Szolnok Megyei Néplap, 1978. március (29. évfolyam, 51-76. szám)
1978-03-05 / 55. szám
12 SZOLNOK MtGYEI NÉPLAP 1978. március 5. r így már egészen más A rendőr megállít egy gépkocsit és közli vezetőjével, hogy túllépte a megengedett sebességet:- Kénytelen vagyok megbírságolni - jelenti ki.- De hiszen alig 60 kilométeres sebességgel haladtam - védekezik az autós.- Nem, On 90 kilométerrel haladt.- De én azt állítom - makacskodik a férfi, hogy nem léptem túl a megengedett sebességet! Ebben a pillanatban kinyílik a gépkocsi ajtaja és az autós felesége megjegyzi:- Amikor a férjem részeg, teljesen hiábavaló vitatkozni vele! Ezen nevet... Férj és feleség betérnek a kávézóba. A férj le nem veszi szemét a sarokban ülő, zöld ruhát viselő fiatal nőről. Az asszony megkérdi: — Miért nézed folyton azt az ismeretlen nőt? — A zöld szín pihenteti a szemet — válaszol a férj. * * * — Szomszédunkban él a világ legszerencsésebb házaspárja. Micsoda harmónia, micsoda egyetértés! — Miért? — A férfi úgy hortyog, mint a köszvényes kutya, az asszony meg süket, mint az ágyú! * * * — Szivecském, még egy napja sem múlt, hogy összeházasodunk, s te máris veszekszel — panaszkodik a férj. — Igen, de én erre a napra már két és fél éve várok. * * * — Már megint odaégetted az ételt! — veszekszik a férj. —- Ugyan nem mérgelődj! Én is úgy tanultam a főzést, ahogy te a szerelmet: könyvből! * * * — .Hová mész? — kérdi a fiatalasszony férjét. — Az okos asszony sohasem kérdi, hogy hova megy a férje. — Valóban? És az okos férfi megkérdezheti a feleségét, hova megy? — Az okos férfi egyáltalán nem nős! * * * A látszat csal. — Uram, az ön feleségének csodálatos a haja, bizonyosan nagyon vigyáz rá. — Így van: minden este bezárja a szekrénybe! * * * '— Elkészültél már végre? — kérdi mérgesen a férj feleségét. — Drágám, hát nem azt magyarázom, már egy órája, hogy két perc múlva kész vagyok? * * * Egy fiatalember az esküvő után egy szállodába viszi a feleségét. — Kérem a legjobb szobát, egy éjszakára, — mondja a portásnak. Miközben a férj az iratok kitöltésével foglalatoskodik, a portás bizalmasan fordul a fiatal feleséghez: — A hölgynek szerencséje van, mert ez az úr mindig csak egy órára szokott szobát rendelni! Spárgát keresek, mondtam a hetedhét országon túl is híres új boltban, ahol minden van. De uram, csapta össze kezét a boltos, ilyen időben! A spárga csak úgy plusz húsz, huszonöt fok körül virul, még majd ezután vetik. Én amolyan spárgát akarok, dadogtam, amivel elkötöm a szalámirudák végét. A boltos a beavatottak maga- biztosságával azt mondta: hogy az még sokkal nehezebb muzsika, — és faképnél hagyott. Bizonyára tapintatból tette, hogy legyen időm gondolkozni, milyen végletes az élet. Valaha — pedig akkor még nehezebb idők járták — úgy kínálták a spárgát, hogy az embernek kedve lett volna felkötnie magát. De akkor meg nem volt szalámi. Ezt persze nem megnyugtatásként hozom fel, nem is nyugodtam bele, hogy most meg a szalámi végéről hiányzik a hurok. Bementem a spárgaszaküzletbe, majd ott! Tulajdonképpen nem csalódtam, mert valóban szakszerű magyarázatát kaptam a spárgahiánynak. Kihúztam magam, ahogy a szakeladó egyszerű, világos, logikailag jól felkészített érvelését