Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-02 / 52. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1978. március 2. A budapesti 78. _«. Postahivatalban üzembe helyezték az ország legnagyobb teljesítményű csomagosztályozó gépsorát, amelynek segítségével naponta 50 ezer csomagot osztályozhatnak. A zavartalan munkát a gépek működését ellenőrző televíziós lánc is biztosítja Nemcsak a látványos hasznos gondosain kimunkált cükk jelent meg lapunkban Csorna Kálmán, a megyei tanács vb terv- osztályvezetőjének tollából. Mondanivalójának lényege az volt, hogy a társadalmi munkát mindenhol a községfejlesztési célokkal összhangban szervezzék. Ne' fogjanak olyan beruházásokhoz, melyeknek nincs meg a pénzügyi fedezete, s befejezése ezért eleve kilátástalan. Inkább a folyamatban levő beruházások gyorsítását, olcsóbbá tételét segítsék elő a társadalmi erők. A cikkírónak teljesen igaza van, tanácsai megszívlelendők. írása azonban — minden pozitívuma ellenére — könnyen félreérthető. Mondanivalója ugyanis olyan hévvel és meggyőző erővel szorgalmazza a községfejlesztési célokat, hogy a társadalmi munkának az a része, amely nem beruházási célokat szolgál, elhalványul, a figyelem perifériájára szorul. Ugyanakkor megyénkben a társadalmi munkának körülbelül kétharmada nem új értékek létrehozására irányul, hartem a meglévő létesítmények fenntartására, megóvására és szépítésére — esetleg hatékonyságának fokozására. S ez magától érthető, természetes folyamat. Ma már az építkezéseket többnyire toronydaruval, korszerű technikával végzik. Az anyagszállítás is gépesített. Társadalmi erőkre — főleg a szakipari munkákat tekintve — ezeken a helyeken is szükség van, de még inkább kellenek gyermekintézmények rendbentartásánál. A tanév végi festés, nagytakarítás, a fűtő- és elektromos berendezések, a bútorok, a tornaszerek rendbentartása ezernyi munkát ad. Sokat tudna erről beszélni a Mezőtúri Állami Gazdaság gépműhelyének szocialisA közelmúltban ta brigádja, az ÉPSZER Vállalat, a TITÁSZ és még sok olyan üzem dolgozói, akik szívükön viselik a gyermekintézmények segítését, tudván azt, hogy korántsem látványos, ám annál hasznosabb munkát végeznek. Közreműködésük az utóbbi években még a viszonylag korszerű intézményekben, többek között a szolnoki Ságvári körúti általános iskolában is sokat jelentett — például a szaktantermek építésénél — hát még a régi, elavult épületekben, lévőknél. Tiszaföldváron, Csépán és más helyeken is találhatók olyan iskolák, melyek felett már évtizedekkel ezelőtt eljárt az idő. A megye teherbíró képességétől függően új épületet kapnak előbb utóbb ezek az intézmények, Addig azonban korszerűsíteni lehetne sokmindent. Néhol például vaksi égők pislákolnak, mert az elavult elektromos vezetékrendszer nem bírja a korszerű világítást. S egymagában az új épület sem old meg mindent. A csépaiak például elmondhatják, hogy egyik szemük sír, a másika meg nevet. Még az idén birtokba vehetik az általános iskola új épületét, de bebútorozni már nem tudják. Egyelőre régi, szedett- vedett padjaikat, szekrényeiket viszik át az új intézménybe. _ , , . is egy a vége: a községSZ8Z SUMM fejlesztési célokat szolgáló beruházások segítése mellett ezernyi lehetőség adódik mindenhol a gyermekintézmények, az