Szolnok Megyei Néplap, 1978. április (29. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-19 / 91. szám

1978. április 19. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A májusban sorra kerülő megyei úttörő tűzoltóversenyre készülnek a jászalsószentgyörgyi ifjú tűzoltók. A felkészülést szorgalmasan végzik, heti két alkalommal gyakorolják a motoros tűzoltófecskendők szét- és összeszerelését Valóra vált tarvek Évek óta hagyomány, hogy tavasszal fiatal művelődés- ügyi dolgozókat tüntetnek ki. Az idén jó munkája elisme­réseként megyénk öt peda­gógusa vehette át az „Okta­tásügy Kiváló Dolgozója” ki­tüntetést ; köztük két karcagi nevelő: Löki Lászlóné, a Gábor Áron Gimnázium és Egészségügyi Szakközépisko­la tanára, s Lakatos Mihály- né, a kiskulcsosi Általános Löki Lász- lóné hét évvel ez­előtt sze­rezte meg diplomáját a debrece­ni Kossuth Lajos , Tu­domány- egyetemen. A fiatal kémia-fizika sza­kos pedagógus szülővárosát, Karcagot választotta munka­helyül. Előbb a szakmun­kásképző intézetben tanított, majd nevelőtanár lett a gimnázium kollégiumában, három éve pedig ismét a katedrára állt. Rövid idő alatt bebizonyította, hogy kiválóan tanít. Ö mégis úgy véli, hogy nemcsak ezért kapta a kitüntetésit: — Azt hiszem szerepe van benne a KISZ-ben végzett munkámnak is. Az iskolában pártösszekötő tanár vagyok, irányítom, segítem a diákok mozgalmi tevékenységét Az­nap, amikor én az „Oktatás­ügy Kiváló Dolgozója” ki­tüntetést átvehettem, az is­kolánk megkapta a KISZ Központi Bizottsága Kiváló KISZ-szervezet zászlaját. — Hosszú évek egyenletes, eredményes munkájának gyü­mölcse érett be. A négyszáz­harminc tanuló nyolcvankét százaléka tagja az ifjúsági szövetségnek. Diákjaink a legjobbak között szerepelnek az építőtáborokban, részt vettek az erdei tomapájya készítésében, társadalmi munkát ajánlottak fel váro­sunk szépítésére. Most a már hagyományos májusi if­júsági köztársaság rendezvé­nyeire készülünk. — Abban az iskolában ta­nít, ahol érettségizett. — Sosem éreztem hátrá­nyait, inkább az előnyét él­veztem. Volt tanáraim, akik­nek kollégája lettem, átsegí­tettek a pályakezdés nehézsé­géin, hisz az a kétéves ta­pasztalat, amit a szakmun­kásképző intézetben szerez­tem!, kevésnek bizonyult, másként kell tanítani a két különböző oktatási intéz­ményben. Ráadásul a fér­jem is a gimnáziumban ta­Ketten az oktatásügy kiváló dolgozói közül nit, szintén kémiát és fizi­kát. Együtt készülünk az óráinkra, kicseréljük tapasz­talatainkat, kísérletezünk, így terveztük .az egyetemen is, ahol csoporttársak vol­tunk. — Valóra váltak terveik? — Sok álmunkról, vá­gyunkról még nem mond­ható ez, Nagyon szeretünk utazni. Egyetemista korunk­ban az ösztöndíjból gyűjtö­gettük össze az útravalót. Jártunk az NDK-ban, Bul­gáriában, a Szovjetunióban, s Észak-Európában. Sok helyre szeretnénk még el­jutni. Az új lakás, a gyerek mellett persze nehezebben jön össze az útiköltség. Azért nem vagyok elégedetlen, mindent újra így tennék. Ha újra kezdhetné, újra peda­gógus len­ne Laka­tos Mi- hályné is. — Négy éve taní­tok a kis­kulcsosi ál­talános iskolában — mond­ja. — A barátnőm, aki kar­cagi, „csábított ide”, ami­kor még másodévesek vol­lőzetes attrakciók nél­kül köszöntött be az idei tavasz. Egyik napról a másikra — ahogy mondani szokták. A hamvaszöld fűzágak csaIha­tatlan beköszöntét jelezték. A Pecásban megmoccant vala­mi. Gilisztát vett észre a hobbykert ásása közben. Rög­vest a halakra, asszociált. Ezüst pikkelyes kárászokra, vörös uszonyos keszegekre. Nem tudta többé odahaza tartani az Asszony. Apró fenőkővel kihegyezte a horgokat, a szakálasokat, a szakálatlanokat, előzékeket csomózott, illatosított búzada­rát áztatott és berakta a más­napi gyulai kolbászt bőrzsák­jába. Hűvös volt még a korata­vaszi hajnal. Pecás azonban nem törődött