hallgattam a krónikus sprágahiány okairól. Érezhettem, vittük valamire, mert a pult mögötti emberem egy akadémikusnak beillő alapossággal értekezett a nemlétező holmiról. Ez az anyag nincs, mondta, hónapok óta nincs, már nem is hisszük, hogy volt, pláne nem, hogy lesz. Szinte az an- tianyag fogalmának bizonyításáig jutott el, nagyszerű természettudományos felkészültséggel, remek ' dikciók- kal. Minden szavát elhittem a jól felkészült boltosnak, ám ennek ellenére nekem el kellett volna kötnöm a szalámi- rudak végét. Folytattam te- . hát bolyongásomat. A következő üzletben a kereskedelmi dolgozók társadalomtudományi műveltségének erőteljes növekedéséről győződhettem meg, egyben arról is, van azért még tennivalónk ezen a téren is. A boltos ugyanis a szóban forgó üzletben arról világosított fel, hogy a társadalmi fejlődés adott szakaszában előfordulhat a kereslet-kínálat átmeneti egyensúlyzavara; a spárgára vonatkoztatva is. Ez mélyen elgondolkoztatott. Egészen furcsa következtetésekig jutottam az előző fajta tudományos nézőpont talaján. A spárgahiány ezek szerint a szocializmus velejárója. Sőt, bizonyos fejlődési szakaszban a szocializmus elképzelhetetlen spárgával. Nekikeseredtem: ez patthelyzete mondtam magamban és kerestem a kiutat. Mindenféle tudós könyveket lapozgattam, hogy megnyugtató választ kapjak. De a társadalomtudományok klasszikusainak munkáiban sem találtam konkrét utalást arra, hogy a szocializmus építésének logikus velejárója lenne a spárgahiány. De a tény az tény: a spárga, és édesbátyja a madzag, hiánycikk. Szerettem volna a spárgaipar illetékeseivel is beszélni, hátha tovább bővíthettem volna társadalomtudományi ismereteimet, de mégis lemondtam róla, nem érzem még magam elég fejlettnek, hogy egy ilyen gubancos kérdést is meg tudjak érteni és oldani. Kardom meg nincs hozzá, mint Nagy Sándornak, hogy elvágjam a gprdiusi csomót. Sőt spárgám sincs, értetlenségem viszont teljes, ső.t nagyon földhözragadt módon egészen máshol keresem a hibát... Mindegy, jön a tavasz, majd lesz amolyan spárga! Ha nem felejtünk el vetni! Tiszai Lajos <&• iwi íöw DIVAT SZOLGÁLTATÁS KIGYÓBÜVOLÖ em volt országos jeM lentőségű előléptetésre előjegyzett, szá- montartott kádertartalék, de a maga területén, vagyis a GÉGI-néi (Geodéziai Értékeket Gépesítő Intézetnél) ő volt a vezérszei- lem, a nagyfőnök. Zsuzsi, a legfiatalabb gép- írónő szerelmes volt belé; ezt nem is titkolta munkatársnői előtt;. „Gyerekek — mondta nekik —, ahogy ez megáll az ajtóban! Túl van a negyvenöt éven, de az afl- tótok szinte fölemelkedik, ahogy ott megáll! Ha valami nem tetszik neki, csak a fél szájával biggyeszt... Csele Lajos, a kissé páros- búbos arcú, kalucsnis kalkulátor, aki éppen a leíróban járt, nem mondott semmit Zsuzsinak, inkább kisietett a szobából leíratott aktáival. Neki is borostyánkő mandzsettagombjai voltak, meg osztrák, aranykorona jelzésű gyűrhetetlen ing- jei, mint a főnöknek, csak éppen gyengébb minőségűek, kisebbek, szolidabbak, amilyenekre tellett. Igen, szolidabbak, de hát muszáj haladni, amerre kell. Dán dogja nem volt, mint a főnöknek, papagájt viszont már kettőt is vett. Főképpen azóta igyekezett, hogy lépést tartson a haladással, amióta