van azok száma, akik aláírták, de még nem ratifikálták. A legutolsó aláíró tavaly éppen az Egyesült Államok volt: a még bizonytalan ratifikálási eljárást pedig csak most, február utolsó napjaiban indították meg a szenátusban. Vannak nagyhatalmak, mint Franciaország és Kína, amelyek alá sem írták, és fejlett nyugat-európai országok, amelyek élvek óta aláírták, de még nem ratifikálták a dokumentumot. A csatlakozók száma azonban — nem utolsósorban Helsinki felhívására — növekedőben van; jók a kilátások arra, hogy az emberi jogoknak ez a kompromisszumos, kölcsönösen elfogadható kódexe lassan egyetemessé válik. A két egyezségokmány közül a második, a gazdasági, szociális és kulturális jogokról szóló egyezmény végrehajtására az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsa ügyel, annak kell jelentéseket tenni. Erre az okmányra nézve tehát nem hoztak létre új szervet, de a világszervezet közgyűlése legutóbbi ülésszakán határozatot fogadott el, amely szerint a gazdasági és szociális jogok nemzetközi védelmét ugyanolyan fontosnak tartja, mint a politikai és polgári jogok védelmét. íz ENSZ-ben az Emberi Jogok Bizottsága (Commission of Human Rights) az, amely az „öregebbnek” számít: éppen március első felében fejezte be harmincnegyedik ülésszakát, ugyancsak Genfben. Ez a bizottság olyan régi, mint maga a világszervezet; az Alapokmány rendelkezései alapján állították fel, hogy az emberi jogok helyzetével átfogóbban és a legkülönbözőbb vonatkozásokban, köztük politikai szempontból is' foglalkozzék. Tagjai nem személyiségek, hanem államok, jelenleg 32 állam képviselőiből áll. Itt konkrétan is el lehet ítélni államokat, ha a tagok többsége úgy szavaz, és az ENSZ Alapokmánya szerint az elítélés nem jelenti a belügyekbe való be nem avatkozás elvének megsértését így például a bizottság az idén is elítélte az emberi jogok olyan mérvű megsértését mint a dél-afrikai apartheid, vagy a chilei terror. Foglalkozott továbbá a Bizottság az emberi jogok nemzetközi fejlesztésének további kérdéseivel. így a letartóztatottak kínzását, vagy bármilyen más embertelen bánásmódot elítélő konvenció tervezetével, továbbá a vallási és hitbeli türelemről, a nemzeti és egyéb kisebbségek jogairól készülő nemzetközi deklarációk tervezeteivel. Dr. Kulcsár Péter A Pentagon egyensúlyozóművésze (A Krasznaja Zvezda karikatúrája - KS) JELENTÉSEK Ugyanazon a napon két jelentés: az egyiket a FAO, az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezete adta ki, a másik Űj-Delhiből érkezett és az indiai közellátási hivatal igazgatójának, Sri- kantiának egyik előadásáról tudósít. Nem csak számok vannak ebben a két jelentésben, az embert mégis a számok, az arányok rázzák meg először. A fejlődő országokban az egy főre jutó fehérjefogyasztás kétharmada, a zsírfogyasztás egyharmada a fejlett országokénak — ez már magában is megdöbbentő. Aztán egy mondat: az elmúlt években a rosszultápláltak, vagy más szóval éhezők száma a világon négyszáz- millióról négyszázötvenmillióra nőtt. Egy adat közli: negyvenöt olyan fejlődő ország van, amelyben csökkent az egy főre jutó élelmiszer- termelés. Az indiai előadásból megtudható, hogy a hatalmas országban esztendőnként félmillió az éhenhalók száma és a gyerekeknél, az öt év alattiaknál a halandóság 1951 óta (akkor 32,2 százalék volt) 36,1 százalékra nőtt... Lapozok, s a következő cikk így kezdődik: „1978: az NSZK egyik legnagyobb problémája az élelmezés.” S aztán a magyarázat: a nyugatnémet polgár átlag napi 3000 kalóriát fogyaszt — csoda-e, ha minden második ember kövér? A cikk illusztrációi között „Reichsbrotkarte”, azaz az 1943-as esztendő német kenyérjegye, húsjegy, más jegyek — a cikk beszámol arról, hogy a négytagú Mat- schullat-család miként próbál meg 1978-ban a második világháború utolsóelőtti évének német civil-adagjain élni, fo- gyási céllal persze. Valóban, hiányzik az igazságos elosztás ... A portofinói oszlop Még csak tavasz van olasz földön