orvosi rendelők, a szociális otthonok és egyéb intézmények fenntartásában való részvállalásra. S ez a társadalmi munkások számára cseppet sem kisebb jelentőségű feladat, mint az új értékek létrehozása. S. B. Tiszapüspöki Két város üdülőtelepe Parcellázás, vagy beépítés? Nyárfaóriások tövében, ; közvetlenül a Tisza partján tetszetős üdülőtelep | húzódik Tiszapüspöki ha- ! járóban. Magas betonvázakon nyugszanak a házak, mivel a tavaszi áradáskor hivatian vendég itt o folyó. Néhány hét múlva aztán visszahúzódik medrébe, átadva helyét a természet kedvelőinek. Üdülésre keresve sem lehet szebb tájat találni megyénkben. Szépség és célszerűség A tanács annaikl idején 112 telket adott itt magánközbe, hetet pedig vállalatok, intézmények tulajdonába. 1971 nyarán épült fel az első két alpesi típusú ház. Két szomszéd összefogott, s mindent saját maguk csináltak meg. Pedig egyikük sem építész. Mihályi Kálmán az olajbányászok nyomdájának vezetője, dr. Balogh István pedig körzeti orvos Szolnokion. Példájukat sokan követték, szebbnél szebb házikók emelkedtek. A praktikum mellett a szépség — sajnos más üdülőtelepeinkkel ellentétben — a tulajdonosok által saját maguknak szabott követelmény lett. Mivel a terület jó részén sem villany, sem víz nem volt, az építkezőknek alaposan meg kellett dolgozniuk azért, hogy tető legyen a fejük felett. Az olajbányászok kútja 1973-ban az Olajbányász SE fúratjott egy száz méter mély kutat. Attól kezdve nem kellett ivóvizet több kilométerről hordani, s lehetővé vált egy büfé nyitása. A kutat búvárszivattyúval működtették, ami meglehetősen drága mulatság. Volt olyan év, hogy emiatt a horgászok 25 ezer forintot fizettek. Tekintve, hogy ők sem rendelkeznek Dárius kincsével, más megoldást kellett keresni. Ezért határozták el a vízműtársulat megalakítását. • A vízműhálózat építéséhez három alternatívát mérlegeltek. A léggazdaságosabb- nak az tűnt, hogy Tiszapüs- pökiből vezessék ki a vizet. Igen ám, de a község is krónikus vízhiányban szenved. Ezért a víztársulat új kutat furat a faluban. Ennek haszna kézenfekvő: amellett, hogy minden üdülőtelekre eljut a víz, hét tűzcsap is lesz. A többnyire faházakból álló télepen ennek előnye tűzbiztonsági szempontból sem jelentéktelen. A tulajdonosok számára a költség nem számottevői, hiszen tíz évi részletre kell 6 ezer 300 forintot fizetniük. Igénylők és spekulánsok A tiszapüspöki üdülőtelep Szolnokhoz és Törökszent- miklóshoz egyaránt közel esik. Természeti szépsége mellett kedvező fekvésének is köszönhető, hogy egyre többen akarnak ott telekhez jutni. A tények szerint nemcsak üdülési, hanem haszonszerzési céllal is. Legalább is az eddigi gyakorlat erre vall. Tucatszám állnak ugyanis beépítetlenül az egy évtizede kiparcellázott telkek, hiába van meg a beépítési kötelezettség. A tanács felszólítására né- hányan visszaadták tanácsi kezelésbe a telküket, sokan azonban a fülüket se mozgatják. Határozottabban kellene fellépni ellenük, hiszen igen sok az olyan igénylő, afii rendeltetésének megfelelően hasznosítaná a telket, s nem arra várna, hogy a környék fejlődése megemelje tulajdonának árát. A beépítetlen részek jelentős aránya miaitf jogglal vetődött föl a kérdés a tanácsban : új parcellázással bővítsék az üdülőtelepet, vagy