a nagyfőnök azt mondta neki: „Ide figyeljen, Csele! Maga kalkulál, kalkulál, de az elejét mindig olyan fontoskodva, körülményesen kezdi. Ide figyeljen, Csele! Tudja maga, hol van a Csele patak? Amit La jots király nem tudott a lovával átugrani? Ha így kalkulál, akkor maga is a saját Csele patakjába fullad.” Pedig Csele szorgalmas, pontos ember volt. Egyik reggel a felesége erősen osepülte Csele Lajost. Miért vagy te ilyen pipogya ember? Mondják, hogy fél óráig lengeted a begörbített ujjadat a főnök ajtaja előtt, mire kopogtatni mersz vele. Már hét esztendeje nem voltunk rendes nyári időben szabadságon. Csak mindig a szezon elején, vagy a szezon végén. Hát nem lenne nekünk is jó egyszer az augusztusi szabadság? Amikor a legjobban lehet napozni, fürödni? „Nem érted te azt, Ma- tild! Figyelj ide, veled őszintén beszélek. Az a jó, a tiszta munka, amikor az ember nem akkor megy szabadságra, amikor a főnöke.” Ma- tild megcsóválta fejét; és kerek bájait: igenis akkor kell menni, amikor a főnök megy. Ő bizonyosan a legjobb időt választja! Csele Lajos homlokon csókolta a feleségét, aztán mindkét papagáját, miután az) ujjaira ültette őket és nekik magyarázta, de úgy, hogy Matild is hallja: „Igen, a főnök rendszerint a főidényben megy szabadságra. Node, édeseim: én meg csak őutána! De ez így nekem dupla szabadság! Amíg ő nincs itt, az három hét, amíg én nem vagyok itt, az újabb három hét, ez így összesen hat hét! És mindaddig nem hallom tőle, hogy Csele, Csele, vigyázzon, mert a saját Csele patakját maga sem ugorhatja át a vállalatnál! Nekem, kedveseim, a Csele pataktól már víziszonyom van!’’ És ekkor becsengetett hozzájuk a vállalati kézbesítő. Egy díszes levelet nyújtott át Csele Lajosnak: azt mondta a nagyfőnök, hogy . sürgős. Gondoltam, beadom a lakásukra, úgyis errefelé megyek haza. És mondta is a főnök, hogy Csele Lajos nagyon megérdemli ezt a jutalmat! Igen, valami jutalom ez, Csele szaktárs. Akármi jó, igazán gratulálok hozzá ! Tiszta szívemből. Csele Lajos keze reszketett, apró szeme fürgén röpködni kezdett az előcibált levélen : Tisztelt Csele Lajos szaktárs! Átvizsgáltam az elmúlt ötévi, intézeti szabadságolásokat, s megállapítottam, hogy ön ezen idő alatt a nyári főidényben egyezer sem vette igénybe évi rendes szabadságát. Az idei szabadságolási tervek szerint most sem kívánja, hogy a főidényben mehessen szabadságra. Ennek nyilvánvalóan az ön szorgalma, öntudata, becsületessége, az intézet iránti hűsége a magyarázata. Az, hogy rendszeresen másiknak engedi át> a legjobb üdülési, pihenési időszakot. Amíg mások a főidényben önfeledten pihentek, szórakoztak, ön nagyszerűen helyettük is dolgozott. Éppen ezért, az intézeti szakszervezeti bizottsággal egyetértésben úgy döntöttem, hogy az ön idei évi rendes szabadságát a főidényben adom ki. Egyben vállalati üdülőnkbe ingyenes, kétszemélyes beutalót utaltam ki önnek. Azzal, hogy az enyémmel szomszédos, reprezentatív szobában kapnak elhelyezést.” És aláírás. Csele szemei furcsán szét futottak a medrükben. Egy ideig csak állt, nem szólt, mukkanni sem tudott. Matild Melegvizes ruhát hozott, férje fejére tette, gyengéden leültette őt az egyik rókáméra. Merre van a Csele patak? — pozsgai —