meteorológiá­val, frontátvonulással, beindí­totta trabcsiját és háromne­gyedóra múlva már a ked­venc holtágánál landolt. A vizet azonban rideg észak- nyugati szél fodrozta. A pi­rosra mázolt úszó vadul tán­colt a hullámokon. A tavalyi tunk a jászberényi Tanító­képző Főiskolán. Az utolsó évet már levelezőn végez­tem el. A mi iskolánk ki­csi. Tizennégyen vagyunk a tantestületben, a tanítás mel­lett mindenkinek van vala­milyen megbízotása. Én a városi pedagógus KISZ- szervezet titkára vagyok. Nem bántam meg, hogy ide­jöttem, teret adtak a kibon-, takozáshoz, feladatokat kap­tam, bíztak bennem az első perctől kezdve. A kitünte­tés? Meglepett, amikor meg­tudtam. örültem, hogy el­ismerik a munkámat, bár tudom, ennél sokkal jobban lehet, kell tanítani Az alsó tagozatos kor fontos szakasz a diákok életében, az első négy osztályban keil eltün­tetni a felkészültségbeli kü­lönbségeket. — A tervei között bizonyá­ra szerepel a szakosodás. — Már nem. Elkezdtem a nyíregyházi Tanárképző Fő­iskola ének szakát, de abba­hagytam. Az alsó tagozat mellett döntöttem. Tanítónő­nek készültem egészen kis koromtól kezdve, és az is akarok maradni. Másik isko­lába sem vágyom. A férjem is itt tanít, szolgálati la­kást kaptunk, jól érezzük magunkat ebben a közösség­ben. száraz nád élesen fütyörészett a szélben. Pecás feltűrte dzsekije prémes gallérját és bátran dacolt a viharos szél­lökésekkel. Délig azonban egyetlen ka­pás nem remegtette az úszót. Nem indult el az istenadta se jobbra, se balra. Pecás sze­me már egészen kigúvadt a merev nézéstől. Olykor már hallucinált is, olyankor vadul berántott, de csak a vörös trágyagiliszta lógott a hor­gon. Legszívesebben megivott volna egy kupica szilvapálin­kát, ám a trabantjára pislan- tott és gyorsan lemondott ró­la. Három óra körül érezte, hogy ujjai elgémberedtek a pecaboton. Éppen a körmeit huhukolta, amikor az úszó el­indult jobbra. Óvatosan, de határozottan nyúlt 1 a bot után. Az úszó közben meg­állt, de csak egy szemvilla­násra, most balra mozdult el. Pecás óvatosan meghúzta az ujiai közé fűzött damilt, mert hát a hal sem halvérű ám, ha a csali ravaszul elmozdul, ő mohón utána kap. Most nem Iskola tanítója. T. G. Fotó: T. K. L. A költészet ünnepén Szép versek a Komarov teremben Április 11-e, József Attila születésnapja. a költészet napja. Szolnokon majdnem egy héttel később, tegnap­előtt este került sor a köl­tészetnapi ünnepségre a Ko­marov teremben. A főként diákokból álló közönségnek Bata Imre iro­dalomtörténész tartott elő­adást. Miként a műsor címe: „Szép versek ’77” is jelzi a kortársak alkotásaiból nyúj­tottak át egy csokorra valót a Szigligeti Színház művé­szei. A költészet napja — nem véletlenül tartjuk április 11- én — jó alkalom arra, hogy József Attilára emlékezzünk, s ezen túl a költők, a líra ünnepe. A művészien tolmácsolt költemények mindennapi éle­tünk hiteles krónikái, hírt adtak az alkotás, a munka öröméről., az élet szépségei­ről, a költészet feladatáról, a vers születéséről. A műsorral, ha kicsit kés­ve is — méltóképpen kö­szöntötték, ünnepelték a köl­tészet napját Szolnokon. A közönség képet kapott a ma lírájáról, ízelítőt az újabb termésből, amelyet a Szép versek í’77 című kötetben gyűjtöttek össze a szerkesz­tők. Január, — májusban Mi újság a színházban? A Szigligeti Színházban ja­vában folynak Jordan Ra- dicskov Január című komé­diájának próbái. A szerző nem ismeretlen a magyar olvasók előtt; de a Januárról ^gy előre csak annyit tudunk, hogy szerte Európában igen nagy siker­rel játsszák. A Paál István rendezte előadásban a Nemzeti Szín­házhoz. szerződtetett Lázár Kati, Piróth Gyula és Papp Zoltán játsszák a főbb sze­repeket — Iványi József ér­demes művész társaságában. A magyarországi bemutató — amelyet május 5-én tarta­nak — igen jó előadásnak ígérkezik. Új tájházak Tolnában Tájházakat rendeznek