a foghíjas részek beépítését szorgalmazzák? Egyelőre döntés nincs. Tanulmánytervet viszont készítettek a Tiszatáj Tsz-nek az üdülőtelep szomszédságában levő 500 hektáros területének felparcellázására. Erre egyébként engedélyt kért — de egyelőre nem kapott — a termelőszövetkezet is. Vezetősége nem pénzért akarta értékesíteni területét, hanem olyan vállalatoknak^ juttatná, akik cserébe sportpályát és egyéb közhasznú létesítményt építenének. Nyitott út a zártkertbe A Tiszatáj Tsz szóban forgó területe mellett jelentős zártkerti rész van magánkézben. A telket vásárolni szándékozók figyelme most erre a területre irányul. Ügy vélik, az ivóvíz, a villany ott lesz a közelben, s híre ment annak, hogy 1980-ig megépítik a portalanított utat is az üdülőtelephez. Blőbb-utóbb megépül a strand is — terveit már készítik a vízügyi igazgatóság szakemberei. Szükség is van rá. hiszen nyaranként több ezer ember keresi ott fel a Tisza homokos partját, s egyelőre átöltözésre, egyéb dolgok intézésére csak a bokros rész szolgál. Divatba jött ez a folyószakasz, kevésnek bizonyul most már egy száj fürdőőr kiállítása. Joggal vallja a községi tanácsok titkára, hogy az üdülőtelep miatt most kezdődnek a gondok. A vízhálózat idei kiépítését a műút, a strand építésének kell követnie, s megoldatlan a szeméttárolás is. A nyaranként összesereglő sokaság miatt gondolni Mell a mentők riasztására is, ami nehezen képzelhető el telefon nélkül. Persze a gondok mellett 'előnyt is jelent az üdülőtelep a község számára. Észrevehetően javult például a közlekedés, gazdagabb az áruválaszték, s felsőbb támogatással felszámolták a faluszéli cigányputrikat. ^Helyükre új sporttelep kerül. Szintezése már megtörtént, díszítésére megvettek kétszáz gömbakácot. Simon Béla Találkoztam egy emberrel E gy öregemberrel. Hetvenöt esztendős. Történetét, melyet elmondott nekem, sajnos képtelenség a maga megrázó, szívetszo- rító voltában visszaadni, hiszen a toll gyenge arra, hogy éreztesse egy kemény életet élt férfi újra és újra feltörő zokogását, a tekintet fényeit és árnyait, a kéz beszédes görcsbe- rándulásait és elernyedéseit. Így tehát mindössze annyit tehetek, hogy próbálom szó szerint idézni egy ember monológját, egy emberét, akivel találkoztam.. „Láposi Lőrinc vagyok, hetvenöt éves, Berekfürdő, Vöröshadsereg utca. Kilenc esztendős koromtól kezdve cseléd voltam, először egy szódás- nál dolgoztam, emelgettem a nehéz ládákat, nehéz volt a munka, látja, elferdült a nyakam, ezért csúfoltak engem Kajsza Láposinak. Nem Láposi volt az én nevem, hanem Simon, az anyám után, akit Simon Erzsébetnek neveztek, az ő nevén szerepeltünk, de én később harmincöt métermázsa búzáért átírattam a nevem, a gyerekek -már ne viseljék, hogy az apám meg az anyám nem volt összeházasodva. Így lettem Láposi. No, a szódavizesnél négy évig dolgoztam, a • gazdáméit örökbe akartak felfogadni, de ebből semmi sem lett. Utána házról házra jártam, tíz mázsa fát minden nap felvágtam a jómódú gazdáknál. Munkám mindig akadt. Az új világban tsz-ben dolgoztam, csináltam, ami jött, voltam a búzánál, törődtem csirkékkel, pulykákkal, éjjeliőrködtem is, minden ... Mindig dolgoztam, felneveltünk két fiút, két lányt, már családosok. Berekfürdőben és Karcagon laknak. Nekem a