is, de az új emlékmű híre valahogy már nyarat idézi. Portofinóban, az olasz keleti Riviéra egyik legszebb üdülőhelyén új emlékművet avattak. Még jó korán, hogy az idei nyaralók már az érkezés napján találkozzanak az elődök tetteivel. Az új alkotás neve: Szemét-emlékmű. Jókora betontalapzaton áll, maga az oszlop is beton, azaz, hogy betonhabarcsba ágyazott holmik özöne. Minden a tengerfenékről került az új emlékoszlop vaskos testébe; akadt, amit a dagály dobott ki a partra, más tárgyakat búvárok, békaemberek hoztak ki a fürdőzők által legkedveltebb tengerrészről a szárazföldre. Van itt ki tudja hány pár elvásott cipő, rengeteg üveg, műanyagdobozok légiója, egész és fél fürdődresszek, törülközők, szemüvegek, kacatok özöne. Eszembe jut, hogy tulajdonképpen a Balatonból mi is minden nehézség nélkül emelhetnénk hasonlót, sőt, erdőink, kirándulóhelyeink egy-egy tisztására is kerülhetne ilyen szégyenoszlop. S egy-egy utca nagyobb városainkban talán nem termel — mondjuk hetenként — egy jókora oszlopra valót? (Gárdos Miklós) Bizonytalan 79 97 Rhodesiában A Zimbabwei Hazafias Front és a frontországok (Botswana, Zambia, Mozam- bik és Tanzánia) vezetőinek Dar es Salaam ban végétért tanácskozása ismét elutasította a rhodesiai fehértelepes kisebbség és a behódoló feketebőrű politikusok között létrejött úgynevezett „belső rendezést”. A határozat nyomán súlvos harcok robbanták ki a fehértelepes kormány hadserege és a Zimbabwei Hazafias Front gerillái között. Az 1978. március 5-én aláírt Smith—Muzorewa—Shito- le—Chirau-paktum nyomán most megalakult „vegyes” összetételű ideiglenes kormány feladata, hogy 1978. január 1-én átadja a hatalmat a fekete többségnek. A megállapodás — a megfigyelők szerint — valójában Smith kísérlete a fehér uralom fenntartására, hiszen a fekete többség által vezetett államban a fehérek minden fontosabb kérdésben vétójoggal rendelkeznének, és gazdasági hatalmuk is érintetlen maradna. A „rendezés” nyomán kialakult bizonytalanság fokozódik és tovább bonyolítja a rhodesiai gazdaság gondjait. Az afrikai nemzeti államok gyűrűjébe szorult 389 000 km2 területű, 6,5 millió lakosú (ebből 0,3 millió fehér lakos) Rhodesia fehértelepes kormányának sorsát nyugati barátai is reménytelennek minősítik. Az ország — amely a világ 3. legnagyobb krómér ctermelő je, jelentős dohány-, azbeszt- és énércex- portőr — gazdasága 1974. óta 15%-os visszaesést mutat. A bizonytalan helyzetben az Anglo-American Corporation bányavállalat 12 (szén, nikkel, horgany, réz, arany stb.) bányatelepét állította le. A 6 ezer fehér ültetvény termelése is hanyatlik. A múlt évben a kereskedelmi forgalom 8°/o- kal csökkent, az infláció 20%- kal emelkedett. A háború emészti fel a költségvetés 27%-át. A rhodesiai hazafias erők elleni harc naponta több, mint 1,5 millió amerikai dollárba kerül. Rontja a gazdasági helyzetet a szakmunkáshiány, a tartalékosokkal és az európai zsoldosokkal megerősített több, mint 50 ezres létszámú hadsereg fenntartása is. A fehér alkalmazottak átlagosan tízszer annyit-keresnek mint a feketék, a bizonytalan helyzet miatt azonban egyre többen hagyják el az országot. Kínaiak Brüsszelben A négy modernizálás öbb mint egy hétig T volt Brüsszel vendége Li Csiang, Peking külkereskedelmi minisztere. Minden bizonnyal nem alaptalanok azok a találgatások, hogy az ötéves Közös Piac—Kína kereskedelmi szerződés aláírásának ápri- . lis 3-i hivatalos teendőin kívül más tárgyalásokat is folytatott a belga fővárosban, olyanokat, amelyekről nem adnak ki jelentést. Brüsszel nem csak a Közös Piac, a NATO központja is, és vannak olyan célozgatások a nyugati sajtó és a rádiók kommentárjaiban, hogy Peking szívesen vásárolna olyan katonai felszerelést, amelynek szállításához NA- TO-hozzájárulás kell... A Far Eastern Economic Reviex, a hongkongi világ- gazdasági lap az egyezményről írva megjegyezte: „Az élénk érdeklődésnek, amelyet az egyezmény kelt, kevés köze van annak tartalmához-.. Az egyezmény nem jelent többet, mint azt. hogy legális keretet nyújt a Közös Piac és a Kína közötti kereskedelem számára. Nem számít például olyan kereskedelmi együttműködési egyezménynek, mint amilyeneket Brüsszel már Ázsia több országával kötött... Az egyezmény kihatásai Kína exportszállítmányaira nagyban függnek majd attól a közös bizottságtól, amelyet az egyezmény aláírása után állítanak fel.” Éppen ennek a bizottságnak kell majd döntenie ugyanis arról, hogy milyen kedvezményt nyújtanak Pekingnek, milyen lehetőségeket kap árui, például textiláruk szállítására. Mivel a gazdasági gondok mindenütt beviteli korlátozásokat is jelentenek Nyu- gat-Európában, Peking most különleges előnyöket aligha remélhet. Az utóbbi fél esztendőben Peking számára ez a harmadik fontos partnerrel kötött hosszabb lejáratú megállapodás. Az elsőt Japánnal kötötték; ennek (az öt év alatt húszmilliárd dollár forgalmat előirányzó) megállapodásnak egyik első eredménye, hogy 1977-ben már közel ötmillió tonnára emelkedtek Tokió acélszállításai Pekingnek s ha a növekedési ütem folytatódik, Kína lép az Egyesült Államok helyére a japán acélpiacon, mint legnagyobb vásárló. Kína ma annak az V. országos népi gyűlésnek is többször idézett (Huo Kuo- feng által külön is elemzett) 'eliöépzeJése jegyében él, amely szerint „gyors ütemben végre kell haitani a „négy modernizálást” és el kell érni. hogy Kína a XXI. századig hátralévő huszonhárom év alatt gazdaságilag és katonailag élenjáró szocialista hatalommá váljék”. A tervek szerint 1985 táján Kínának 400 millió tonna gabonát kell betakarítania és 60 millió tonna acélt előállítania. Az 1978—1985-ös időszakban a mezőgazdaságban évenként 4—5, az iparban 10 százalékosnak kellene lennie a növekedésnek. Hua azt mondotta, hogy az országnak az elkövetkező nyolc évben fel kell építenie, vagy be kell fejeznie 120 nagy ipari létesítményt, ezek között 10 vas- és acélmű. 9 színesfémkohászati mű. 8 szénbánya, 10 kőolaj- és földgázmező, 30 erőmű. 6 új vasútvonal és öt kulcsfontosságú kikötő van. Mindez persze feltételezi a tudomány és a technika területén már felismert és bevallott, mintegy 50 esztendős kínai lemaradás mielőbbi behozását. Fang Ji. az Államtanács alelnöke az elmúlt napokban egy tudományos értekezleten kijelentette: a fejlődés meggyorsítása létkérdés. A kínai gazdaság egyik alapvető kérdése az energia- ellátás. Itt mindenekelőtt azt kell tekintetbe venni, hogy külföldi szakértők szerint rendkívül nagy beruházást igényelne a szénbányászat további fejlesztése. (Jelenleg hozzávetőleg 430—480 millió tonna szenet bányásznak Kínában; az energia 75 százalékát szénből állítják elő.) Erre jelenleg aligha van lehetőség; más ágazatok igényei láthatólag előbb állnak a vezetés sürgősségi listáján. Az olajjal más a helyzet: Peking olajkutatásra és fúrásra igen nagy összegeket költ. Ez devizát is hoz; a már említett Peking—Tokió- szerződés alapján Kína a következő öt évben közel ötvenmillió tonna olajat szállít Japánnak. (Hivatalos kínai adat nincs erről, de az amerikaiak azt állítják, hogy Kína olajtermelése 1980-ban elérheti a 140 millió tonnát. Van az energiaproblémának még egy érdekes vetülete: Canberrából jelentették március elején, hogy Peking- ből hamarosan uránércvásárló bizottság érkezik Ausztráliába. A Financial Times ekkor írta: „Hivatalos kínai források szerint a múlt évben többször napirenden volt a villamosenergia-ellátás megbízhatatlansága, hiányos- ísaga. Az atomenergiatermelés kérdésében a külföldi partnerekkel folytatott tárgyalások nem sok eredménnyel jártak és nem ismeretes, mennyire haladt előre Kína az atomenergia-kutatásban. merikai felmérések A szerint Kínának van elegendő uránérce: Kiangszi és Kwantung tartományban. valamint Mandzsúriában.” Egyébként Kína már folytatott atomerőmű-rendelés ügyében tárgyalásokat francia és nyugatnémet cégekkel, úgy tudják, hogy a francia Creusot- Loire-cég egy atomerőmű szállítását tervezi. Gárdos Miklós