be Tolna megye népművészeti hagyományokról nevezetes vidékein. A színpompás női népviseletéről, hímzéséről hí­res Sióagárdon a községi ta­nács ősi parasztházat vásá­rolt meg, amelyet az Orszá­gos Műemlékvédelmi Fel­ügyelőség szakmai segítségé­vel átépítenek, és a Tolna megyei Tanács 1 ámogatásé- val tájmúzeumnak rendez­nek be. úgy történt. Az élettelen csa­li felé pökött egyet és meg­vetően elkacsázott valami ér­telmesebb falat után. Pecás. öt órára a feje búb­jától a talpáig átfagyott. Sze­retett volna felugrálni egy ki­csit, összeütögetni a bokáját, dehát a horgászat csöndet kö­vetel. Hatkor pakolászni kez­dett. Nagyon boldognak érez­te magát: volt egy remek ka­pása, megevett két szál gyu­lait, élvezte a természet lágy — éppen még nem egészen lágy — ölét. Mire hazaért, az Asszony és a Gyerek már a tévét néz­te. De bentről kizengett a sztereotip kérdés: — Fogtál valamit? — Persze ... — nyögte kel­letlenül a választ. — Máris sütöm! — Csak siess, fiam, farkas éhesek vagyunk! Pecás hamarosan nyakig volt a halsütésben. A piruló Három hónap a mozikban Az első negyedév magyar filmjei Ht 1Q7R a« esztendő első hl iáin aa negyedévi ma­gyar filmpremierjeinek sora Dárday István már előre is sok vitát 'kiváltó műve, a Filmregény (Három nővér) március 30-i országos bemu­tatásával zárult. Jó alka­lomnak kínálkozik ez egy kisebb számvetésre. Az ér­tékelésnél nem szükséges most a nagyobb összefüggé­sek keresése, hiszen a feb­ruári pécsi X. magyar já­tékfilmszemle sokrétűen megvitatta a magyar film helyzetét, eredményeit, az új tendenciákat. Mégsem ér­dektelen egy negyedév után, amikor már a közönség is látta a bemutatott filmek nagy többségét, azt is meg­nézni vajon ez az idő mi­ként illeszkedik a magyar filmélet folyamába. Az elmúlt 1977-es esztendő — jóllehet az értékelések megoszlók — egészében nem tartozhat a magyar filmmű­vészet legjelentősebb évei közé. Ezt megállapította ja­nuárban a filmkritikusok testületi állásfoglalása, ez tükröződött a pécsi szemle vitáinak több részletéből, s a közönség véleménye is ezt az álláspontot osztja. A most kezdődött év első negyede mindenképpen felfelé ívelést jelent. Január 1-től március 30- ig nyolc új magyar játék­film, illetve játékfilmstúdió­ban készült, egész műsort be­töltő alkotás került közönség elé. Sorrendben az Ök ket­ten, a Dübörgő csend, A né­ma dosszié, a Magyarok, A közös bűn, a Csatatér, a K. O. és a Filmregény. Ezek közül a mában játszódik hat, a közelmúltban — 1943-ban, illetve 1956—57-ben — ket­tő. Mindenekelőtt figyelmet érdemel a ma felé fordulás. Nyolc film közül hat köz­vetlenül napjainkban játszó­dik, s hogy abból négy mun­kástémájú, újabb figyelemre érdemes adalék. De most már érdemes közelebbről, konkrét művekben gondol­kozva vizsgálódni. A négy ma játszódó, munkástémájú film közül egy sincs, amely az ötvenes években mun­kásfilmnek elfogadott sémá­hoz közelítene. Még legin­kább az első játékfilmjével jelentkezett Szijj Miklós Dü­börgő csendje tartalmaz sok, az ötvenes évek munkás­filmjeivel rokon vonást, hosszú, termelési témájú képsorokat, de ez nem na­gyon válik a javára. Egyéb­ként ez a film is a munkán kívüli tizenhat órában pró­bálja megközelíteni a ma munkásainak életét, sajá­tosan tanyasi, illetve tanya mellé települt fúrótorony emberei életének tükrözteté- sével, szerelmi háromszög- történetben ad életképet az ingázó munkások és magá­nosok, egyedül maradottak szükségszerűen teremtődő kapcsolatairól. Nem túl jól sikerült, nem kiemelkedő, bár igen tisztes alkotás, de éppen e megközelítési mód miatt kellett bővebben szól­ni róla. Az ök ketten a csa­ládon belüli egymáshoz tar­tozás, a családon belüli sze­relmi-érzelmi élet oldaláról elemzi mai munkásasszonyok és környezetük életét. A K. O. sportoló munkásfiata­lok és az aktív sportból már kiöregedett korábbi munkás­sportolók életepizódjában ke­res választ olyan kérdések­re, amelyek munkásokat, s nemcsak munkásokat nyug­talanítanak (például, milyen mindig csak másodiknak lenni, vagy meddig lehet a tisztességtelen manipuláci­ókkal szemben tisztességgel küzdeni, nem kellene-e már K. O.