legkisebbhez volt a legnagyobb bizalmam, velük éltem. Fél házon a feleségemnek volt haszonélvezete, de ő már meghalt szegény, fél házon pedig nekem van. Négyszáz kadrát portám volt, ennek i felét eladta a fiam 80 ezer forintért: kértem tőle 40 ezret, hogy szétosszam a többi családomnak, de nem adta. Azért akartam én szétosztani közöttük ezt a sok pénzt, hogy hátha úgy kapósabb lennék, talán jobban ragaszkodnának. Kicsalt tőlem a legkisebb fiam 16 ezer forintot is, amit a sírkőre gyűjtöttem: ugye, itt nyugszik Berekfürdőn szegény fele-- ségem, és tessék elhinni, jobb lenne, ha már én se lennék! A nyugdíjam 940 forint, de abból is odaadtam havonta 600 forintot a fiaméknak, a kosztra. Ök lettek a gondviselőim, ugye, dehát nem ingyen viselték a gondomat. Három évig én főztem, én mostam otthon!. Vett a fiam egy húsz méter hosszú tanyát, ketten bontottuk le, én segítettem neki. Télen mentem neki nádat vágni, igaz, hogy naponta csak nvolc-tíz kévét tudtam összehozni, de ennyit bírtam, a nád meg nagyon kellett az új ház padlásához. Mert á fiam ráépített a portára egy új házat, a régit pedig le akarta bontani: mondtam neki, hogy amíg én élek, eddig nem engedem. Amíg náluk laktam, egy kamrában aludtam, vackon, ott tárolták a gabonát is. Decemberben jöttem ki a kórházból, mert leestem a padlásról, és eltört négy oldalbordám: reggel ébredtem fel a kórházban, csak lestem, hogy hol háltam? De nem sokáig voltam otthon, mert január 18- án eljöttem a legkisebb fiaméktól: úgy tett velem, mint a kutyával. Bántottak. Már azelőtt is előfordult ilyesmi, a menyecske még a tokomat is elkapta egyszer, de rámparancsolt, hogy meg ne. mondjam az urának! Azt is mondták, hogy nem szeretek dolgozni, pedig a teheneiket meg mindent én gondoztam. Na, január 18-án eljöttem otthonról, kabát nélkül. egy nagykéssel kimentem a temetőbe, hogy kivégezzem magam, de lebeszéltek, azt mondták, ne tegyek ilyet, mert a fiamék csak jót nevetnének a markukba. Egyik lányomnál is voltam néhány napig, másiknál is. Kérdezték. hogy kivetkőztettek-e mindenéből, apám? Mondom, ki, teljesen kiforgattak. Na, így már egyiknek sem kellek, tessék elhinni. Karcagon aludtam az állomáson: a rendőrnek mindig azt mondtam, hogy a fiamat várom. Szégyelltem megmondani az igazságot. Mikor már nem lehetett az állomáson aludni, akkor járkáltam az utcákon, néha lekuco- rodtam a fal mellé, nekidültem, így aludtam egy kicsit. Pénzem, sem volt. Ha nem találkozom Szendrei Imrével, nem is tudom, mi lett volna velem: ő befogadott a házába, azóta itt élek a Zádor utcában, olyan jó emberek ezek, nem is tudom, hogyan hálálhatom meg, még a szomszédok is hordanak ennivalót. Haza én már nem igyekszem többet, holnap megyek a bíróságra, panaszt teszek a fiam ellen. A szociális otthonba számítanék bemenni, ott lenne jó. De a kölykeimnek fizetni kellene utánam, ha felvesznek a sze- retetházba, ők meg nem akarnak fizetni. Ezt érdemeltem ...” T alálkoztam egy emberrel. Egy öregemberrel. Ennyit mondott a sorsáról. Bárkinek elmondta volna, ha valakit érdekel. Sokan találkoztak mostanában ezzel az öregemberrel, de nyomorúsága csak egy-két embert indított meg. Sokan találkoznak majd mostanában ezzel az öregemberrel: talán olyanok is, akik tehetnek érte valamit. Körmendi Lajos