-val, azaz kiütéssel döntésre vinni a dolgokat.) Külön figyelmet érdemel az utolsóként bemutatott Film­regény, amelyet Dárday a Jutalomutazás során már al­kalmazott eszközökkel ké­szített, azaz a valóságos eser mények magnófelvételei nyo­mán írt forgatókönyvet ama­tőrökkel játszatta el, a do­kumentumfilm látszatát te­remtve. Ez a négy óra és 26 percig tartó film egy fa­luról a fővárosba szakadt és ott meggyökeresedett mun­káscsalád három felnőtt lá­nya életepizódjainak: tükré­ben mond el mindennapja­inkról igen sok fontos dol­got, érdekesen, izgalmasan, de terjengősen. A két, paraszti témájú film közül a Magyarok cí­mű Fábri-film igen élénk visszhangot váltott ki, sok ankétot tartottak megvitatá­sára. Ha Balázs József regé­nyének történelemszemléle­tével nem egy részletnél vi­tázni is lehet és kell, Fábri ismét rangjához méltó mes­termunkát alkotott. A közös bűn Galgóczi Erzsébet azo­nos című regénye nyomán készült, de Mihályfi Imre rendező annak csak egyik szálát, a nyomasztó bűntu­datot és attól elválaszthatat­lanul a konok paraszti rög­höz kötöttséget ragadta meg elsősorban, lemondva 1956. őszének markánsabb ábrázo­lásáról, a jellemeket és hát­teret festő nyomozati szál­ról, s ezzél alaposan elszegé­nyítette a történetet. A né­ma dosszié című krimi alap­vető hibája, hogy nem tud­hatjuk, mi is állt a bűncse­lekmény középpontjában, de friss, pergő; a műfajon be­lüli átlaghoz képes nem ér­demel elmarasztalást. Rend­kívül érdekes és izgalmas a Csatatér (Mohács 1976) cí­mű dokumentumfilm, amely a tavalyi mohácsi Nemzeti Emlékpark-avatáshoz káp- csolódva a csatatér kutatása körüli, még le nem zárt vi­tákat idézi fel, s alighanem fel is szítja. Korábban sokszor hal­latszott olyan hogy a magyar észrevétel, filmek értelmiségcentriku- sak. Nos, erre a negyedévre ez aligha áll. Ügy tűnik az első negyedév bemutatói nyo­mán, hogy a magyar film felemelkedőben van. Benedek Miklós étolajszag betöltötte az egész konyhát. A paprikás lisztben megforgatott halszeletek» ét­vágygerjesztőén pirultak a serpenyőben. A vacsora iga­zán jól sikerült. Mohón evett az Asszony és a falánk Gye­rek. — Isteni ízek.. Milyen .halak ezek? — kérdezte te­leszájjal az Asszony. Pecás nagyot nyelt, aztán büszkén kihúzta magát: — Természetesen ezüstká­rász! Fogtam vagy tízet... Délután kapás kapás után következett... Kettő olyan tízdekás volt, azokat persze visszadobtam.. . Mindannyian jóízűen csám­csogtak. Csak a Gyerek mo­solygott ravaszul az apjára, s amikor az Asszony a kam­rába ment ki valamiért, oda­súgta határozottan az apjá­nak: — Apa, van egy tízesed? — Tessék? — lepődött meg Pecás. — Mondom van egy tíze­sed? — Mi az ördögöt akarsz az­zal a tízessel? — Azonnal ide adod ne­kem, vagy elárulom anyu­nak ... — Mit árulsz el? — der­medt meg Pecás. — Elárulom, hogy tonhalat eszünk, amit az ABC-ben vettél... Pecás a fülé legtö- véig elpirult. Aztán rárivalt a Gyerekre: — Befogod a szád! Világos!­A Gyerek azonban nem mutatott semmi félelmet: — Úgyis elmondom! S ak­kor majd anyu jön a szöveg­gel: már megint nem fogtál semmit, eltöltötted a drága időt a hülye hobbyddal, ahe-. lyett, hogy a kertet ástad vol­na fel... Nos, lesz egy tí ­zes?! A Pecás belenyúlt a farzsebébe és villámló sze­mekkel nyomott a kedves Gyerek markába egy kerek tízest. Csak a szájaíze keseredett meg, ügyetlen falat halat nem tudott tovább megenni. De szent elhatározás született az agya szürke állományá­ban: az életben nem viszi ki a Kölyköt pecázni. Donkó László /' •

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom